Eger - hetilap, 1869
1869-03-04 / 9. szám
66 ne bánthassák, a közöshöz pedig a paritás azaz egyenjogúság alapján hozzáférhessünk, föntartja folytonosan önállásunk, függetlenségünk és ama hires 1791-iki nulli alteri regno et populo obnoxium szent elveit, értelmét, szavait, és a mi eddig nem volt, magát a lényeget ! Ha komolyan átvizsgálod ama XII-ik t. czikkelyt, be fogod látni, hogy az a legnagyobb óvatossággal párosult, mély politikai bölcse- séggel szerkesztett magna chartája Magyarország függetlenségének! melyben szabad nemzet, szabad nemzettel, — a magyar integer ország ö felsége a magyar királynak többi országaival és tartományaival a közös fejedelem létezéséből elodázhatlan, önként folyó, a personal unióra alapított — szerződésre lép ! Azon állításod tehát, mely csakis tévedésen alapulhat, hogy a közös ügyeket az 1867-iki törvények létesítették, semmi tekintetben sem felel meg a valóságnak. Más kérdés az, hogy a közös ügyek miképen kezeltessenek ? Ez már valóban és kizárólag az 1867-iki országgyűlésnek müve, ez az 1867-ik törvények által rendeztetett. Az én szerény meggyőződésem szerint szerencsésen, a tied szerint úgy rendeztettek ezek, hogy ez által az ország jogai csorbát szenvedtek. Ne feleseljünk e kérdés fölött. Tegyük föl, hogy neked van igazad. Törekedjél ezen törvénynek törvényes utón való megváltoztatására, s légy meggyőződve, hogy mihelyt te vagy pártod csak megközelítőleg jobbat, vagy ez idő szerint kivihetöt fogtok indítványozni, sem a delegatiót, sem a közös minisztériumot nem tartom sem én, sem pártom — noli me tangere — ne nyúlj hozzámnak. De követelem, igenis követelem, hogy az, ki valamely uj törvényt el akar törölni: mondja meg, hogy mit akar helyébe tenni? De erre az összes baloldal adós a válaszszák Az 1867-ik évi discussiók alatt adott válaszok mind visszavonattak, és eldobattak a baloldali párt által. Miután tehát világos, hogy a közös ügy nem 1867-ben létesittetett, hanem a létezettnek kezelési módja rendeztetett, természetes, hogy a közös ügyeket eltörölni nem lehet, nem szabad, mert ez oly tény lenne, melyre csak véres forradalom által lehetne eljutni, ha azt az ország jónak, czélszerünek, helyesnek Ítélné. A második, t. i. a közös ügyek kezelésének módja azonban tisztán utilitási kérdés, melynek megfejtését a Deákpárt 1867-ben a XII. törvényczikkben meghozta, s melynek más módon való megfejtését a baloldal eddig még föl nem fedezte. Szóljatok tehát erről! — s ne mondjátok azt, a mit te is elvétve programmleveledbe fölvettél, hogy a közös ügyeket az 1867. létesítette ! — a mit, ha becses figyelmedre méltatod az előadottakat, bizonyára te sem fogsz továbbá is állítani. Azt mondod továbbá, hogy egyéb kívánságaid között a „k ü 1- ügyeknek önál ló, független kezelését szükségesnek“ tartod. Meglehet, t. barátom, hogy szükséges, de vájjon tartod-e lehetőnek ? Erre felelj! En azt hiszem, hogy nyíltan, tartalékgondolat nélkül, ezt lehetőnek állítani nem lehet. Szükséges és lehető! Lehető és czélszerü! E szavak hánykodnak agyamban, s valóban keserűen csalatkozik az, ki e szavaknak értelmét latra nem veti, mielőtt közöttök választ. Ne kívánd, hogy fejtegessem e kérdést, mert azon tisztelet, melyet személyed iránt nem vethetek félre, s azon tisztelet, melylyel a <f T A H Szivein !.... Szivem! nekem nem tetszik az, Hogy te mindig keressz vigaszt, A ki mélyen, forrón szeret, Az csókolja a szívsebet. Nézd: a virág ha sértve van, Mint hajladoz fájdalmiban, Harmat