Eger - hetilap, 1869
1869-12-02 / 48. szám
378 kormányzati érdekeink megóvása czéljából. minő sikeres intézkedések foganatosíttatnak ? Vukovics Sebő szintén a dalmát lázadás ügyében kért fölvilágositást: Mikép történt az, hogy a dalmát lázadás elnyomására magyar ezredek alkalmaztattak, s volt-e e rendelkezésbe befolyása a magyar honvédelmi miniszternek ? Tétettek-e lépések, hogy ezen ezredek, mihelyt lehetséges, visszavonassanak, s a többi Künnlevö, magyar ezredekkel az országba visszahozassanak ? Minő intézkedések tétettek, bogy a jelen eset, t. i. hogy a magyar ezredek a magyar korona tényleges határain kiviil a belbéke helyreállítására alkalmaztatnak, a jövőre praecedens gyanánt ellenünk ne hasz- náltassék ? Végül: mi az oka, hogy a magyar ezredek a kormány ígérete daczára még mindig nincsenek itthon ? Miletics Szvetozár, ki csak legközelebb igazoltatott, két interpellatiót adott be, melyek egyike szintén a dalmát fölkelésre, a másik pedig a szerb patriar- eha által föloszlatott szerb congressusra vonatkozik. Ugyanő két határozati javaslatot is nyújtott be a magyar ezredeknek hazahozására, továbbá az alkotmányosságnak a 1868. 12. t. ez. értelmében a birodalom minden tartományaiban való teljes életbeléptetésére. Ezután Rajner Pál belügyminiszter felelt Román Sándornak a tófalusiak ügyében tett interpellatiójára. Kijelenté, hogy az interpelláló az ügyet sokkal sötétebben adta elő, mint az valóban van. B. Apor csak akkor fogott a kitelepítést kimondó Ítélet foganatosításához, midőn a tófalviak a legméltányosabb ajánlatokat is visszautasiták. Egyébiránt a kormány intézkedett, hogy a kitelepített lakosok födél nélkül ne maradjanak. Ezután a tényállást röviden előadván, meg- emlité, hogy nov. 1-én a tófalviak közt egy egyén 200 Napoleuu- aranyat osztott ki, azon megjegyzéssel, hogy ez egy idegen kormánytól jö, mely továbbra is biztosítja őket pártfogásáról. Világos tehát, hogy a lakosok ellenszegülése izgatás folytán történt. Ez ügyben a kormány vizsgálatot rendelt. — Rajner Pál utáu még az igazságügyminiszter szólalt föl, kijelentvén, hogy b. Apor az Ítélet végrehajtását a tavaszig elhalasztotta, s ijry a tófalusiak nem maradtak födél nélkül. Román Sándor nem lévén jelen, az elnök kimondta a ház határozatát, bogy a miniszteri választ tudomásul veszi. Ezután a ház napi rendre tért át. Kautz Gyula fölolvasta a pénzügyi bizottság jelentését a telepitvényesekre vonatkozó törvényjavaslatról. Következett a birói felelősségről szóló törvényjavaslat végleges megszavazása. Majd szavazás történt a bankügyi szakbizottság 8 tagjára. Végül fölolvastatott a pénzügyi bizottság jelentése a pénzügyminisztériumnak az 1868. évi állami zárszámodások tárgyában , mely a nov. 27-iki ülésre tűzetett ki tárgyalásra. A nov. 26-iki ülés rövid volt. Mindenekelőtt kihirdettetett a bankbizottság tagjaira a megelőző ülésben tett szavazás eredménye, mely szerint megválasztattak: Ghyczy Kálmán, Simonyi Ernő, Csen- gery Antal, Kautz Gyula, Zsedényi Ede, Kraljevics Benő, Trefort Ágoston és gr. Zichy Nándor. Azonban Ghyczy Kálmán jónak látta lemondani, azon indokból, mert a méltányos arány mellőzésével, az ellenzéknek csak két tagja választatott be a bizo:tságba. A ház ennek folytán elhatározta, uogy helyette mást fog választani. Babes Vincze azon óhajtásának adott kifejezést, hogy a választásoknál a helyes arány a nemzetiségekkel szemben megtartandó volna, mert azok a háznak két harmadát teszik (!) Mire Berzenczey csípősen megjegyzé, bogy ha a ház a/3-át csakugyan nemzetiségek teszik, ngv ők képezik a többséget, s maguk okai, ha nincsenek a bizottságban képviselve. Ezután fölolvastatott a központi bizottság jelentése az 1870 iki adókat illető több törvényjavaslatról. A jelentés kinyoma- tása elhatároztatott. Tárgyalásra fölvétetett az észak-német szövetség, Bajorország, Wiirtemberg, és Hollandiával 1868. okt. 25-én kötött távirdai egyezményről szóló törvényjavaslat, mely kevés szóváltás után átalában, majd részleteiben is elfogadtatott. Végül több kérvény intéztetett el. A novemb. 