Eger - hetilap, 1869
1869-05-13 / 19. szám
146 a) A f.-abony-besenyöi ut javítására, b) a besenyö-laskói ut elkészítésére és javítására, c) a besenyö-kömlói uj ut elkészítésére; (e báromutra, a menynyire csak lehetséges, a váltságdíjból készpénz fordittassék). A-^következö utak természetbeni közmunkával javítandók: d) T.-Füredtöl Karczag felé, e) T.-Füred- Abád-Szalók- Fegyvernek, f) T.-Sz.-Miklós- Földvár, g) Déva-Ványától Gyoma felé, h) Szolnok- Földvár, i) Szolnoktól Heves felé. 4. A Mátrajárás összes közmunkája 5168 kétigás, s 9132 kézi; ennek fele 2,584 kétigás, s 4566 kézi; pénzértékben 3497 fr 20 kr. Ez összeg vagy az illető közmunka következő sorban használandó föl: a) A nádasd-pétervásár-terennei útra, b) az eger-pétervásári, c) a bakta-parádi, d) az eger-szarvaskői útra. Mindazon közmunkaerő, mely május 15-ig megváltandónak be nem jelentetett, a fönt megjelölt vonalakon a közmunka ledolgozása május 15-én kirendelendő leszen. Az erre szükséges elöintézkedések a vonal és munkák megjelölésével, a főmérnök által eszközlendök, a végrehajtás pedig a föszolgabirák és utbiztoíok által a legnagyobb erélylyel teljesítendő. Egyébiránt, ha a föszolgabirák szükségesnek látják, a meg nem váltott közmunkának ’/io részét véletlen esetekre föntarthatják. Ezen föntartott közmunkának azonban annak idejébeni fölhasználása külön lesz ellenőrizendő. Ezen rendelet Isaák László alispánnak tudomás végett, továb-4 T Á R Maligieri Bianca. (Történeti beszély.) (Folytatás.) Az ajtó sebes«n fölnyilt, s egy lefátyolozott nő rohant be azon, kisérve az öröktől, kik az ajtónál állottak. Visszatartani igyekeztek öt, de a nő óriási erővel taszitá el őket magától. „Bocsássatok!“ kiáltá magánkivül. „Ne gátoljatok; fiam élete forog veszélyben!“ „Mi történt? mit jelent ez?“ kérdé a doge, a katonákhoz fordulva. „Bocsánat, siguoria,“ válaszolá egy közülök. „E nő a palotába tolakodott azon ürügy alatt, hogy te rendelted ide. Mi visszatartottuk, mert azt parancsoltad, hogy senkit be ne bocsássunk. De ő mindamellett is, mint látod, erőszakosan betört.“ „ És én nem fogok innen távozni,“ kiáltá a nő, „mig fiam kegyelmet nem nyer! Oh uram, ne iizzel, légy kegyes legalább meghallgatni. Küldd ki ezeket, és én szivedhez fogok beszélni, térden állva fogok könyörögni fiamért. Oh könyörülj, hallgass meg!“ Oly esdeklő s szivrázó volt hangja, hogy a dogé az által meg- büvölve érzé magát. Intett a katonáknak, hogy távozzanak, s maga zárta be utánok az ajtót. „Most hallgass meg uram !“ szólt a nő, előtte térdre esve. „Bocsásd szabadon fiamat, Luigit. Mit tett ő ? mit vétkezett, ki maga az erény és becsületesség ?“ „Egy vétséget követett el, melyért éltével kell lakolnia. Kíméld szavaidat, azok mit sem használnak.“ „Nem, uram, nem!“ szólt esdeklő hangon. Te könyörülni fogsz, részvétre lágyulsz, csak hallgass meg. Húsz hosszú éven át könyez- tem fiam után, egyetlen gyermekem volt, elrabolták tőlem. Oh tu- dod-e azt, mit tesz húsz éven keresztül egy hő vágyat, egy gondolatot ápolni, semmi egyébről nem tudni, semmi mást nem hallani, mint ezt: hol van gyermekem, hol van ? S most, midőn őt annyi fájdalom után föltaláltam, lehetnél-e oly kegyetlen, hogy tőle meg- foszsz ? Nem ! az nem lehet! az lehetetlen.“ „Elég!“ mondá a dogé szigorú hangon. „Mig beszélsz, addig már meghalt. 0 bűnt követett el, s a törvény és jog szerint bűnhődni fog ? Vadul ugrott föl helyéről a nő: „Azt ne tedd!“ kiáltá. „Megöllek, ha kérésem nem teljesíted!