Eger - hetilap, 1868

1868-10-01 / 40. szám

344

ban elhelyezett század Makiárra, Nagy-Tályára és Kerecsendre, — a Verpeléthen és Feldebrön levők Felsö-Nánára, Domoszlóba, Markazra és Yécsre , — a Hortkon és Csányban levők Patára, Apczra, Fancsalba és Szűcsibe szállásoltatnék át, annál is inkább, mert ezek többnyire szomszédos községek, s igy az átszállásolta- tás nagy terheltetéssel sem jár, — egyébiránt Kompolt községre nézve ez átszállásolás — azon indokból is, mert a község egy része leégett — most már halaszthatlan szitkségü lett. —• Azonban ezen megkeresésre az említett ezredparancsnokság egyszerű visszautasítással válaszolt. Most azon kéréssel fordul a bizottmányhoz, hogy ezen, a méltányosságon alapuló intézkedést magáévá tévén, részéről is tegye meg eunek sikeresitésére a szükséges lépést.

Mely előterjesztés folytán jelentő alispánnak a katonaság elhelyezésére nézve tett javaslata elfogadtatik, s mintán Kompokról a katonaságnak más községbe leendő helyeztetése halaszthatlan szükségü: az ott levő század ideiglenesen haladék nélkül Erdőtelek községébe rendeltetik átszállásoltatui; minek eszközlésére Ciernjus Kálmán szbiró utasittatik, egyszersmind Puky Miklós 1-sö alispán megbizatik, hogy ezen intézkedésről a további teendők végett az illető ezredparancsnokságot értesítse.

A többire nézve hivatkozva az 1867. 12. czikk 12. §-ára, mely szerint a katonák áthelyezése az eddigi törvények s gyakorlat szerint a megye hatásköréhez tartozik: külön föliratban fölkéretik a honvédelmi minisztérium, hogy figyelembe véve az 1-ső

i

t

i

i

i

!

i

i

i

i

l

alispánnak hivatkozott szám alatti fölterjesztését, az ajánlott elhelyezésekre nézve, — az illető hadparancsnokságot a tervezett áthelyezés haladék nélküli megtételére utasítsa.

Elnöklő főispáni helytartó űr ö méltósága a kellő intézkedések megtétele végett bemutatja Szabó Imre főmérnöknek f- év. szept. 16-án kelt azon előterjesztését, mely azon útépítési s javítási munkálatokra vonatkozik, melyek a közmunkaalapból ha- halaszhatlanul elkészítendők. Ezen munkálatok következők:

1. Fedanyag előállítása (kötörés) 2506 frt, 3. Az egeri szarvaskői utón 4 áteresz építése 801 frt 89 kr. 4. A szarvaskő- vonalon a hidak javítása 504 ft 89 kr. 8. A pétervásár-istenme- zei vonaloni javítások 310 ft. 9. A kis-terenye-pétervásári vonalon az úgynevezett „Német-hidja“ kijavítására 500 ft. 12. A baktai állás előtti fahíd kijavítása 234 ft 5 kr. 15. A p.-tepélvi Laskó-hid kijavítása 812 ft 14 kr. 16. A kompolti Tarna-bid fölépítése 1200 ft. 18. A fügedi Bene-hid kiigazítása 600 ft. 20. Az eger-kerecsen- di utón a kőlyuknáli 2 kőhíd kijavítása 400 ft. 22. A gyöngyösjászberényi útvonalon Atkár előtt és benn a faluban 2 kőáteresz építése 452 ft 96 kr. 24. A gyöngyösi kaszárnya előtti, és a tót- utszai 2 kőhíd kiigazítása 250 ft. 25. A gyöngyös-pásztói utón 1 köáteresz építése 250 ft. Ugyanezen utón Sz.-Jakab, és Pásztó között 1 kőáteresz építése 250 ft. 26. Ugyanezen utón a Szurdokban 11 kisebb áteresz építése 117 ft 65 kr. Szurdokpüspöki előtt egy faáteresz építése 100 ft. Az emberesdi-hid fölépítése a nádujfalusi határban 762 ft 49 kr. A Német-hidján inneni dobogö- hid fölépítése 172 ft 66 kr. 29. A Fegyverneken túl levő kőhíd

T Á R C Z

Sennora Liharona kalandjai s balsorsa.

Az óceánon túli élet tarkaságairól sokat olvastak s hallottak már t. olvasóink, de aligha találkoztak oly jelenetekkel, milyenek között jelen elbeszélésünk forog.

Ez elbeszélésben a történet hőse Sennora Agostina Pala- cio de Libaroua adja elő balsorsát, kalandjait. 0 a Dél-Ameriká- ban fekvő Árgentini köztársaság Tucumán tartományának hasonnevű fővárosában, Don Miguel de Tucumanban született 1822-ik évben. Atyja dón Santiago Palacio Biscajából, Spanyolországból származott lovag, s a SantáFé tartomány utolsó spanyol kormányzójának fia vala.

A nemes eredetű, bájos, gazdag donnának a férj választásban tökéletesen szabad kéz lön engedve, s ő a sok kérő közt, kik bírása után esengtek, egy közszeretetben álló fiatalembernek, dón Jósé Mária de Libaronának nyujtá kezét.

