Eger - hetilap, 1869
1869-10-14 / 41. szám
323 don, hogy a kocsány középre esvén, mint legnehezebben száradó része többnyire penészt kap; s bizonyára az ily módon kezelt dohány versenyképes nem lehet. Sőt a bár leggondosabban, de mégis napon szárított dohány, kivitelre nem is számíthat, mert a nap az olajos és illatos részeket kisziván , magát a levelet is foltonként megperzseli, annyira, hogy ily dohány alig 6—15% vizet képes befogadni, holott az árnyékban szárított 30—35%-et bevesz; már pedig a külföldi beviteli vám tetemes lóvén, az ottani gyáros csak olyan dohánynyal képes a nagy vámot elbírni, mely minél több vizet befogad, s ez föoka, miért nem kell a magyar dohány külföldön Ellenben a minap kiállított külföldi dohányoknál látható volt, hogy az mind árnyékban szárítva, minden faj gondosan elkülönítve, s még a négerek által is ily bámulatos gonddal osztályozva, különösen pedig úgy csomagolva volt, hogy a kocsány a penészedésnek kitéve ne legyen. — Midőn azonban a csomagolásnak ezen okszerű módját honunkban is követendőnek mondám, több oldalról azon szomoritó megjegyzést hallám, miszerint ez nálunk csak kivételesen, megbízható hitelű kereskedőknél lenne megengedhető, mert nálunk az osztályozást még nem értik, s módja a csomagolásnak nehezítvén az osztályozás ellenőrzését, szándékos és szándéktalan csalásoknak tág kapu nyittatnék. (Folyt, köv.) Kath. autonómiai gyűlés. A kath. autonómiai előkészítő gyűlés tagjai, mintegy 45-en, a herczegprimás elnöklete alatt, f. hó 6-án délután értekezletet tartottak a nemzeti múzeumban; ezt azonban délelőtt püspöki zárt confe- rentia előzte meg, mely Budán a primási palotában tartatott. F. hó 7-én kezdettek meg a rendes ülések, melyek eddigi eredményét a következőkben foglaljuk össze : A 18-as bizottság javaslata a f. hó 7-iki ülésben fölolvastatván, fölötte az átalános vitát Kuti Márton székesfehérvári plébános nyitotta meg, ki a javaslatot részletes vita tárgyául elfogadja, azon reményben, hogy a szabadelvű gyűlés pótolni fogja azon hiányokat, melyeket abbau a 18-as bizottság hagyott. Miután hozzászóltak még: Schlauch Lőrincz, Babies Franceska nem szólt, hanem két könycsepp lopózott ki szemeiből, s gazdag bársonyruhájára hullt alá. Ez lehangolta Stenot, mert egészen mást várt. 0 is érezte, hogy föl van indulva, de nem akarván magát egészen elárulni, azonnal utána veté : — Azonban herczegnö, e házasság még nincs eldöntve egészen. Őszintén megvallom, Cornáta még nem tudja szándokomat. Ha szives lesz e kényes tárgyban saját nézetét velem közölni ............ é n............ E pillanatban valaki érinté Steno vállát. Ez egy ajtónálló volt, ki egész a földig hajtá magát előtte: — Gróf ur, a velenczei köztársaság fönséges dogeja kéreti exeellenciádat............ A vége beolvadt az előbbinél még mélyebb bókba. Steno megértette, hogy a doge a terem elhagyására kéreti; azért újólag Franceskához hajolt, s ott kezdé, a hol elhagyá: — Én megvagyok győződve, hogy a kegyed tanácsa jobb lesz, mint azoké, kik kevésbbé érdeklettek. Franceska ezalatt lecsüggeszté fejét, kis kezeit pedig térdén keresztbe tette ; félt részvétet mutatni. Steno nem állhatta, hogy meg ne törje a csöndet. — Franceska, bocsásd meg kegyetlenségemet. Szeretlek, jobban, mint valaha, csak tudni akartam, ha szived nem feledett-e engem ? Újólag megérinté valaki a gróf vállát, 3 ugyanazon ajtónálló ugyanoly mély bók közt ismétlé a dogé előbbi üzenetét, ismét kezdé: — Gróf ur............ D e Steno félbeszakitá: — Jól van, jól, mondd meg a fönségnek, hogy megyek. Ezzel visszafordult, gyanúsan végignézte Marinot, kinek ajka reszketett a haragtól, s gúnyos mosoly közt ép oly büszkén hagyta el a termet, a mint oda belépett. Gondolhatjuk a botrányt! Négy nap csak erről beszélt egész Velencze. Sajnálták Franceskát; gúnyolták a dogét. Mi Stenot illeti, mindenki csodálkozott, hogy árulásról nem vádolták még, s a köztársaságból nem száműzetett. János, Palásthy Pál és Tóth Bálint, a következő ülésekben megkezdetett a részletes tárgyalás. A javaslat 1. 