Eger - hetilap, 1868
1868-01-16 / 3. szám
24 — (Halálozások,) Meghaltak jan. 8-tól 15-ig. Szabó József 49 éves, Német Katalin 7 hetes, Baumgarten Erzsébet 15 éves, Zsolczer László 7 hónapos, Krinszki Mária 3 hetes, Sopro- nyi István 37 éves. 3 a fi-, 3 a nőnemből. Összesen 6. Született a hét folj tán 7 fiú, 6 leány. Összesen 13. Házasságra lépett 14 pár. Vegyes hírek. f A múlt keddi „Wiener Ztg.“ egy legf. elhatározást közöl, melynek értelmében a miniszterek, ezen hivatalban maradásuk tartama alatt, „excellentiás“ czimmel ruháztatnakTel, s az udvarnál a valóságos titkos tanácsosokkal egyenlő rangban levőknek tekintetnek. fAdelegatiók b. Beust, gr. Andrássy Gyula és hg. Auersperg miniszterekhez intézett legf. kéziratok által Becsbe f. hó 19-re hivattak egybe. — A magyar delegatió tagjai hir szerint abban állapodtak meg, hogy csak magyar nyelven szerkesztett üzeneteket fogadnak el, s a birodalmi minisztériumokkal sem fognak más nyelven érintkezni, mint magyarul. — A „Presse“ szerint a delegatiók elé a külügyre vonatkozó okmányok gyűjteménye fog terjesztetni. Ugyanezen lap szerint John közös hadügyminiszter, a honvédelmi kérdés miatt, még a delegatiók összejövetele előtt le fog mondani. — A „N. Fremd.“ úgy hallja, hogy a hadügyminisztériumban a hadsereg tetemes leszállítására történnek előkészületek, e mellett az előléptetések 1870-ig felfüggesztetnek, sőt. a főparancsnokság feloszlatása is várható. Hasonlókép a felsőbb tábornoki karban számos nyugalomba helyezés tétetik kilátásba. — A „N. fr. Pr.“ szerint, Kuhn altábornagy bírod, hadügyminiszterré, John pedig táborkari főnökké van kiszemelve. f A hatvan-mis kolczi vonal kiépítéséhez végre közeledünk —írja az „Esti Lap.“ Felsőbb helyen ugyanis aláíratott a Weikersbeim bécsi bankház és a magyar közlekedési s pénzügyminisztériumok közt kötött elöleges megállapodás, s legközelebb véglegesen meg fog köttetni a szerződés. f A horvát-szlavon országgyűlés f. hó 9-én megnyittatván, a fölolvasott kir. leirat fölhívja a képviselőket egy országos küldöttség választására, mely a magyar országgyűlés hasonló küldöttségével a múlt évben megszakasztott alkudozásokat kielégítő eredményre vezesse. f Az uj balközép, melynek vezérei Ghyczy Kálmán és Tisza Kálmán, „Hazánk“ czimü napi lapot indított meg. Lapvezérekül Ivánka Imre, b. Podmaniczky Frigyes, Szontagh Pál s Várady Gábor vannak megnevezve ; felelős szerkesztő b. Podmaniczky Frigyes. Előfizetési ára az 1868. évre 19 frt, az első félévre 9 frt, az első évnegyedre 4 ft. Az előfizetési pénzek Pestre a „Hazánk“ kiadó-hivatalához (Kertész József könyvnyomdái irodájába) küldendők. Ez uj lap f. hó 12-én indult meg. f A Kisfaludy-társaság f. hó 29-én fogja tagválasztó gyűlését tartani. Ennélfogva e társulat minden rendű tagjai fölkéretnek, ez ülésre vagy személyesen megjelenni, vagy tagválasztási jogukat levél utján gyakorolni. f A „HétföiLap“ két első száma, mint a „Függ. Lapok“ hétfői melléklete az irodalom és tanügy számára, megjelent. Szerkesztője dr. Császár Károly. E kis lap jó vezetés mellett nagy hasznára,válhatik irodalmunknak. f Örömmel jelentjük, bogy több tudós és tanférfiu, köztük dr. Császár Károly, Corzán Gábor, Lutter János, Cimeg János, Kürcz Antal, gr. Lázár Kálmán s mások egyesülve „Közhasznú könyvtár“ czimü vállalatot fognak megindítani, melynek czélja s feladata leend: a tudományokat népszerűsíteni s ily módon mind nagyobb körben terjeszteni. Az első évfolyam 90—100 ivre terjedő hat kötetből fog állani, melyek 3—8 Ívnyi füzetekben jelenendnek meg. Az első hat kötet következő czimek alatt fog megjelenni: I. A csillagos ég. II. A föld őstörténete. III. A sarkvidékek. IV. A földművelés elmélete. V. Az erdő élete. VI. Politikai és történelmi vázlatok. Előfizetési ára mind a hat kötetnek 8 ft. Aláírás is elfogadtatik, mely esetben minden egyes füzet átvételekor minden egyes Ívért 10 kr. lesz fizetendő. A könyvek képekkel, fényesen lesznek kiállítva. fBöszörményiLászló, a „Magyar Újság“ szerkesztője ellen indított sajtóper f. hó 22-én kerül az esküdtszék elé. A Heckenast elleni sajtóper is e napon fog elövétetni. f Prottmann egykori hires pesti rendőrfőnök „titkos jelentesei“ a ,.P. C.