Eger - hetilap, 1868

1868-06-25 / 26. szám

225 & * tapasztalok, úgy recsegtek és ropogtak, mintha össze akartak vol­na dőlni. A szobában levő apróbb tárgyak erősen összekoczezan- tak, s az ingaórák néhol elálltak. A rengés nem ismétlődött. — A vidékről vett tudósítás szerint legerősebben volt észlelhető a Jászságban, hol a jászberényi és apáthii templomok is jelentéke­nyen megsérültek, s repedeztek. Jász-Apáthin ezenkívül a gőzmalom kürtőjét, és a kántorházat lerombolta. Boczonádon — mint értesí­tenek — 61/, órakor észleltetek, és a tapasztalás szerint az ingás nyugatról délnek irányult. Mindenesetre igen érdekes volna au- nak terje és iránya iránt biztos tájákozást nyerhetni. — Dormándon a földrengés, mint halljuk, reggel 5 óratájban észleltetek. Egy embert letaszított a kemencze mellől, egynémelyet pedig kivetett az ágyból. Bessenyön kisebb mér­vű volt. — Kölln er L ö r i n c z fiatal gyógyszerész Veszély János egri gyógyszertárát megvette. Általa városunk szép képzettségű s jeles gyógyszerészt nyert, ki Pesten egyik elsőrangú gyógyszer- tárban huzamosb ideig alkalmazásban lévén, szerzett tapasztalatait a közönség részére értékesitendi. — Köllner a nevezett gyógyszer- tárt jul. 1-én veendi át. — Az aratást Egerben és vidékén már megkezdet­ték. Az eredmény koránt sem lesz olyan, mint csak ezelőtt egy hónappal is remélték. Már hetek óta nem volt esőnk, s azért a mag, kivált a tavaszi, többnyire összecsöpürödött. — A „Bouquillon, vagy : ez az apja“ czirnü színdarab, mely a múlt héten adatott, egy bizonyos nőt arra a gondolatra vezetett, hogy ö is gyermekének apát keressen. Meg is tévé azt, és ép úgy helyezteté csecsemőjét a hon nem volt, kiszemelt apa paplanára, mint azt a szinkörbeu látta; de csalatkozott, mert a keresett apa, nem úgy, mint azt Bouquillon tévé, fogadta ápolás alá a papla­non talált gyermeket, Iranern a reudörkapitáuyi hivatal által az anyának visszaadatta. — Vargóczki Gyula molnárlegény, ki már ezelőtt is, vé­rengző természete s elkövetett verekedéseiért a megyei, úgy vá­rosi börtönben többször ült, most legközelebb junius 2l-én egy legény társát a gőzmalomban,hol muukában voltak, egy csáti bottal annyira megverte, hogy az folyó hó 23-án az egri irgalmasszer- zet kórházában meg is halálozott. A tettes Egerből megszökött, s eddig még nem sikerült kézrekeriteni. — Az egri egyházmegye lelkészeinek, különösen iskolatár­sainak, barátainak és ismerőseinek szívélyes Isten-hozzádot mond Egerben, jun. 22- én, Dessewffy Sándor. — Értesítés. Az egri érseki tanitóképezdében a szo­kásos vizsgák folyó évi julius 11-ik és 12-ik napjain fognak megtartatni. Eger, jun. 23-án 1868. Az igazgatóság. — Mint halljuk, jövő szombaton Horváthné Sarolta ju­talomjátéka leend; elő fog adatni: „Coscoletto, a nápolyi lazaro- ni,“ látványos operette, 2 szakaszban, Offenbachtól. — A gy öngvösi honvédegylet, mint értesülünk, a Hatvannál elesett hősök emlék szobra javára f. hó 28-án tánczvi- galmat rendez. — A leleszi t U z k á r v a 11 o 11 a k részére t. Rajeszky Mátyás úr 16 ft. könyöradományt küldött be szerkesztőségünk­höz, mely egy magánkörben gyűlt össze. Elküldöttük az illető helyre. — Ma délután 6 órakor az érsekkertben tartandó katonai zenekar térzene-sorozata: 1. Induló Hajéktől. 2. Bevezetés és kar a „Hugenották“ operából, Meyerbeertöl. 3. Német Udvözlö-ke- ringö, Strausstól. 4. Jelenet, kar és dallam a „Templariusok“ operá­ból, Nicolaitól. 5. Nyitány „Jessonda“ operából, Spóhrtól. 6. Csár­dás. 7. Az „ausztriai birodalom országai,“ nagy induló-egyveleg, Starktól. (A) Szinház. — A hét folytán elöadattak: „Bouquillon, vagy ez az apja,“ régi bohózat; ,.Az utolsó zsidó,“ németből fordított színi charivari; Kotzebue „hires Fipsz szabója“, „Dunanaü“, „Orpheus“ s „Férj az ajtó eiőtt“ operettek. A színművekben, me­lyeknek kiválasztásában — közben legyen mondva — az igaz­gató ezúttal meg akarta czáfolni jó Ízléséről korábban nyilvání­tott nézetünket — L á s z i mulattatta bohóskodásaival s a „Bier- haüsel-sängerektöl“ kölcsönzött dalaival az ilyesekben gyö­nyörködő közönséget. Egyebet nincs mit mondanunk rótok. Az operettek kivétel nélkül jól sükerültek. Úgy a magándalok, mint az ensembléek a tagok dicséretes buzgalmáról, s az igazgató ava­tott, szigorú vezetéséről tőnek bizonyságot, Égyes tagok (Hor­váthné, Gőzön I., Zajongi, Bérezi stb.) ügyesen játszanak, s nagy részt csinos hanggal rendelkeznek; de közölök magasan kiemel­kedik