Eger - hetilap, 1869
1869-11-25 / 47. szám
370 zctik a polgárosulás s népjólét füstölgő előőrseit; szóval, mindenütt „tengerre!“ a jelszó, s a közös czélpont mindegyiknél Suez. Mi lisztünket, borunkat, sörünket, pálinkánkat reméljük értékesíthetni, mig kávé- s más gyarmatáru-szükségleteinket olcsóbban födözhetni *); mások iparterményeikkel szállnak versenyre, szóval, áldásthozó mozgalom szállta meg az európai gazdasági életet s a Közép-tenger majdnem négyszázados elhanyagolta t á s a után ujravisza kezdi nyerni elvesztett jelentőségét. S e helyen, bár nem tartozik szorosan ide, megjegyzendőnek véljük aH: hogy bámulatos, mennyire megdöbbentőig egybefügg a mi gazdasági életünk s politikai erőnk és fontosságunk a Közép- tenger gazdászati sorsával. Midőn a Jóreményfok körüli ut és A- merika felfödöztetett (1494). sülyedni kezdett ellenállhatlanul a Közép-tenger fontossága, s ezzel együtt a mi nemzetgazdászatunk s politikai erőnk is; mig most ismét jelentékeny ülvén, bizton remélhetjük mi is hajdani középeurópai irányadó szerepünk visszanyerését, mert ép e kapcsolatból láthatjuk, hogy hazánk, mint a Fekete- s Adriai-tenger hátvidéke, kénytelen volte nagy vizmedenczék balsorsában osztakozni, igazságos, hogy most egyszer fölkeljen rá a jobb sors napja ismét. S e tekintetben a suezi csatorna nem egyedül gazdasági, hanem még nagyobb mérvben politikai, nemzeti jelentőségű. E csatorna sziklagátjainak utolsó fölrobbantása nemzeti e*) Triesztből Egyiptomba jelenleg 12,0000 mázsa pálinka, 2465 in. bor, 19,091 m. sör, 39,805 m. vaj fSveiczból), 17,224 m. papir és 8252 m. liszt vitetik k i, a kávébehozatal most Trieszten át csak 2952 mázsa, holott Ázsia a Suezen át 15,000 mázsát is kiállíthatna, miből aztán hazánk Uávészükségletét bőven lehetne füdíizni. — Tavaly a snezi csatornán át egy mázsa teherért 57‘/2 krt kellett fizetni, s csak a kőszén vitetett mázsánként 28 krért. — Lesseps tavaly a nizzai tanácskozmányon a csatorna befejezését 1869. okt. 1-ére Ígérte, e reménye a- zonban nem teljesülhetett. rösbülésttnk első Udvlövése volt. E közgazdasági kapcsolat ;aligha nem kulcsa háromszázados politikai történetünk s tespedésünknek. Korszerűnek tartók e kitérést, annyival is inkább, mert legújabban ludományos körökben elmaradásunk okai igen erélyes vita tárgyává tétetvén, a török és német elleni nemzeti küzdelemből alkotott takaró palást többektől egész öntudatossággal vettetett el, mivel a külföld történelméből igen kézzelfoghatólag bebizonyiták, hogy a nyugat is ki volt téve hazánkat ért hason romlásoknak, vallásháborúknak, s mégsem tespedt el, mint mi a múlt században; minek igazságát egészen tagadni nem lehetvén, nemzetünket igazán méltatlanul megrovó követelésekre kellene jutnunk, ha elmaradásunknak az egész délkelettel közös világ-gazdászati indokolását kimutatni nem volnának képesek. Lehet, hogy nagyon is vérmes reményeket táplálunk, s e két gazdasági jelenség kapcsolatba hozása fölötte merész, de azt ki- sem tagadhatja, hogy e kapcsolat a valószinüség bizonyos mérvét igénybe veheti, s hogy ha történelmi adatokkal be lehetne bizonyit- ni, történelmünk egész eddigi fölfogását képes volna megváltoztatni j de azért még a csalódástóli félelem sem birt visszatartóztatni véleményünk szabad nyilatkozatától, mert Grimm szerint „annak, ki uj gyümölcs felé nyúl, nem kell a bibázás eshetőségétől sem félnie, mert a világosság is csak homályból tör elő.“ (Gescb. d. deutschen Sprache 8.) Ezzel azonban czélunkat, korunk e nagy vállalata gyönge jellemzésével elértük, s még csak nehány befejező szót akarunk kocz- káztatni. E nagy közlekedési vállalat jellemzése által három irányban akartunk hatni. Elsőben a termelés bárom nagy tényezőjének, a természet, munka és tőkének egyesülése bámulandó példáját akartuk fölmutatni, hogy igy azon sark- igazság, mely szerint minden productiv tevékenység az említett három tényező szoros egyesítésének eredménye, a lehetőleg széles kör öntudatos sajátjává legyen. Másodszor, hogy az előbbi nyomában 4 T A !