Eger - hetilap, 1868

1868-07-02 / 27. szám

234 is a helybeli lelkész a szabad ég alatt végezte a szent beszédet, mely után bevezette híveit a templomba kis misére, de egy újabb lökésre ismét kiszaladtak, csak a lelkész maradt benn, mig a sz. misét nagy félelem közt bevégezte. Déli 12 óráig 13 lökést érez­tek, s még délután is többször ismétlődtek a rázkódások. Több ház kéménye leomlott, s a házakban képek, konyhaedények sat. a földre hulltak, s darabokra zúztak. Jász-Mihálytelken a junius 21-ikin kívül ugyanazon hó 5. és 17-én is volt földrengés, de a legutóbbi hasonlithatlanul erősebb volt a többinél. Jász-Berényben szintén borzasztó morajjal kezdődött a föld­rengés, mely számtalan kéményt s két házat ledöntött, több há­zat s középületet, ezek közt a barátok zárdáját és templomát s a megyeházat megrongálta. A nagy templomban az isteniszolgála­tot félbe kellett szakasztani, a nép rémülve rohant ki, többeket eltiporva és megsebesítve. A rengés napközben többször megújult, nagy moraj által megelőzve. Még másnap reggel 5‘/a órakor is éreztek gyengébb lökéseket. Jász-Apátiban szintén nagymérvű volt a földrengés. Alig maradt épület kisebb nagyobb sérülés nélkül. A kémények nagy része leomlott. Az nap mintegy 17—18 rengést éreztek, sőt még jun. 22-én is volt egy pár gyengébb lökés. Gyöngyösön jun. 21. reggel 7 óra tájban érezték a földren­gést. Bútorok mozogtak, kisebb tárgyak zörögve tánczoltak, de kár nem történt. — Ft. Vezerle Gáspár egri kisprépost ő nsga múlt hétfőn tartotta 50 éves aranymiséjét a székesegyházban. Ad mul- tos annos! . . . — Apátfalván múlt hétfőn 11 ház a lángok martaléka lett. Mint halljuk, lakodalom alkalmával vigyázatlanul lőttek, s innen támadt a tűzvész. — Losonczy Ágoston ur5 frtot a leleszi, s 5 frtot az apátfalvi károsultak részére tett le szerkesztőségünknél. Mind­két rendbeli adományt elktildöttük. — Azon egyént, ki Farkasovszky János molnárlegényt egy 10 fontos doronggal jun. 21-én agyonütötte, sikerült kézre keríteni. Neve Varbovszky Alajos. Btinhödés végett átadatott a megyei fenyitő-törvényszéknek. — A jász-fényszarui városi tanács elhatározta fölkérni Sa- jósy Alajos egri akad. festészt egy főoltárkép festésére, mely ná­la meg is rendeltetett. A kép mindenszenteket ábrázolaudja, s 11 y2 láb magas és 7 láb széles leend. — Bessenyőről, jun. 13-ról Írják lapunknak, hogy a Bessenyö és Erdőtelek közti u. n. Hanyi-pusztán álló sz. Anna kápolna részére t. Vratarics Géni ur p.-vezekényi földbirtokos egy kis, 75 ftos fis-harmonikát vett, minthogy a nevezett kápolna, hol a nagylelkű ajándékozó minden kedden meg szokott jelenni a sz. misén, orgonával ellátva nincs. — Az időjárásról s a termények állásáról tudósitó igy ir; „Tiszta lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy reményünkben nagyon csalatkoztunk. Esőnk e tavasz foly­tán ritkán volt, s ha olykor-olykor esett is, inkább harmathoz, mint esőhöz hasonlitott. Átalában innét le Poroszló felé, a Tiszáig nem igen dicsekedhetünk kedvező időjárással. S innét van, hogy őszi vetéseink üszög-teljesek, tavaszi vetéseink épen semmitsem érők, s még az elvetett magot sem adják vissza; innét van vég­re az is, hogy mind a szénánk kevés, mind pedig szarvasmarháink most, a máskor fűben gazdag tepélyi pusztán majdnem éhen vesz­nek el, s többnyire úgy tengenek, hogy a birtokosok takarmányt szállítanak le, s kiki sajátját a tömegből kiszakítva étetik. Az eső most már rajtunk csak annyit segítene, hogy a legelőt s a tavaszi tíltetményeket növesztené. — Mai napon az érsekkertben tartandó katonai térzene sora: 1. Hir-induló, Arnholdtól. 2. Szini-négyes, Strausztól. 3. „Rienzi, az utolsó tribün“ opera nyitánya, Wagner Richárdtól. 4. Ülővas-polka, Parlovtól 5. Nagy vásári és ballet-jelenet „Faust“ opera második felvonásából, Gounodtól. 6. „A szép kék Duna mellett,“ keringő Strausztól. 7. Az indusok nagy menete „ Az afrikai nő“ opera negyedik felvonásából, Meyerbeertől. 8. Öröm-induló. — Kezdete 6 órakor. (ft) Sziliház. — A hét folytán elöadattak: „A társaság­ból,“ „Férj-vadászat,“ „Egy könnyelmű lány,“ „A nyelvtan,“ l fordított színmüvek; „Coscoletto“ (Horváthné jutalmául); „Szép Helena“ és „A dajka“ operettek. — A színmüvekben különösen Beődyné (Werner Magd.) vonzó, sLászyné (Ficht báróné) kedves játéka keltettek figyelmet s arattak méltó tapsokat. A férfiak kö­zöl kiváltak : Horváth, ügyes alakitó tehetsége s természetes já­tékával, és a kifogyhatlan humorú Lászy élénk komikumával. Ez utóbbiak főleg a „Nyelvtaniban remekeltek, hol mesteri játékuk foiytonos derültségben tartá a közönséget. Igen kár mégis, hogy Lászy a komikumot gyakran a nemesebb ízlés rovására űzi, mint ezt legutóbb is (Nyelvtan) tette, hol „könyedényével“ bát­ran a színfalak közt maradhatott volna. A színész nemcsak a karzatnak játszik. — Az operettekben, mint mindig, úgy ezúttal is Mindszenty C.