Eger - hetilap, 1869
1869-10-14 / 41. szám
326 nagybecsű figyelmét a fönebb emlitett alapszabály-tervezet 5-ik §-ára , mely szerint az egyesület alakulása után belépő tagok az elmulasztott hónapokróli részletfizetést teljesíteni tartoznak.“ Eger, 1869-iki őszhó 12-én. Az egri „önsegélyző egylet“ alakításának előmunkálataival foglalkozó polgártársak megbízásából : Csiky Sándor, ideiglenes elnök. Kapácsy Dezső, ideiglenes jegyző— Nyilvános köszönet. T. Brezovay László ur, me- zőkövesd-kerilleti képviselő, eger-farmosi földbirtokos és iskolaszéki tiszt, elnök, nemes szive ösztönét követve, nagylelkűen megajánlotta, hogy az eger-farmosi róm. kath. iskola részére mindazon eszközöket, melyek az 1868-ik évi 38. t. ez. értelmében az iskolák fölszerelésére megkivántatnak, u. m. földgömböt, földabroszokat, fali olvasótáblákat, természetrajzi ábrákat, úgyszintén az iskolás gyermekek részére szükséges könyveket saját költségére megrendelni, és a lehető legrövidebb idő alatt megküldetni fogja. E nemesszivüsége és jótékonyságáért a t. képviselő urnák, valamint maga, úgy az egész község lakosainak nevében, nyilvános köszönetét mondani, a legédesebb kötelességének ismeri, Egér-Farmoson, 1869-ik okt. 5-én. Az iskolaszék. — Személyzeti. Hován József thassi lelkészszé, — Likér Ágoston kunszentmártoni, Horváth- Gyurikovich Ede várkonyi, Ra- paics Rajmund és Szmrecsányi Pál nyíregyházi, Kollár Béla pásztói, Tersztyánszky Dezső bodonyi, Némethy Béla hevesi, Frank Károly bátori, Góth Lajos verpeléthi, Györgyi László detki, Atlasz János szentistváni, Adamovics József eger-szalóki, Kandra Kabos szihalmi, Dósa József harsányi, Rigó József bessenyei, Sebestyén József recski, Florek József nagykörűi segédlelkészekké neveztettek ki. — (Halálozások.) Meghaltak okt. 6-tól 13-ig: Farsang Ferencz 2 hónapos, Takács Ignácz 39 éves, Rostás Ferencz 6 éves, Szécsényi Piroska l3/4 éves, Bodnár Mária 2 hetes, Bágyi Apolló 50 éves, László Anna 1 hónapos, Szőke Rózái 5 hetes, Czukor János 72 éves, Vilmán József 27 éves, Erős József D/s éves, Takács Béla 6 éves, Biró Mária 6 hetes, Berecz János 3 éves, Török János 1 éves, Kocsis István 61 éves, Csóka György 4V» éves, Kormos János 2 éves, Kovács Mária 7 hónapos, Lender Hermin 3 hetes, Biró Teréz 60 éves. 12 a fi-, 9 a nőnemből, összesen 21. Született e hét folytán 9 fiú, 7 leány, összesen 16. Vegyesek. f Királyné ő F e 1 s é g e f. hó 9-én Gödöllőre érkezett, hol négy hétig fog mulatui, azután Budára költözik, s ott marad karácsonyig. Király ő Felségét szombatra várják Gödöllőre. f Király ö Felsége Keletre utazása el van határozva. Bécsi tudósítások szerint ő Felsége f. hó 25-én indul Budáról, Kons- tatinápolyban 5 napot tölt, onnan kirándulást tesz a szentföldre, s innen megy a suezi csatorna megnyitására, hiséretében lesznek: gr. Beust külügyi és Plener oszrákkeresk. miniszterek.Kik fogják kisérni ő Felséget a magyar kormány részéről, még nincs eldöntve, de gr. Andrássy és Gorove minisztereket emlegetik. Ez utazás fél millió forintba fog kerülni. f Hilibi Gál János, országgyűlési képviselőségéről mint hétszemélynök lemondván, í. hó 7-én Oláhfalu erdélyi mezőváros a szintén jobboldali Henter Gézát választá meg képviselőjének. f Az állam rendőrségi-öl szóló törvényjavaslat hir szerint már elkészült, s a kormány azt az egybegyfilendő képviselő- háznak elöterjeszteudi. fKét sajtópör egy czikkért. Csávolszky Lajos ellen, ki Skorpió álnév alatt szokott írni az „Ellenőribe, a közlekedési minisztérium ésHollán Ernő államtitkár külön saj- tópört indítottak egy, a nevezett lapban „a déli vaspálya és m. k. közlekedési minisztérium“ czim alatt megjelent czikk miatt, mely a vádlevél szerint gyanúsításokat foglal magában a közlekedési mi- niszterinm ésHollán Ernő államtitkár ellen. A f. hó 4-én összeült esküdtszék vádlottat, a közlekedési minisztérium panasza ellenében, 9 szavazattal 3 ellen nem vétkesnek mondotta ki, mire a közvádló 56 ft 62 kr. pörköltségben marasztaltatott el. Ellenben a f. hó 6-án összeült esküdtszék ugyanazon vádlottat H o 11 á n Ernő panaszára 9 szóval 3 ellen vétkesnek nyilvánitá, mire a bíróság vádlottat 2 havi fogságra, 100 ft. pénzbírságra s 29 ft 4 kr perköltség megtérítésére Ítélte. f Radnótfái Nagy Sámuel, a nemzeti színház tevékeny intendánsa, f. hó 9-én, 67 éves korában elhunyt. A nemzeti színház vezetését 1862-ben vette át, s az időtől fogva több oly