Eger - hetilap, 1869

1869-12-30 / 52. szám

411

reudcztettsök alkalmával, szemközt a parlamenti kormánynyal, jogaikban szabatos törvény által újra biztosíttatnak: Exceiientiád a megyéket érdeklő intézkedéseiben tekintettel lészen azon határokra, melyek közt a törvények végrehajtása mellett, a megye önkormányzati jogának egész kiterjedésébeni gyakorlása is biztosiiható.

Ily kilátások közt, a királyi biztosság által és alatt szenvedett s különben is Exceiientiád miniszterségbe lépése előtt ejtett közjogi és maginsérelrneink részletezésével fölhagyunk. E sérelmek úgyis nyilt sebek, s azoknak orvoslását a törvényhozásnál kell keresnünk. E sérelmek gyökeres orvoslását abban keressük, bogy a törvényhatóságoknak igazán demokrat s valóban szabadelvű, s a nemzet ge- niusához híven alkalmazkodó rendezése által — mely czélból kérvényünket benyújtani nem is késendünk — ily sérelmek lehetőségének forrása is elenyésztessék.

Még csak azon reménynek teljesüléséről, melynek rendeletében kifejezése kölcsönöz, akarjuk Excellentiádat bizonyossá tenni. Tehetjük ezt anuál könnyebben, mert eddig sem tudunk esetet, mely azt tanúsítaná, hogy megyénkben a szentesített törvények kellő végrehajtása biztosítva ne lett volna. Készségünk a törvényeknek, mint egyesek engedelmeskedni, s mint törvényhatóság azokat végrehajtani, — ugyauegy forrásból, alkotmányos kötelességérzetünk forrásából fakad. Ez elv alapföltétele minden alkotmányosságnak. A másik föltétel ez: Semmit a törvény ellen ! Mi mindkét elvet egyenlően szentnek tartjuk. S valamint a múltban okot nem adtunk az ellenkező föltevésre, úgy a jövőben sem fog e megyék közönségének eljárása erre alkalmat szolgáltatni.“

Ezután Balogh István b. tag inditványozá, hogy miután a kir. biztosság minden következményeivel meg lön szüntetve, a kir. biztos által hivatalaiktól fölfüggesztett tisztviselők egyszerűen helyeztessenek vissza hivatalaikba, s visszatartott fizetésük is részükre ki- szolgáltassék. Némi vita után abban történt megállapodás, hogy

jut, a köztársaság ellen összeesküdni. Én idéztem elő vesztét, s nekem bünbáuat és ima által kell haláláért bűnhődnöm.

— Csalatkozol, szegény testvérem. Hát te sürgetted az egybekelést? Hát nem utolsó perczig utasitád vissza a szerencsét, mely- lyel meg akart tisztelni? S midőn Marino nőül vett, nem tudta-e, hogy szived övé nem lehet? S mégis mi sem győzte öt meg. Te semmisein voltál előtte dühében. Most szabad vagy; miért állasz ellen szived sugalmának ?miért utasitod vissza

...........

— Ne szólj soha többé Stenoról. Bárminők legyenek szivem titkos érzelmei, vissza kell utasítanom azon hódolatot, mely illetlen annak emlékéhez, kit én siratok. Ne szólj soha...

— De.........

— Kérlek, kedves Laetitám, ne zaklass.

— Mit mondjak neki? mormogá a jó Laetitia.

E pillanatban zaj hallatszott a lépcsőkön. Laetiiia elpirult. A herczegnő azonnal fölkelt, s hideg méltósággal a szomszédszobába ment. Ugyané pillanatban lépett be Steno. A szegény leány, nem tudván, mit mondjon, hallgatott. Steuo megértette, hogy még most is visszautasittatott.

— Tehát nem tudta legyőzni a herczegnő rögeszméit ? kiálta.

— Laetitia lecsüggeszté fejét.

Steno tűzzel kérdé ismét:

— Most már tudom,mit kell gondolnom szivéről. Sohasem szeretett engem. Ezelőtt családja akaratával menté magát. Ma már megváltozott a dolog. Miért nem vallja meg, hogy soha a legcsekélyebb vonzalommal sem viseltetett irántam ? Zsarnok vagyok-e én, mint Marino? olyan vagyok én, hogy kész vagyok az államot veszélybe dönteni érette, az ö akarata ellen ? Talán csak állhatatosságomat akarja próbára tenni? De ez kegyetlen játék az általam iránta tanúsított gyengédség és hűség bizonylatai után.

— Reméljen még — mond Laelitia — reméljen. Ki tudja? Az ön állhatatossága s fájdalmai meginditandják öt.

— Köszönet a reményért, jó Laetitia. Eljövök mindennap....

— Hasztalan — mond Franseska, ki a párbeszédet hallotta, s

e pillanatban lépett be — hasztalan, életem nem az enyém többé. Minek ringatná magát oly reményben, mely sohasem valósulhat ? Köztem és ön között, ifjúságunk napjai s a jövő közt, melyről álmodozott ...........melyről én, mint ön, álmodoztam, vérpad, kiontott vér

va

n. Jól tudom, hogy mi ebben ártatlanok vagyunk. De az ön eszte- lensége, s az én gyöngeségem nem okai-e azon bűnnek, melyért e vér folyt ? Isten sohasem áldaná meg házasságunkat, s az emberek megvetéssel tekintenének ránk. Különben is érzem, hogy napjaim megszámlálván Váljunk el tehát. Térjen vissza azon világba,

választassák egy három tagú küldöttség, mely a fölfüggesztésekre vonatkozó irományokat átvizsgálván, a legközelebbi ülésnek ez ügyről jelentést terjeszszen elő. A küldöttség tagjaiul megválasztattak : Berecz Forenez (elnök), Babies István és Balogh István b. tagok.

