Eger - hetilap, 1868
1868-09-10 / 37. szám
320 megyei feuyitő törvényszéknek kiadalik, miről is az igazságügyi minisztérium külön föliratban azon fölterjesztéssel értesittetik: hogy tekintve a megye közönségének a Jászkunkeriiletekhez f. évijun. 17-én kelt átiratát, nevezett hatóságnak Lipcsey Péter főszolgabíró ellen Czinege János ki nem adatását tárgyazó megkeresésére vonatkozólag — abban kérdéses vádlottak kiadásának megtagadása egy szóval sem foglaltatik, csupán arra hivatik föl a Jászkunkerületek hatósága, hogy ezen s hasonló esetekben további intézkedés végett illetékes törvényszékeiket keressék meg. Mely fölterjesztés mellett a kérdésben forgó átirat másolata is fölküldetni rendeltetik. A földművelés-, ipar-, s kereskedelmi minisztérium a Tisza- Roff községi hetivásárt a tariffinak egyes pontjai megváltoztatásával, s azon megjegyzéssel hagyja helyben, hogy a vásártér s az azokhoz vezető utak föntartása, s a tariffinak mint maximumnak megtartása fölötti föltigyelet a megyei hatóságot illeti. Elnökileg már elintézve lévén, tudomásul vétetik. Városi ügyek. Az Eger városa részéről f. évi aug. hó 20-án tartott képviselői ülésben következő ügyek tárgyaltattak : A m. kir hétszemélyes táblának f. évi 2674. számú Ítélete, mely szerint Bodnár Ferencz fölfüggesztett városi rendőrkapitányt, a Pók József ellenében elkövetett hivatalos hatalommali visszaélésben bűnösnek kimondván, eddigi perben állását büntetésül betudva, Pók József részére20 ft fájdalomdi jnak fizetésében elmarasztalta. — A fölolvasott bétszemélyestáblai Ítélet folytán üresedésbe jött rendörkapitánvi állomás betöltésére határidőül í. évi szeptember hó 6-ik napja tűzetett ki. Arvay-Nagy Imre közig, iktató és kiadó kérelme folytán, mely szerint eddigi 300 ft csekély évi fizetését 50 fttal megjavit- tatni kéri, határoztatott: Tekintve, hogy a városi törvénykezési osztálynál hasonló minőségben alkalmazva lévő egyének, illetőleg iktató és kiadó 350 ft évi fizetéssel vannak ellátva, míg ellenben folyamodó, daczára annak, hogy a közig, osztálynál ja kiadói állomással összekapcsolt iktatói teendőket is végezi, csak 300 fttal dijaztatik: folyamodó évi fizetése 50 fttal meg- javittatott. Fölolvastatott a belügyminisztériumnak f. évi jnl. 30-ról kelt 15114. számú leirata, mely szerint Eger városa részére az 1868. évi január- szeptemberi törvénykezési költségek pótlásául 4000 fnyi előleg engedélyeztetett, tudatván ezúttal, hogy a további segélyezésre irányzott kérelem fölötti intézkedés, az 1868. évi államköltségvetés tárgyában hozandó országgyűlési határozattól függ. — Jelen miniszteri leirat — annak megjegyzésével, hogy kérdéses czitnen utalványozott 5000 forint a polgármester szóbeli nyilatkozata szerint már kifizettetett, — tudomásul vétetett. Ennek kapcsán elnöklő polgármester előterjeszti, miként hírlapok útján arról értesült, hogy a törvénykezési költségek mikénti megtérítése iránti véleményadással megbízott országos pénzügyi bizottságnak az országgyűlés elé terjesztett véleménye oda irányul, hogy a rendezett tanácscsal bíró városok valamint 1861. évtől 1867. évig, úgy jövőre nézve is, e czim alatt megtérítést az államtól nem igényelhetnek; minthogy pedig, míg egyrészről a rendezett tanácscsat ellátott városok törvényszékei — a sommás ügyek kivételével — a sz. kír. városok törvényszékeivel egyenlő joggal vannak fölruházva, másrészről eme költségeknek az illető városok saját pénztárábóli fedezése igen nagy megterbeltetést vonna maga után: ennélfogva jónak látná az országgyűléshez kérvényt intézni a végett, hogy a rendezett tanácsosai ellátott városok törvényszéki költségei, valamint a múltra, úgy jövőre nézve is, a sz. kir. városok tszéki költségeihez arányosítva, az országos pénztárból fedeztessenek Mely inditvány elfogadtatván, az országgyűléshez terjesztendő kérvény készíttetni