tényt csatolt nevéhez, mely az utókor előtt elismerést biztosit számára nemzeti színházunk történetében. Többek közt ő alapitáa színházi nyugdíjintézetet, s ö eszközlé ki a kormány jelentékeny segélyét. Áldás hamvaira I f Radnótfái elhunytával a nemzeti színház iutendánsiteendőit ideiglenesen gr. Ráday Gedeon vette át. f Az államvasutnak oravicza- fiumei vonala f. hó 20-án fog átadatni a közforgalomnak. t Römer Flór is tudós régészünk a dobszai halmok közt, hova az akadémia küldte, nem talált ugyan régiségeket, de ott tartózkodása alatt oly érdekeltséget keltett a környékbeli lakosokban a régészet iránt, hogy most a Hern-átvölgy mentében mindenütt régészeti társulatok vannak alakulóban, melyeknek föladata leend, a hazai régészet fölvirágzásának érdekéken működni, s minden, a környéken netalán előforduló, a hazai régészethez tartozó tárgyról, a magyar akadémiának jelentést tenni, vagy ha lehet, azt beküldeni.-{•Szombathelyen, a „Vasmegyei Lapok“ szerint közelebb több érdekes régiségre akadlak. Találtak egy db. aranyat Valens korából, több római rézpénzt, két kis mécset agyagból, több db. könytartó üveget stb. Embercsontot mintegy 12 mázsát szedtek ösz- sze. A föld jelenlegi színe alatt majd két ölnyire egész szobafalakra és utczakövezetekre akadtak. Egy fülkében mintegy két mérőre való búzát találtak, mely egészen fekete, de különben ép. Hihető, hogy mindezen tárgyak akkor temettettek el, midőn Szombathely, vagy helyesebben az akkori Sabaria, Kr. u. 455. évben földrengés által romba döntetett. t Egy örült szive. A milánói tudom, akadémia egyik közelebbi illésén dr. Biffi bemutatá Philippo gróf szivét, ki nem rég mint örült halt meg, miután előbb atyját megölte. E szív balkamrájában egy 6 centimeternyi varrótű volt. Midőn a bonczolásnál ráakadtak, eszökbe jutott, hogy a meghalt gyakran emlegette, hogy az ő szivében tű van ; de nem hitte senki, mert egészsége nem változott. f A 82 honvéd zászló szállítását Rosenthal A. pesti kereskedő vállalta el, s kötelezte magát, azokat félév alatt átadni. f A pest-miskolezi vaspálya hir szerint decz. 2-kán fog a közforgalomnak átadatni. f Gr. Erdődy Sándor és gr. Szapáry Antal belső titkos tanácsosakká neveztettek ki. t A komáromi községi iskolákba kinevezett 15 tanító közül 6 r. katholikus, 4 református, 2 ágostai vallásu, 3 izraelita. f Madarász József és pártja, a „P. N.“ szerint jövő hó 14-re országos népgyülést készül összehívni Pestre, hogy a nép nyi- latkozhassék a mostani kormány ellen! Madarász még szaporítani szándékozik eddigi nagyszerű diadalait. f A megyék és v ár o s o k önkormányzati körének szabályozására vonatkozólag, a minisztérium hir szerint még ez év végén vagy legkésőbb a jövő év elején törvényjavaslatot fog az országgyűlés elé terjeszteni. f A legközelebb életbe léptetett levelezési lapok forgalma roppant mérveket öltött mindjárt az első napokban. F. hó két első napján csupán a pesti központi postahivatalnál, 16 ezer darabot adtak el. f Nagy felhőszakadás és jég pusztított néhány nap előtt Pécsett; jelentékeny károkról panaszkodnak, a viz az utakat is tetemesen megrongálta. f Az aradi vértanuk emlékét a gyászos esemény színhelyén, Aradon méltóan ünnepelték meg. A volt honvédek gyászfátyollal bevont bonvédzászló elővitele mellett mentek a templomba, melynek tornyáról szintén gyászlobogó lengett alá. A gyászravatal körül 13 égő gyertya lobogott, mindkét oldalon egy-egy csonka honvéd állt emlékeztető élő rom gyanánt, elöl pedig a volt honvédek kis csapatja képezett sorfalat. Az oltárnál Gaái Damascen zárda- főnök végezte a szertartást fényes segédlettel, roppant közönség jelenlétében. A gyászmise után megindult a menet azon helyre, hol a 13 vértanú 1849-ben kiszenvedett. E helyen most egyszerű emlék áll, négyszögű homokkőből, mely másfél lábnyira emelkedik a föld felett, s „1849. okt. 6.“ föliratot visel. Az emlékkő koszorúkkal volt ékesítve, több kegyeletes emlékbeszéd mondatott el, melyek végezte után a menet szép rendben eloszlott. f Ritka ebéd. Missouri állam egyik tébolydájában jelenleg egy tébolyodon ifjú van, ki közelebb minden öltönyét — kabátját, nadrágját, topánját és fehérneműit —• az utólsó gombig megette. — (Sorshúzás.) Bécsben f. hó 9-én kihuzottak: 48, 14, 9, 44, 67. A legközelebbi húzás okt. 23-án leend. — (Börze, okt. 11.) Arany 5 ft 84 kr. Ezüst 120 ft. 25 kr. Kiadó és felelős szerkesztő: V i d a J ó z s e f.