Eger - hetilap, 1868
1868-08-20 / 34. szám
297 volt, s most beszedett 147 ft 75 kr. váltsági összegnek, valamint a folyó évi városi közmunkaeröböl 2000 gyalog, s 170 igás napnak nevezett czélra leendő engedélyezése tárgyában intézett folyamodását fölterjesztés végett pártolólag bemutatja. A bemutatott folyamodvány nem fölfolyamodás, hanem magántermészetű kérvény lévén, az Gyöngyös város polgármesterének Isaák István szbiró által visszaadatik. Kiirthy Ferencz főszolgabíró megyei rendelet folytán néhai Vurumpek jáuos provisorialis pénztárkezelő által a nemesi pénztárból elsikkasztott pénzek tárgyában a vizsgálatot megtévén, a bemutatott iratok alapján jelenti: hogy a Bach-rendszer korában a nemesi pénztár a megyei főnök rendelkezése alatt állván, vizsgálati kötelezettség szintén azt terhelte,s hogy az említett pénztár Tibolth Károly akkori főnök rendelete folytán Morbiczer Gyula megyei 2 ik biztos által 1860. évi november 11-én vizsgáltatott meg utolszor, kéri a megyei levéltárból kivett iratokat használás után a levéltárba visszatétetni. A fölolvasott hivatalos jelentés, s annak csatolmányai a tiszti ügyészi hivatalnak azzal adattak ki, hogy tegyen minél előbb kimerítő véleményes jelentést arról: hogy a kérdéses 6500 ftra rúgó sikkasztás kinek hanyagságából, vagy hivatalos gondatlanságából származott ? s következőleg ki ellenében s mely utón kellene a kártérítési keresetet megindítani*? * Észrevételek Hevesmegye kiküldött bizottsága megyerendezési munkálatai fölött. Szent István koronája napról-napra fényesebben ragyog Európa államlégkörében, nemzetünk életrevalóságát s fejléské- pességét tanúsítván; elleneink egymásután hallgatnak el, s uiár- már egy fényes jövő csábálmába volnánk hajlandók ringatózni, ha nem látnók összes belügyi szervezetünknek azon rendezetlenségét s ingatag létét, mely minden korai érzelemföllobbanást első kezdetében elfojt. Mindenütt csak nagyszerű előkészületekkel fölhalmozott anyagot látunk államkormányzatunk teljes kiépítésére, mely anyaghalmok legnagyobbikát a megyerendezést czélzó munkálatok képzik. Mily sok jeles fö gondolkodott már e kérdés fölött, mily i élénken tárgyaltatott ez életkérdésünk napi sajtónk által úgy, i mint röpiratokban 1 Ha e ténykörülményt meggondoljuk, valóban indokolt hazafias öröm és remény szállja meg lelkünket aziránt, hogy az oly nagy kegyelettel őrzött megyei szerkezet, ha majd törvényhozásunk alkotó kezei közé kerülend, a magyar nemzet élete egy új évezredének szilárd alapjává alakittatik át. E kérdés megoldásának úttörői között legújabban méltó helyet foglal el megyénk kiküldött igen tisztelt bizottságának kettős munkálata, mely mind a tárgynak egy eddig egészen új oidalróli fölfogása, mind mélyen a gyakorlati életben gyökerező földolgozása által, a megye közönsége méltó elismeré- | sét érdemié ki. Ha tehát én jelen soraimmal egész átalánosságban e munkálatokhoz hozzászólni bátorkodom, úgy hiszem, nem követek el szerénytelenséget az igen tisztelt bizottság tagjai iránt. Jól tudom én azt, hogy gyönge toliam illetéktelen a megyei élet megöszült bajnokai munkálatainak érdemleges megítélésére, s nem is birá- I lat czélom ezúttal, hanem csak azon gondolatim közrebocsátása, melyek e munkálatok olvastánál's azoknak az 1848. 16-ik t. j czikkeli egybehasonlitásánál bennem ébredtek. Mindkét munkálat e nevezett törvényczikket veszi föl kiindu- j lási pontúi, s igy az azok fölötti elmélkedésnél szintén csak e tör- j vényczikk szolgálhat irányadóul. Vessünk tehát egy rövid tekintetet e törvényczikk szövegéA tengerészek macskához hasonló átható látással bírnak, a sötétben is tehát könnyen észrevevém, hogy a hajó legalsóbb részében vagyok. A forróság iszonyúan fojtó volt, mert e tájon a tengervize a meleg fürdőével egy fokú, a bűz pedig kiállhatian. A hely jobbára üres vizhordókkal volt megrakva, miken a számtalan patkány idestova ugrándozott. Undorral húztam vissza kezemet, ha valamelyike ezen utálatos állatoknak azzal érintkezésbe jött, nem is sejtvén , milyen jelentékeny befolyással lesznek ezek hosszas fogságom alatt reám nézve. Mialatt helyzetemről gondoskodtam, sötét sejtelmek támadnak fejemben. Mint bizonyost föl kelle tennem, hogy a kapitány legfőkép azért záratott ily utálatos és teljesen elrejtett fogságba, nehogy a britt konzul előtt Tahitiban bevádoljam. Nem is reméltem tehát szabadulást, még a tahitii kikötőn túl nem leszünk. — De mit tesz majd St.