Eger - hetilap, 1869

1869-08-12 / 32. szám

251 faggodalmukat. Rebesgették, hogy Don Carlos terveiről le akarna mondani, de a könyomatu carlista Corresp. megczáfolja e birt, sőt kijelenti, hogy Don Carlos el van határozva vállalatával vagy czél- hoz jutni, vagy megsemmisülni. Sabariegos és Markó tábornokok kéz; dik a mozgalomban a carlisták részéről a főszerepet játszani; az u- tóbbi az aragóniai fölkelést vezérli. A madridi tudósítások szerint a kormány felszólította a püspököket, hogy pásztori leveleket adjanak ki, melyekben a híveket intsék a kormány iránti engedelmességre. Az egyiptomi alkirályt, mint múltkor irtuk, a nép lelkesedve oga dta Alexandriába érkeztekor. Most azonban hazautazásának o- kairól beszélnek, s legfőbb okul azt hozzák föl, hogy távolléte alatt komoly jellemű összeesküvés jött létre, melynek czélja volt távollé­te alatt az alkirályt trónvesztettnek nyilvánítani s helyette fivérét, Mustapha Fazyl basát kiáltani ki, kit a porta azonnal elismert volna. Ha igaz, hogy a legközelebb Konstantinápolyba utazott basát ott fényesen fogadták, akkor aligha hitelt nem érdemel a „Triester Ztgí‘ azon nyilatkozata, hogy az összeesküvés szálait Konstantinápolyban, még pedig a sultán palotájában szőtték. A „Times“ már a török-egyip­tomi differeníiák alkalmából a diplomatia beavatkozását ajánlja. Levelezés. Kápolna, aug. 5-én. Végre valahára mégis csak történt valami Kápolnán is. Talán valami epochalis ? Epochalisnak ugyan nem epochaiis, de olyan forma; mindenesetre azonban nem villámlesujtás vagy meteor vagy más efféle, hanem a: vészharangok riaszták fel a nyug­vó lakosságot féle cantillenák által nagyon is sokszor meg- énekelt esemény; ugyanis múlt juliushó 28-án délutáni 2—3 óra közt, hallám hogy tűz van, s izomrendszerem nem kis confu- siójára, eszeveszett ugrásai tendentiákra gerjedve, lábszáraim­nak fölöttébb heves egymáselébe rakása által saját személyem­ben kisiettem lakomból és megtisztelni indultam a nagy sze­rencsétlenséget,hol is a földmives urak eoconomikus és industrialis fá­radalmainak füstmenését nem minden részvét nélkül szemlélhetni lön osztályrészem! Összesen hat hét ház égett le, és a falusi nép házi eszének s nyomorúságának dicsőségére legyen mondva, minden idei termés az udvarokon lévén, itt a búza, árpa stb. úgy elhelyezve, hogy a|tüz, mint a telegraf-dróton minden megszakadás nélkül, akár az egész faluban és falu körül át, és keresztül a legkényelmesebben megteheti a maga körútját. Ó szériiskerlek jöjjenek el a te országid! A tűz tovább terjedésének megakadályozásában nagy tényező volt a gf. Károlyi uradalm i vizipuska, melynek ezúttal legmélyebb köszönetünket nyilvánítjuk; — Kápolnának is lehetne valáhára be­csületes vizipuskája, mert a jelenlegi oly nyomorult, hogy még e körülmény feletti boszuságunk hevét se volna tán képes eloltani. A humanitás és emberszeretet e fényes korában jónak látom consta- tálni —■ mind egy bizonyos mondja — hogy ez alkalommal egy pár igen szegény család is fölperkeltetett. Ad vocem család, irjak-e valamit iskolánk dolgáról? Egy zsi­dó azt mondotta nekem, hogy a repczéről csak akkor lehet komo­lyan be szélni, mikor már zsákban van. Annyit azonban mondhatok, hogy iskolánk jelenleg se nem felekezeti se nem közös, hanem hatá­rozottan üres, jövőre pedig felekezeti akar maradni minden áron, és én bízom népünk geniussában, miszerint ha valami rabulistikus iskolabarát felbujtogatná is népünket,, az minden ily izgatásnak egész határozottsággal ellen nem fog állani. A falusi felekezeti is­kolák legjobb érve az, hogy: „közös lónak túrós a háta“ de még erre is azt mondja János : nem bánja ö akármilyen, csak keveseb­ből kikerüljön. Általában itt a megkülönböztető érzék igen fejletlen, s midőn a sok „mindegyei“ hallom, mindig az a pór jut eszembe, ki midőn az experimentáló physikus a villanygép drótját kezébe adá, s azt működésbe hozván, kérdé, hogyérez-e valamit, azt felelte: érzek. Mit ? Drótot. — Egyébiránt községünkben minden rendesen megy, mint a sehwartzwaldi óra. Szolgabiránk helyes tapintattal, helye­sebbnél helyesebb rendszabályokat doboltat ki, többek között, szi­gorúan megtiltá a hordási, nyomtatási időben a pipázást; elrendelé, hogy minden háznál egy kád viz készen tartassék, — hogy kinek há­za előtt szemet vagy bármi piszok találtatik, 5 írttal bánja meg. Ez utóbbi különösen igen praktikus gondolat, mert kérem a falun a szemetet tágasb értelemben kell venni, s nem csak a szoba szemet, udvarszemet vagy más uriszemet értendő alatta, hanem e­kivül finom ruhát visel, lábai oly papucsokba