Eger - hetilap, 1868
1868-08-27 / 35. szám
308 léte miatt azonban néhány példány visszakerült. A kik tehát példányaikat meg nem kapták volna, szíveskedjenek eziránt Eggenbergér Ferdinand pesti könyvkereskedéséhez fordulni. Pesten, 1868. aug. 16. — Greguss Ágost, titkár. j- Wesselényi László, a debreczeni honvédegylet al- clnöke, a nagyszájú szélsőbaloldali demokrata „hazafi,“ elfogatott s jelenleg a nagyváradi börtönben fii. Ezen jó úr valódi neve Balia Gergely, ki a szabadságharcz leveretése után több rendbeli rablásért 6—8 évi börtönre ítéltetett, de rabtársaival az Őket kísérő fegyveres hajdúkat levervén, társaival együtt megszökött. Balia G. ekkor Biharon rabolva átvonult, és Borsodban Balsági József álnév alatt mint gazdatiszt működött, s több rendbeli lopások és csalások daczára Borsodmegye 61-iki gyűlésein szerepelt, míg végre utóbbi időkben Debreezenbe ment át, hol a honvédegylet alelnökc t Buda Pestre küldöttje lón. Azt állítja, hogy Teleki Blanka természetes gyermeke Wesselényi Miklóstól. Ez persze nem igaz, mert Teleki Biankának számítás szerint 8 éves korában kellett volna ot szülnie. Ezeket tartalmazza a vádlevél, minden állítást okmányilag igazolva. Balia a Wesselényi család ellen is pert inditott, s azt, hamis okmányok alapján, nevezetes összegig meg is nyerte. Debreczenben egy biztos öt hajdúval küldetett ki elfo- gatására, mely alkalommal a biztosra kétszer csattanta el piszto | lyát, de ez csütörtököt mondott. Az öt hajdú rögtön ráismert Wesselényiben az elszökött rablóra Baliára. — Asztalos, Madarász Vilmos és Balia — szép trifolium!-j- Blind Károly „Kossuth és az orosz fondorlatok“ czi- nüi, 22 lapra terjedő röpirata magyar fordításban megjelent; ára 30 kr. f K i s s (11 m é r i) István két uj hetilapot indít meg egyszerre, október elején ily czimek alatt: „Politikai Népújság“ és „Képes Népújság.“ A két lap előfizetési ára együtt egy évnegyedre 2 ft. f Egy kis hirl a pír odaírni statist i k a. E czint alatt a „Vas Újság“ legutóbbi száma érdekes közleményt hoz, melyből átveszszíik a következüket. Az egész földkerekségén megjelenő lapok számát 13,820-ra tehetni; ebből Európára esik 8320, Amerikára 5000, Ázsia, Afrika és Ausztráliára 500. Az európai államokon kívül csak megközelítő számot állíthatni föl, hogy azonban a fönebbi tételek nem túlzottak, kitűnik abból is. hogy csu pán az északamerikai Egyesült-Államokban 4000 hírlap jelenik meg 30 millió népesség mellett. — A magyar korona országaiban ez év első felébeu megjelent 49 városban összesen 259 hírlap és folyóirat, és pedig magyar 135, német 63, tót 5, román 13, hor- vát 21, szerb 12, ruthen 3, olasz 5, héber 1 és latin szintén 1. f Egy fürdőből írják egy pesti lapuak, hogy ott 21 szolgabiró mulat és kártyázik, s miután a megyének csak 22 szol- j gabirája vau, a dologuál csupán egy maradt. f B rác belli tanártól a birodalomra vonatkozólag legközelebb figyelemre méltó statistikai közlemények jelentek meg. I Nagyérdeküek kivált azok az adatok, melyek a különböző nem- t zetiségbez