Végül Isaák László másodalispán, miután az időközben elhunyt megyei tisztviselőkről melegen megemlékezett volna, fölolvasta jelentését a megye jelen állapotáról s ügyéinek a provisorium alatti kezeléséről.

A decz. 28-iki ülésben, a jegyzőkönyv hitelesítése után, fölolvastatván a fölfüggesztett tisztviselők visszahelyezése ügyében választott küldöttség jelentése, annak alapján a bizottmány kimondd, hogy a fölfüggesztett tisztviselők, Kékesy János szolgabiró kivételével, ki ellen több rendbeli hivatalos visszaélés miatt vizsgálat indíttatott, hivatalaikba azonnal visszahelyeztessenek. Kimondatott továbbá a kir. biztos által szervezett árvatörvényszék megszüntetése, miu án pedig ezáltal a megyei törvényszékek munkája tetemesen megszaporodik, a bizottmány elhatározta, hogy az egri törvényszékhez még két, a szolnokihoz pedig egy ülnököt választánd. Erre megválasztatott a népszámlálási bizottság.

Ezután a részint halálozások, részint leköszönések folytán megürült megyei hivatalok betöltése következett, mely a tegnapi (decz. 29.) ülésben következő eredménynyel lön bevégezve : Élsö alispánnak közfölkiáltás utján megválasztatott Isaák László; másodalispánul Egerbe (Majzik Viktor 13G szavazata ellen- ben) 156 szóval Lip- csey Péter, Szolnokba pedig Fülöp József választatott; főügyészié Nánásy Ignácz, alügyészszé Petrovics Ignác?., főjegyzővé Zalár József, aljegyzőkké : Szederkényi Nándor, Okolicsányi Kálmán, Ka pá- csy Dezső, Fekete Sándor és Imrey György (ez utóbbi Szolnokba) ; törvényszéki ülnökökül Egerbe: Tárnát-Alajos. Hegedűs János, Kosa Kálmán, Horkay Lajos, Kempelen Béla; Szolnokba Kászonyi Antal

melyet én örökre elhagytam. Ön távol tőlem, még megtalálhatja boldogságát. Holnap a coelestinusok zárdájába megyek. Isten önnel, Steno, feledjen el ! Imádkozni fogok önért.

Francesca lebocsátá fátyolár, s kiment.

Steno magán kívül volt; a fájdalom s kétségbeesés által űzetve, rohant ki e végzetszerü házból, hol egy perez alatt egész élete legszebb álmait megsemmisülni látta. Soká tévelygett a legmagáno- sabb utczákon. Midőn visszatért palotájába, sokkal nyugodtabb volt. Egy hosszú búcsúzó levelet irt Franceskának, parancsot adott a pakolásra, s egész éjjel a ház ügyeinek rendezésével foglalkozott. Másnap kora reggel elhagyta a palotát, s a köztársaság egyik gályájára vitorlázott. Velencze akkor épen Genua ellen csatázott: Sfeno kétségbeesetten vivott Caffa falai alatt. Egy Ízben majd elfogták, de oly vakmerő bátorsággal és dühhel védte magát, hogy a genuaiak el nem foghatták. Lándzsával iparkodtak öt leszúrni. Steno csakugyan elesett, telve sebekkel. Azonban még élt. Az á- polás és gondoskodás következtében fölgyógyult, s az év végével épen akkor érkezett Velenczébe, midőn az ujdoge, Gradenigó János, a milánói herczeg,Visconti János közben járására, a békét megkötötte.

Még megérkezése napján Steno a coelestinusok zárda-kápolnájába ment. Látni remélte öt, vagy legalább szavait hallani annak, ki szivét betölté. Letérdelt a kötalajra, soká és buzgón imádkozott. Halálcsöngetyü hangja hallatszék a kápolna boltivei közt,s egy zár- danö haldoklását hirdeté. Steno elhalványult; rósz sejtelme a társalgóterem felé készteté, hol kérdezősködött. Azt mondák, hogy Mária nővér haldoklik. Steuo remegett kérdezni, hogy ki e zárdanö; azonban erőszakot vett magán, s kérdé a portásnőt:

— Mi volt neve e nőnek a világban ?

— Franceska; Fallieri Marino özvegye volt.

Steno sohasem nősült meg. Negyvenöt évvel később dogénak választották, s tizenhárom évig uralkodott.

Mi a hires Douatot illeti, a Cornaro-házból egy igen gazdag öreg grófhölgyet vett nőül; miből az tűnik ki, hogy az erényes Pe- lizzarenak nem sikerült, özvegygyé tenni a szép Imperiát. Azonban hiszszük, hogy ezt megkisérlette, mert egy szép napon Imperia és férje hirtelen elhagyták Velenczét, s Páduába mentek lakni. Később eltűnt a kovács úgy,hogy még jó barátja Jacopo sem tudta, hová lett. Pár hónappal késöbba tenger az arsenál közelében egy hullát vetett a partra. A mell közepén egy mély seb volt látható. Egyik-másik gondolás a kovácsot vélte abban fölismerni, és Jacopoért mentek. Ez elment, megnézte, és mondá:

— íme, hova viszi a gonoszát szerzett vagyon az erényes embert.

*