Eger - hetilap, 1869
1869-02-04 / 5. szám
37 nemcsak, de — a mint ezt az árokszállási választóközönséghez intézett beszédében is kifejezte — a haza mellett egyházunk ügyét is szivén viseli, s a létesítendő autonómia alapján egyházunk javára, mint annak hti fia, minden erejével közremunkálni szándékozik. — Mi szivünkből óhajtjuk megválasztatását, egyrészt mint igaz hazafiét, másrészt mint hü katholikusét. De nemcsak a politikának, hanem a farsangnak is megvannak a maga igényei s igy mozzanatai; értem e mozzanat alatt a f. hó 26-án Arokszállásán rendezett bált, hol mint a néző, neutrál, magát taglejtés helyett tagpihentetéssel mulató publikumnak egyik igénytelen tagja, én is megjelentem. A kérdéses bál a helybeli olvasókör javára rendeztetett a városház termében ; — e tánczvigalomról röviden csak annyit, hogy jól sikerült, jó kedv nem hiányzott, a vendégek szives fogadtatásban részesültek, s a magát kivétel nélkül jól mulató közönség reggeli 7 óra tájban oszlott szét. — Mindez jele annak, hogy nemcsak politizálunk, de mulatunk is, — vagyis hogy élünk és mozgunk. — B. F. Tekintetes szerkesztő ur! Kérem, legyen szives ezen, a „Hon“ szerkesztőségéhez beküldött, de a kápolnai kerület választóit közelebb is érdeklő válaszomat lapjába fölvenni. Tisztelettel maradván Makiáron, január 31. 1869. alázatos szolgája Sumi Fermcz, makiári választó. Tekintetes szerkesztő ur! A „Honnak“ január 26-án 20-dik sz. alatt megjelent „Pártélet“ rovatában Verpéléthröl egy ferde tudósítás egy, a névtelenség burkába rejtőzött búsvitéztől közöltetett; abban csekély személyemre is van vonatkozás, de egyszersmind soha nem igazolható valótlanság, melyre észrevételemet megtenni, az igazság érdeke és méltatlan megtámadtatásom kívánja, kérem ugyanazért, és szerkesztő ur igazságérzetében bízva, reményiem is, hogy helytad lapjában néhány soraimnak. Hogy Hevesmegyében, úgy annak kápolnai kerületében a képviselő-választási mozgalmak, csak úgy, mint az egész magyar hazában megindultak, következése azon magas miniszteri rendeletnek, melyben a hatóságok a képviselő-választások körüli előkészületek megtételére a törvény értelmében fölhivatnak. E mozgalmak természete hozza magával a választóknak egymássali érintkezését, elveik, érzelmeik fejtegetését, azoknak személyekre átvitelét, és igy menve végleges megállapodást az egyénben is, mely azokat az országházában képviselje, érvényre emelje. Akaratban, szándékban, törekvésben, hazám, királyom és polgártársaim jóléte, boldogsága előmozdításában magamnál jobb hazafit nem ismerek, habár a kivitelben, létrehozásban csak porszem s gyenge erő vagyok is. Ily érzelemben az adott viszonyok közti állapotra vonatkozó nézeteimet egy, 1868. okt. 18-ik napján kelt nyilatkozatban polgártársaim, különösen választó-kerületünk lakosai elé terjesztettem, melyből egy példánynyal tekintetes szerkesztő urnák is szolgálok. Most, a követválasztások előestéjén tudni óhajtván, talál-e helyeslésre társaim előtt véleményem? azokkal érintkezni, beszélgetni, összelőni helyén volt. Az 1848-iki törvények a magyar alkotmányt képviseleti alapra fektetvén, annak jótékonyságában nem azért részesité az egyszerű földműves osztályt is, hogy ölbe horgasztott kézzel nézze, mint csapódik feje felett össze mások nézeteinek habhullámzása ; hanem ha választási jogot adott, annak gyakorlatánál számot vessen meggyőződésével, kiben leli annak személyesitőjét? A „Népzászló,“ a „Magyar Újság,“ „Igazmondó“ folyvást buzdítják a népet oly képviselő választására, ki azok nézeteinek hive; Irányi, Jókai, Csernátony, Áldor stb. neveik alatt hány meghívást olvashatni a lapokban a baloldal összejöveteleire? tehát csak a jobboldali véleménynek kellene oly árvának lenni, mely érvényesítésére a baloldal gyámságától függjön, s onnan kérjen engedélyt? Igenis, összejöttünk Kápolnán, Flizes-Abonyban közlök egymással nézeteinket, gyakorlók ebben törvény által nem korlátozott jogunkat, találkoztak nézeteink, és fönnen nyilvánult a meggyőződés, hogy a baloldal utai, kedves hazánk fölvirágzásának akadályai, a jobboldaléi pedig a haladás jelvényei. — Lelkesedésben tört ki az Abonyban több száz választónak Szathmáry Király László polgártársunk iránti bizalma és f. é. jau. 28-áu 43 kocsira települt küldöttség kérte öt föl száraz-beöi lakásán, megkérendő, a nép bizalmának engedni, a képviselőséget elvállalni; ki is a választó tömeg körében megjelenvén, lelkes, higgadt és népszerű, minden kit meggyőző