Eger - hetilap, 1868

1868-03-12 / 11. szám

VI. évfolyam.

II. szám.

MárczinS 12-cn 1868.

Előfizetési dij:

Egész évre . . 5 ft — kr

Félévre . . . 3,, 50 „

Negyedévre . . I,, 30 „ Egy hónapra , — 44 „

EGER.

Hirdetésekért

minden hasábzott sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 kr fizettetik.

Politikai s vegyes tartalmi! hetilap, megjelenik minden csütörtökön.

Kiadó-hivatal: a lyceunti nyomda. Előfizetéseket elfogad a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch O. könyvkereskedése s minden kir. postahivatal. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő : egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. Hirdetéseket elfogadnak: B é c s b e n: Haasenstein és Vogler, — és Oppelik A., — P e s t e n: Zeisler M. Nagy-mezö-utcza 30. sz.

Az államegyedáruságok általában.

Az európai fölvilágosult közvélemény az államegyedárusá- gokat, mint önmagukat túlélt pénzügyi intézményeket, oly erély- lyel és tudományossággal kárhoztatta, hogy az azoknak nem önző, hanem magasb közgazdászati okokból megszüntetését óhajtók száma, hasonlag a bullám nagyobb és nagyobb körben elterjedő gyűrűihez, naponta növekszik.

Az európai kívánalmak ezen irányú áramlata ép úgy a világeszmék közé tartozik jelenleg, mint például tartozott a középkorban a keresztesháboru, avagy a muít század első felében az állandó hadseregek fölállítása; de ez a közgazdászat szellemi terén marad, s csak ezért nem bir oly világrenddé anyagi hatalommal; eredménye azonban annál biztosabb, államról államra csendesen terjed el, s mi is, kétségtelen, hogy rövid idő alatt az egyedáruságok megszüntetésére ébredünk föl.

S ha ez bekövetkezend, miről erősen meg vagyok győződve, s csakis e meggyőződés nyújtott erőt, gyönge toliammal e korszerűtlen és dtiledező intézmények megdöntéséhez hozzászólni, — úgy az korántsem a nagy többség, mondhatni, Összesség egyesitett kívánsága következtében történend, hanem, mert a kérelem jogosult, és föntartóinál hiányzik épen e jogosúltság érzete, mely nélkül erélylyel egy eszmét védeni lehetlen.

Avagy elegendő ok-e a védelemre azt fölhozni, hogy Európa államainak nagyobb részében a dohány- és só-egyedáruság fönáll, s fönáll évszázadok óta háboritás nélkül, tehát, nálunk is átran fönállkat?

Bizonynyal nem. Mert ha a világ minden tartományaiba be- csempésztettek volna is ez intézmények, úgy az úgynevezett „be- végzett tény“ által még nem válhatnának egyszersmind jogosultakká is.

Nem azért irom e sorokat, mintha azt hinném, hogy egy alkotmányos szabadsággal biró magyarnak legfőbb boldogsága egy pipa magyar dohány finánczmentes elfüstölésében volna központosítva, ez oly kisszerű tekintet, a melyből kiindulni magábaD véve nem igen volna érdemes; de engem e kérdésnél sokkal magasb szempontok lelkesitnek.

S kérdem, nem indokolt-e föllépésem, midőn én az egyed- áruságokban az ember alapjogai legszentebbjeit, legsérthetlenebb- jeit látom megtámadva.

Kérdem, honnan van bármely földi hatalomnak olyatén jogosultsága, bogy a birtok szentségét, jelen társadalmi létünknek a középkor rablási korszakából kifejlett e rendithetlen alapját megtámadja, s eltiltsa az állampolgárt földbirtoka szabad használatától, s abban rendezkedjék, hogy mit szabad, mit nem szabad földjébe ültetni avagy vetni ?

Kérdem, honnan a jogosultság, eltiltani az állam szabad polgárát, egy oly iparágnak, mint a dohánygyártás, művelésétől, mely eltiltás nincs magasb rendőri szempontok által indokolva, mint például a lőszergyártás és pénzverés, de mely nagyon is elegendő bármely kormányt kereskedői szereplővé tenni, s igy kivetköztetni azon magas tekintélyből, mely azt állásánál fogva megilleti, s mely annak szükségképi kelléke ?