Bokor, valódi Benzai routinja, s kellemes, iskolázott ba­ritonjával, s főleg a csalogánydalú, s vidéken valóban tünemény- szerü énekesnő, Mindszenti Cornélia, gyönyörű hangjával, ugyannyira, hogy ha a kisasszony drámai játékában is iparkodik elérni ama fokot, melyre mint énekesnő emelkedett, azt hiszszük, előkelőbb színpadokon is kedves jelenség leend. S épen azért igen sajnálnók, ha fiatalságunk bizonyos tekintetektől elva­rázsolt néhány enthusiastájának e tekintetek iránt párszor, a va­lódi érdemek mellőzésével nyilvánított tüntetéseit, közönségünk higgadtsága s értelmisége hiányainak róná föl; s ez esetben a k. a. megnyugtatására s buzdítására ki kell jelentenünk, hogy szép pályáján ne a tapsonezok esetlen demoustrátióiban keresse, ha- uem müveit közönségünk méltányló elismerésében találja föl mű­vészi éneke jutalmát. — (Halálozások.) Meghaltak jun. 17—24-ig: Takács Mária 24 éves, Forgó Vilmos 1 éves, Zombori János 8 hónapos, Pirk Mária 6 hónapos. Molnár István 84 éves, Kalapács Rózái 3 hetes, Pászti Bernát 5 hónapos, Várkonyi Rózái 10 hónapos, Sze­pesi Ferencz 3 hónapos, Kovács Anna 4 hetes, Schauer Karolina 8 hónapos, Sütő József l1/» éves, Farkasovszky János 24 éves. 7 fi-, 6 nő-, összesen 13. Született a hét folytán 7 fiú, 5 leány, ösz- szesen 12. Házasságra lépett 5 pár. Vegyes hírek. t Király ő Felsége f. hó 19-én Prágába utazott, hol minden ünnepélyes fogadtatást megtiltott. f Pesten is érezték a múlt vasárnapi földrengést, va­lamint Pestmegyében több helyen. Hir szerint Sz.-Márton-Ká- tán a torony ledőlt, Jász-Kiséren egy gőzmalom összeomlott, Péczelen házak repedtek meg, s a szarvasmarhák tántorogva a földre estek. T Házkutatás volt f. hó 18-án hg. Karagyorgyevics pesti lakásán. A fiatal herczeget keresték, kit azonban nem találtak. 0 egy félórával később érkezett meg Zimonyból gőzö­sön, de neszét vevén a kutatásnak, azonnal tovább utazott. Maga az öreg Karagyorgyevics hir szerint Vöslauban tartózkodik. f Karagyorgyevics Sándor exfejedelem a „P L1.“ hétfői esti lapjában tiltakozik a hírlapok azon közlemé­nyei ellen, melyek a belgrádi fejedelemgyilkolást az ő család-« ja nevével hozzák kapcsolatba. Kacsának, rágalomnak mond-' ja e híreket. f A honvéd a lap hói f. bó közepéig 2345 egyén se- gélyeztetett 128,865 fttal; továbbá ezeukivül tárgyaltatott tizenkétezer egyén Ugye, kik részint végleg, részint kérvényeik kellő fölszerelése végett visszautasittattak. f A Madarász-féle petitiók ellen mindenfelől tilta­koztak a községek, melyek nevében ama petitiók beadattak. Többek közt Jász- A.- Sz.- György főbírája és főjegyzője kijelen­tik: „hogy azon petitió, mely állítólag 200 aláírással onnan Madarászhoz küldetett, annál kevésbbé jellemző a város lakosai­nak érzületét illetőleg, minél bizonyosabb, hogy a hol 700 vá­lasztóképes polgár találkozik, mint Jász-A.-Sz.-Györgyön, ott egy oly petitio, mely az elöljáróság, értelmiség és elöbbkelő tisztes polgárok mellőzésével, egyes néptanítók unszolására leg­nagyobb részt nemcsak bogy nem is választóképesek neveivel, de egynémely becsületes polgárok hire és tudta nélkül hazugul Íratott alá, — mitsem bizonyít.“ f Egész sor vasúti engedélyt adott ismét a közleke­dési minisztérium. Egyebek közt cmlitjük a következő fővonala­kat : Suránytól Beszterczéig, Debreczentöl Diószeg-Margittáig, Károly-Fehérvártól Brassón át a határig, Miskolcztól Dobsinán át Tornaijáig, Eszéktől Sziszekig. Úgyszintén több lóvonatu vasút­ra, ezek közt a pesti közúttól Jászberényen s Poroszlón át a Ti­száig, Hanvantól Czeglédig, Vácztól Losoncz-Miskolczig, Rozsnyó- Igló- Lőcse- Késmárk- Lubló- s több más vonalokra. (E. L.) A képzőművészeti társulat újra fölhívja a hát­ralékban levőket, hogy küldjék be sorsjegyeik árát. É társulat elősegíti a művészetet, és többféle jótékonyságot gyakorol, ennélfogva szüksége van minden fillérre. Ne várják tehát az il­letők a levelekben való fölszólitást, mely költséggel jár. f B a 1 a t o n-F U r e d e n máj. 16-tól jun. 17úg 382 ven­dég volt; egyébiránt a fürdöidény csak most kezdődik igazán. f;Pécsett Irányi Dániel szélsőbaloldali jelöltet válasz­tották meg képviselőül Madarász Endre deák-párti ellenében, miután ennek pártjából a hátralevő mintegy 200 szavazó, bi­zalmi embereikkel együtt, óvástétel mellett visszavonult. f Gr. Andrásy Gyula miniszterelnök b. SinaSimon által küldött 10,000 ftot kézbesített b. E ö t v ö s József miniszter-

Next

/
Thumbnails
Contents