Eger - hetilap, 1868
1868-12-24 / 52. szám
442 vette az „Enosis“ görög gőzöst, mely a syrai kikötőbe menekült. A „Moniteur“ f. hó 19-röl jelenté, hogy Hobbart a „Forbin“ franczia gőzös kapitánya közbenjárására beleegyezett, hogy az „Enosis“ további üldözésével fölhagy, ha e gőzös a Pyräusba kisértetve, ott törvényszék elé állittatik. — A szárazon is kellő készületeket tesz a Porta. Omer basa főparancsnok 60,000 főből álló két hadtestet vezényel Thessaliában, készen a hadjárat megkezdésére, s várja a további parancsot. A Porta, mint Konstantinápolyból jelentik, szilárdul el van határozva, hogy nem enged követeléseiből. Mindazonáltal reméli a párisi „Moniteur,“ hogy az 1856-iki szerződést aláirt hatalmak közös actiója és nézeteik egyértelműsége enyhítheti és korlátozhatja a szakítás következményeit. E nyilatkozatból az tűnik ki, hogy a hatalmak megakadályozni óhajtják a fegyveres összeütközést Török- és Görögország közt. Conferentiáról is beszélnek. Azonban az előzmények után nem lehet nagy reményeket táplálnunk a diplomatia közbelépésének sikere iránt. A „N. Fr. Presse“ értesülése szerint, rövid idő alatt bekövetkezhetik az ellenségeskedések megkezdése. Hírlik, hogy Oroszország is elrendelte déli hadseregének hadilábra állítását. A mi pedig Görögországot illeti, Corfuból f. hó 16-ról ezt jelentik: Hir szerint a minszterium elhatározta a tartalék behívását és a nemzetőrség egy részének mozgósítását; ezenkívül 1 zászlóalj alakittatik a tanulókból, 10 zászlóalj azon görögökből, kik török alattvatók, s 1 philhellen | légió is szerveztetik. A kormány szándékozik meghívni Garibaldit. A corfui és santa-manrai helyőrség s a nemzetőrség egy része parancsot kapott, tartsa magát készen az indulásra. A görög lapok sürgetik a kormányt az epirusi határok átlépésére. Corfuban nagy az izgatottság és lelkesedés. Ott mindenki közel bekövetkezendőnek tartja a hadüzenetet. Egy athenei távirat azt I jelenti, hogy a harczias Bulgaris minisztériumát Comonduros ka- I binete váltja föl. E hir azonban még nem bizonyos, és ha valósul is, még nincs tudva, vájjon a változás rendszer- vagy csak személyváltozás lesz-e ? Bécsi lapok szerint, ottani kormánykörökben nem hisznek a béke föntartásában. Az osztrák-magyar hajóhad már tengerre indult f. hó 20-án. Ha a háború kitör, a nagyhatalmak következő csoportosulása valósziuü : Anglia, Francziaország és a magyarosztrák birodalom Törökország mellé, Orosz- és Poroszország pedig Görögország mellé fognak állani. Anglia, Erancziaország és Ausztria-Maagyarország követei visszautasították a Konstantinápolyból elutazó görög követ azon kérelmét, hogy a Törökországból kiutasított görögök ügyét védelmük alá vegyék. A görög-török viszálylyal összefüggésben látszanak lenni a franczia minisztériumban történt változások. Ugyanis Moustier helyett Lavalette neveztetett ki külügyminiszterré; ezenkívül még két uj miniszter lépett be a kabinetbe. A „Patrie“ szerint, a minisztériumban történt változások befelé egységes vezetést, kifelé pedig békepolitikát jelentenek. A bécsi kormánykörökben Lavalette kinevezését annak jeleül tekintik, hogy Francziaország a keleti kérdésben erélyes cselekvésre készül. Hogy Romániában a minapi miniszterváltozás nem rendszer-, hanem csupán személy változás volt, égj éb tényeken kívül eléggé bizonyítják a bukaresti minisztereknek a követkamra f. hó 17-iki ülésben tett nyilatkozatai. Nevezetesen Cogalnicsano miniszter a vita folyamában úgy nyilatkozott, hogy Magyarország hadikészülődéseivel szemközt Románia hasonló védelmi készületekre van följogo8Ítva. Bratiano azon érkekes nyilatkozatot tette, hogy a Beust által megrótt fegyverszállítás Napoleon császár tudtával történt. A vörös könyvről folytatólagosan szólva Beustot és Andrássyt arról vádolja, hogy Romániát annectálni akarják, s kijelenti, hogy az erdélyi románok elnyomását nem lehet közönyösen elviselni. Nevezetes a bukaresti„Terra“ következő vallomása is: „Egész bizonyosságai állítják, hogy az Oroszországon keresztül átöltözött rendőrfőnökök kíséretében ideszállitot t gyútűs fegyvereknek már fele sincs Romániában, minthogy kormányunk azokat a szomszéd dél-szlávok között osztotta szét, melyek megpróbálására legközelebb valószínűleg kedvező alkalom fog kínálkozni.