határoztatott; miről, hasonló eljárás végett, valamennyi rendezett tanácscsal bíró városok értesittetnek. Polonkay Endre városi ügyésznek azon véleményes jelentése folytán, mely szerint az egri főkáptalan részéről követelt, s régibb T Á It C A rósz lelkiismeret. (Vége.) Az eltávozott hajó iránya félé tekiuték,s a láthatáron egy homályos s lassanként nagyobbodó pontot vévé készre, s úgy tetszett, mintha az közelednék. Kis időre behunyám szemeimet, hogy látásomnak élességét ezáltal is fokozzam, s a midőn ismételve arra tekinték, egy hajót látók! Kimondhailan feszültséggel bámultam . . . éhségem, melyet ezelőtt a kétségbeesés le nem győzhetett, örömem által most türhetővé lön; nem is nyúltam a szárított halakhoz . . A hajó csakugyau mindig közelebb jött, s én nemsokára az árboczokat is kivehetőm — három árbocz voit s hajónkhoz nagyon hasonló .... Fél óra rnuiva a szigettől egy mérföldnyire horgonyt vetett, és én legfőbb örömemre látám, hogy — csolnakot küldenek a szig -tre. A közeledő csoluakbau az első hajókormányos, Weatherby jött a part felé érettem. Az öröm különben is testileg elgyengült állapotomban annyira hatott egész valómra, hogy lerogytam a földre, s eszméletlenül vittek a csolnakba. Nehány psrcznyi időköz után visszanyervén eszméletemet, már Weatherby mellett találtam magam, ki a csolnakot a hajó felé igazgatá . . . „Induljunk!“ kiálta. Mi tovaindulíunk, de miután egy meglehetős szél vett elő bennünket, csak nehezen bírtuk a csolnakot kellő irányban megtartani. A legénység kíváncsian bámészkodva tekintett rám, és nem boszaukodva, mint ezelőtt, s mialatt a tajtékzó hullámok közt tovahaladtunk, ekkép szólított meg Weatherby: „Jennet! midőn a legutolsó vizhordót hajónkra szállítók, azt kérdem a kapitánytól: Hol vaD harmadik hajókormányosunk?“ „A fedélzeten — monda ö — roszul érzi magát, és szobájában fekszik.“ „Ez megnyugtatott engem, és én azt el is hivém, miután a hajó alsó részében valók ép akkor, a midőn az utolsó hordó vízzel a szigetről a hajóra szállíttatott.“ K Á. „Emeltesse föl a horgonyt, Weatherby,“ mondá erre a kapitány, induljunk el. “ „Mindenki a vitorlákkal vala elfoglalva, s miután a. fedélzeten dolgoztam, nem gondolék többet önre. Estefelé azonban Morson Vilmos jött hozzám, és mondá : „Bocsánat Weatherby ur, mi lett Jennettel ?“ „Mi köze ahhoz önnek? kérdem öt, nem tudja, bogy a kapitány megtiltá, hogy egymással érintkezzenek ezentúl?“ „Hisz ez többé nem is lehetséges, mondá ez, mert Snowball szakács azt állitá, hogy Jennet nem is jött vissza a hajóra.“ „Micsoda az, Snowball ? kérdém a szakácsot, ki ép ott állt.“ „Igen uram !“ mondá ez , Jennet nem jött vissza a hajóra. “ „Ti, úgy látszik, nem vagytok eszeteken, jegyzőm meg. 0 szobájában fekszik, győződjetek meg, ha aem hiszitek!“ „Erre magam siettem le szobájába, fölráutám az ajtót, és nevét kiáltám, de semmi feleletet sem nyertem. Betekintők, és üresnek találtam a szobát, ágyát pedig érintetlenül. Visszatérvén a fedélzetre, a legénységtől kérdezősködtem, nem látták-e Jennet urat? Senkisem tudott semmit. Most nyugtalan levék, s a kapitányhoz mentem. Ez halálsápadtan jött elém szobájából.“ „Kapitány ur, mondám, Jennet, a kormányos seholsem ta lálhatóJ' „Bolondság! válaszolá, hisz magam láttam öt csolnakon a hajóra visszatérni.“ „De más ám senkisem látta ! felelém.“ „Micsoda, ön engem hazugnak tart? rivalt rám; mondom ön- | nek, hogy visszatért a hajóra, én magam láttam. Ha nincs elé, | akkor alkalmasint a tengerbe ugrott.“ „Akar-e ön a szigetre vísszahajózni ? kérdém tőle.“ „Visszahajózni? kiálta: Én vagyok-e a hajó kapitánya, ! vagy ön ? Takarodjék a fedélzetre, és lásson dolga után !“ „Hallja kapitány ur! felelém, különben is már mindenfélét beszélnek a hajón Rikets Róbert fiúról, ki elveszett. Hagyjon öu —“ „Válasz helyett becsapta előttem az ajtót. Midőn ismét a
