Eger - hetilap, 1868

1868-02-20 / 8. szám

66

vagy tavaszkor az büntetés alatt tilos legyen. Télen és nyáron inkább megengedhető.

4) Szaponttassanak a fák a tagok körül, mert a madarak búvójául szolgálnak, honnan prédájukra leselkednek.

5) Ott, a hol épen kevés a madár, nagy hidegben táplálás által óvatnának meg az elveszéstől. Ezt ezen czélra gyűjtött gabonával lehetne elérni. A hasznos madarak fentartására í'orditott ezen kiadást busásan nyeri vissza később a község.

Jelenleg elölegesen elég lenne ennyi, és úgy vagyok meggyőződve , hogy elkerülhetlenül szükséges, hogy a vármegye e tekintetben a tavaszi tojások kiszedése ellen tiltó rendeletet köröztessen. Dixi.

Politikai hetiszemle.

A diplomatia figyelmét most csaknem egészen a Kelet veszi igénybe,az ott megindított forradalmi mesterkedések legfontosb tárgyai a politikai lapoknak. Mint tudjuk,a bukaresti kormány azon hirt, hogy Románia területén Bolgárországba törendő forradalmi csapatok alakultak, czélzatos koholmánynak nyilvánította; mire a franezia félhivatalos „Contit.“, mely ama hirt legelőször hozta,kijelenté, hogy ezen tárgyra vonatkozólag tett jelentését fentartja. Ugyané tárgyban a bukaresti kamarában egy képviselő interpellatiót intézett a kormányhoz, mire Bratiano belügyminiszter kijelentette, hogy nincs (nem is volt?) semmi fegyveres csapat az országban, s a kormány képes megakadályozni azok szervezéséi. Mindezen czáfolatok daczára azt Írják Párisból, hogy valósággal léteztek forradalmi csapatok a romániai területen, de a kedvezőtlen körülmények miatt felhagytak szándéklott kísérleteikkel. — A Belgrudból érkező tudósítások sem mondhatók megnyugtatóknak. A „Patrie“ szerint, a csapatok öszpontositása még mindig tart; némelyek már elő is nyomulnak, s a tudósítások egyértel- müleg megerősítik az orosz ügynökök részvétét. Miért is Ausztria és a nyugati hatalmak újólag igen komoly előterjesztéseket tettek Belgrádban. A „Journal de Paris“ a következőket közli:

„Gyakori összejövetelek vannak Moustier marquis, Metternich herczeg és Lyons lord között, a melyek a nagyon komoly phasis- ba lépett keleti kérdésre vonatkoznak. Hajói vagyunk értesülve, Ausztria, Franezia- és Augolország intézkedéseket tesznek a bekövetkezhető eshetőségek iránti tekintetből. Angolország parancsot adott már Malta- és Gibraltárban levő szénraktárainak tökéletes ellátására. A mi Franezia országot illeti, hasonlóképen intézkedett Toulonban, s azt állítják, hogy fiók-raktárakat szerveznek Civitavecchiában, a melyek igen fontosak lehetnek a hajó- hadra.pézve, a Keleten kitörhető bonyodalmak esetében.“

Oszhangzó tudósítások szerint, Francziaország és Ausztria politikája átalán azonos e pillanatban, s Angolország is a legszorosabban csalatkozott eme két hatalomhoz. Poroszországnak Keletet illető szándéklatai iránt azonban távolról sem viseltetnek olyan bizalommal, mint ezelőtt csak nehány nappal is gondolhatták. A „Birzew. Viedomosti“ kétségtelennek tartja, hogy szövetség köttetett Orosz- és Poroszország közt.

Hogy a bukaresti és szent pétervári kormányok közt a Keletet illetőleg egyetértés uralkodik, több mint valószinii. A román lapok határozottan ellenséges magatartást követnek egyidő óta Ausztria és a nyugati hatalmak irányában, s nyiltan bevallják, hogy mindent Oroszországtól remélnek. A „Sentinella“ igy ir: „Mindenekelőtt kijelentjük, hogy legfőbb elvünk: ellenségeinkül tekinteni Ausztria és Magyarország barátait (t. i. a nyugati hatalmakat), bár kik legyenek is azok; kezet nyújtani ellenben mindazoknak, a kikben Ausztria és [Magyarország ellenségeit látjuk. Kijelentjük továbbá, hogy ezen elv követése nyomán történt, ha mi a Románia és Oroszország közti őszinte egyetértés mellett működűnk darab idő óta, annyival inkább , mert látjuk ma, hogy Oroszország nemcsak erélyesen küzd Beust és Andrássy nemzetiségellenes (?) politikája ellen, hanem egy átalános elv magaslatára emelkedik, és minden elnyomott s szétszórt nemzetiség újjászületése mellett küzd in genere. (Láttuk ezt Lengyelországban !) Csak az orosz kormánynyal való benső egyetértés biztosíthatja részünkre sublim aspiratióink gyors valósulását.“

Wielopolski Zsigmond, Zamoyski Tamás és Ostrovski lengyel grófoknak Szent-Pétervárra lett hivatásuk felől a legkülönbözőbb hírek szárnyalnak. A többi közt azt monják, hogy Sz.-Pé- tervárott a császár elnöklete alatt értekezletet tartottak, mely kiválólag Lengyelország pacificatiójával és politkai szervezésével foglalkozók, hogy Oroszország — ha Keleten háborúra kerülne a dolog — legalább némileg biztosítva lehessen Lengyelország

felől. Wielopolski az összes egykori Lengyelország részeinek — tehát Galicziának és Posennek is — Oroszországhoz való csatlakozása mellett van, föltéve, hogy ezen királyságban a nemzetiség megőriztessék. Wielopolski eme pártállását tekintve, Sz.-Péter- várra történt hivatása minden esetre fontossággal látszik bírni.