száll rá, föl nem veszi; A nap ? még hervasztóbb neki. Nézd: a madár hogy sir, zokog, Ha megrablák a gonoszok. Megvet forrást, nyílt berkeket, Csak a magányban kesereg. Oh szív ! nekem nem tetszik az, Hogy te mindig keressz vigaszt, Vagy szeresd hát vérző sebed, Vagy tagadd meg szerelmedet. Sas. Maligieri Bianca. (Történeti beszély.) (Folytatás.,) Mig ezeket mondá, szemei a semmiségbe meredten bámultak, s eszmélete keble zajgó érzelmébe látszék elmerülve lenni. Kábul- tan állott a terem közepén, s nem hallá, midőn őt Bianca zokogva ismételten nevén szólitá, egész tekintetével képzelme képeinek szemléletébe merült. Kis szünet után folytatá: „Midőn előtte állok, szeretettel, édes reménynyel szivemben, egy hideg arczra esik tekintetem, mely büszkén fordul el a szegénytől, ki közelébe törekedni bátorkodott. Düh és szégyentől égő arczczal futok el onnan. — Ekkor egy koldusnő siralmas hangon könyörögve, esdőleg terjeszti felém kezét. Rá sem tekintve, futni akarok tőle, de lábam megmered, keblem a kétség dúlja, s szivemben e hang zendül meg: „Nem ez-e anyád?“ Megborzadva nyomom minden pénzemet a koldusnö száraz markába, s tántorogva, bús szivvel távozom tovább." Ismét hallgatott, s maga elé mereszté szemeit. C Z A. Jk Bianca forró szerelem kifejezésével nézett rá. ügy látszék, mintha arczárói akarta volna leolvasni, mit tegyen érte szerető szive, hogy e kínzó gyötrelemtől megszabadítsa, mely lelkét lebilincselve tartá. Csakhamar, mint felhők mögül kibukkant nap, fölvi- dult szép arcza s vonásai határozottságot öltének föl. „Igazad van, Luigi,“ mondá nyugodt hangon. „Neked menned kell, hogy az élet küzdterén megkísértsd erődet, s feledni tanulj, a dicsőségért küzdve. A tétlen élet s nyugalom nem számodra van.“ „Igen,“ kiáltá elragadtatva; „igazad van, nekem mennem kell. Jobb volna nekem, ha innen távol volnék. Szabadabban pi- hegne keblem, ha a harczi riadó zengne fülembe, s kar kar ellen emelkednék. Lehet, hogy a harcztéren név, bir s dicsőségre tennék szert, s akkor könnyű volna meghalnom , mert élne nevem hantom fölött!“ „S ez nem volna lehetséges ?“ kérdezé Bianca érdekeltséggel. „Nem mehetnél el a flottával ?“ „Mondtam már, hogy nem. Az ifjabb tisztek itt maradnak a kikötő s város őrzésére. Ez csak a dogé kiváló kegye által történhetnék meg, melyet térden állva kellene tőle kérni. De ettől visszaborzad keblem ! Különben ha megengedné, sem mehetnék!“ tévé hozzá sóhajtva. „Miért? Mi tart vissza?“ „Anyád utolsó szavai,“ válaszolá komolyan. „Nekem barátodnak, testvérednek kell lennem. Én téged védelem nélkül itt nem hagyhatlak, mig hajadon vagy.“ Bianca megborzadt, s halálsápadtság voná be szép arczát. „Mig én hajadon vagyok,“ ismétlé gondolkozva. „De ha egy férj ótalma alá helyezhetnél, s ott ama hajók egyikén kapitáuyi állást nyernél, nemde boldog s megelégedett lennél?“ „Oh igen! igen!“ erösité hévvel, „akkor minden vágyam be volna töltve, s megnyílnék előttem a tér, melyen jövőmet megalapíthatnám !“ Bianca elhagyva öt, mellére csüggesztett fővel föl s alá járkált. Pár fordulás után, gondolatai által mintegy lesújtva, egy székre roskadt, s feje annak karjára hanyatlott. Luigi hozzá futott: „Mi bajod ?“ kérdezte részvéttel. „Oly búsan nézesz ki! Bizonyosan anyád emléke hatott rád ily mértékben. Oh bocsáss meg nekem, Bianca, ez csakugyan kegyetlenség volt tőlem!“ „Nincs neked semmi megbocsátani valóm,“ válaszolá gyöngéden. „Gondolataim mindig anyámnál vannak, ma egyátalán nem jól 1