előadással fejtegeté a jobboldal programmját, melynek hívei örömtelve, sokszorosan félbeszakitott éljenzések és helyeslések után jelölék ki a szilárd jellemű, magát is jobboldalinak valló hazafit képviselőjükül. Mindez oly renddel, de valódi lelkesedéssel folyt, hogy ha mind földművesek, névtelen közlő szerint, gatyások voltak is jelen, működésüket semmi önhaszon, semmi pártszenvedély, hanem egyedül a közszabadság, a haza szent ügyének magasztos érdeke vezérlé, s ezen érzet világitó fáklyájánál jutottak fönebbi megállapodásukra ! Hogy lélekvásárlás, fenyegetőzés, itatás, hivatalok ígérgetése, katholikus lelkészekkeli szövetkezés, terrorizálás használtatott volna valahol általunk, aljas rágalomnak nyilvánítom. Mi szövetkezünk minden jobboldali választóval, senkit körünkből ki nem zárhatunk, mert egyenlő joggyakorlattal bírnak velünk, de igen is kiábrándulva azon ámítások csábköréböl, melybe az 1865-ik évi választás alkalmával sodortattunk, hitelt nem adva többé a teljesithetlen, de jogtalan ígéreteknek sem, milyenek a papi javak fölosztása, tagosítások fölforgatása, ágybérnek kárpótlás nélküli megszüntetése, adó, katonakötelezettség, dohányegyedáruság kárpótlás nélküli eltörlése, és több és számtalan ily, testet, lelket, értelmet ölő mételyek; jelszavunk s vezércsillagunk, az adott viszonyok megfontolása, s azok közt az alkotmány lerakott épületének fejlesztése volt. És ugyan miért ne lehetne ezekről nekünk malom alatti gatyásoknak gondolkoznunk, értekeznünk? talán mivel Schwarcz Gyula megtisztelt bennünket értetlenséggel, s .ránk fogta, hogy e miatt nem lehet ránk bízni, mikor akarunk tanodát építtetni? Volt idő 1865-ben és legközelebb, midőn a mostani szélsőbalok minket nagyon értelmes népnek találtak, különösen én részesültem a szerencsében, az egri kaszinóba bevezettetni és tekintélyes tisztviselő által te-brudernak fölavattatni, mert erélyes, ártalmas gatyásnak tartattam, hát ezen megtiszteltetésnek a kiábrándulásig tartott csak határnapja? Visszautasítom névtelen rágalmazómnak azon rámfogását, mintha én azzal szoktam volna szavaimat végezni: „én mondom, Dósa György, a parasztkirály.“ Sokkal inkább tudom én a Dósa- tévelygések és keserűségek következéseit föllogni, semhogy eszembe jutna, polgártársaim békeszeretetét gyűlöletre s a magyar faj pusztítására fölbösziteni; nekünk nincs panaszunk, hogy igy fejezzem ki magamat, az úri osztály ellen, sőt hálával tartozunk annak, mert az osztá meg velünk az alkotmányos jogok élvezetét, melyet névtelen közlő csak úgy szeretne gyakoroltatni velünk, ha mi is zászlója alá szegődnénk, és nem saját jobb meggyőződésünket követnők. Sem parasztkirálynak, sem Dósának tehát magamat nem mondom, de ha az ő időszakát élnök, s az ő gyűlöletével bírnék, nem kezeskedném, hogy ily rágalmazást, minőt névtelen közlő méltatlanul szór, karó- bahuzással nem jutalmaznék. Nem tudtuk eddig, hogy Majzik Viktor tarnajárási főszolgabíró ur baloldali követjelölt, de az csak annyit tesz, hogy nem egy utón járunk vele, s mi öt útjában kisérni nem is fogjuk. — Makiáron, január 31-én 1869. A tek. szerkesztő urnák alázatos szolgája Sumi Ferencz, makiári választó. Városi és megyei hírek. — Gyászjelentés. Az egri fökáptalan maga és az illető rokonok nevében szomorú szívvel jelenti fötisztelendö Szöghy István egri föegyházi gyóntató-kanonoknak, f. hó 1-én esti 7 órakor, a szentségek ájtatos vétele után, végelgyengülésben, élete 68-ik évében történt gyászos kimultát. Az elhunytnak tetemei 3-án délelőtti 10 órakor, szokott egyházi szertartások szerint koporsóba tétetvén, 4 én, szintén délelőtti 10 órakor fognak a föegyházi sírboltba betétetni; az engesztelő szentmise-áldozat ugyanakkor lévén érette az egri székesföegyházban bemutatandó. Az örök világosság fényeskedjék neki! — Egerben, 1869. Gyertyaszentelő Boldog Asszony ünnepén. A boldogult életének legnagyobb részét mint lelkipásztor töltötte, mely téren mint buzgó pap, a hívek bizalmát és közszeretét bírta. A felső-tárkányi és kápolnai hívek, kik között mint plébános működött, sokáig áldásban tartandják emlékezetét. Született 1801-ben aprilhó 5-én, pappá szenteltetett 1824-ben aug. 29-én. Kanonokká neveztetett 1862. julius hó 21-én. — Tolvaja ág ok. F. hó 1-én esti 8'/a órakor S. K. mérnöknek az irgalmas-szerzet átellenében levő lakába ismeretlen tettesek betörtek, 8 onnét mintegy 160 ftnyi holmit eltolvajlottak. A tolvajok a vaslemezii redőnynyel ellátott ablakon törtek be. F. hó