Eger - hetilap, 1868
1868-06-25 / 26. szám
220 békés fejlődését, s lerontani annak tekintélyét Európa közvéleménye előtt? Mert nem képzelhető józanul, hogy legyen oly müveit állam, mely őszinte bizalommal s elismeréssel viseltessék egy országiránt, mely alig hogy hosszú szenvedés után újra alkotmányos jogainak élvezetébe lépett, s alig hogy ideje volt az eddig kivívott eredményeket csak némileg is biztosítani: már is, nem hallgatva azok szavára, a kik bölcseségének, és hazafias buzgalmának köszönheti nagyrészt az eddigi vívmányokat, s meghazudtolva azoknak eddigi működését, a mely működésnek az ország közvéleménye adott irányt s nyújtott támogatást, — egyszerre oly politikának ösvényére lép, mely mindent koczkára tesz. Nem képzelhető, hogy ily körülmények közt azon hit, melyet a müveit világ politikai nagykorúságunkba fektetett, még tovább is fenmaradjon, s hogy azon bizalomteljes támogatást, melyet eddig a lajthántuli népek nagy többsége alkotmányos törekvéseinknek nyújtott, ily ingatag s féltékeny eljárás mellett tőlünk meg ne vonja, s hogy igy az ott jelenleg részünkön álló közvélemény egész keserűséggel ellenünk ne forduljon. Nincs reá példa a történetben, hogy rövid nehány hónap leforgása alatt békés reform utján halomra döntettek volna oly sarkalatos törvények, melyeket alkotmányos népképviselők szabad elhatározással s hosszú, alapos megfontolással hoztak létre. Miért is határozottan kijelentjük, hogy mi ezt egy uj forradalom nélkül alig tartjuk kivihetőnek, különösen jelen viszonyaink közt, jelen helyzetünkben. íme, ez azon eredmény, a melyre bennünket a baloldal politikája vezetne. Koczkáztatni mindent, a haza tekintélyét, békés fejlődését, állami létét, s nem nyújtani semmit, a mire a nemzet biztosan s nyugodtan támaszkodhatnék. Visszadobni azt ama kínos, ama vészteljes helyzetbe, midőn egyedül áll, érdektársak, benső kötelék által egybefüzött szövetségesek nélkül, meghasonl- va önmagával, s martalékul dobva oda kárörvendő ellenségeinek ! Azt állítja a baloldal, hogy a Deák-párt a delegatiók intézménye által föladta az ország függetlenségét. De mi e súlyos vádat, melynél nagyobbat nem ismerünk, magunktól határozottan vÍ8szautasitjuk. — Sőt tovább megyünk, s azt mondjuk, hogy az országnak az 179%. 10. t. ez. által biztosított függetlensége nemhogy föladatott, vagy csak meg is csonkittatott volna a delegatiók intézménye által, de sőt általa eme függetlenség s önállóság gyakorlatilag is oly határozott kifejezést és biztositékot nyert, mint a milyennel az eddig századok óta nem birt; miután a delegatióknál egy részről a magyar korona országai együtt, más részről ö Felségének többi országai és tartományai szintén együtt úgy tekintetnek, s úgy érintkeznek egymással, mint két külön álló, s teljesen egyenjogú állam. Már pedig ily önállóságot és teljes egyenjogúságot a két félnek egymás irányábani teljes függetlensége nélkül még csak képzelni is lehetetlen, s ennélfogva a delegatio épen függetlenségünknek egyik legpraegnansabb kifejezése. — Minden függés alárendeltséget föltételez, s az alárendeltség kizárja az egyenjogúságot, a paritást. — Vagy tud-e a balpárt csak egyetlen áílamjogi viszonyt is fölmutatni, melyben Magyarország alá volna rendelve az örökös tartományoknak, s a melyben az egyenjogúság elve ne volna irányadó ? íme ezen egyenjogúság elvére van fektetve a delegatio, — s mégis vannak oly rövidlátók, s oly kishi- tüek, kik azt merik állítani, hogy a Deák-párt feladta az ország függetlenségét! Egyébiránt ne feledjék el ezek azt sem, hogy a valódi függetlenség hatalmi állást föltételez, s hogy ezen hatalmi állást puszta törvényczikkelyekkel decretálni nem lehet, hanem hogy, ahhoz az anyagi és szellemi erők hatályossága szükséges. — Épen ezen anyagi és szellemi erők hatályosságát, mint hatalmi állásunk nél- külözhetlen föltételeit biztosította a Deák-párt a kiegyezkedés nagy müve által. Vagy talán már megszűnt reánk nézve ama kölcsönös védelem s támogatás szüksége, mely Magyarországnak az örökös tartományokkal válhatlan kapcsolata viszonyából származik ? Tekintsünk egy kissé magunk körül, s ha fontolóra veszszük az öntüzhelyünknél, s legközelebbi szomszédságunkban naponként merészebben nyilvánuló törekvéseket, megdöbbenve fogjuk bevallani, hogy ama kölcsönös védelem s támogatás kötelezettsége reánk nézve soha nagyobb fontossággal nem birt, mint épen ma, — s mert a Deák párt módot talált reá, hogy az alkotmányos utón kivihető és