dugvák, minők taláu az arab tündérmesékben fordulnak elő. E teremben minden fény és bőségre mutat. S valóban e férfiú pipája s durva vonásai daczára nagy ur. Ö franczia menekült. St. Juan egy hatalmas család, mely gyakran rokonult a bretagnei herczeg családdal. A marquis a rém­uralom kezdetén hagyta el Frankhont s társaival ellentétben, kik Útitáskájukba papírokat, vagy egy darab pergamentet tettek, ö atyja egész birtokát'várait, pusztáit, rétéit luisd’orokba váltva, jött Londonba. Pénze, mint mondani szokták, megszámithatlan. — Évi jövedelmével megvehette volna a város negyedét. \ vámörreli beszéd után Malescot, mivel ö áll előttünk, a lá­dát kiásta, s anélkül, hogy kunyhójába tekintene, a sziklák közé rejtőzve, reggelig várt; ekkor megvizsgálta kincsét. A ládában egy egy útlevél és általában mindazon papírok megvoltak, melyek által magát mint St. Juan marquis hitelesíthette, azonkívül a különféle lon­doni házakra kiállított, s iszonyú összeget képező váltók vol­tak, s végre alul csupa arany. Ezek megpilantásánál Malescot azt hivé, hogy megörül. Sem éhségét, sem szomját, sem az elmúlt fá­radalmak eredményét nem érzé, nem a száraz ruha hiányát. Keze reszketett az arany érintésénél, pénzét számította, sirt, nevetett ö- römében, az aranyat oszlopokba rakva, különféle tervekről gon­dolkodott. Majd a ládába dobta aranyait s kéjjel merítette kezeit abba. Nem gyötré lelkiismerete, semmi bánat vagy visszaemléke­zés nem zavarta őt. Hevesen fölizgatott képzelmétől elragadtatva egy kiáltást tön, azután felpillantott, s a szekrényt testével eltakar­va önmagától kérdé: mely emberi erő szakíthatná el tőle a kincset! így tölté az egész napot. Az éj beálltával szűnt meg izgatottsá­ga. Épen egy csempész, előtte ismert búvhelyéhez volt közel. Az alkut hamar megkötötte az átvitelért. Malescot a ládát ruhái közé takargatá; hogy az átviteli dijt megérdemelje, ajánlotta, hogy mint matróz szolgálhasson. Southamptonba érve nem tartva mitől sem, hir­telen megváltoztatá modorát és szokásait. Az egész város mozgalom­ba hozatott a marquis háza berendezésére. Egy hóval később amint rongyaival Southamptonba jött elhatározta, hogy Londonba megy. Ládája a tündérmesék büvszekrénye volt, nemességet és gazdagsá­got hozott neki. Londonban becserélvén váltóit,egy milliónak ura lett, lassankint beleszokott uj életmódjába. Nagy asztalt tartott s a közönség előtt roppant fényt fejtett ki. Először eredeti alakjában forog­ván a társaságokban, senki sem sejté a csalást. Az emberek töb­bé kevésbbé hajlandók a durvaságot becsületességnek tartani s elfe­ledik, hogy az előbbi csak a megszokott hazugság álarcza. A csaló­nak tehát épen azért mivel szerepet játszik, ügyes és kitanult színész­nek kell lenni. Legyen valaki durva és szemtelen, a közönséges em­ber hinni fog neki. Malescot e tulajdonsággal bőven meg volt áldva ; bár mily szerények voltak azon igények, melyeket a társadalom e zajos időkben megkívánt, mégis sok volt ez is egy kalfatérnak. Res- telte az egyszerű udvariasságot s azt hitte , hogy mulatnak rajta, ha öt bizonyos módón Udvözlik. Nemsokára mintegy ösztönszerüleg egy csoport menekülttel vette magát körül, nyomorult emberekkel, kik egy egy magasabb állás elvesztése fölött keseregtek s számítás­ból hűséget s ragaszkodást majmoltak. Azonkívül hogy unalmas óráit eltöltse, nagyszámú mértékletességi, jótékony s egyéb clubbok tagja lön ; az időben kezdődött a császárság- és a mythologiai divat Francziaországban, s az akadályok daczára átlépvén a csatornát- a különféle clubboknak is más más fönséges nevet hozott. így a lovas clubb Centaurus, az úszók egyesülete „fókák“, az ivó clubb silene- nek nevezte magát. Melescot középszerű centaurus, kitűnő silene, de mindenesetre a fókák (tengeri borjú) királya volt. E clubbok elsejé­ben uevettek rajta s mint kimerithetlen bányáját tekinték öt az esz­telenül kötött és elvesztett fogadásoknak. A lovakat illető dol­gokban! tökéletes^tudatlanságát fölhasználva, nagy áron vén lovakat adogattak el neki, melyeket ö azután versenyre vivén, fogadásait ne­mes hidegvérüséggel veszté el. Az úszó clubban egész másképen léphetett föl. Szünet nélkül nyert és sohasem vesztett. így az év vé­gén bizonyos egyensúly állt be a két clubb közt. A fókák kárpót­lást nyújtottak neki a centauroknáli veszteségeiért. — Azon pillanatban, midőn őt olvasóink elé vezetjük, jelentékeny fogadást vesztett a centauroknál. Rósz kedvében találta tehát ko- mornoka, ki az ajtót kinyitván Smitson urat jelenté be. — (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents