Eger - hetilap, 1869
1869-04-01 / 13. szám
102 ján megkezdte előadásait Jókai „Dózsa György“ czimü darabjával, csekély számú közöuség előtt. Kedden két kis vígjátékot adtak: „Az egyetlen leány-“t és „A két feledékeny-“!. Közönség középszámmal volt. Mielőtt a társulat ereje fölött véleményt mondanánk, bevárunk még néhány előadást. — A folyó évben tartott jogász bálról fönmaradt 100 db. igen csinos nyereménytárgyaknak elárverezése jövő hétfőre, azaz april hó 5-ére határoztatván, alulirott a venni szándékozó közönséget az egylet helyiségébeni — czukor-utcza Klein-ház — szives megjelenésre fölkéri. Az árverezés délelőtti 10 órakor veendi kezdetét s ha netalán délig be nem végeztetnék, délután 4 órakor fog folytattatni. Kelt Egerben, 1869. márcz. 31. Herkály Bódog, s. e. titkár. — (Halálozások.) Meghaltak marczius 25-töl 31-ig,Ábelt József 4 napos, László János 57 éves, Gúla Borbál 37 éves, Resovsz- ki Sándor 4 napos, Pogonyi Imre 2 éves, Kolopaes Pál 66 éves, Majoros Lajos I'/ís éves, Nagy Ferencz ö hónapos, Hám János 56 éves, Prezenczky István 29 éves, Dongó Juli 35 éves, Múth János 68 éves, Sóskúti József 4‘/2 éves, Vizslovszky János 28 éves, Gyulai Rózái 44 éves, Pálok Mihály 7 éves, Kormos János 2 éves, Balázs Rózái 64 éves, Petrik Mária 2 hetes, Egerer Lajos 4‘/2 éves, Linthaller János 50 éves, Horváth Rózái 3 éves, Grégász János 6 éves, Csóka Kálmán 8% éves, Bóta Rózái 55 éves, Ruskó Mihály 81 éves, Molnár Anna 7 éves, Csáki Erzsébet 5 hetes, Hajnal Sándor 2 hetes, Majoros Mária 4 napos, Erdélyi József 12 éves, Póta Etelka 1% éves, Nagy Anna 6 hónapos, Ignácz Erzsébet 7 éves, Vazári Gizella 8 hónapos. 21 a fi-, 14 a nőnemből, összesen 35. Született: 4 fiú, 6 leány, összesen 10. Vegyes hírek. f Király ő Felsége múlt kedden reggel Budára érkezett, f 0 Felsége Albrecht föberczeget, m. hó 24-röl kelt iegf. kéziratával, kérelme folytán hadseregparancsnoki állásától kegyelmesen fölmentvén, egyúttal az állandó hadsereg főfelügyelőjévé nevezte ki. _ f 0 Felsége, az igazságügyminiszter előterjesztése folytán, Babes Vincze, magyar kir. Ítélőtáblái közbirót ezen hivatalától fölmentvén, helyette Bogdán László aradi váltótörvényszéki ülnököt nevezte ki kir. táblai bíróvá. f A „P. L." úgy értesül, bogy mult pénteken b. Wenckheim belügyminiszter elnöklete alatt, Szlávy államtitkár, valamint több belügyminiszteri hivatalnok, a testvérfövárosok polgármesterei s főkapitányai, és több bizalmi férfiú részvétele mellett, tanácskozás tartatott a magyar államrendörség alakítása és szervezése iránt. f A magyar pénzügyminiszter négy szakbizottmányt hivott össze april 15-re, melyek a fönálló adórendszerben eszközlendö reformok fölött lesznek tanácskozandók. A bizottmányok oly hazafiakból vannak összealakitva, kik úgy szakbeli jártasságuk, mint a köztigyek iránti buzgó részvétükről ismeretesek. f Deák Ferencz Pest-belvárosban 1230 szvazatot nyert Ujházy László 214 szavazata ellen. A Ferenczvárosban Yidacs János 121 szótöbbséggel választatott meg Török Pál superitendens ellen. A Józsefvárosban Csernátony Lajos 46 szótöbbséget nyert Szentkirályi Mór ellenében. A Terézvárosban Jókai Mór 26 szótöbbséggel győzte le Gorove miniszter ellenjelöltet. f B. L i p t a y Béla, Pestmegye főispáni helytartója ez állásáról hir szerint lemondott. f A magyarországi katholikusok által pápa ö szentsége arany miséjére fölajánlt emlékkereszt elkészült, $ nagyszombat óta néhány napig közszemlére van kitéve a pesti kir. papnöveldében. A gyönyörű emlékkeresztnek april 11-ike előtt pár nappal kell Rómába érkeznie. f Böszörményi László, a „Magyar Újság“ volt szerkesztője, fogságában, hova Kossuth Lajos egyik levelének közlése miatt, esküdtszéki Ítélet folytán jutott, hosszas betegség után meghalt. Temetésére, mely nagypénteken délután történt, roppant néptömeg gyűlt egybe. A temetés nagy ünnepélyességgel ment véghez. Böszörményi Szabolesmegye egyik kerületét képviselte a múlt országgyűlésen, most is ott volt megválasztva egyhangúlag. 0 a szélsőbal elveihez ragaszkodott, de szennytelen jelleme miatt még politikai ellenfelei becsülését is bírta. Mint a „Főv. Lapok“ irja, utolsó szavai ezek voltak: „Nem irom alá.“ f Greiner Móricz m. hó 20-án halt meg Bécsben. 0 ne- I vezetes ember volt a maga nemében : a szépírás páratlan mestere. Gyöngyösön született 18Í0-ben. 1828-ban Budáról, hol egy aranyművesnél dolgozott, Bécsbe került, s vésnök és szépiró lett. Szépirá- szati munkái hamar hírbe hozták, s Metternich herczeg udvari szépiróvá nevezte ki. A királyi család fiatalabb tagjait ő tanitá Írni. Mesteri mülapjai sok palota termét díszítik. 