-Francescóba való megérkezésünkkor ? Ha szabadon bocsát, azzal önmagának fejére készíti a halálos Ítéletet, és mostani eljárása haszontalanná lesz. Ha elgondolám, mire nem képes azon ember, elborzadtam . . . Mert hisz meglehet, hogy mielőtt St.-Francescoba érünk, Önmaga fog legyilkoini itt e tehetetlen állapotban, s ha legyilkoltál) a tengerbe vet, azt ha- zudja, hogy fogságomból kiszabadnám magam és partra menekültem. — Ki az, ki nem lett volna képes szavainak hitelt adni? Hisz mi sem természetesb, mint az, hogy az ellenszegülő tengerész, ha szerét teheti— megszökik közel a partnál? De hát a legénység el fogja-e nézni az ellenem elkövetett hosszadalmas zsarnokoskodást? — Az kétségtelen volt, hogy ezek mit sem tesznek, mert szedett-vetett nép volt, jobbára különféle nemzetbeli csavargók, kik még csak okát sem tudták elfogatásomnak. Ok csak azt tudták, mit nekik a kapitány hazudott, s engem még ehhez a szigorú fegyelemtartás miatt is gyűlöltek __ M ég arra is gondoltam, hogy ugyan mi lett Morson Vilmossal ? Miért nem zárták velem együvé? Hátha megöletett ? Vagy talán a hallgatás föltétele alatt szabadon bocsáttatott? — Mennél többet gondolkoztam helyzetem felől, annál inkább kárhoztatám tulszabad nyelvemet, mely nem takará el a titkot addig, mígnem a tahitii kikötőbe jutottunk. Még egyetr reméltem, azt — hogy Weatherby-vel fogok majd beszélhetni. Ő durva és irántam ellenszenvvel viseltető ember volt ugyan, de a mellett 1 angol, s mint ilyen felöl föltevém, hogy pártomon leend, mihelyt igazságos ügyemről meggyőződést szerzend. Mindehhez azonban elövigyázattal kelle fognom. 0 a kapitányt kétségbeesésre is indíthatta volna, s akkor ez engem csakugyan kivégez. S Weather- by mégis csak egy ember volt, s igy a többiek ez esetben akapit I 1 i I I | tánynyal egyetértve könnyen, elnémíthattak volna bennünket . . . Ilyszerü gondolataimból egy hirtelen támadt zaj ébresztett föl, s én lámpással kezében egy férfiút vevék észre, ki annak világánál a felső nyíláson jött lefelé sötét fogságomba. Eleinte attól tartottam, hogy a kapitány jő, s meg akar gyilkolni védtelen állapotomban; de azonnal megnyugodtam,mert örömemre a Snowball nevii fekete szakácsot ismerém föl az érkezőben, ki karján egy kosárban eleséget hozott. Ujját ajkaira illeszté, s felém közelgett. „Csendesen, Jennet ur,“ susogá.„ A kapitány csak kenyeret és vizet rendelt ön számára, de én egy kis sültet, tésztát és néhány csepp italt is hoztam.“ Már jó régen táplálék hiányában lévén, mohón hozzáláttam az evéshez,-s mihelyt jóllaktam, sorsom sokkal kedvezőbb színben tűnt föl. A szakács nem soká időzött, nehogy gyanút ébreszszen, de mégis elbeszélő, hogy Morson a hajó hátulsó részében tartatik fogva, s hogy a legénység elfogatásomnak örvend, mert Weather- by biztositá őket, hogy nem fogom őket többé kínozni, miután vagy Tahitinál partra tesznek, vagy ha ebbe nem egyezném, vasban St.-Francescoba szállítanak. — Aztán ismét szomorú magányomban hagyott. Midőn a táplálék Uditö hatása eltűnt, szomorúságom még nyomasztóbb lön, mint azelőtt, s lánczok csörrenése közt a sötétben idestova hánykolódtam, végre keserves zokogásba törtem ki. Néhány óra múlva ismét meglátogatott a szakács. A jólelkü ember szó nélkül átadott egy lámpát és egy játék kártyát. Én meggyujtám a lámpát, és megkisérlém, unalmamat egy kis kártyázással elűzni; de nemsokára félbenhagyám, mert e szomorú neme a mulatságnak úgy tlintföl előttem, minthanyomo- ru helyzetemet gúnyolná. Eszembe jutottak mások, kikről haliám vagy olvasám, hogy fogságukban a legsajátságosabb foglalkozással tölték idejöket; de sorsuk az enyémtől mégis különbözött: ők szárazföldön va- lának foglyok, s folytonosan a szabadulás reményével táplálkoztak, mig nekem az ácsmesterség minden szerszámai sem használhattak volna semmit menekvésemhez. Ha fogságom falait keresztültörtem volna is, mitsem használtam volna magamnak, miután síromat a tenger habjaiban lelem. . . . Reménytelen állapotomban álomra hajtám fejemet. Hosszas alvás után felüdülve, kissé jobban érzém magam az álom után . . . E közben a szakács megint itt volt, mert egy kosarat találtam étkekkel mellettem. Étkezés után megint megkönnyebbülve érzém magam. (Folyt, köv.) *