27-iki ülésben Henszlmann Imre interpellálta az összes minisztériumot. Vau-e tudomása arról, hogy az Eszterházy herczegi család az Eszterházy-képtárt a külföldön eladni szándékozik? s ha vau tudomása, tett-e vagy teend-e lépéseket, hogy e nagy műkincstől hazánk meg ne fosztassék ? Az interpellate közöltetett az összes minisztériummal. — Miletics megint nem fért a bőrébe. Felelni akart egy interpellatiora adott miniszteri válaszra, melyet már régebben vett tudomásul a ház. Miután a feleletet nem eDgedék meg neki, két határozati javaslatot adott be. borzasztó hosszú indokolással ; melyek egyike a határőrvidékre vonatkozik , a másikban pedig azt akarja kimondatni a házzal, bogy Magyarország minden körülmények közt, a Porta és a keleti keresztények közt beállható össze ütközés esetében is, a be nem avatkozás politikájához fog ragaszkodni. (Úgy látszik, Milities puskaporszagot érez). E javaslatok a házszabá lyok értelmében kinyoinatui határoztattak. Miután a ház a távirdai egyezményt véglegesen megszavazta volna, a pénzügyi bizottságnak az 1868-iki zárszámadások megvizsgálására vonatkozó jelentése s Justh József és Ghyczy Kálmánnak azzal egybefüggő határozati javaslatai fölött kezdettek meg a tárgyalások. A nov. 29-iki ülésben fölolvastatott a bankbizottságba történt uj választás eredménye. Beválasztatott Wahrmann Mór. Gorove uii4 T Á u Fallieri Marino. VII. (Folytatás.) — Az admirál még most sem bocsátott meg önnek. Boszút esküdött, velenczei boszút. — Mi annyit tesz, hogy tőrt döfet szivembe. — E műtétét utálja; de ha más cselekedné meg, nem bánná. — S te fölajánlád magadat . . . — Úgy látom, az úr engem még nem ismer. Annyi áll, hogy ajánlatot tett . . . — S te elfogadtad ? — On megvesszőztetett engem egész háznépe láttára . . . — Én? — Hát nem vettem én el a pénzt, mit azért adott, hogy segítsem Imperia ellopásában? . . . Ezt megmondtam az admirálnak. De bát hogyan utasítsak vissza oly ajánlatot, mely vágyaim czéljához vezet ? — Különösen, bogy engem leszúrj ? — Igen. — S képes volnál szavadat megtartani? kérdé színében elváltozva Donato. — Ne előzzön meg, kérem. — Igaz — mond megkönnyebbülve a gróf. — Sajnálom, hogy ez nem tetszik a grófnak. Kénytelen valék megigérni, s ha ahhoz nem tartom magam, vége a bizalomnak. Eny- nyi az egész; az admiral, ki egyébiránt boszúálló ember, sbirreket küldhet a nyakamra különben. — Oh nekem mindegy. A te dolgod — mond Donato. C Z — Sőt talán inkább az öné uram; a sbirrek oly emberek, hogy egyszerre két megbízást is elvállalnak, kivált ha jól fizettetnek. — Hát mit tegyek ? — Itt csak egy ut van. Menjen néhány napra a szárazföldre, a hiresztelje el, hogy tegnaptól elutazott. Morelli bizonyára visszatértét fogja várni, hogy szavamat beválthassam. — Igazad van; de szolgáim láttak. — Mit sem tesz! Hát tudja Morelli, bogy önnel és a marquis val a villa cabiuetébeu voltam? Újabb viszonyunkat sem sejtheti. A vállalat, melynek teljesítésével megbízott, inkább az én kipróbál - tatásomra van. Gondom lesz, de ön is segítsen a hirt terjeszteni, hogy tegnap elhasyta Velenczét. Neki eszeágában sem lesz cselédeitől tudakozódni, ha igaz-e ? Különben sokkal ismeretesebb Velenczében, mint hogy oly módon kisérlené meg ön meggyilkolását, mely öt gyanúba hozhatná. — Jól van; az időt nem vesztegetem. Te pedig húzd ki magad a hínárból. — A gróf téved; hátha az admirál terveit nem közli velem, mit fogok mondani a főtanácsnak? Az összeesküvés sikerülhet; a dogé és admiral mindenhatókká lehetnek, s ön drágán fizetheti meg, hogy Donatónak híják, hogy Imperiát szeretni, atyját pedig boszan- tani merte. — Ismét igazad van. Tégy, a mit akarsz, s ha te megszabadi tasz ez alkalmatlan Morellitől, irérem, hogy. . . — Ne Ígérjen, úgy sem tartja meg. — Hát te hálátlannak hiszesz ? — Talán. De majd meglátjuk később. Ezzel Pelizzare távozott, s a legnagyobb zavarban hagyta Do- natof, s örvendett, hogy még életben maradhatott.
