Eger - hetilap, 1869
1869-04-15 / 15. szám
115 szerint kővetkezők : Inkey, Maljevácz, Kraljevicz, Fodróczi, Jozipo- vies, Sulyok, Baragliazini, Labas, Zuvich, Kugler, Bedekovics miniszter, Caar, Vukovics, Hervoics, Filipovics, Jamso, Anker, Simies, Horváth, Rauch Gyúró, Maller, Keresztury, Suhaj, Pejacsevics Fer- dinánd és László, Tomasics, Kühen, Hatz, Jurkovics, Orsics Ferdi- nánd, Barabás. (Hibaigazítás. Binder Mihály és Lénhardt Károly nem Szászvárosszékben, mint lapunk 13-ik számában hibásan áll, hanem Szászsebesszékben választattak képviselőkké.) Választási mozgalmak. — Közép-Szolnok sz.-csehi választó-kerületében a képviselö- választás négy napon át tartott. Három erős párt volt : a jobboldali b. Wesselényi József, a baloldali Fodor Elek főszolgabíró és a román nemzeti párti Fülöp György pártja. Az első szavazásnál a baloldali jelölt elesvén, a magyar és román párt küzdelme a legnagyobb erőfeszítéssel folyt két egész napon és egy éjszakán át, folytonos esőzés és havazás közt, mig végre márcz. 26-ikán a jobbpárt jelöltje győzött 1261 szavazattal 996 ellenében. — A „Hazánk“ úgy hallja, hogy Madarász József, ki tudvalevőleg két kerületben választatott meg képviselővé, magánkörben tett nyilatkozata szerint, az iránt, hogy melyik kerületet kívánja képviselni, nem akar május előtt nyilatkozni, azon reményben, hogy akkor majd meg fogja tudni, szándékozik-e haza jöni testvére, Madarász László, a „gyémántos miniszter,“ kinek az egyik kerületet tartogatja. — A baranyamegyei szent-lőrinczi kerületben,melynek képviselését Kossuth Ferencz el nem fogadja, hir szerint a jobboldal Zichy Antalt, az ellenzék pedig Grabarics Ernőt lépteti föl. Szegeden pedig Ludvigh János lemondása folytán, ki a késmárki kerület képviselését fogadta el, a baloldal Bernátb Zsigmondot szándékozik fölléptetni. Politikai hetiszemle. Az utóbbi hét meglehetős bőségében volt a békehíreknek és békebiztositásoknak. Nincs tehát ok aggódni a közel jövő fölött, habár tagadhatlanul Franczia- és Poroszország folyvást farkassze- met néznek egymással. A katbolikus világ feje, IX. Pius pápa, 50 éves áldozársága örömünnepét átalános, a politikai foglyokra is kiterjesztett amnesti- ával tette emlékezetessé ; azonkivtil tetemes segélyzésben részesité a szegényeket, megemlékezvén jótéteményeivel az izraelita szegényekről is. néhány szem gyümölcsöt keressen. De a bokrok között utat vesztve, midőn egy órai, kimondhatlan aggódással véghezvitt keresés után visszakerült a fa alá, már fiát nem találta ott“ „Páduától nem messze történt ez ?“ kérdezé Luigi, szakadozott lélekzettel. Midőn az ősz igenlöleg intett, Luigi egy örömkiáltás kíséretében körülfogd Lidia nyakát, ki épen akkor kezdett eszmélni, s csókjaival szórta be ajakát. „Anyám! anyám!“ kiáltozá „ébredj, hogy láthasd fiadat! Ébredj, hogy karjaidba zárhasd gyermekedet! Oh ne nézz oly kétkedö- leg rám, ne rázd tagadólag fejedet! Én igazságot mondok, én fiad vagyok!“ Lidia lassanként fölemelkedett, s megfogva Luigi mindkét kezét, leirhatlan gyöngédséggel szemeibe nézett. „Jól tudom,“ libegé, „jól tudom, hogy ez csak csalódás, de mégis oly édes! Ezek az ö szemei. Oh ne mozduljon, hadd nézzek azokba. Ez az ö szája; épen igy mosolygott rám egykor, de már többé nem fog soha!“ „De igen !“ szólt Luigi gyöngéden ; „igen, én mosolygok rád, anyám!“ „Anyám ?“ kérdezé összerezzenve, „ki nevez engem itt anyjának ?“ „Én,“ szólt Luigi elragadtatva, „én, a te fiad ! Pádua mellett az erdőben, azon fa alatt, mely alá letevél, talált meg Bianca anyja, ki épen akkor ment ott át. Miután senkit sem látott mellettem,gondolva, hogy egy szerencsétlen anya ott hagyott idegen keblek kö- nyörületének, fölvett, magával vitt, s mint tulajdon gyermekét, úgy neveltetett.“ „Álmodom-e,vagy ismét az őrültség szállt meg ?