Eger - hetilap, 1869
1869-06-24 / 25. szám
196 tár szintúgy, mint az iparososztály érdekeinek sérelme nélkül segítve lenne ? 31. Ha az adóátalányozás elvben legczélirányosabban mutatkoznék, mit kellene azon még változtatni, hogy egyrészt a szeszipar érdeke veszélyeztetve ne legyen, másrészt az arra vonatkozó határozatok egyoldalulag ki ne zsákmányoltassanak ? 32. Az 1868. XVI. t. ez. 5 §-ban foglalt azon határozat, mely szerint a szünet nélkül dolgozó szeszfőzdékben 6 hónap elforgása alatt, a közben szünetelő szeszfözödékben pedig a törvény által megállapított főzési idény alatt, az üzlet terjedelmen változtatni, t. i. azt sem na- gyobbítani sen» szükebbre vonni nem szabad, megfelel-e a mezőgazdaság és szeszipar érdekeinek? s ha nem, mennyiben lehetne és volna kívánatos , az átalányozásra vonatkozólag azon időtartam megváltoztatása, mely alatt az üzletben változást tenni nem szabad? 33. Tanácsos lenne-e megszüntetni azon kedvezményt, mely szerint a szeszadó 48 órán túli üzletmunka fenakadás alapján visz- szatéríttetik, s e helyett a szeszfőzőket bizonyos százalékig adóelengedésben részesíteni ? hány százalékig lehetne ezen adóelengedést kiterjeszteni? s a szeszfőzőnek, mindezek mellett, minő rendkívüli esetekben lehetne igényt adni szeszadóvisszatéritésre ? 34. Az 1868. XVI. t. czikkben a különböző nyers anyagokra nézve megállapított erjtartam megfelel-e a tényleges viszonyoknak ? vagy óhajtandó-e ez irányban változtatást létesíteni ? 35. A szeszfözési belmüveiet egyes és különböző módjához képest miféle és számszerint hány mellékedényre van szükség? és ezeknek számszerűit és nagyságukhoz képest minő arányban kellene állani az erjesztő kádak teljes ürméreti nagyságához képest ? (arány százalékokban legyen kifejezve). 36. A főzőkészülékek különböző szerkezetéhez képest, 24 óra leforgása alatt, hány akó czefrét lehet kifőzni, ha p. o. az első főző üst űrtartalma 50 akó ? 37. A főzőkészülék űrtartalmának (ideértve mind a két főzőüstöt a) czefre-melegitövel együtt; b) a czefremelégítő nélkül) micsoda arányban kell állani, az erjesztő kádak teljes űrtartalmához, ha ez p. o. 100 akónyi (élesztő edéüy és mellékedények nélkül) hogy a szeszfőzőnek kisebhszerü fenakadások közbejöttével is, elegendő ideje jusson megadóztatott czefréjének a fenálló szeszadó törvény által megszabott erjtartam alatt könnyen lehető kifőzésére? Azon szezfőz- dékre nézve, melyekben a főzőkészülékek túllépik ezen arányt, nem kellene-e a felesleget is megadóztatni, még pedig akképen, hogy ezen felesleg az adó alá veendő erjürtartalomba beszámíttassék ? Vagy az adóátalányozás alapjául az erjesztő és élesztő edények összes űrtartalmán kívül, jövőre a főzőkészülékek (mind a két főzőüst és czefremelegitö) összes űrtartalma is felveendő lenne-e és miképen ? 38. Mindazon mellékedények összes űrtartalmából, melyek még nem savanyú czefre s különféle nyers anyagok befogadására a czefre beélesztése t. i. az erjesztő szerreli bekeverése előtt rendeltetvék a milyenek a keverökádak, élesztökeverö edények, hütőbárkák lug- zókádak (kukoricza és répalénél) , áztató edények (kukoricza , árpa, malátapuhítás végett) 100 akós , adóköteles ürtartalmú erjesztő kádhoz százalékban arányítva, mennyi lenne adómentessé teendő : a) az adóátalányozás mostani alapjának megtartása mellett (mely csak az élesztő, czefre és erjesztő edények űrtartalmára szorítkozik); b) az adóátalányozás alapjának kiterjesztése mellett t. i. a mostani alaphoz a főzőkészülékek, u. m. a két üst és czefremelegitö űrtartalmának hoz- zászámítása következtében , és pedig: tekintettel mind a különféle nyers anyagokra, mind a belmüveiet módjára , úgy hogy csak a mutatkozandó felesleg vététnek fel az adóköteles űrtartalomba ? 39. A mostani 6 krnyiadó, szeszlángfokonkint, a szeszgyártás fejlődéséhez s a belfogyasztási viszonyokhoz van e mérve? s az összes adó (6 krral) visszatérítésének elvéhez minden körülmények közt kell- e ragaszkodni? 40. Megengedhetö-e, hogy jövedéki büntetések esetében a szeszfőzde-tulajdonos bérlője irányában kezességet legyen köteles vállalni ? 41. Hány bécsi mázsa gabnadarából lesz annyi czefrekeverék, a- mennyi teljes 100 akónyi erjür megtöltésére kívántatik ? s mennyi esik abból a tulajdonképeni czefrére, és mennyi az élesztőre ? (Vegyes anyagok használatánál ezen mennyiség bécsi mázsákban és fontokban, úgy szintén csiramalátánál (Grünmalz) az erre fordított árpamennyiség súlya mindenik anyagra nézve külön kifejezendő.) 42. Hány bécsi száraz árpából lesz egy bécsi csiramaláta és egy bécsi mázsa száraz maláta ? 