Bismarck gróf egyidőre visszavonul a kormányi teendőktől. Bismarckot e lépésre a „Presse“ berlini levelezője szerint fontos politikai okok bírták. „Hogy váltság előtt állunk — úgymond a levelező — azt a félhivatalos lapok megengedik, csak azt vitatják, hogy e válságnak nem lesznek „közvetlen“ következményei, s ezzel bizonyára oda czéloznak, hogy a minisztérium már 8—10 nap múlva még nem fog részben uj férfiakból állani.“ A „N. A. Z.“ ellenben azt írja, hogy Bismarck csupán egészségi szempontból kért szabadságidőt.

De Failly tbk,, a római franezia expeditió parancsnoka csapatainak nagyobb részével visszatért Francziaországba; csak egy franicza hadosztály marad hátra római területen. A pápai kormány folyvást erősiti hadseregét; mondják, hogy 25,000 főre rúgna már összes hadserege.

A „France“ azt írja, hogy az Ausztria és Róma közti alkudozások a concordatum revisióját illetőleg komoly nehézségekre akadtak. Beust báró a concordatum előleges teljes megsemmisítését kívánta; ellenben a pápa azt óhajtja, hogy a fennálló concordatum alapul szolgáljon a módosításokra nézve.

Levelezés.

Verpelétit, február 10.

T. szerkesztő ur! nem mondhatja, hogy votumot tettem, sűrű leveleimmel nyugtalanítani önt. Régen nem irtani, de nem is csoda. Egy idő óta annyi pacsulis levél érkezett becses lapjához, hogy az ilyen, enyém-f'éle nyirkos tudósításokra, úgy is tudom, keveset adott volna. És igaza van. Ha a publicum oly deliciával olvasta azokat, mint én, — ezek lapjára uj epochát derítenek, mint egykor a Girardin Emil leveleire saját neje által irt, úgy tartom „párisi levelek.“ Mert csak igaza van egy jeles német írónak : „was der Mann ausschliesslich schafft, ist zuletzt lieblos, wenn auch geistvoll; ist hart, wenn auch zweckmässig.“ Igy megy ez jól e „közösögyes“ világban! Tudnia kell önnek, hogv én elleuállhatlanul szeretem a veszekedést, — hát még az asz- szonyveszekedést! t. i. igy „elvben.“ Hogy kinek van mindazonáltal igazsága, abban biró lenni nem mernék, de hogy Nánásyné úrnőnek kitűnő „pennája“ van, — az bizonyos.

Midőn utószor Írtam volt, akkor a kisfarsangi lakodalom- saisonban voltunk, most meg a nagyfarsangiban vagyunk. Idegenek is azt mondják — kik itt megfordultak, hogy a mi népünk szépen mulat. Jól teszi; a mi szép, mind szép.

Múltkor meg épen egy kedves látványnyal leptek meg. A „Klapka-gyerek“ *) esküvőjére lóháton, lobogó ingben, gatyaszárban — egy egész banderiumcsapat rukkolt ki.

Végre is szeretem, ha a népnek van érzéke a haza ügyéber, tanúsított bátorság vagy áldozatkészség iránt. Ez érzékre nézve nincs politika.

Hogy mindjárt itt megjegyezzem, az aradi dicső vértanuknak, és más felé, a mi és utódaink szent jogaiért elhullott harezosok- nak emelhetünk nagyszerű, fényes oszlopokat, és emeljünk is! — vessünk fátyolt mindenre, de e vérző dicsőségét a nemzetnek kell, hogy leleplezzük; — e fényes emlékek előtt, ki tudja, és ki nem tudja, mily érzéssel fog megállani bármelyikünk? De engem nem kevesebb érzés fog el, midőn például a hatvani országúinál egy honvéd magános sírját látom — keresztjét, hantját a kegyelet által őrizve — olykor megkoszorúzva, vagy a verpeléthi temetőben ama sirhalmot, melyben közösen feküsznek a kápolnai csata e részéD elhullottak, — s melyet a verpelétinek még 1849- ben kőkereszt-eml ékkel jelöltek, fölmetszve rá, hogy: itt a hazáért elvérzettek nyugszanak.

Ehhez már nem fér a demonstratio gyanúja — ez pietás! S mindent összevéve, a márványoszlop fényesebb, — az ilyen sir- hant költőibb.

Meg egy rövid vonást vetek ide.

A kápolnai csatában elesettek emlékére itt is történt gyűjtés. Még pedig D. aljegyző ur szives volt bázról-házra járni. Es azt mondá: „nem tértek be egy házba sem, hogy üresen jöttek volna ki.“ Kinek mije volt — de mindenki adott valamit. Lehet, az összeg, — miről tudomásom nincs — igy sem lett valami kü*) Az utóbbi időkben Klapka-legionarius, innen az elneTezés. r. I.