Eger - hetilap, 1868

1868-05-28 / 22. szám

191 legnagyobb készséggel fogadta ezen eszmét. A tanácskozás már junius havában meg fog tartatni, s a kereskedelmi minisztériumban már dolgoznak is a tanácskozmány elé terjesztendő tárgyakou. f Virozsil Antal, hosszú időn át pesti, s az utóbbi években bécsi jogtanár, nagytudományu férfiú, f. hó 19-én Becs­ben, élete 77-ik évében meghalt. f Az orsz. képzőművészeti társulat f. hó 23-iki közgyűlésében elhatározta, hogy jövőre jelesb külföldi müvek ki­állítását is eszközölni fogják ugyan, de pénz nem lévén, egyelőre külföldi müveket nem vásárolhatnak. Gr. Zichi Jenő azonnal fel­ajánlotta, hogy Kaulbach kartonjait saját költségén Pestre is visz- szaszállíttatja. A választmányi elnök jelentéséből kiemeljük, hogy 133 alapitó és 656 rendes tag van. A sorsjáték kedvezőleg sikerült, s eddigelé 10,852 frtnyi bevétel van. Választmányi tagokká válasz­tattak : Mádai Sándor, Reményi Ede, gr. Zichy Jenő ; szerkesz­tővé pedig Maszák Hugót. f Görgey Arthura budapesti lánczhid-társulat főtit­kárává lett megválasztva, s ez állását már el is foglalta. f Areichsrath által közelebb hozott három nagy horderejű, házassági, iskola- és vallásügyi törvény megnyerte a legfölsöbb szentesítést. fTürr tábornoka „Hazánkéban hozzászólt a magyar honvédelmi ügyhöz. A 76 gyalog zászlóaljat s 24 lovas-századot, a mennyi tervben van, mint kezdeményezést elégségesnek tartja. f Anemzeti sz inház könyvtárában levő színdarabo­kat számba vették. Van összesen 1400 színdarab. Ezek közül előadásra méltó még 259. Eredeti színmű van 310, s ebből elő­adható 85. Ez arány kedvező, s mutatja, hogy drámairodalmunk még sem oly értéktelen, mint némelyek vélik, s a termékek egy harmada máig is fentartható a színpadon. (Föv. L.) (Lottohuz ás.) Bécsben f. hó 20 án kihúzattak 85, 6,49, 57,90, A legközelebbi húzás jun. 3-án leend. — (Bécsi börze, máj. 25.) Arany 5 ft 57 kr. Ezüst 114 ft 85 kr. Egri piacz. Május hó 22-töl 25-ig. Búza, pozs. ' mérő . frt krtól 4 50 ­frt krig 4 80 ! Tej, itczéje frt krtól 3 ­frt krig - 10 Kétszeres „ „ . 3 10 — 3 40 Tehéntúró, csomója. — 2 —­- 3 Rozs „ , . 2 65 — 2 80 Juhturó fontja . . — 16 —- 34 Árpa „ „ . 1 70 — 1 80 Hal, „ . . Szalámi „ . . — 8 — — 26 Zab „ „ . 1 20 — 1 30 — 80 — 1 — Kukoricza „ 1 90 — 2 Sajt, „ . . — 40 —- 54 Burgonya, puttón . — 40 — — 50 Olaj „ . . — 30 —- 36 Borsó, itcze . . . — 8 — — — Kőolaj „ . . Tojás, 5 darab . . — 22 —- 25 Lencse „ . • . — 8 — — — — 6 — — 8 Bab „ . . . — 5 — _ 6 Csirke, fiatal, párja . — 30 — — 50 Köleskása „ . . . — 7 — — — „ öregebb „ . — 60 —- 80 Pohánka „ — 8 — — — Kappan, párja . . i 20 — 1 60 Árpakása „ . . . — 10 — — 12 Pulyka „ . . . 4 — — 6 ­Ser , pint . . . — 24 — — — Liba ,, 3 — — 5 ­Pálinka, itcze . . . — 30 — — 50 Kacsa „ . . . 1 20 — 1 80 Széna, mázsa . . . Zsuppszalm. mázsa . Malacz........................ 4 _ — 6 ­— — — _ — Sertés, 2 mázs., fontja — 25 —- 28 Törekszalma, mázsa — — — — — Borj u........................ 16 — — 20 ­Fa, öle....................... 1 0 — — 14 — Sertés, sovány, párja 25 — — 40 ­Faggyugyer'ya ftja . — 40 — — — Bárány, negyed . . — 70 — 90 ­Szappan, fontja . . — 28 — — 30 Bor, 1866. akónként 8 — — 20 ­Marhahús ,, • . — 20 — — — „ 1867. 4 — — 8 — Julihus ,, . — — — — — „ 1866. egy pint . — 32 — 1 — Borjúhús „ . . — 16 — — 20 „ 1867. „ „ . — 20 —- 35 Sertéshús „ . . — 20 — — 28 Liszt, finom, fontja . — 13 —- 14 Szalonna „ . . — 36 — — 38 „ zsemlye ,, — 11 — — 12 Füstölt bus „ . . — 34 — — 40 „ fehér kenyér „ — 9 — íoy, „ szalonna füstölt. — 40 — — 42 — 7 — 87« Disznózsír ,, — 46 — — 50 ,, rozsliszt „ — 5 —- 8 Marliazsir fontja , . —­48 — — 50 Dara kása ,, — 12 —- 14 írósvaj „ . . — 36 — — 40 „ liszt „ A hetivásárra behozatott: búza, kétszeres, rozs, árpa, zab, kukoricza, összesen Május 22-én: 186, 172, 85, 65, 36, 58, 602 köböl Május 25-én: 136, 118, 65, 42, 24, 46, 431 Kiadó és felelős szerkesztő: Vida József. (112) 1—3. L e i 11) e v jó hírben álló óra-üzlete Pesten, fürdő-ut- cza, Szögyéni báró háza, KÁVÉFORRÁS mellett, ajánlja dúsan felszerelt raktárát kitűnő, jó és olcsó órák­ból egy évi kezeskedés mellett. Árjegyzék: Ezüst hengeróra 4 kőre 4 4 » 4 » 8 horgony 15 „ 15 » 15 rugonynyal . finom aranykerettel kettős fedéllel krystálüveggel frt. 10 íi 13 15 16 15 18 19, 20, 22, 24 . 