43. Teljes 100 akónyi erjür megtöltésére megkivántató czefre- keverékhez, hány bécsi mázsa mosott burgonya szükséges , úgyszintén beélesztéB végett hány bécsi mázsa vagy font gabnadara és maláta ? (a csiramaláta árpasúlyban kifejezve.) 44. Önök vidékén minő fajta burgonyát használnak szeszfőzésre s átlagban mi annak keményítő tartalma? 45. Teljes 100 akónyi erjür megtöltésére el egendő ezefrekeve- rékhez hány bécsi mázsa ezukorüledék kívántatik, sűrűséget a Beau- mé-féle fokmérő szerint fejezve ki, úgy szintén beélesztés végett, hány bécsi, mázsa vagy font gabnadara és maláta? 46. Úgy szintén hány bécsi mázsa nyers répa kívántatik azon lémennyiség előállítására, mely teljes 100 akónyi erjür megtöltésére elegendő ? 47. A czefrekeverés és belmüveiet tekintetében minő mód használtaik a megnevezett különböző nyers anyagok szerint ? és miben térnek el egymástól ? 48. A nyers anyagok az erjesztő edényekben minő legnagyobb vagy legkisebb idő alatt erjednek valósággal el? és ezen különböző nyers anyagok erjtartama minő arányban áll egymáshoz ? 49. Egy bécsi mázsa kukoricza, gabona, árpadarából burgonyából, ezukorüledékböl és répából hány foknyi szesz lesz (akár a 100 fokú hivatalos, akár a 40 toku Wagner-féle szeszlángmérö szerint) ? és mennyi az átlagos szesznyeremény s netán szokásos , de pontosan megjelelendő vegyületekböl ? (a feleletben ki legyen téve, hogy a csiramaláta (árpasúlyban) bele van-e számítva a nyers anyagba? 50. Az erjesztőkád teljes űrtartalmából (az élesztő és mellékedények ürtartamát bele nem értve) akónkint hány foknyi szesz (a 49. kérdés szerint meghatározva) kerül tehát ki 48 óra alatt, kukoricza, gabna, árpa, burgonya és répa czefrekeveréknél, és 36 óra elforgása alatt ezukorüledék czefrekeveréknél? 51. A hivatalos ezukormérö szerint hány fok czukortartalmat mutat a czefre akkor, a mint beélesztetett ? és mennyit midőn lefűzésre már elkészült, a czefreanyag különbözőségéhez képest? a ezu- kortartalom kémlelésekor a czefrehöfokát is Réaumur szerint feljegyezvén52. A legközelebb múlt 10 év elforgása alatt átlag s évenkint mennyibe került egy fokszesz előállítása (a 40 fokú Wagner-féle fokmérő szerint) tekintettel a feldolgozott nyers anyagok különféleségé- re s a szeszfőzde minőségére ? hogy t. i. üzletszerü-e az, vagy pedig mezőgazdasági, nevezetesen : a) hány krajezárba került a nyers anyag beszerzése? b) munkabér? c) és a tüzelőszer? C. Kérdések a kisebbszerü szeszfőzdék szempontjából, melyek alatt értendők mindazok, melyekben az erjesztő edények űrtartalma 30 a k ónál kevesebb, valamint azok, ha szintén nagyobbsze- rüek volnának is, melyek a B. alatti kérdésekben foglalt anyagoktól különböző nyers anyagot dolgoznak fel, 53. Minő helyzetben vannak azon szeszfőzdék, melyek a szeszadót a fenálló törvény alapján, szabad kiegyezkedés útján vagy árszabás szerint fizetik? és kivánatos volna-e a szeszfőzdék ezen adóztatási módja iránt, jelenleg érvényes határozatokat megváltoztatni ? minő különös viszonyok lennének itt tekintetbe veendők? 54. A szeszadófizetós ezen módja átalában, különösen pedig azáltal, hogy az adókötelezett fél adóját vagy kiegyezés útján, vagy az árszabás szerint fizetheti, nem gyakorol-e egyes adófizetőkre egyenetlen hatást? 55. Egyenlő adóátalányozási alapokon nyugvó kényszerített adó- megváltás, nem felelne-e meg inkább a kincstár szintúgy, mint a felek érdekeinek ? s ezen alapegyenlőség nem volna-e azáltal elérhető, hogy a főzőüstök töltési és termelési képességük szerint osztályoztat- nának, s a szesznyeremény a feldolgozandó nyers anyagok neme szerint megállapított számokban fejeztetnék ki? 56. a) A magyar korona alá tartozó országokban (ide nem értve a gözkészülékeket) miféle főzőkészülékek vannak leginkább használatban ? b) A főzőüstök ürtaltalmára nézve hány osztályba soroz- haztók ? c) Mindegyik osztályban mi lenne az ürtérre nézve megtartandó határ ? s az illető osztályok szerint mikép mutatkozik a töltési képesség? d) Osztályok szerint 24 óra elforgása alatt hány töltés czefrét és hány töltés alszeszt, lehet lefözni ? az üstök neme szerint mind a czefre-, mind az alszesztöltések számát külön kifejezvén. e) A belmüveletre nézve miféle eljárási mód van szokásban ? először t. i. csak czefre s utána alszesz, vagy pedig három czefretöltés utána alszesz vagy pedig három czefretöltés után alszesz- töltés főzetik-e le sat. f) Akónkint a czefréből a 100 fokú szeszlángmérö szerint, a főzőkészülék neméhez képest (egyszerű üst vagy kígyózó csövei ellátva) hány fokban mutatkozik a maximal és minimal- szesznyeremény, ha a czefre 1. szilvából; 2. cseresznyéből, baraczkI