“ kérdezé Lidia, kezeit halántékára kulcsolva. Spanyolországban a trónjelöltség kérdése még mindig függőben van. Á koronával dón Fernandót, a portugál király atyját kínálták meg, ki táviratilag nem igen kedvezöleg nyilatkozott, (sőt több lap tudósítása szerint határozottan tagadó választ adott) mint ezt Serrano a cortesek f. 9-iki ülésében jelenté, azon megjegyzéssel, hogy ö nem akar a gyűlésre valamely jelöltet erőszakolni. Don Fernando megnyerésére tehát nincs kilátás, az ö spanyol királylyá választatását a portugál nép is határozottan ellenzi. Kihez fognak tehát most fordulni a cortesek ? Montpensier her- czegnek is igen csekély kilátása lehet a trónra, ha igaz a lapok azon tudósítása, hogy a progressisták Prímnél és Zorillánál tartott két összejövetelökben egyhangúlag kijelenték, hogy szavazatukat don Fernando vonakodása esetére bárkire inkább adják, mint Montpensier herczegre. A republicsuusok természetesen még kevésbbé fognak ö rá szavazni. Serranouál is volt ez ügyben értekezlet, azonban itt is eredmény nélkül; s az ideiglenes kormány tagjai közül Serrano, Ayala és Topete, kik Montpensier herczegnek határozott barátai, azon veszélynek teszik ki magukat, hogy tárczáikat elvesztik. Az nj jelölt iránt még eddig semmi megállapodás sem jött létre. A mi Izabella fiát, az asturiai herczeget és dón Carlost illeti, ezek jelöltsége is igen gyenge lábon áll. Serrano közelebb a cortes- gyiilésben, az alkotmány-javaslat fölötti vita alkalmával úgy nyilatkozott, hogy minden carlisticus és izabellisticus restauratio lehetetlen. A „Correspondencia“ szerint, azon eszme, hogy egy öt tagból álló directorium lenne fölállítandó,mindinkább kezd szilárdulni. A trónkövetelők közül alkalmasint sok bajt fog okozni don Carlos, ki erélyesen készül, igényeit fegyverrel is érvényesíteni. Egy f. hó 11-röl Madridból érkezett távirat szerint, Carlista fölkelők meg- kisérlék Seo Ürgéiben a helyőrséget megrohanni, de nagy veszteséggel visszaverettek. Granadában pedig carlista-összeesküvést fedeztek föl, s több résztvevőt elfogtak. Portugalliában aggasztó izgatottság uralkodik, s a kormány kényszerítve látja magát a legszigorúbb intézkedések tételére. Pár hét előtt ugyanis egy királyi rendelet a képviselő-kamara tagjainak számát 179-ről 107-re szállította le. Az alaptörvények csorbításával kiadott eme rendelet nagy izgatottságot idézett elő, mely madridi lapok szerint komoly alakot öltött. Befolyásos politikai személyek kérik a köznyngalom helyreállítása végett ezen rendelet visszavételét, és a minisztérium elbocsátását, kérelmök azonban még eddig nem nyert meghallgattatást. Romániában a választások eddigi eredménye a kormányra nézve határozottan kedvező, Bukarestben is a kormánypárt győzött; a vörös párthoz tartozók, köztük a Bratiano testvérek is és Rosetti Luigi elővéve zsebtárczáját, annak titkos osztályából egy lán- czocskára erősített érmecskét vett ki, s átadá Lídiának. „Nézd,“ igy szólt, „ez éremmel talált Bianca anyja, s ezt, mint szüleim egyetlen örökségét, folytonosan magammal hordom.“ Lidia az éremre tekintve, egy kéjes sikoltást hallatott, s komor vonásai megvidultak. „Ez enyém !“ kiáltá magánkívül. „Én akasztottam azt gyermekem nyakára. Oh Istenem ! ha ez csak álom, akkor soha ne engedj fölébredni!“ „Te ébren vagy ! te élsz !“ szólt Luigi, gyengéden körülkarolva. „Fiad melletted áll, melletted anyám ! „Mondd még egyszer!“ suttogá, lelkesülten tekintve rá. „Nevezz még egyszer anyádnak. Oly régen vágytam hallani ez édes szót!“ „Anyám! anyám!“ ismétlé Luigi ellágyulva. „Fiam!“ szólt Lidia fölriadva. „Megtaláltam gyermekemet. Ez volt tehát az ok, mely engem csodás sejtelemmel hozzád vonzott, mely erőt adott ápolásodra. Az anya fölismerte szivével hőn óhajtott gyermekét.“ „És én nem vagyok árva!“ mondá Luigi elragadtatva. S a lelkészhez sietett, ki jámbor megindulással nézte őket. „Kedves atyám ! szólt bensőleg átkarolva öt; önnek köszönöm,, hogy anyám él!“ Az ősz édesen viszonzá az ölelést: „Én pedig fiam, neked köszönöm éltem legszebb óráját,“ mondá elérzékenyülve. Lidia kimerülve, a padra hanyatlott; de szemei, melyek most már mint csillag ragyogtak, folytonosan fiára valának szegezve ; föltárta szerető karjait, s kimondhatlan kéjes kifejezéssel ajkán, igy szólt: „Fiam ! jőj, öleld meg anyádat!“ (Folyt, köv.) *