tartozók szamát tüntetik föl, megközelítőleg. Rendes évül az 1864-diki vétetett föl. E szerint a különféle nemzetiségek következőleg képviselvék : német, van 8.782,000, cseh, morva és tó: 6,512,400, lengyel 2, 380,000, ruthén 2,985,000, slovén 1,203, 600, horváth és szerb 2,916,000, magyar 5,400,800, olasz, friauli és labin 589,100, keleti román 2,884.000, zsidó 1,121,100, czigány 152,800, bolgár 26,500, örmény 17,000, albán 3500, görög és ma- j oedon-oláh 3,100, egyéb néptörzshó/ tartozik 3,700, összesen 34.983.000. Ebből auémet-szláv tartományokra 19.603.000, a magyar területre ellenben 14.830,000, esik. — Vallásra nézve volt i 26.600.000, kátbölikus, 3". 100,000 kei. görög, 2,400,000, protestáns, i 54,000 unitárius, és zsidó több egy milliónál. A mező- és erdőgazdá- I szati viszonyokat illetőleg, a német-szláv tartományokban 1000 : holdra 104, magyar területen 156 hold meddő talaj esik. A föld közép jövedelme átlagosan véve évenkint 323,025,000 bécsi mérő gabna, névszerinti millió mérő búza, 120 millió mérő burgonya, 5 millió m. hüvelyes vetemény, ÍVs millió repcze, 20 millió vámmérö czukorrépa, 36 millió bécsi akó bor, 30 millió öl fa. f Hatvanból Írják,“ hogy f. hó 17-én a magyar „északi vaspályán egynö érkezett oda. Onnan tovább folytatta útját Jászberény felé, és e czélra a hatvani vendéglőstől bérelt ki kocsit. A kocsis azonban a jármüvei vissza nem jött. Utána néztek, s a kocsis hulláját másnap megtalálták a kukoriczaföldön, a város közelében. Minthogy a kocsi s a lovak még most sem kerültek elő, 1 valósziniileg rablógyilkosság követtetett el. A kocsi könnyű, kék- i szinii stajer-bricska volt fekete bőrüléssel, és két 8 éves lő volt : eléje fogva. I f B r a a t z E u f r o z i u a, a hires k itéltánczosnő Pesten í. hó 15-én tartá első előadását a városligetben. Az elöa dás vége felé azonban borzasztó jelenet rémité el a közönséget ; a kötél- tánczosnö ugyanis elvesztvén az egyensúlyt, lebukott a magasan kifeszitett kötélről. A nö elveszté ugyan eszméletét, de bukása annyiban szerencsésnek mondható, hogy veszélyes sérülést nem szenvedett, s múlt csütörtökön már újra föllépett. t A szőlőkivitel Buda-Pesten nagyban emelkedik, s az ottani export-társulat ez évben 140,000 font szőlőt köteles szál litani Oroszországba; a szent-endrei társulat pedig hetenkiut 33 mázsát küld Berlinbe. t Rá ez Károly, a honvédelmi minisztérium egyik hivatalnoka , hegymászó vasúti szerkezetet talált föl. E találmány folytán a vasúti vonatok begynek föl és le biztosan mennének, s nem kellene halmokat lemetszeni, s a hegyekbe alagdtakat fúrni. E czélra kettős síneket alkalmaznának, s a kocsikon nyolez kerék lenne, melyek közül négy kapaszkodnék, négy pedig rendesen forogna. Kívánatos, hogy e találmáuyt. a szakértők is gyakorlatinak és kivihetőnek találják. T Dohánytermelésünket újabb veszély fenyegeti: legnevezetesebb vásárlójának, a lajthántuli kormánynak elvesztése. Ugyanis a lajthántuli tartományokban nagy mérvben tettek kísérleteket dohánytermeléssel, s most jelentik