Eger - hetilap, 1869
1869-04-29 / 17. szám
131 aránylag erősebb, mivel ma már értelmiség küzd értelmiség ellen, s maga a sadowai csata sem volt más, mint aki- müveit katonai értelem diadalaatúlnyomó nyers erőre támaszkodó hatalom fölött, s igy nekünk azt, mi alapos, hadi műveltségben hiányzik, nyers erő által kell pótolnunk. Elmúlt már ugyauis az idő (körülbelül a lőpor föltalálása óta), midőn egyedül a bátorság volt legfőbb mérvelöje valamely nemzet harczképességének; jelenleg már az emberi értelem kelt azzal versenyre, mely a természet erői fölötti uralmát olyannyira kiművelte, hogy nem csak a szervetlen, hanem a szerves, sőt a szellemi élettel megáldott természetvilág fölött is parancsnokképen gyakorolja azt, s gúnyosan neveti a puszta bátorságra támaszkodó telbetlenséget; szóval, ma már csak egyenlő hadászi értelmi fokon álló népeknél jöhet számításba a halálmegvetés, mig különböző müveltségfokuak- nál értelmiség küzd értelmiség ellen. Az e viszonyokban alapuló fölfegyverkezési szükség roppant áldozatokat igényel, nagy áldozatkészséget, mely hála, az égnek, magyar embernél sohasem hiányzik, ha arról van szó, hogy hona szabadságát 8 ebben saját létét kell megmenteni s biztosítani. Nem értek egyet azokkal, kik ily körülmények közt e nemű kiadások termöképtelensége fölött panaszkodnak, mert azt hiszem, hogy nem fog senki oly termelékeny tökeelhelyezési módot mutathatni, melynél 40—50 millió fegyverkezésre tett kiadás által 1000 millióra menő károkat meg véráldozatokat s árnytársaikat: nyomort, éhséget háríthatunk el magunkról, pedig ezt eredményezi a tiszteletet parancsoló haderő. De ha már a külviszonyok, a hatalmasok koreszmékbe rejtett rablásvágya ily nagy terhek elviselésére kénytetnek bennünket, nem legszentebb föladatunk-e, hogy e teher viselésére képesekké, közgazdászatilag edzettekké tegyük magunkat, nehogy az, mit. épe nagy erőfeszítés által védni óhajtunk, t. i. vagyoni életünk, mely szabadságunk s önállóságunk alapja, napról napra jobban elsilányulva, végkimerülésben semmisüljön meg? Nem magunk alatt vágnók-e a fát, ha azon módokról lelkiismeretesen nem gondoskodnánk, melyek által biztosításunk tárgyának, t. i. közgazdászatunknak nemcsak fönmaradása, hanem kifej- lése, sőt egykori virágzása lehetővé váljék ? S ezzel vázlatunkban azon ponthoz értünk, hol az önkormányzás elvének nemzeti életünk minden fokán való következetes kifejtése s keresztülvitele nagy nemzetgazdászati jelentőségét néhány igénytelen szóval föltüntetni megkisértjük. Minden törekvésünk végczélja, bár ezer irányban haladjunk is: a népjólét megvalósítása. Valódi népjólét azonban csak az emberi egyéniség minél magasb fokú kifejtésekor létezik, s mondható megvalósitott- nak. Népjólét s egyéniség minél magasb fokú kifejlődése úgyszólván azonos fogalmak, s minden, mi állam- s emberiségi életünk körében történik, e fogalmak mint sark körül mozog, s létesítése eszközéül szolgál. Édes hazánkban az egyéniség kifejlesztésének 1840. s fökép 1848-ban és azóta két nagy eszköze adatott meg: a s z a b a d f ö 1 tj- tulajdon, s a tagosítás. Az egyéni birtoknak, mint minden haladás legelső tényezőjének, nemzeti erőnkre visszaható jelentőségét ma már bizonyitni fölösleges, hisz szemeink előtt áll egy tehetős földműves-osztály, mely élő tanúsága ebbeli meggyőződésünknek. S igy vagyunk a tagosítással is, mely nem csupán magángazdasági szempontból fontos, a mennyiben a járáskelésseli idővesztegetést megkímélve, lehetővé teszi a föld erőinek minél tökéletesb hasznosítását, s igy közvetve az egyéniség magasb fejlemfokra emelését; hanem nemzetünk szabadsági öntudatát is táplálja, s ezáltal roppant erőt kölcsönöz a nemzeti testnek. Hogy a tagbirtoknak ily hatása van, arra nézve talán nem tévedek, ha Sveiczot hozom föl például. Minek köszöni e maroknyi nép korán kivívott szabadságát s függetlenségét ? talán közvetlenül hegyeinek ? hisz ezek az ember legelső gátjai, melyek korlátozáshoz, elnyomáshoz szokott nép nevelésére sokkal alkalmasbak, mint a beláthatlan sik. — Ennek tehát aligha, hanem — s ebben, úgy vélem, nem állok messze a valódi alap-októl, — czélszerü ősi községi rendezésének,melj nem a földközösség elvére, — mint Németország egyéb községei — hanem a külön tagbirtokéra volt fektetve. A hegyek csak e rendezésmódot tették lehetővé, mivel a szűk völgyekben nem lehet a falut egy csoportba épitni, ennek körében a szántóföldeket