2. és 3-ik czikke csekély módosítással elfogadtatott, de már a 4-ik czikk, mely az egyházirend képviseltetéséröl szól, hosszas és élénk vitára adott alkalmat. Ezen czikk a) pontjának azon részéhez, hogy a püspöki szék üresedésben létekor a káptalani vicarius helyettesíti a püspököt, Barta Béla azon módositványt ajánlja: hogy a püspök akadályoztatása esetére annak helyettese jelenhessék meg az aut. congressuson. A módositvány mellett is, ellene is többen emeltek szót, végre a dolog szavazásra kerülvén, a módositvány 31 szóval 29 ellen elfogadtatott. Hosszas vita fejlődött a 4. §. b) pontja fölött is, mely a káptalanok külön képviseltetésére összesen 4 szavazatot enged. Végre szavazás történt, s a többség az eredeti szerkezet mellett nyilatkozott. A 4-ik §. c) pontja szintén élénk vitát keltett. E pontot, mely a tanító szerzeteknek külön képviseletet ad, némelyek kihagyatni javasolták, de a többség — 40 szavazat 30 ellen — az eredeti szerkezetet megtartotta. Még nagyobb terjedelmet öltött a patronusok képviselete fölötti vita, melyben a gyűlés tagjainak nagy része részt vett. A szavazásnál 34 szavazattal 33 ellen határozatba ment a patronusok külön képviselete; ellenben a királynak, mint legfőbb kegyurnak, külön képviselete elejtetett. A következő czikkek a 19-ig csekély módosításokkal elfogadtattak. A 19-ik §. fölött, mely egyike a legfontosabbaknak, hosszas vita támadt, 3 a czikk végre szavazás utján akkép módosíttatott, hogy a plébános ne hivatalból legyen elnöke a világi választásokat vezető bizottságnak, hanem csak, ha azzá megválasztatik. — Eddig haladt a tanácskozmány a folyó hó 11-iki ülésben. A búza üszögösödése. Eddigelé a gazdák között azon vélemény uralkodott, hogy az üszög külön élödi, s csak is nagyitó üvegen át látható mohzat, mely a búzára tapadtan vettetvén el, a csirával együtt fejlődik, s később a szárakon fölkúszván, a kalászban a szemképzödést támadja meg, Egészen más történt a nagy tanácsban. A tagok már mindnyájan ott voltak, midőn a dogé belépett. Szokás szerint fölemelkedtek helyeikről, s várták, mig a herczeg leül székébe. Leülvén Marino, egy papirosdarabot vett észre az asztalon. Először nem tudta, mit tegyen, csak nézte a tanácsosokat, mintha azt kérdezte volna: ki tette oda e papirost ? Senki sem szólott. Észrevette, hogy a fiatalabbak nevetnek. Olvasta. Harag szikrázott szemeiből, midőn olvasta, kezei görcsösen reszkettek, arcza elhalványult. E papiroson ez volt írva : „Nőül venni a tengert, ez doge-szokás, habár öreg is a dogé. Te vén amphitritus, te is boldog lehetsz? A szerelem kerüli az ősz szakállt. Én boszút állhatnék. Azonban sajnállak. Kívánom, hogy elégedjél meg az arany szarvval.“ Marino elolvasván e becses okmányt, dühében kezeit dörzsölve, elhagyta a tanácstermet. Egy óra múlva egy férfi jelent meg a Steno-palotában, és beszélni kívánt a gróffal. Azonnal bevezették. A gróf szobájában barátaival csevegett. — Mit akarsz ? kérdé az idegent. — Én a főtanács*) titkos megbízottja vagyok — válaszolt az idegen. — Igen szép! És meg vagy bízva, hogy engem börtönbe kisérj ? A rettentő tanács biztosa meghajtá magát. — Helyes ! nem kételkedtem. Épen erről beszéltem a gróffal. S ez utóbbi felé fordulva: — Kedves Malespiro, a viszontlátásig ! De el ne feledd tiszteletemet átadni atyádnak, és nagybátyádnak, Molinónak. Malespiro mosolygott, s mint a ki megért valamit, kiment e szavakkal: — Számolj reám! Mindkettő, az atya és nagybátya, a tizek tanácstagja volt. Steno követte a küldöttet, s a kapunál rájuk várakozó gondolába lépett. A négy álarezos evezős rudhoz kapott azonnal, s a gon*) Néha így is nevezék a tizek tanácsát.