< Fallieri Marino. VI. (Folytatás.) Franceska látta, hogy elárulta magát; lecsüggeszté fejét, s nem szólt semmit. A dogé végignézle a szerencsétlen nőt, s távozott. Franceska tudta, hogy most veszve van. Hirtelen arra a gondolatra jött, hogy elhagyja Velenczét, hogy a boszút kikerülje. Eszébe jutóit, hogy minden lépésére vigyáznak, Hogy el nem hagyhatja a palotát a nélkül, hogy Marinót ne értesítenék. Elhatározta, bogy marad és vár. Órákat töltött szobáiban ; imádkozott, sírt, igyekezett elhitetni magával, hogy az életen nincs mit fájlalni, s bogy a halál, mely busz éves korban elviszi az embert, sok nyomor ésköny- töl szabadit meg. De igy azok szoktak okoskodni, kik távol látják a halált. A halál szépnek, édesnek tűnhetik föl az ifjú képzelődésnek, mely minden tárgyat a költészet bájos szemüvegén néz; de ha véletlenül rideg arczával s jéghideg kezeivel föltűnik, ha homályos oldaláról tekimjük, megrettenti a legbátrabbat is. A herczegnő is hasztalan vállalkozott az áldozatra, ez meghaladta erejét. Midőn férjhez ment, egész erejével harezolt Steno emléke ellen. Szerette volna szivéből a szerelmet száműzni. Az ima segélyével, Marino iránti kegyeletből, nyugodtabb lett, fájdalma enyhült. Kötelmei teljesítésében kereste boldogságát, s majdnem föl is találta. Steno visszatérése és Fallieri féltékenysége, elegendő volt arra, hogy annyi köny és fáradság árán emelt boldogsága várát lerombolja. Szerelme fölébredt, sőt hevesebb lett, mint azelőtt, újra meg kellett kezdenie a harezot. Csakhogy nem oly könnyű volt győznie. Eszébe jutott Steno távolléte s valószínű állhatatlansága ; eszébe Marino szilárd jelleme, öreg kora, erényei. — Steno visszajött; fájdalma, állhatatossága, melyeket ugyan a nők nevetnek, de azért szivök e szavakra titokban édesen dobog, még ellenállhatlanabb vonzalomra gerjesztők a szép asz- szonyt. Marino nem az az ember volt, ki Stenot feledtetni képes lett volna. Franceska egész napon s éjjen át imádkozott. Reggel egy bosszú levelet irt a dogénak, s asztalára tette, elhagyta szobáját, az őrök előtt kiment a palotából, a berczegi gondolába lépett, a nélkül, hogy valaki csak gyanította volna is tervét. Elhatározta magát, minden eshetőséggel szembeszállni. Akár marad,akár elfogatik az ajtónál, C 7a A. |k nem itélte-e már el öt férje előre ? Nem olvasta-e sorsát Marino szeméből ? Csak igy hitte, hogy megszabadul férje üldözései elöl, ha nyíltan szökik meg. E kisérletbeni bátorsága sikeres volt. Midőn lefelé ment, s a herczegi gondolába lépett, azt hitte mindenki, hogy vagy templomba megy, vagy valamely patrícius látogatására. A kormányos, egy öreg tengerész, Franceska és a dogé hü embere volt. Franceska valamit súgott az öregnek, s a tiz evezöjü gondola sebesen szegte a csatorna vizét. Egy negyedóra múlva a gondola megállt, s a herczegnő egy közönséges külsejű házban eltűnt. A kormányos parancsára a gondola visszasietett a palota elé. Miután a part felőli ajtót bezárta volna a herczegnő, a második emeletbe sietett föl, s kopogtatás nélkül lépett be egy fényesen butorzott szobába. Egy nő dolgozott az ablaknál. Fölismerve a berczegnőt, örömsikoltást hallatott, s eléje sietett, hogy átölelje. — Kedves testvérem, mily szeretetreméltó vagy, hogy eljöttél!— Azonban észrevéve Franceska szomorú s kipirult arezát* folytatá: — De mi bajod ? Te sírtál, szerecsétlen vagy, szenvedsz ! Beszéld el bajodat. A dogé neje szerencsétlen! — Kedves Laetitiam, a herczegnök is sírnak, mint más nők ; csakhogy kötelesek könyeiket titkolni. Igen, én szenvedek, annyira szenvedek, hogy a halál is édesebb volna. Laetitia s a herczegnő egy emlőn növekedtek. Franceska igen szerette őt, örömét és fájdalmát megszokta vele közölni. De házassága óta nem látta, nem, mintha szerencséje szive előbbi érzelmeit elölte volna, hanem mert Laetitia szerencséjében nem merte öt meglátogatni, a herczegnő pedig magas állása kötelmei által akadályozva lévén, ritkán tett látogatásokat. Franceska elmondotta búját, férje féltékenységét, fenyegetéseit; el nem titkolhatta Laetitia előtt, hogy Stenot szereti, azonban nem tudja, hova lett, neki pedig félnie kell Marino haragjától. — Nem tudom — mond szavait végezve — a herczeg mit akar velem. Velenczét el nem hagyhatom, sem a palotában nem maradhatok ; félek : eljöttem, hogy ha tudsz, tanácsolj. — Én pedig köszönöm, jó Franceskám, de itt nem maradhatsz. A dogé csakhamar megtudhatja, hogy ide jöttél, s könnyen megtalálhat. Ha akarod, elvezetlek a coelestinusok kolostorába, melynek fönöknöjét ismerem. Igen jó nö, szereti családodat, s titkodat meg fogja őrizni. De mit Írtál a herczegnek leveledben?