De még tűrhető volna ez állapot, ha az államkormányok, ha már egyátalán kereskedést akarnak űzni, a közversenynyel más kereskedőkhöz hasonlag megküzdve teremtenének jövedelmi forrást.

De ezzel ellentétben rendesen fölállittatik egy nagyszerű

i ellenőrzési és kezelési gépezet, a mely az összes jövedelemnek nagyobb tökély mellett is '/3-át emészti föl, s melynél a dohány- mázsálók a legnagyobb urak, kik gyakran, nem tekintve az ország érdekét, melynek szolgálnak, nem a mezőgazdaság érdekét, melynek a termények tökéletesbitése egyik éltető és újító eleme, csak saját aljas önérdeküket hajkászszák, s legkisebb lelkiismeretességet sem csinálnak belőle, ha egy ötösért 6—7 mázsával a valónál többet mázsáinak is, a mit azután, bogy ők ne maradjanak szégyenben, egy másik, kevésbbé bőkezű termelő szenved meg.

A dohányegyedárúságnak ily mélyen meggyökerezett hiányait kiirtani fölötte hálátlan munka volna, mert vájjon, ha a legtisztább, legszeplötlenebb kezelés behozatala képzelhető is, min alkotmányos éber közfigyelem és a szabad sajtó élénk őrködése mellett épen nem is kétkedem, vájjon akkor e helyesb berendezés által a honpolgárok megcsonkított jogai sérelmes volta megszűntté leead-e, vájjon türhetöbbé vált állapotuk elhitetni képes-e velük, hogy jogaikat teljes mértékben élvezik ? Távolról sem.

A mi pedig a sóegyedárúságot illeti, ez épen az ember élethezi jogát támadja meg, midőn módfölött megdrágítva a sóárt nemhogy a marhatenyésztés fölvirágzására elkerülhetlen szükséges e -kellékéhez olcsón hozzájuthatna, hanem a szegény pórnép is kénytelen szűkölködni az emberi élet föntartására e lényegileg szükséges kellékben.

Az embernek ily lényeges alapjogait támadván meg az egyedárúságok, milyen az iparjog, birtokjog, életföntartás joga, s még e fölött a népben az erkölcsi tiszta érzést is napról napra inkább s inkább megsemmisítvén, ki kétkedik, hogy azok Eu- rópaszerte a fölvilágosult ész lángoló fáklyája előtt végre megsemmisülni kényszerülnek.

A megsértett jogot végkép elhallgattatni lehetlen, följajdúl az azonnal, mihelyt a közjogiét a megsemmisítő kényuralom nyomásától megmenekülve, szabadon vehet lélekzetet.

Ez történt nálunk is, nem azért, mintha rendbontó-féktelenséggel az államot egyesek saját önzésök kielégítése végett egyszerre minden segélyforrásaitól, adóitól, meg akarták volna fosztani, s igy meggondolatlanul az állammal együtt önlétöket is kétes helyzetbe állítani, hanem a 18 év óta sértett jogosság érzete szólalt akkor föl, midőn a közakarat a dohány-egyedárúság megszüntetését egyhangúlag követelte.

A jogérzület e tiszta fölszólalását pedig bűn lett volna elnyomni; minek is egy oly intézményt tovább támogatni, mely magában hordva a romlás magvát, önmaga érzi fönállása jogosulatlanságát?

Mi czélra is vezetett volna, a nemzetnek oly valóban szépen nyilatkozó jogérzetét tévútra terelni azáltal, hogy most oda kiál- I tanok feléje: „a mit 17 éven át jogosúlatlan fönállásunak tartál, az most egyszerre jogosulttá lesz egy hatalom nyilatkozó szava következtében,“ nem megingatta volna-e benne az állam legszilárdabb alapját, a jogérzetet, melyet Bach zsandárjai, Schmerling béreuezei benne megingatni képesek nem valának ? nem azon öntudatra ébresztené-e, hogy a mit a törvény rendel, s ennek következtében szent és sérthetlen, lehet törvényes ugyan, de jogossá soha sem válhatik, valamint nem volt már századok előtt jogos a parasztság földhöz köttetése, nem volt jogos egész napjainkig izraelita testvéreink jogosulatlan állapota. Saáry Ferencz.

(Vége köv.)