mindkét félre nézve egyenlően sikeres is legyen, azért adta volna föl az ország függetlenségét ? Igen is föladta az eddigi bizonytalan, ingatag helyzetet, föladta az elgyöngülésünkre vezető tétlenséget, föl ama dicstelen állapotot, hogy az európai diplomatiában nevünk is alig ismertetett, nagy urak kegyét, magára támaszkodott, és munkáiból élt. De mit jelent ez ? azt, hogy akkor szükséget szenvedett; de ismét mit bizonyít ez ? azt, hogy fájdalom! a tudománynyal nem jár mindig karöltve a szerencse és gazdagság, sőt épen megfordítva, a nagy tudósok néha nagy szegénységben halnak meg. T. földi uram is tudni fogja, hogy Benkő József, Erdély legnagyobb történettudósa, nagy szegénységben, s mondhatni, Ínségben halt meg. T. földi uram azt mondja.- hogy a tudomány és műveltség mily alacson fokán állott légyen Tinódy? az magából verseiből, ‘ tigy az azokban nyilvánult észmenetből megítélhető. „Igazsága van t. földi uramnak abban, hogy a versek s az azokban nyilvánult eszmemenetek csakugyan gyengék és gyarlók; de ez koránt sem az ő tudománya hiányosságát vagy műveltsége fokát, hanem inkább nyelvünk akkori elhanyagolt állapotát vagy művelődésének kezdetleges voltát jelzi és tükrözi vissza; és épen azért Tinódy munkái nemcsak hazánk történetének, hanem egyszersmind nyelvünk fejlődésének tekintetéből is különös figyelmet érdemelnek, s annak tanulmányozásához igen becses adatokat szolgáltatnak. Tehát a verseknek és az azokban nyilványult eszmemeneteknek gyengeségét nem a műveltség fokának, hanem nyelvünk elhanyagolt állapotának lehet és kell tulajdonítani; mert a legszebb eszmék és gondolatok is igen sokat vesztenek erejökböl, ha a nyelv, melyen előadatnak, nincs kellőleg kiművelve és képesítve azoknak szabatos kifejezésére: valamint a legszebb alak is sokat vészit formájából, ha termetéhez és állásához nem mért vagy nem illő mezben állittatik elő. Egyébiránt az nem is tartozik ide, hogy mily mtibeescsel és költői értékkel bírnak Tinódy munkái, hanem csak az a kérdés: hogy elfogadhatók-e azok történelmi kutt'orrásokul ? mert arra, hogy ily kutforrásokul elfogadhatók legyenek, nem szükség, hogy azok valami correct irmodorban, a stylistika szabályai szerint legyenek írva; hanem elég, ha az azokban foglalt dolgokat és eseményeket meglehet érteni. T. földi uram párvonalazza továbbá Tinódyt Forgácscsal és Istvánffyval, mint magas állású és nagy műveltségű urakkal. Én ezen párvonalazás bővebb taglalását annál inkább mellőzhetem ; mert azt, bogy kit illet az egri vár védelmének elbeszélésében ezen irök között az elsőbbség ? már eldöntötte tekintélyes történetíróink nyilatkozata és Ítélete, kik kétségkívül ezen Íróknak ide vonatkozó előadásait tanulmányozták és összehasonlították. És hogyan nyilatkoznak e kérdésben íróink ? Katona, mint észrevételeimben emlitém, Tinódy elbeszélését ide vonatkozó előadásában az első helyre méltatta, és csak azután közlötte, vagy idézte Istvánffy előadását azok kedvéért, kik a magyar nyelvet nem értették, mint Tinódy elbeszélésének latin fordítását és com- ; pilatióját; Forgács és Sambucus előadásait pedig nem is idézi, hanem igy nyilatkozik ide vonatkozólag: „Quoniam ut I s t- vanfius, itatam Sambucus, quam Forgachius Tinodiuin in obsidionis Agriensis narratione plerumque sequutusest; tuto hic uterque silen- tio transmitti potest.“ (Katona XXII. köt. 384. 1.). Sza- lay László is az egri vár ostromának előadásában a kútfőkre hivatkozván, első helyen említi Tinódyt, és csak azután említi Forgácsot és Istvánffyt (Magyarország története, Lipcse, 1854. IV. köt. 296. 1.) Szintén igy hivatkozik Tinódyra Horváth Mihály is, őt az említett kútfők között első helyen említvén, (Magyarország történelme, Pest. 1861. III. köt. 210. 1.) Midőn tehát ennyi tekintélyes Íróink és tudósaink Tinódynak a párvonalazott irók között az egri vár ostromát illetőleg elsőbbséget tulajdonítanak; nem vittem szélsőségig állításomat, mint t. földi uram állítja, midőn azt állitám, hogy az egri vár ostromának elbeszélésében legilletékesebb, legtöbb hitelt érdemlő, sőt, mondhatni, egyedüli kutforrás Tinódy, és most is maradok ezen állításom mellett. Még volnának több észrevételeim is t. földi uram állitásai- s okoskodásaira, melyekkel az általam felhozott adatokat taglalta és magyarázta: de nem akarom a t. olvasó-közönséget untatni, s a vitát tovább folytatni. Ezeket is csak azért hozám föl, hogy indokoljam a kutforrásokra vonatkozó állításomat. Balássy Ferencz.
