Eger - hetilap, 1868

1868-03-12 / 11. szám

VI. évfolyam. II. szám. MárczinS 12-cn 1868. Előfizetési dij: Egész évre . . 5 ft — kr Félévre . . . 3,, 50 „ Negyedévre . . I,, 30 „ Egy hónapra , — 44 „ EGER. Hirdetésekért minden hasábzott sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmi! hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceunti nyomda. Előfizetéseket elfogad a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch O. könyvkereskedése s minden kir. postahivatal. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő : egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. Hirdetéseket elfogadnak: B é c s b e n: Haasenstein és Vogler, — és Oppelik A., — P e s t e n: Zeisler M. Nagy-mezö-utcza 30. sz. Az államegyedáruságok általában. Az európai fölvilágosult közvélemény az államegyedárusá- gokat, mint önmagukat túlélt pénzügyi intézményeket, oly erély- lyel és tudományossággal kárhoztatta, hogy az azoknak nem ön­ző, hanem magasb közgazdászati okokból megszüntetését óhajtók száma, hasonlag a bullám nagyobb és nagyobb körben elterjedő gyűrűihez, naponta növekszik. Az európai kívánalmak ezen irányú áramlata ép úgy a vi­lágeszmék közé tartozik jelenleg, mint például tartozott a közép­korban a keresztesháboru, avagy a muít század első felében az állandó hadseregek fölállítása; de ez a közgazdászat szellemi terén marad, s csak ezért nem bir oly világrenddé anyagi hata­lommal; eredménye azonban annál biztosabb, államról államra csendesen terjed el, s mi is, kétségtelen, hogy rövid idő alatt az egyedáruságok megszüntetésére ébredünk föl. S ha ez bekövetkezend, miről erősen meg vagyok győződve, s csakis e meggyőződés nyújtott erőt, gyönge toliammal e korsze­rűtlen és dtiledező intézmények megdöntéséhez hozzászólni, — úgy az korántsem a nagy többség, mondhatni, Összesség egyesitett kívánsága következtében történend, hanem, mert a kérelem jogo­sult, és föntartóinál hiányzik épen e jogosúltság érzete, mely nél­kül erélylyel egy eszmét védeni lehetlen. Avagy elegendő ok-e a védelemre azt fölhozni, hogy Euró­pa államainak nagyobb részében a dohány- és só-egyedáruság fönáll, s fönáll évszázadok óta háboritás nélkül, tehát, nálunk is átran fönállkat? Bizonynyal nem. Mert ha a világ minden tartományaiba be- csempésztettek volna is ez intézmények, úgy az úgynevezett „be- végzett tény“ által még nem válhatnának egyszersmind jogosul­takká is. Nem azért irom e sorokat, mintha azt hinném, hogy egy alkotmányos szabadsággal biró magyarnak legfőbb boldogsága egy pipa magyar dohány finánczmentes elfüstölésében volna köz­pontosítva, ez oly kisszerű tekintet, a melyből kiindulni magábaD véve nem igen volna érdemes; de engem e kérdésnél sokkal ma­gasb szempontok lelkesitnek. S kérdem, nem indokolt-e föllépésem, midőn én az egyed- áruságokban az ember alapjogai legszentebbjeit, legsérthetlenebb- jeit látom megtámadva. Kérdem, honnan van bármely földi hatalomnak olyatén jo­gosultsága, bogy a birtok szentségét, jelen társadalmi létünknek a középkor rablási korszakából kifejlett e rendithetlen alapját megtámadja, s eltiltsa az állampolgárt földbirtoka szabad hasz­nálatától, s abban rendezkedjék, hogy mit szabad, mit nem sza­bad földjébe ültetni avagy vetni ? Kérdem, honnan a jogosultság, eltiltani az állam szabad polgárát, egy oly iparágnak, mint a dohánygyártás, művelésétől, mely eltiltás nincs magasb rendőri szempontok által indokolva, mint például a lőszergyártás és pénzverés, de mely nagyon is elegendő bármely kormányt kereskedői szereplővé tenni, s igy kivetköztetni azon magas tekintélyből, mely azt állásánál fogva megilleti, s mely annak