Sennora Libarona a szent frigy megkötése után két évre, két leánygyermeknek lön anyjává; neveik valának: Eliza és Lucinda. Ekkor kérte féijét, tennének látogatást szüleinél Santiago del Esteróban, hová áttelepedtek időközben. Férje dón Jósé a rövid látogatásban megnyugodott, s maga kiséré el nejét. Szerencsétlenségére épen ott tartózkodása alatt Santiagóban lázadás ütött ki, melyben szándokán kívül részt kelle vennie; e részvevős dón Jóséra s nejére a szerencsétlenség s fájdalom kiapadhatlan forrása lön.

Akkoriban az Árgentini köztársaság dictátora Manóéi Rosas vala. A Santiago del Estero nevű tartomány élén pedig dón Filippo Ibarra állt; ez egy nevelés nélküli, erős, de kegyetlen férfiú volt, ki ezen a spanyoloktól elpártolt s önállóvá lett tartományban kormányzóságot nyervén, félelmes kényuraságot gyakorlott. Végre 1840-ben egy párt kerekedett föl ellene Santiago de Herrera nevű tiszt szervezése alatt.

Ibarra futásban keresett menedéket. A város legbefolyásosabb polgárai azt bivék, hogy uraságának mindenkorra vége lön, azért közőlük többen egyesültek, hogy utódot válaszszanak , s kényszeriték dón Jósét is, — ki mint idegen, méltán vonakodott idegen érdekbe avatkozni, — hogy Írja alá a kormányzó letételéről szóló okmányt.

Néhány nap múlva Ibarra diadalmasan tért Santiagóba, s első kötelességének tekinté az okmány aláíróit elfogatni, s bűn ■ tetni. Ennyit előzményül, s most már átengedhetjük az elbeszélést donna Libaronának.

*

# *

„A katonák, kik férjem elfogására küldettek ki, körülkeriték a házat; a kapukat puskaagygyal döngeték, az ablakokat bezúzták, és több lövést tettek. Férjem a városban időzvén, a háznál esetleg csak magam valék. A fegyvercsörgés, a bezúzott ajtók zöreje, a

katonák vad lármája igen nagy rémülésbe hozának. Magamon kívüli állapotban osontam ki egy mellékablakon, s bújtam be egy cisternába (víztartó), hol félóráig maradék elbújva, remegve az aggodalomtól, nem annyira magam, mint inkább gyermekeim miatt. Saját szégyenemre kell megváltanom, hogy a váratlan veszedelem megfosztott lélekjelenlétemtől, s a helyett, hogy őket magammal vittem volna, ott feledtem, s csak men helyemen, halk sírást hallva, jutottak eszembe ; alvó szobájok esetleg közel volt hozzám, mindazonáltal nem merék hozzájok menni.“

Közben legyen megjegyezve, donna Agostina nem volt több 18 évesnél; ezt tekintetbe kell venni, hogy a következő elbeszélést oly szempontból ítélhessük meg, a milyenből kell megítélnünk, hogy kellőleg méltányolni tudjuk azon lélekerősséget, meiylyel nehéz sorsát oly hösileg viselte. De hagyjuk öt beszélni:

„Lassankint megszűnt a zaj, elcsendesedett minden, s búvóhelyemből óvatosan előjöttem. A katonák elvonultak a háztól. Barátaink egyike azon újsággal lepett meg, hogy egyik testvéremet elfogták, és mint gonosztevőt, bilincsekre verve, Ibarra táborába vitték.

Alig volt időnk e szerencsétlennek sorsát megsiratnunk, midőn újólag zaj keletkezett; a katonák ismét körülvevék a házat. Magamhoz szorítva kis Lucidámat, ki épen ölemben feküdt, szöktem egy terrassera, mely a ház szögletén nyúlt el, s azon végig futva, miután egy pillanatra gyermekemet egy szolgálóra bíztam, egy meglehetősen magasztalon leugrottam. Nem mondhatnám, hogy ugrásom valami szerencsésen sikerült, mivel épen egy fára buktam, mely az utón feküdt. Azután, bár erőtlen valék, s egészen összetörve, fölkeltem, s őrülten kiülték, vessék le Lucindámat. Gyermekem életét tevém koczkára, te azonban Istenem ne tudd be nekem bűnül, hisz nem valék magamnál tökéletesen. Hála az égnek, semmi baj sem történt; a kicsinyt kiterjesztett karjaim föl- fogák, és most elkezdtem s zaladni, keresztül-kasul futkosék az utczákon. Ruháim össze valának tépve, hajam kibomlott, vállam fedezetlen maradt. Betértem az első házba, melynek kapuját nyitva találtam ; szerencsétlenségemre lakatlan volt, azért ismét el- hagyám, s a jó szerencsére bízva utamat, egy San Domingo nevű kolostorba értem. Egy épen nyitva álló ajtócskán besurrantam, s egy dísztelen, kísérteties csendjével kétségbe ejtő terembe juték, hol egy hatalmas kiterjedésű asztalon négy hulla feküdt kiterítve, készen az eltakarításra. — Egy félreeső szögletben vontam meg magamat, s tartózkodtam a mozdulattól is, mivel a legcsekélyebb zörejnél is majdnem halálos félelem fogott el. Ily állapot! s méghozzá az aggódás Elizám, férjem s szeretteim miatt!

(Folyt, köv.)