Eger - hetilap, 1869
1869-03-18 / 11. szám
83 tévesztett, ha nem a százados nemzeti tapasztalatok összegéből, hanem kétes végkimcnetti elméletek légköréből ragadtatott ki. Sokkal gyöngébbek vagyunk még, hogysem a baloldallal uj közjogi kísérletek terére léphetnénk a már meglevő koczkáztatása nélkül. A nemzet élete könyvéből szakitók ki az e czikksorozatban előforduló adatokat; hűn, tisztán kimutatni igyekeztünk azok segélyével nemzetünk társulási, szövetkezési politikáját, mely rideg, elhagyatott állásunkat egyedül tévé ezer éven át barátságos s élvezetessé; nemzeti nagyságért szomjazánk, s e téren elértük azt, életünk megmentésére terjesztők ki karjainkat, s e politika csalhatlan jósága újólag bebizonyult, ne hagyjuk el tehát e hagyományos iránylatot, mely egy évezred jó és balsorsában egyedüli támaszunk volt; ne csá- bittassuk el magunkat az elszigetelődés útjára, mely a szövetségese- inkkeli kapcsot a szükségesnél lazábbá tevén, az emelkedés helyett lassú, de biztos hanyatlásnak vetné meg alapját, hanem maradjunk meg állandóan nemzetünk megtestesült őrszelleme, Deák politikája mellett, mely egyedül áll a magyar nemzeti politika hagyományos alapján, s egyaránt mellőzi annak két végletét, az egybeolvadást úgy, mint a rideg elkülönülést. Saary Ferencz. Fölhívás az Egerben székelő kereskedőkhöz és iparosokhoz. A m. kir. földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium Eger város folyamodása folytán megengedni méltóztatott: hogy az egri választóképes iparosok és kereskedők, az iparkamara kültagjának megválasztása végett, a kamarai kültagoknak Gyöngyösre kitűzött választása alkalmával a Gyöngyösön való személyes megjelenéstől fölmentetvén, Eger városban a választást intéző bizottság kikiildendö két tagja előtt szavazhassanak. Ezen miniszteri rendelet értelmében, királyi biztos ö méltóságászive fölött is gyakorolta a köztársaság zsarnoki hatalmát; mert a törvény megtiltá nekik. Velenczén kívül házasságra lépni. A ruházat s lakberendezésre is ügyelt a köztársaság, s gyanús szemmel nézte, ha a dogé fiai fényesen s pompázva jelentek meg. Csak a dogé neje tett kivételt e szabály alól. Otöle megkívánta a köztársaság, hogy mindig fény környezze, s Velencze örök ifjúságának, örök szépségének mintegy képviselője, dicsőségének tükre legyen. Ezért rendelte egy másik törvény, bogy a dogé gazdag ve- lenczei nőt vegyen nőül, de nem, hogy jövedelmén gazdagodjék, birtokot s palotákat vásároljon, hanem hogy azt Velencze fényének növelésére, ünnepélyek rendezésére, intézetek alapítására s a flotta és sereg fölszerelésére fordítsa. S hogy ez megtörténjék, arra a titkos három férfiúnak goudja volt. A két fölvigyázó, kik a dogé mellé rendeltettek, minden hó végével előhozá a könyveket, melyekből kitűnt, hogy semmi sincs megtakarítva, a kiadás nem kevesebb a bevételnél. A dogé méltóságának rabja volt, s innen van, hogy végre e rabszolgaságot senki elvállalni nem akarta. Contarini is vonakodott attól. Mint Moreában velenczei kormányzó , független s tekintélyes férfiú volt; de mint velenczei doge, a köztársaság feje, tehetetlen s járszalagon vezetett szolga. Jól tudta ezt Contarini, azért vonakodott a szarvas föveget büszke fejére tenni. De jól értettek hozzá, hogy őt kényszerítsék. A magas tanács azzal fenyegette, hogy mint honárulót vádolni fogja, s az ő vádjának vége halál. Contarini még szerette az életet, azért elfogadta a doge-méltóságot. Miután elfogadta azt, büszkesége s dicsvágya folytonosan azt suttogta fülébe, hogy az ö hivatása: a dogék ős jogait helyreállítani, a rabság bilincseit széttépni. E végre mindenekelőtt hatalomra, mely öt támogassa, s szövetségesre, ki oldala mellett álljon, volt szüksége. Velencze népénél számolt mindkettőre. Azonban pénzre, ezen legjobb szövetségesre is volt szüksége. Contarini szegény volt, s hogy e szövetséget is megszerezze, gazdag nőt keresett magának. Ezt föllelte Maligieri Biancában. Ez volt oka, miért kérte meg kezét. De a szerelem boszút állt rajta, az ész számítása csakhamar a szív ügyévé lett. Szerette Maligieri Biancát, szerette szenvedélyesen , féltékenyen, szerette féktelenül, boszúból, kínosan. Kéjjel tekintett rá, s őrjöngés szállta meg, ha szemei hideg tekintetével találkoztak, s forró szerelmi ömlengéseire egykedvli