“ szerint, azon csodálatra méltó sorsban részesültek, hogy a pesti sajtkereskedöknek szolgálnak boritékpa- piros gyanánt. Azt hiszszilk, jobb helyre nem is juthattak volna, f A m. k. honvédelmi minisztériumnak egy, valamennyi törvényhatósághoz intézett körrendeleté szerint, f. évi jan. 1-től decz. 31-ig az átvonuló katonaságnak az őrmestertől és ezzel hasonrangu altisztektől lefelé, a szállásadók által kiszolgáltatandó ebédért egy napra és egy katona után, a katonai kincstár által fizetendő térítési összeg, az egész országra nézve 3/« bécsi font marhahúsért tizenegy krajczárban állapíttatott meg. f Színházi segélyzésekről beszélnek, melyeket a kormány fogna adni. E szerint az újvidéki szerb színház 15,000 ftnyi évi segélyben, a budai népszínház ugyanannyiban, a kolozsvári színház pedig 20,000 ftban fogna részesülni. (Főv. L.) f A m. tud. akadémiának múlt évben 13 tagja halt meg. f Lukácsy Sándor „Kertgazdasági képesen- cyclopoediát“ indít meg füzetekben, mely az összes kertészetre nézve, betűrendben, felvilágosító rajzokkal, útbaigazítást nyújt. Az első négy füzetnek (1-sö kötet) előfizetési ára 2 ft. Fü- zetenkint is fogadtatnak el előfizetések, úgy hogy minden következő füzetért 50 kr. elölegesen lefizetendő a postahivatalnál vagy bármely könyvkereskedésben, hol a füzeteket az illetők át akarják venni. Az előfizetési pénzek Lukácsy Sándorhoz, mint a „Kertgazdasági képes encyclopaedia“ szerkesztő-kiadójához, Rákos-Palotára küldendők. f A korcsolyázás Péterváron néhány év óta oly divatos, hogy nők, férfiak tanulják, mint a tánczot. Múlt hóban már az e^ész előkelő világ találkozhatott a Newa jegén. Az orosz uracsok jobban látogatják a jeget, mint a báltermeket. Múlt hó 19-én nagy korcsolyaünnepélyt rendeztek fáklyák világa mellett; jelenvolt a czár is nejével, s félóráig nézte a festői tarka képet. Három angol családot említenek, kik Londonból a muszka fővárosba csupán csak korcsolyázni mentek. Mind a három család igen sok tagból áll, s egész nap a jégen vannak. Egyik közülök (Sir Wither) 800 dollár jutalmat tűzött ki a legjobb korcsolyázó számára. A verseny két hétig tart, jan. 15-töl 31-ig, külön, e czél- ra kijelölt helyen, hol d. u. 1 órától 3-ig korcsolyáznak. f Az „Erdészeti és Gazdászati Lapok“ 1867. folyamának 12-ik füzete megjelent. E derék szakközlöny ezentúl ismét csupán erdészeti tartalommal, „Erdészeti Lapok“ czim alatt fog megjelenni Selmeezen havi füzetekben. Előfizetni csak egész évre lehet 5 ftjával. Úgy az előfizetési pénzek, mint mindenféle közlemények Selmeczre Wagner Károly szerkesztőhöz küldendők. f A magyar vasút- és csatornakölcsön kibocsátása, mint a „Budap. Közlöny“ Írja, e hó végével veendi kezdetét. j-A „Nazione“-nak Írják Nápolyból: A Vezúv kitörései aggasztó mérvben növekednek ; a középső kúpból iszonyú láva-folyam ömlik Cereola falu felé. A rázkodíatások folytonosak. A dördülések nagyon erősek. A nép a legnagyobb aggodalomban van; a kitörés a Vezúv mögül óriási látványt nyújt.-(-Madarász József képviselő kiadja az 1865—7. folytán elmondott országgyűlési beszédeit, melyekre előfizetést nyit 1 írtjával. f Azon kérdés fölött, vájjon az államadósság kezelése a lajtáutuli vagy a birodalmi pénzügyminisztert illeti-e, jelenleg értekezések folynak Becsben, s mint a „P. N.“-nak távirják, alapos ok van azt hinni, hogy az államadósságok kizárólag az örökös tartományok pénzügyminisztériumához fognak utasittatni. Gazdaság és üzlet. Eger, jan. 13. Mai hetivásárunkra behozatott; búza 326, kétszeres 215, rozs 102, árpa 116, zab 45, kukoricza 147 — ösz- szesen 951 köböl. Az árak következők voltak: búza 10 frt 40 kr, kétszeres 8 ft 60 kr, rozs 8 ft, árpa 3 frt 80 kr, zab 2 frt 80 kr, kukoricza 3 ft 80 kr köblönkint. — A széna mázsája 2 ft volt. — A franczia kereskedelmi miniszter megbízottakat küldött ki, a kik megvizsgálják, mekkora gabnamennyi- séget, lehetne még az osztrák-magyar államból Francziaországba szállítani, s mely utón történnék a szállítás legkönnyebben. Fran- cziaországnak május végéig 16 millió mérőre van még szüksége, melyet innen akarnak fedezni. (B. P. K.) — (L o 11 o h u z á s.) Budán jan. 8-án kihúzattak: 37,18, 75, 11, 78. A legközelebbi húzás jan. 22-én leend. — (Börze, jan. 13.) Arany 5 frt 73% kr. Ezüst 118 frt 50 kr. Felelős szerkesztő: Vida József.