Eger - hetilap, 1869

1869-09-02 / 35. szám

276 Antal, Takács József, Fajgel István, Papp Dezső és Bartus János urakat.“ A bizottság ezen javaslatát a mainap tartott hitközségi népgyti- lésben a katholikusok egész lelkesedéssel elfogadták, s magukévá tették, és az iskolai széket megalakították. 0. Gyöngyös, aug. 20-án 1869. Örömmel ragadok tollat, hogy egy nagyfontosságu tígyröl, mely a nép boldogsága előmozdításában hatalmas emeltyűt képez, t. i. a még zsengéjében örvendetesen fejledező gyöngyösi népbank­ról, a t. közönséget eleve értesítsem. A népjólét előmozdításának nemes hivatásával lépett a kezde­ményezés rögös terére városunk köztiszteletben álló polgára, t. Ké- kesy Kálmán, ideigl. elnök ur, midőn elismert tevékenységének buz­dító példájával elöljárva, a „népbank“ áldásos eszméjét jeles fölvi­lágosító beszédével a nép szivébe oltván, azt kevés idő alatt léte­sítette. Valóban nem emlékezünk oly általános fölkarolásra, milyen ezen üdvös intézménynek jutott; s csak szivünkből örülünk akkor, midőn a nemes vállalatot a létrehozókkal együtt üdvözölhetjük. Nem szándékom itt annak alapszabályait egyenként tárgyalni, s azok fölött Ítéletet hozni; megmagyarázta azt a pártolás, melyben részesült, midőn a nagygyűlés által megállapított s már kibocsátott 5000 részjegyei csaknem egy hó alatt teljesen elkeltek , s még ma is nagy mérvű keresettségnek örvendnek. Az ily jótékony czélu intézmények hasznát a jelen ígéri, s a jövő bizonyára mégis adja. Azért kívánatos, s már ez eszmének meg­felelő szelleme is követeli, hogy jótékony kihatása a nép minden osztályát lehető mértékben érintse, annak minden rétegébe behasson. És ez alkalommal engedje meg a t. szerkesztőség, hogy váro­sunk kiválóbb mozzanatai között az ipar érdekében még egy ör­vendetes jelenségről szólhassak e becses lapok hasábjain. Előttünk fekszik az ipartörvényjavaslat, mely a legközelebb összeülendő országgyűlés egyik kiválóbb tárgyát képezendi. E tekintetből a helybeli czéhtársulatok legközelebb egybegyűltek, hogy az iparra vonatkozózó törvényjavaslatról maguknak teljes ismeretet szerezzenek, s mennyiben azokra nézve szerény észrevéte­leik volnának, megtegyék. A tanácskozmány élén ismét ott találjuk t. Kékesy K. megvá­lasztott kamarai tagot, ki az érintett törvényjavaslatot megvilágo­sító beszédében tárgyalván, a hosszas tanácskozás eredménye lett egy, a magyar országgyűlés elé terjesztendő kérvény szerkesztése, mely a törvényjavaslatban foglalt némely §§-nak megváltoztatását, s a kérvényben kijelölendő módózatok szerint alkottatását kérelmezi. Az említett kérvény szerkesztésével K. K. ur megbizatván, ma már előttünk fekszik ezer példányban, melyből valóban egy, a nem­zet életére jótékonyan befolyó, s az ipart nagy mérvben elősegítő óhajtás sugárzik ki. íme fényes tanujelei mindezek az érdekeltségnek, melylyel vá­rosunk lakossága az ipar érdeke iránt viseltetik. Nemes példája a tevékenységnek, mely egyesekben ily szép kitartással öszpontosul akkor, midőn a hon mindenkit tettre hí föl. Kedves kötelességet teljesítek tehát, midőn t. Kékesy Kálmán urat ez uj téren forrón üdvözölhetem, s elismert tevékenységéhez kitartást, fáradozásaiban az égtől áldást és örvendetes sikert óhajtok. Szalag Józsa, gyöngyösi főéi. tanító. A heves-szolnokmegyei „árvaápolda- és szegények dolgozóháza“ nőegylet választmánya 1869. évi aug. 30-án tartott ülésének jegyzőkönyve. Elnöknő az egybegyült tagokat üdvözölvén, az ülést megnyit- tottnak nyilvánítá, s mindenekelőtt a múlt vasárnapi érsekkerti mu­latság jövedelméről tett jelentést, mely szerint az összes bevétel tett 385 frt. 25 krt, miből a kiadás 102 frt. 57 kr. levonatván, tisztán az egylet javára maradt 282 frt. 62 kr. Ezen elnöki jelentés örvendetes tudomásul vétetvén, a tiszta jövedelem az árvaház javítási költségeinek fedezésére fordíttatni határoztatott. Elnöknö jelenté, hogy újabban az^egylet tagjai közé léptek, és pedig mint 50 frtos alapítók: Szentkirályi Kázmér és Luby Géza; rendes tagokul Békeffy Alajos és Péter Ferenczné. Tudomásul vétetik, s ezen négy uj tag az egylet tagjainak névsorába fölvétetik. Elnöknö jelenti, hogy Nagyfejeő Mátyás ur, a kamatok lefize­tése mellett, a 800 frt. tökét továbbra is nála hagyatni kéri. Ezen kérelem folytán határoztatott, hogy azon esetre, ha ne­vezett egyenes adós ur a hátralékos kamatokat a mai napig teljesen lefizeti, akkor