“ — A porosz lapok nagy hévvel védelmezik az uj román kormányt, s e körülmény a dolgot még gyanusabbá teszi. Egyszerre ugyancsak kedves lett hazánk nem csak a hurkosnak, hanem a muszkának is. Egyik jobban czirógat bennünket, mint a másik. Most a „Nord.“ Gorcsakoff herczeg brüsszeli közlönye kezd a magyaroknak hízelegni. Ha, úgymond, Magyarország visszatekint a múltba, meggyőződhetik, hogy irányában mindig rokonszenv létezett Szent-Péterváron. Ha Oroszország a magyar nép ellen indította csapatait 1849-ben, az egy nagy elv nevében történt, melyet akkor mellőzhetlennek tekintettek Európa gonosztevő nyomára nem jöhettek, sőt még hir sem jutott a hatósághoz felőle, ügy, hogy hinni lehetett, miszerint végképen eltűnt a földszinéről. Néhány nappal később, egy hideg ködös reggelen, egy széles vállú ficzkó lépett ki az amsterdami kikötőben egy hajóból, mely épen Haarlamból érkezett. Daczos s a viszontagságoktól bámult arcza, nemkülönben szegényes öltözéke elárulta, hogy tulajdonosa a legalsóbb osztályból való, s hogy a hosszú utat nem a legjobb körülmények között tette meg. Alig szállott ki a partra, azonnal egy közel eső toborzó-hivatalba sietett, melyet bizonyára csak kérdezösködésére mutattak meg neki. A hollandiak épen seregeket toborzottak indiai telepitvényeik számára, és az egészséges, erős egyéneket kiváló szívességgel fogadták. A toborzó-hivatal előtt egy hollandi vadászezredbeli altiszt állott, rövid szárú cserép-pipából füstölve, ezt szólitá meg az idegen, ha csakugyan toborzanak-e ott? Az altiszt tudományos arczczal vizsgálta pár pillanatig a kérdezőt, és igenlőfejbiczczentéssel válaszolt: — Számolhatsz rá biztosan; rég láttam ily derék,megtermett ficzkót. Keserű mosoly vonult végig az idegen épen nem szép, de kifejezésteljes arczán, s kérte az altisztet: legyen szives őt czél- ja elérésében segíteni. — Szívesen — viszonzá az altiszt — csak kövessen a kapitányhoz. Ezzel a földszinti ház egy kis szobájába léptek, hol a kapitány épen reggelizett. — Kapitány, itt egy hatalmas ficzkó Surinamba! — jelenté az altiszt. A kapitány kémlő pillantásokat vetett az altiszt követőjére. — Tehát hollandi szolgálatba akarsz lépni? — Igen — válaszolt rövid, határozott hangon. — Vannak irataid? E kérdésre pir boritá el a férfi bámult arczát; de csak pillanatra. — Nem — mond nyugodtan — irataim nincsenek, fájdalom, elvesztém azokat! — No hisz ez megtörténhetik — mondá a kapitány sajátságos mosolylyal s már gyakran meg is történt. Micsoda nemzetbeli vagy? — Wiggers Henrik, lübecki házszolga — volt a válasz. — Sohasem valál katona? kérdé a kapitány. — Nem, kapitány úr, előbb sohasem volt kedvem. — Én tehát fölveszlek —mond a kapitány, s nagyot kor- tyantott a borból — föltéve, hogy testileg szolgálatképes vagy, miről nem is kételkedem. Kapsz aztán két aranyat előpénzlil, tiz forint havi zsoldot, teljes ápolást, és a telepitvényben töltött húsz évi kifogás nélküli szolgálat után jó nyugpénzt, és pedig a szerzett rangfokhoz aránylag. Talán te is szerencsés lehetsz, mint már sokan. Viseld jól magad! — Altiszt, a többi a maga dolga, s tegyen nemsokára jelentést! — Tehát jöjön! A többit majd elvégezzük — mond az altiszt védenczének, ki hálás pillantást vetve a kapitányra, követé öt. A tapasztalt altisztnek igaza volt; mert Wiggers, a liibek- ki házszolga — egy rövid óra után derék hollandi vadászszá változott, ki a többi ujonczczal együtt a telepitvények nehéz szolgálatára vala kiszemelve. De nem jutott oda egyhamar. A júliusi forradalom következtében kitört a belga-hollandi háború, s a telepitvények számára toborzott seregekre a belgák ellen volt szükség. Wiggers — az ujoncz — miután rögtön begyakoroltatott — a többi va- dászszal együtt Surinam helyett Antwerpenbe küldetett. A kapitány szavait el nem feledte. Az Antwerpen ellen intézett roham alkalmával sikerült neki, néhány társával az ellenség ütegei közé rontani, s hat ágyút beszegezni. E vitéz tettéért nyilvánosan megdicsérték, s szakaszvezetövé léptették elő. Pár nap múlva — egy szerencsés ütközet következtében —