-át, s Bokort illeti a babér, bár a többieknek is egyenlőn tartozunk azon elismeréssel, melyet buzgóságuk, össze­vágó játékuk, s helyenkint sikerült magándalaikért méltán meg­érdemelnek. A kis Horváthné, kinek kedves szinpadi alakja s élénksége által közönségünk egy részének érdeklődését sikerült megnyernie, a „Dajkában csinosan énekelt. Közönségünk szép számmal látogatja az előadásokat; né­hányszor pedig már szűk is volt a ház. Nem hagyhatjuk megro­vás nélkül ama visszaélést, miszerint közönségünk egy része nem­csak a nyitányok, de gyakran a legszebb magándalok közben is con amore distúrái, s mikor csak eszébe jut, összeveri a két kezét. Máshol az előadást a közönség kezdettől végig a legna­gyobb csend és figyelemmel hallgatja, s ez valóban egyik hév­mérője is a közönség értelmiségi s műveltségi fokának. Méltán megérdemlették tehát Beődyné s Lászyné a művelt közönség el­ismerését, midőn a jelenetük közben kitört idétlen s illusió-rontó tapsokra nem jelentek meg. — Az egri irgalmasok kórházában 1868. május végén ma­radt 26 beteg, júniusban fölvétetett 32, ápoltatott tehát junius hóban összesen 58, kik közül elbocsáttatott 33, meghalt 4, vissza­maradt 21; elmekóros volt 21. A júniusban fölvettek közül egri születésű 7, idegen 25. Leggyakrabban előfordult betegségek voltak a gyomor- és bélhuzamok. (Halálozások). Meghaltak jun. 25-től jul. 2-ikig: Nagy Rózái 60 éves, Kovács Mária 9 hónapos, Nyúl Mária 10 hetes, Gergely József 3 hónapos, Csutorás Sándor 2 éves, Dosz- tál Sándor 5 hónapos, Banyik Kálmán 9 hónapos, Asztalos Má­tyás 1 */a éves, Dobroviczky Rózái 45 éves, Czegka Ágoston 59 éves, Cseh Verőn 7 éves, Kovács Ferencz 41 éves, Vancsik Má­ria 74 éves, Lukács Verőn 5 hónapos, Kinczler Amal 5 hónapos, Fügedi Sándor 3 hónapos, Vancsik Máriád hónapos. 9 a fi-, 8 a nő­nemből. Összesen 17. Született a hét folytán 6 fiú, 6 leány. Ösz- szesen 12. Házasságra lépett 2 pár. Vegyes hírek. f A pesti polgárság diszalbumát jul. 15-én nyújt­ják át a Királynénak Ischlben. A küldöttek lesznek: Lévay Sán­dor püspök, Herzfelder Zsigmond, Vecsey Sándor, Sztupa György és Weisz Bernát. f Borlea képviselő nem rég nagy zajjal tett inter- pellatiót, hogy a postahivatalokban megsértik a levéltitok szent­ségét ; hogy ö is több feltört levelet kapott, s másoktól is hallott ilyes panaszt. A keresk. miniszter ennek folytán vizsgálatot ren­delt, melyen Borlea maga is jelenvolt, s kiderült, hogy erre csak egy levél adott okot, melynek boritéka a papír gyenge volta s a levél nagy súlya miatt fölszakadt, minélfogva, hogy tovább ne szakadjon, hivatalos pecséttel látták el. Borleát kérdezték: ka­pott-e még más folszakitott levelet is, vagy tud-e valakit megne­vezni, kinek levele föl lett volna szakítva? mire a kérdezett taga- dólag felelt. Tehát kár volt oly lármát csapnia. f A levéltitok ügyének Borlea képviselő által történt fölidézése alkalmat adott a keresk. minisztériumnak, figyelmezte­tést tenni közzé a levelek mikénti borítékolása és pecsételése iránt; továbbá, hogy minden postahivatalnál panaszkönyv tartatik nyit­va, melyben minden panaszt vagy sérelmet be lehet jegyezni. f Miletics Szvetozár képviselő régen nem látható a képviselöházban, hol most nagy meleg uralkodik. Otthon azonban még nagyobb melege lehet. Hir szerint a belgrádi merényletben erősen compromittálva van, s e miatt a kormány elmozdította vol­na polgái mesteri tisztségéből. Egy másik hir szerint menekülnie kellett Újvidékről, mert a szerb népség tüntetett Miletics és pártja ellen. Házán most nincs sem ajtó, sem ablak; lapja, a „Zastava“ megszűnt; a szerkesztőség fölbomlott, s két munkatársát (Jova- novics és Jankovics) bezárták. így Írják. f Böszörményi a hatóság részéről fölszólittatott, hogy fogságát kezdje meg. 0 azonban orvosi bizonyítvány melléklésé­vel folyamodott, hogy bezáratása idejét halaszszák el. f Érdekes összeállítást olvastunk azon merényle­tekre vonatkozólag,melyek 1848. óta a fejedelmek ellen Európában intézteitek. Húsz év alatt 21 merénylet történt, de csak három sike­rült. 1848. megtámadták a modeniai herczeget; 1849. jan. 12-én Minder-Ingolheimban a porosz herczeget; 1850. máj. 22-én a porosz

Next

/
Thumbnails
Contents