a töke visszafizetésére egy évi haladék engedtetik, azon föltétel alatt mindazonáltal, hogy a kamatokat addig is rende­sen fizetni, a tökét pedig tehetsége szerint törleszteni tartozik. Elnöknö továbbá jelenté, hogy Asztalos József, nagyfügedi lelkész ur, az egylet rendes tagja elhunyt. Ezen elnöki jelentés sajnálattal vétetett tudomásul. Végül alelnöknö az augusztus havában tett következő adako­zásokat jelenté be: Drizsnyeiné 2 pár csirkét, 1 pár kacsát és 10 font rizskását; Szabó Józsefné 1 pár csirkét, 1 kacsát és egy tál kiflit; Gulyás Rudolf, János árva részére egy öltözet ruha ingyen varrását; Harcsáné egy taliga venyigét; Szabó Borbála egy véka borsót; ezenkívül a búcsú alkalmával tett adakozások folytán a perselyben találtatott 14 frt. Ezen alelnöki jelentés örvendetes tudomásul szolgálván, a ke­gyes adakozóknak hálás köszönet szavaztatott. Több tárgy nem lévén, az ülés bezáratott. Kelt mint főn. Jegyzetté : Veréb Mátyás, titkár. Városi és megyei hírek. — A helybeli főtemplom ezelőtt néhány évvel clorzott ezüstlámpája helyett közelebb P á n t h y Endre kanonok ur újat csi­náltatott, melyhez az elorzott s darabokban a tolvajnál még megta­lált régi lámpa ezüstmaradékain kívül, saját részéről 1300 o. é. írton fölül fizetett. E lámpa sz. István király napján használtatott először. — Városunk képviselőtestületének múlt vasár­napi ülésében mindenekelőtt az iskolaügy került szőnyegre ; azon­ban a hallgatóságkép megjelent katholikus polgárok nagy száma mind­járt az ülés kezdetén zajosan tett óvást az ellen, hogy a képviselő­testület a katholikus hívek megkérdezése nélkül hozott ezen fontos ügyben határozatot. A zaj mindinkább növekedett, minek folytán az elnöklő polgármester az iskolaügy fölötti tanácskozmánytfölfilggesz- tettnek nyilvánította. — Pályázat. Az egri érseki joglyceumnál a római s egyház­jog tanszékének elnyerésére, melylyel évi ezer frtnyi fizetés s a sza­bályszerű tandijosztalék van egybekötve, pályázat hirdettetik. A pályázók kellőleg fölszerelt, azaz : életleirási vázlattal ellátott, koru­kat, vallásukat, végzett tanulmányaikat, akadémiai fokozatukat, nyelvismeretüket, magyar nyelven előadási képességüket, szakkép­zettségüket, és erkölcsi viseletűket kimutató, s nm. s főtiszt. Bartako- vics Béla egri érsek úrhoz intézett folyamodványaikat folyó hó 20- káig alólirthoz küldjék be. — Kelt Egerben, szeptemberhó 1-én 1869. Az egri érseki joglyceum igazgatósága. — A m u 11 vaárnapi népmulatság, melyet a heves- szolnok-megyei „árvaápolda és szegények dolgozóháza“ nöegylet az érsekkertben rendezett, igen jól ütött ki. D. u. 5 órakor vette kez­detét a táncz két körben; a helybeli katonai zenekar és egy nép­zenetársaság fölváltva játszott. 8 óra tájban kezdődött a tüzjáték, melyben Polereczky Gyula polgártársunk szép ügyességet tanúsított. A mulatság 28? fr. 62 kr. tiszta jövedelmet hozott az említett nőegy­let emberbaráti czéljaira. (A jövedelemről a részletes kimutatást jövő számunkban közöljük.) — Valaki, a ki a Párádon kijátszani tervezett vizipuskára sorsjegyet vett, azon kérdést intézi Schweiger úrhoz: hogy vájjon a húzás megtörtént-e már, vagy mikor és hol fog eszközöltetni ? — Néhai b. e. Rajner Károly egri nagyprépost és fölszentelt püspök az egri egyházmegye kath. iskoláira tett alapítványának ka­matai az 1868/9-ki évre következőleg osztattak ki, nevezetesen : 1) A végrendelet 7-dik pontjában 10 kántortanitónak szánt 40 frt o. é. jutalomban részesittettek: Tischler József ónodi, Adám Lajos bolyki, Facskó Sándor lénárd-daróczi, Póta Antal dormándi, Hegedűs Fe- rencz szurdokptispökii, Leffelholcz István kapócs-apátkii, Udvarhelyi Ferencz karászi, Angyal József keresztúti, Kovács Ferencz nyirado- nyi és Kertész Mihály leveleki kántortanitók, összesen 400 ftban. 2) A végrendelet 8-dik pontjában 10 tanító részére szánt 30 frt o. é. jutalomban részesittettek: Tariczka János egri főelemi tanitó, Da- nassy Antal cserépfalusi, Fridrich Antal szendröládi, Pap Flórián tenki, Csák Zsigmond füzes abonyi, Krasznár József kiséri, Folinus József gyulaházi, Géczy János ibrányi, Pápai József napkori, Németh János kállö-semjényi tanitók, összesen 300 frtban. 3) A végrendelet 9-dik pontjában 10 iskola fölsegélésére szánt 50 frt o. é. segélyben: a mályi, szirmabessjnyői, sajó-kazai, dédesi, tófalui, pélyi, ramocsa­r. h * \ r * AA A, í

Next

/
Thumbnails
Contents