bécsi közlemények, hogy a siker a legszebben mutatkozik, minek folytán azon kívánsággal lépnek elő, bogy az ottani jövedék igyekezzék miuéliukább beltermelésböl fedezni szükségét. A mi termelőinknek tehát veszedelmes vcrélytársuk akadt, mely ellen csak úgy küzdhetnek győzelmesen — jegyzi meg egy szakember — ha a minőség emelésére is fognak valabára figyelmet fordítani. f A hivatalos lap érdekes összeállítását hozta az 1857. óta eszközlött pénzverésnek a bécsi és magyar pénzverdékben. E szerint veretett öss/.esen ezüstpénzekben 212,230,554 ft, levantei tallér31,708,123ft, aranypénzek 76,689,230 ft értékben; mindösz- sze 320,627,908 fi. — ( L o 11 ó h u z á s.) B tidán aug. 19-én kihúzattak : 86, 11, 28, 26, 59. A legközelebbi húzás szept. 2-án leend. — (Börze, aug. 24.) Arany 5 ft 45 kr. Ezüst 112 ff. 25 kr. Egri piacz. Aug. hó 21 -töl 24-ig. J írt krtól írt krig frt krtól frt krig Búza , pozs. mérő . 3 40 — 3 90 j Tej, itezéje Tehéntúró, csomója.- 6- 16 Kétszeres „ „ . 2 90 — 3 20- 2 — 3 Rozs „ , • 2 40 — 2 80 •Juhturó fontja . .- 22 —- 36 Árpa „ „ ■ 1 70 — 1 80 Hal. , . .- 8 — — 36 Zab „ v . 1 30 — l 35 Szalámi „- 80 1 — Kukorica» „ 2 10 — 2 15 Sajt, „ . .- 36 — 54 Burgonya uj, puttón 1 50 — 1 50 Olaj „ . .- 36 — — 36 Borsó, iteze . . ., — 8 —- 8 , Kőolaj ,,- 20 — — 24 Lencse „ ... — 8 —- - 8 Tojás, 5 darab . .'- 8 — — 10 Bab ....................— 5 — 6 Csirke, fiatal, párja .- 40 — — 60 Köleskása,, . — 8 — 8 „ öregebb „ . Kappan. párja- 60 —- 86 Pohánka „ . . . — 8— 8 1 20 — 1 80 Árpakása ....................— 8 —- 10 Pulyka ................... 2 10 — 3 60 Sor . pint . . — 24 — — 24 j Liba ,, . 1 80 — 2 40 Pálinka, iteze . . . — 30 — — 50 Kacsa ...................- 90 — 1 4o Széna, mázsa ... 1 60 — 1 80 Malacz....................... 2 — — 4 Zsuppszalm. mázsa . — 80 —- 90 ! Sertés, 2 mázs., fontja- 26 — — 2-s Törekszalma, mázsa — 40 —- 50 Borjú darabja 8 — ii Fa, öle.......................10 — — 12 — : Sertés, sovány, párja 36 — 50 Faggyugyeriya ftja . — 40 —- 40 , Bárány, negyed . — 60 — — '80 Szappan, fontja . 28 —- 30 ■ Bor, 186B. akónként 8 — — 16 Marhahús ,, . . —-)•> — ; „ 1867. 4 — —8 — •fuhhus „ . . — 16- 18 i „ 1866. egy pint .- 32 — 1 20 Borjúhús ,. . — 20 —- 24 i ,- 1867. „ „ .- 16 — — 3o Sertéshús ,, . . — 22 — — 28 I Liszt, finom, fontja .- 12 — 12'A Szalonna „ * . . — 34 —- 38 1 „ zsemlye „- 10 —- u Füstölt luis „ . — 38 —- 44 ., fehér kenyér ,,- 8 9'/* ,, szalonna füstölt. — 44 — 5- 48 „ fekete „ ,,- 6 —- 6»/í Disznózsír ,, . • 44- 48 | ,, rozsliszt ,,- 4 —- 7'/. Marhazsir fontja , . — 66- 66 j Darakása- 12 —- 13 írósvaj ,. - — 48 — — 54 „ liszt „ * Gyű m Ö 1 g s : Egy közönséges puttón szilva . - 80 — ! 40 Alma.............................. 1 — — 1 80- 80 — 2 80 Baraczk, Őszi 1 20 — 3 40 Egy dinnye .- 6- 20 A hetivásár ra behozatott : búza, két szeres, rozs, árpa, zab, kukoricza, összesen Alii.'. 21-éu : 416. i >28. 214. 68, 42. 31, 1099 t köb öl „ 24-éu: 215, 182, 145, 36, 25, 26, 629 Riadó és felelős szerkesztő: V i d a József.