kihasítani, ezek körül ismét a rét- és erdőközösséget föláliitni, mint ez a német sikföldi földközösségü faluknál történt; hanem szükséges volt házhelyt, udvart, szántóföldet, rétet, erdőt s legelőt minden család számára külön egy tagban kihasitni, s tagadhatja-e valaki, hogy az ember, e kis földtulajdona közepében lakva, egész kis királynak érzi magát, hogy ez az önállóság és szabadság érzetének nem a legelső biztosítéka s föntartója? Ezekben tehát az egyéni fejlés anyagi föltétei, legelső tényezői megvolnának, de vájjon a társulási ösztön, mint az egyén kifejlődésének legmagasbb eszköze, szabad folyamatában nincsen-e természetellenesen megakadályozva? s ha e kérdésre irányozzuk figyelmünket, úgy sajnosán kell tapasztalnunk, hogy a község, e társulási ösztön nagyfontosságu gyümölcse, a megyei kényuralom alatt nyög, alakilag megvan ugyan a szabad választás, de tartalmilag vaspálczával kormányoztatik a lefelé absolut rendszerű megye által, (se hiány véleményem szerint tápanyja azon ab- normis törekvéseknek is, melynélfogva némely megyéink fölfelé sem akarnak önkénykorlátot elismerni). A szolgabirói mindenhatóság s atyáskodás megdermeszt minden községi életpezsgést, pedig az érdekeltség, e pezsgés a község természetéből kifejlő ügyek iránt, legelső előjele s föltéte volna a gazdasági kifejlés, a szellemi tökélyesbülés, szóval, a népjólét emelkedésének. A község, ha önkörében szabadon s önjogulag mozoghat, első, megbecsülhetlen kapcsot képez a nemzet s egyes honpolgár közt, az egyént önkorén fölülemeli, s már a községi tag figyelmét közérdekre vonja, látköre ezáltal tágul, s kedélye képessé lesz ama nagyobb (megye), s legnagyobb (állam) közületek szeretésére s támogatására, melyek által a saját élettevékenysége s érdekeltsége által föntartott községi élet külzavartatás ellen biztosittatik. A községi önkormányzat ezenkívül szülő anyja, jegeczülési támfala más gazdászati társulásoknak, az egyén csekély ereje által elérhetlen gazdasági czélok kivitelére ugyanis többen egyesülnek, s az ezen társulási meleg által hatványozott vagyonszaporodás uj és szebb eredmények zálogául szolgál. így lesz egy politikai intézmény hatásai által egész közületek jóléte, boldogsága első okává, a megelégedettség 8 öneröbeui bizalom előmozdítójává. Ha nemzetgazdászatunk e nélkülözhetlen eleme rendezve le- end, akkor bizalommal tekinthetünk a ma s jövendőben ránk súlyosodó terhekre, mert a vagyonerő sokkal nagyobb hatványozással növekedend, mint a vállainkon nyugvó teher. A nemzet és egyes tagjai közötti második közigazgatási kapcsot a törvényhatóságok képezik, melyek a községeketközösen érdeklő ügyek önjogu elintézésének közegét képezik. Azon nagy érdemek, melyek a törvényhatóságok által részint a török elleni barczban, részint a német elnyelés elleni alkotmányos visszahatásban szereztettek, a nemzet kedvenczévé tevék ez intézményt, mely a tehetségek helybeli kiművelését s alkalmazását s a legmagasb fokú országos színvonalra emelkedő országos kiművelését lehetité, s az tagadhatlan is, hogy ez intézménynek köszönhetjük legnagyobb eredeti gondolkozóinkat. De ezen előnyei mellett hátrányokat is hordott keblében, melyek hazánk országi jellegét majdnem eltüntették. A mohácsi gyásznap óta ugyanis a központi hatalom súlya idegen befolyás alá kerüléssel fenyegetve bennünket, a nemzet legéletrevalóbb ténye az volt, midőn lassan-lassan a központi hatalmat saját megyei termeibe szivárogtató, s igy a nemzet legszentebb kincse, az alkotmányos központi hatalom hü őre volt egész azon időpontig, midőn hazánk nagy férfiai ezen természetellenes helyzet megszün- tethetése végett felelős nemzeti kormány mellett emelék föl hatalmas szavukat. E küzdelem eredményteljesen végződvén, a megyék a híven őrzött nemzeti letéteményt, vagyis hatalmuk azon részeit, melyek egy központi alkotmányos közeget illetnek, Buda-Pesten öszponto- sitva, megalakult az első felelős kormány, s bogy mit tesz az, alkotmányos korlátok közt mozgó központi hatalmat bírni, annak a honvédelmi téren 1848-diki önvédelmi barczimk dicső folyama, mely bennünket egy csapásra európai tényezővé tön, a békés gyarapodás terén pedig jelen gyors fejlődésit állapotaink legszembeötlőbb eredményei. A megye még egy kincset őriz, s ez jelenleg is hatalmában van : értem a községi autonómiát, — s ha a nemzetgyűlés közbenjárásával e gyöngyöt is eredeti foglalatába helyezendi, akkor lesz