1855-ben a párisi világtárlaton kiállított szépirási német müveit a franczia kormány vette meg a Louvre számára. Érdemeit Bécsben koronás aranyérdemke- reszttel is jutalmazták. (Főv. L.) f Szabó Imre miniszteri tanácsos veszprémi kanonokká neveztetett ki. fCsengery Antal hir szerint egy nagy politikai lapot fog kiadni. A tényleges szerkesztő valószínűleg Csengery Imre leend. + A cubai forradalom fontos gazdasági átalakulásokra fog okot szolgáltatni. Bármily kimenetele legyen a cubai forradalomnak, az eredmény mindenesetre az lesz, hogy a rabszolgaság el fog töröltetni. Ebből közvetlenül az fog következni, hogy a czukor- termelés, mely rabszolgakezek által Űzetett, a szigeten csökkenni fog ; minthogy pedig e sziget termelése mintegy 13 millió mázsára tehető, körülbelül oly összeg, mint Európa összes répaczukorterme- lése, a csökkenés a czukorárakra jelentékeny befolyást fog gyakorolni : előbb Amerikában fog emelkedni a szükséglet, úgy hogy az összes gyarmati czukor igénybe fog vétetni az uj világban. Ez által azonban az európai czukorgyárak képessé lesznek a gyarmati czu- korral versenyezhetni. A czukorrépára nézve tehát kedvező conjun- cturák vannak kilátásban, s Magyarország igen helyesen cselekednék, ha azokat nem hagyná maga fölött használatlanul elsurranni. (A. É.) * Említettük már egy ízben P e t e r 1 o n g o János ur jó hírnevű insbrucki fegyvergyárát, s most újólag figyelmeztetjük a fegy- verkedvelö közönséget ngy, mint szintén a fegyverárusokat is, hogy nevezett fegyvergyár jelenleg több ezer pár különböző, legjobb minőségű tercerol, nagy mennyiségű vasszalag és sodronycsövti dupla, úgyszintén Lefaucheaux-revolverekkel is rendelkezik. A vadászat- és fegyverkedvelö közönségre nézve, mely szereti szükségletét egyenesen valamely hírneves gyárban megrendelni, érdekes lesz megtudni, hogy rendesen egy pár száz, pontosan készített és jól lövő Lefaucheaux-fegyver, vadász vontcsövű és céllövö puska van Peter- longo urnái készletben a legújabb szerkezet szerint, a legjutányosabb árakon, valamint minden más, e szakba vágó tárgyak is folyton kaphatók a legolcsobbtól a legfinomabb minőségűig. Fegyverei jóságáért Peterlongo ur kezességet vállal, s aki bővebb felvilágosítást akar, forduljon egyenesen fegyvergyárához Innsbruckban, mely mindig rendelkezésére áll mindenkinek, s minden levélre szívesen válaszol. f Gorove miniszter hir szerint lemondott. A miniszterelnök nem fogadta el e lemondást s rögtön tudósította arról ö Felségét.] — (L o 11 ó h u z á s.) Bécsben márcz. 27-én kihúzattak: 52 12, 9, 21, 67. A legközelebbi húzás april 10-én leend. — (B örze, márcz 30.) Arany 5 ft 84 kr. Ezüst 122 — 123 ft. Nyílt tér.*) E jelenlegi, valóban criticus politikai országos helyzetben nem hiányzik városunk környezetében oly egyéniség is, ki képtelen megfontolni, hogy a rágalmazás, főleg a nyilvánosság elé föltárult rágalmazás, a legnagyobb mértékbeni gyilkosság; mivel hamis vádakkal világ előtt terhelni, becsületétől s azzal együtt minden egyebétől, a mennyiben rajta áll, megfosztani igyekezni valakit, nem lehet nem szellemi gyilkoságnak keresztelni. Becsület legdrágább földi kincse az embernek ; — óh sok, igen sok függ a becsülettől, szinte minden, a mit földi boldogságnak szoktunk nevezni; kinek épségben van becsülete, ha szegény is sokja van. Én nekem ugyan védelmemre valami bővebb apológiával az én rágalmazómnak, tek. Csiky Sándor urnák szolgálni nincs szándékom; hanem a „Magyar Újság“ 62. számában a többek között ellenem is kíméletlen szóözönnel szórt vádakra csak azt hozom föl feleletül, midőn azt állítja rólam: hogy a legotrombább koholmányokkal s veszélyes izgatásokkal múlt böjti predikáezióim alkalmával a népet lázitottam: kérem e reám szemtelenül s hamisan tukmált s vétkesen rám fogott, valóban minden kárhozatra s elitélésre méltó állításokat bizonyitsa be hitelesen; — különben ez irtózatos vétek, a nyilvános rágalom száradjon meg rajta; — a kiért én mint olyanért is imádkozom, hogy a szeretet Istene tanítsa meg öt igaz sze- retetre ; s a kit én mint nyilvános rágalmazómat is szeretni s tisztelni, tartandom mindenkor kötelességemnek. Eger, márcz. 30. Tóth Anastas, minorita volt idei böjti szónok. E rovatban közlőitekért csupán a sajtóhatóság irányában vállal felelősséget a ________________________________________________________________ Szerk. Kiadó és felelős szerkesztő: Vida József. 1