“ S egy tőrt ragadva ki fátyola alól, a dogéra rohant. Már a gyilok majdnem a torkánál villámlott, midőn meglepetéséből fölocsúdva, megragadó karjait, s kezéből a tört kicsavarni bá a föpénztárnoknak, az összes fő- és alszolgabiráknak, a két főmérnöknek s végre az öt utbiztosnak —• azon utasítással adatik ki: hogy mindenik a részére benne foglalt teljesitendőket pontosan és erélylyel hajtsa végre. Az utbiztosoknak pedig különben szigorú feleletre vonatás terhe alatt, még különösen is meghagyatik, hogy működéseikben föltünőbb igyekezetei tanúsítsanak. Eger, april 20. 1869. A királyi biztos: Szapáry Gyula. Városi ügyek. Az Eger városa részéről f. hó 6-án tartott képviselői ülésben következő ügyek tárgyaltattak : Elnöklő polgármester előterjeszti, hogy magánúton vett értesítés szerint, Eger városában több mérnök jelentkezett, kik vasúti fölmérésekkel foglalkoznak, és miután arról, vájjon ezen mérnökök miféle fölmérésekkel és ki által vannak megbízva, hivatalos tudomása nincs, a közönség pedig méltán megkívánhatja, hogy az ő érdekében eszközlendő tervezetek, illetőleg fölmérések alkalmával meghallgattassék : ennélfogva szükségesnek látná, e testület kebeléből egy küldöttséget megbízni, mely magát az illetőkkel érintkezésbe tévén, a mérnökök megjelenése czéljáról tudomást szerezve, arról e testülethez mielőbb jelentést tenne. — A tett előterjesztés folytán Tavasy Antal polgármester, Kubik Endre és Szuhányi János képviselők megbizattak, hogy a városunkban állítólag vasúti fölmérések végett jelentkező mérnökök megjelenésének valódi czéljáról maguknak biztos tudomást szerezzenek, s tapasztalataikat ezen testületben hovaelöbb jelentsék be ; — ez alkalommal a nevezett küldöttség egyszer mindenkorra fölhatalmaztatott, hogy ezen ügyet C Z A. §►igyekezett. De ez erősen markába szoritá azt, s mint kigyó és oroszlán küzdöttek egymással. Egyszer csak a fátyol a küzdésben lehullt a nő arczárói, melyet meglátván, kétségbeesett hangon sikoltá: „Lidia! Lidia I“ Lidia megakadt lélekzettel, mozdulatlanul nézett rá: „Giuseppe!“ lihegé, „te vagy ! Te Velencze dogeja ? !“ A dogé nem mert tekintetével találkozni, s mélyről zokogva keblére csüggeszté fejét. Lidia pedig mintegy elbűvölve, a múlt édes álmák boldog visszaemlékezései által elkábitva, s feledve a jelent, rá szegezte szemeit. „Giuseppe \“ suttogó: „Ha tudtad volna, mennyire szerettelek, s mennyi kint álltam ki miattad, nem lett volna annyi erőd arra, hogy elfeledj!“ „Hallgass! Lidia,“ mondá zokogva, „mert megölsz!“ Lidia nem hallotta szavait, hanem szelid s busongó pillantó sait még mindig rászegezve: „Nézzrám,“ igy szólt „hadd lássam arczodat, húsz évig kellett azt nélkülöznöm;“ seltávolitván arczárói kezeit, ábrándos pillantásokat vetett rája aztán összerezzenve, eloszlott a kábultság köde, s lelke újra tisztán látott. „Mentsd meg!“ szólt ismét, „hiszen ö a te fiad!“ „Luigi az én fiam ?“ kiáltá elragadtatva. „Igen, a te fiad, neked szültem öt!“ „És én,“ zokogta fuldokolva, „én öltem meg őt!“ „Siess!“ esdekelt; „még talán segíthetsz! te atyja vagy ; ö a te fiad!“ „Megkísérlem!“ szólt hirtelen. „Épen most fog Bianca szobájába menni. Talán még van időm. A hármak tanácsa épen most ül együtt. Magam megyek hozzájok, kegyelemért esdekelni számára.“ „Te fogsz neki megkegyelmezni, te, Velencze dogeja, a hatalmas fejedelem!“ „A büntetés s boszu ostora kezemben van, de a kegyelmezés balzsama a rettenetes bárom férfiúnál! Azonban hozzájok megyek, föltárok előttök mindent, kegyelmet kérek töltik , s nekik meg kell azt adniok ! Jöj, kövess, s igazold szavaimat. Vádoljanak engem, s ítéljenek el, csak fiam legyen szabad. Jöj, Lidia, egy perez sincs veszteni való.“ Gyorsan siettek fényes termeken keresztül, szivökben halálos aggálylyal, arezukon halálsápadtsággal, a titkos három férfiú ülésező terme felé. (Folyt, köv.)