20 . 25, 30, 31 kettős fedéllel finom erős ezüstből nehéz „ Angol horg. óra krystál-liveggel „ „ remontoir .... Órák 3 prőbás aranyból: Arany női órák 4—8 kőre .................................................28 „ „ savonette 4—8 ............................................... 38, 40, 44 „ horgonyóra 15 „ . . 48, 52, 58, 70, 90 „ remontoir nők számára finom . . 84, 90, 110, 120, 160 „ horgonyóra 15 kőre................................................35 „ „ 15 „ arauyfedellel .... 44 „ savonette 15 „ 57 Két évi kezeskedéssel! Ingaóra minden 48 óra után felhúzandó .... 11 „ 8-ad napra felhúzandó . . * . •. • 16, 20 „ óra- és félóra ütéssel ..... 30, 32, 35 „ óra- és negyedóralitéssel . . . .50, 55, 65 „ óra és negyedóralitéssel minden 24 órában felhúzandó 35 Havi regulateur.......................................................... 30, 32, 36 Ébresztő 5 frt, órával..................................................................7 H at évi jótállás mellett! Perpet. mobile-órák, melyeket sohasem kell fölhúzni. Horgony, ezüst savonette................................................................42 „ lapos üveggel.................................................................38 „ aranyban..............................................................120—160 Mindenféle javítások, és vidéki megrendelések előre bekül­dött ár vagy postai utánvét mellett legpontosabban és gyorsab­ban teljesittetnek. Órák cserébe is elfogadtatnak. Mindenféle gyári- és toronyórák készíttetnek. Itt 1 kitűnő szerkezetű óra is látható,mely a bécsi kiállításon érdempénzt nyert. kárpitos bútor-raktára Egerben Széchenyi-utcza, Stanczl ügyvéd ur házában. Czimzett bátorkodik a nagyérdemű közönségnek gazdag és nagyválasztéku bútor-raktárát szives figyelmébe ajánlani. Törekvésem csak az leend, hogy a nagyérdemű közönség eddig megnyert bizalmát, továbbra is jól készített munkák és jutányos árak által mennél nagyobb mértékben kiérdemel­hessem.-D rP m £3 £ s o PQ J égj zék. 1 darab egy ajtós sifon.........................................19 frt 50 kr. k ét „ „.........................................25 frt — — n yoszolya .....................................................12 frt 51 kr. kanapé-asztal...............................................10 frt — — játszó „ . 8 frt - — szalon „....................................................20 frt — — í ró ............................................................17 frt — — „ varró „........................................................5 frt — — „ mozsdó-szekrény.........................................13 frt — — „ éjeli szekrény..................................................6 frt 50 kr. „ kredencz .....................................................25 frt — — „ etagére..............................................................6 frt — — k anapé és 6 szék rips.........................................65 frt — — egész salon-garnitur ripsböl minden szinben. 95 frt — — Nagy választékban mindenféle díványok, kárpitok és náddal font székek, ruhataríók, spanyolfalak, álló-, chatouille-, fésülő- és szalon-tükrök, függöny, comissok és bojtok, olajfestmények stb. megrendelése, ngy régi bútorok kihúzása leggyorsabban és igen méltányos í -on eszközöltetik. Egész bútorzatoknál különös jutányos árak. (Hő) 1—. td CD- O • B p 3 P­CD CT1 a*

Next

/
Thumbnails
Contents