választ nyert. Nem tudta soha elfeledni, hogy midőn kezét fölajánlá, nyíltan kijelenté, hogy azt nem szerelemből teszi, és mégis naponkint megújította küzdelmét azon szerelemért, féltékenyen vigyázott szeme minden pillantására, nak 195. sz. alatti rendelete által, az egri szavazást intéző bizottság elnöksége reám ruháztatván, választási határnapul szintén ö méltósága által folyó marczius hó 30. és 31-ik napjai tűzettek ki. Ezen megbízás folytán a meghatározott napokon, és pedig márczius 30-án reggeli 9 órára az egri iparosokat, márczius 3l-ikéu reggeli 9 órára az egri kereskedőket a város gyűlési termében megjelenésre, illetőleg szavazatuk beadására fölhívom, azon jó reményben, hogy Eger iparos- és kereskedő-osztálya, az iparkamarák fontos voltát fölfogva, átértve, a szavazásnál mindannyian, kik választási képességgel bírnak, meg fognak jelenni. E választásnak czélja röviden vázolva e következő: Belátván a törvényhozás az ipar és kereskedelem előmozdítására az iparkamarák fölállításának szükségességét, megalkotta az ipar- és kereskedelmi kamarákról szóló 1868-ik évi VI. törv. czik ket — A kamarák számának, székhelyeinek, kerületeinek s alkerü- leteinek meghatározását, úgy a tagok választására vonatkozó rendszabályok megállapítását a m. kir. földművelés-, ipar és- kereskedelmi minisztériumra bízta. A törvényhozás e megbízása folytán a fönemlitett minisztérium ezidő szerint e következő helyeken állitand kamarákat, u. m. Budapesten, Posonyban, Sopronban, Kassán, Debreezenben, Temesváron, Kolozsváron és Brassóban. Minden ily kamara-székhelyhez a körüllevö országrészek csa- tolvák, igya budapesti kamarához tartozandnak: Pest, Pilis és Solt, Esztergom, Fehér, Nógrád, Heves és Külsö-Szolnok, Csongrád és Bácsmegyék, az ezekben fekvő sz. kir. városok és a Jász Kunkerii- letek. A budapesti kamarakerliletben kileucz alkerlilet leend — és pedig ezek közül Hevesmegyének Tárná-, Gyöngyös- és Mátrajárásai képeznek egy alkerületet Gyöagyös főhelylyel, Hevesraegyének Ti- szajárása szintén egy alkerületet képezend Szolnok főhelylyel. A budapesti kamara álland 48 bel- s ugyanannyi kültagból, ajka minden hangjára, gyűlölte s üldözte mindazokat, kik iránt Bianca /nyájas és gyöngéd volt. Bianca mindig nyiigodt és szelíd volt, de mosolya bús, szemei gyászos kifejezésüek. Életét adta volna oda Contarini, ha vonásait egy perezre fölvidúlni, szemeinek egyetlen szerető pillantását komor arczára esni látta volna. De hét hét után mult el, 8 Bianca csöndes búsongása nem változott. Épen erről gondolkozott, midőn ma dolgozószobájában magánosán ült, s hirtelen fölugorva helyéről, alig értbetőleg mondá: „Mind biában ! 0 mindig hideg marad ! Mindig nyájas, mindig barátságos, de egykedvűsége folytonosan elárulja, hogy csak kényszerűség minden. Oh ö engem nem szeret! Azonban már ezen megnyugodnám, de ö mást szeret, s ez nekem pokoli kin. És még csak nevét sem tudhatom, hogy tulajdon kezemmel fojthatnám meg boldogságom megrablóját! Oh csak tudnám —“ Itt félbeszakitá szavát, s az ajtó felé figyelt. „Jő valaki," mormogá; „csillapulj szivem, csillapulj !“ Az ajtó föltárult, s azon egy szolga lépett be aranynyal kivarrott selyemöltönyben. „A dogessa, Contarini grófnő !“ jelenté fönhangon. A dogé eléje siet, s karját nyújtva a pamlaghoz vezeti. „Ez valóban ritka s váratlan szerencse!“ szólt, kis kezét ajkaival érintve. „Nem gyakran történik, hogy a dogessa látogatásával örvendeztesse meg férjét. Fájdalom, most is félnem kell, hogy a jelen meglátogatásnak is már valami oka van!“ „Eltalálta, signor,“ válaszold Bianca szelíd mosolylyal. „Én azért jöttem, hogy öntől kegyelmet kérjek.“ „Kegyelmet! és ki számára ?“ kérdezé meglepetve. „Egy szegény nő számára, ki siránkozva jött hozzám, hogy férje mellett önnél közbenjárjak.“ A dogé arczán sötét felleg vonult el. „Ah, eltaláltam !“ mondá komoran. „Azon halász neje, a ki téged tegnap meggyalázott.“ „Meggyalázott?“ ismétlé Bianca. „Hogyan?“ „Mert elég vakmerő volt rád tekinteni, veled beszélni, hozzád segélyért folyamodni.“ „És ezt ön meggyalázásnak nevezi!?“ mondá Bianca elször- nyedve. „Velencze szegény lakói nincsenek-e uralkodójuk s uralko- dónöjükhöz utalva? S ön nem atyjuk, én, az ön neje, nem anyja tartozunk-e lenni minden segélyre szorultnak ?“ (Folyt, köv.) *