szükségképi kelléke ? De még tűrhető volna ez állapot, ha az államkormányok, ha már egyátalán kereskedést akarnak űzni, a közversenynyel más kereskedőkhöz hasonlag megküzdve teremtenének jövedelmi forrást. De ezzel ellentétben rendesen fölállittatik egy nagyszerű i ellenőrzési és kezelési gépezet, a mely az összes jövedelemnek nagyobb tökély mellett is '/3-át emészti föl, s melynél a dohány- mázsálók a legnagyobb urak, kik gyakran, nem tekintve az or­szág érdekét, melynek szolgálnak, nem a mezőgazdaság érdekét, melynek a termények tökéletesbitése egyik éltető és újító eleme, csak saját aljas önérdeküket hajkászszák, s legkisebb lelkiisme­retességet sem csinálnak belőle, ha egy ötösért 6—7 mázsával a valónál többet mázsáinak is, a mit azután, bogy ők ne ma­radjanak szégyenben, egy másik, kevésbbé bőkezű termelő szen­ved meg. A dohányegyedárúságnak ily mélyen meggyökerezett hiá­nyait kiirtani fölötte hálátlan munka volna, mert vájjon, ha a leg­tisztább, legszeplötlenebb kezelés behozatala képzelhető is, min alkotmányos éber közfigyelem és a szabad sajtó élénk őrködése mellett épen nem is kétkedem, vájjon akkor e helyesb berendezés által a honpolgárok megcsonkított jogai sérelmes volta megszűnt­té leead-e, vájjon türhetöbbé vált állapotuk elhitetni képes-e ve­lük, hogy jogaikat teljes mértékben élvezik ? Távolról sem. A mi pedig a sóegyedárúságot illeti, ez épen az ember élethezi jogát támadja meg, midőn módfölött megdrágítva a sóárt nemhogy a marhatenyésztés fölvirágzására elkerülhetlen szüksé­ges e -kellékéhez olcsón hozzájuthatna, hanem a szegény pórnép is kénytelen szűkölködni az emberi élet föntartására e lényegileg szükséges kellékben. Az embernek ily lényeges alapjogait támadván meg az egyedárúságok, milyen az iparjog, birtokjog, életföntartás joga, s még e fölött a népben az erkölcsi tiszta érzést is napról napra inkább s inkább megsemmisítvén, ki kétkedik, hogy azok Eu- rópaszerte a fölvilágosult ész lángoló fáklyája előtt végre meg­semmisülni kényszerülnek. A megsértett jogot végkép elhallgattatni lehetlen, följajdúl az azonnal, mihelyt a közjogiét a megsemmisítő kényuralom nyo­másától megmenekülve, szabadon vehet lélekzetet. Ez történt nálunk is, nem azért, mintha rendbontó-féktelen­séggel az államot egyesek saját önzésök kielégítése végett egy­szerre minden segélyforrásaitól, adóitól, meg akarták volna fosz­tani, s igy meggondolatlanul az állammal együtt önlétöket is ké­tes helyzetbe állítani, hanem a 18 év óta sértett jogosság érzete szólalt akkor föl, midőn a közakarat a dohány-egyedárúság meg­szüntetését egyhangúlag követelte. A jogérzület e tiszta fölszólalását pedig bűn lett volna el­nyomni; minek is egy oly intézményt tovább támogatni, mely ma­gában hordva a romlás magvát, önmaga érzi fönállása jogosulat­lanságát? Mi czélra is vezetett volna, a nemzetnek oly valóban szépen nyilatkozó jogérzetét tévútra terelni azáltal, hogy most oda kiál- I tanok feléje: „a mit 17 éven át jogosúlatlan fönállásunak tartál, az most egyszerre jogosulttá lesz egy hatalom nyilatkozó szava következtében,“ nem megingatta volna-e benne az állam legszi­lárdabb alapját, a jogérzetet, melyet Bach zsandárjai, Schmerling béreuezei benne megingatni képesek nem valának ? nem azon öntudatra ébresztené-e, hogy a mit a törvény rendel, s ennek kö­vetkeztében szent és sérthetlen, lehet törvényes ugyan, de jogossá soha sem válhatik, valamint nem volt már századok előtt jogos a parasztság földhöz köttetése, nem volt jogos egész napjainkig izraelita testvéreink jogosulatlan állapota. Saáry Ferencz. (Vége köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents