Eger - hetilap, 1868

1868-04-09 / 15. szám

130

zálnak a hongyülési atyák, az akadémiai múzsák, a 'clubbok tagjai — még a zöldségpiacz hölgyei is.

Azt ugyan már régen mondották, s a tapasztalás eddig igazolta is, hogy a magyar ember kiválóan szeret politizálni. Az országgyűlés, a megyeház, a sajtó, az egyenlöségi kör s más, Isten tudja, hány politikai színezetű kör erre még nem elég, a politikát beviszsziik a már természetöknél fogva is neutrális jellegű egyletekbe, a honvédek közé, kik már is két factiőra oszolvák, a munkások közé, kik a munkásegyletnek közhasznú s praktikus eszméjét túlzások által, kétértelművé teszik. Egyébiránt utóbbi már, úgy látszik, komolyabb dolgokra szánta el magát, felhagyva az egyoldalú, viszálykeltö politizálással. Népszerű felolvasásokat rendez, természetesen csak az illetők eszmeköréhez mért előadásokban, a főváros ismertebb szakemberei vállalkoznak ezekre, s igy haladva a társulat életrevalónak bizonyulhat be.

A társaséiet tömörülése leginkább egyletekben történik, hol a mozgalom ma igazán rendkívüli. Még nöképzöegylet is alakult, mely a nőnem szellemi kiképeztetését tűzte ki czélul, Ve- ress-Beniczky Hermina urhölgy vezérlete alatt. A magyar nők, nemcsak mint amazonok híresek, minők például Egernek nagyhírű asszonyai voltak, hanem aranybetűkkel vannak neveik írva a magyar társadalom, irodalom, művészet évlapjaiba is. Az elnyomatás keserű napjaiban minden megpendített nemzeti mű, nemzeti eszme hölgyeinknél élénk viszhangra talált, pártolták az irodalmat, s a nemzetet czéljaihoz segélték, — de tagadhatlan, hogy társadalmi hivatásuk még nincs befejezve, sőt a békés fejlődés perezeiben szükségkép előtérbe kell annak majd lépnie. A franezsaközmondás:Leshommes font les lois, les femmes les moeurs. (Férfiak alkotják a törvényeket, nők a szokásokat.) sok tekintetben nálunk is érvénynyel bir, legalább azzal bírhatna.

A társadalmi élet ilyes sokszoros hullámzásai között az irodalom s a tudomány vagy a virasztó tudós mécse mellett, vagy csak igen gyérszámu közintézeteinkben talál méltánylatra. Az akadémia szokott lassúsággal, mi némelyek szerint a méltóságnak egyik eleme, folytatja lépteit. Közűléséröl, úgy tudom, az

„Eger“ már hozott tudósítást, s igy abba nem bocsátkozom. E ' közülésnek kétségtelenül egyik, már tárgyánál fogva is korszerű j részlete volt, b. Eötvös elnök megnyitó beszéde, melynek végén,

| talán épen némi czélzással bizonyos oldal felé hangsúlyozta, hogy j a nemzetet nem szám, hanem az intelligentia mennyisége j szerint kell mérni, első föladatunk az intelligentia fejlesztése. Ha j történetesen jelen volt volna Madarász, ö ezt ekkép igazította 1 volna ki: „Első feladatunk, minél több democratát keríteni.“ Ezen eszme-párhuzam némileg jellemző a két párt intentióira nézve.— Az akadémia kisgytilései hetenkint tartatnak, a nyelv és széptudományi osztály havonként egyszer, a philos., törvény- és természettudományi osztály kétszer, a math, és természettudományi osztály havonként egyszer üléseznek. Az akadémia mai szervezete egészen korszerűtlen, a belső kezelés s ügyvezetés ezer- i féle akadálylyal jár, melyek még a szellemi ügyekben is fennaka- l dást szülnek. Ezt érezték már régóta maguk a tagok, s kivált i Csengeri Antal indítványára, az alapszabályi reformhoz láttak. A | javaslóit reform közzététetett, de valljuk meg, még sok kívánni I valót hagy hátra. A mi az osztálybeli értekezéseket a múlt hóban illeti, az első osztályban (nyelv- és széptudományi) | csak Tompa Mihálynak három, mint a beteg költő mondja, utolsó, mélabus költeménye, felolvasva barátja Szász Károly által, keltett figyelmet. Egyéb osztályokból megemlitendük: Hoffmann Pál egyetemi tanárnak jogtörténeti értekezése Cicero egyik beszéde — pro Publio Quintio — fölött, hol ezen beszédből a régi római perfolyam főbb mozzanatait illustrálta ; Szilády Áron jelentése bolognai útjáról, kiemelvék benne az itteni XVI—XVIII. századbeli magyar egyetemi tanulók nevei, gróf Marsigli érdekes XVII. századi leírása a Corvina könyvtár akkori állapotáról, s nehány keleti kézirat, melyek honi viszonyainkat illetik. Ezen ülésen (márcz. 30.) dőlt el a gr. Karácsonyi-féle pályázat is ; nagy érdekeltséggel hallgatta az ifjú publicum, mely közt, mellesleg megjegyezve, a pályázókat arczokról lehetett észrevenni, az irgalmatlan kis Gyulai bírálatát; még a háttérben ülő Szigligeti, kiről rendesen tudjuk, hogy pályázik, borult arczczal hallgatta a jelentést, immár suttogni kezdették :

nak lett neje, Paksy az egri ostromban, mint a Báthory Bonaven- j túra által küldött lovasok hadnagya, kitűnő részt vett, egy kiró- j hanás alkalmával elfogatott, Ntambulba küldetett, honnan közel j egy évi fogság után, Zay Ferencz és Verancz Antal, a fényes kapunál követségben időzök közbenjárása mellett, váltotta magát ki; H. Gábor leánya Margit követhette tehát férjét Paksy Jóbot Egerbe, s az ostrom alatt jelen lehetett, vagy ha jelen nem volt is — a mint hogy a történetírók, hogy jelen lett volna, nem említik — de férje szabaditásában munkálódván, jöhetett neve, vagy atyjáé, H. Gáboré, az egri ostrommal kapcsolatba. A közszemlére kiállított képen látható urihölgy tehát nem Homonnayné, hanem csak az egri nők hősiességének eszményi jelképe.

Kik voltak tehát azon hős egri asszonyok, kiknek tetteit a történet örökítette? Fönnebb már mondott nézetem szerint azon 14, vagy mások szerint hihetőbben 42 sütő-főző asszony —■ lehet hogy részben katonánék — kiket Dobó a várba behívott, tették magukat az egri névre bátor hősies tettök által érdemesekké; ezek testi erejéhez illett az: hogy az ostromló törökökre nagy darab köveket dobáltak, vagy hengeritettek, foglalatosságuk kifolyása volt, hogy forró vizzel önték le a föligyekvő ellenséget sat. Úrinök az ott vitézkedettek nem lehettek, mert mint fönnebb emlitém, az egri hősök halni jöttek inkább Egerbe, mint győzni, véres hulláikkal igyekezvén az ország felső részeinek, ha megmentését nem is, legalább késleltetését eszközölni, s ily veszélyes helyre családostól jöni nemcsak hogy nem szoktak, sőt azon szempontból, hogy a vár nem-harezoló néppel ne terheltessék, tanácsos sem lett volna már csak azért is, mert egy vár megvédésénél az élelmiszerekre épen oly szükség van, mint a védő seregre, s a történet följegyzése szerint majdnem csak annyi az élelmiszerek hiánya miatt feladott várak száma, mint azoké, melyeket a védők ellhúlta folytán fegyverrel hóditattak meg. Az egri nevet tehát részünkre nem az úri, hanem a mondottak nyomán igen valószínűen, a köznép asszonyai vívták ki.

Jól tudom én azt, hogy ezen fölszólalásom által nem nagy fontosságú történelmi tényt derítettem föl, mert a hős egri nők emléke, tartoztak légyen azok bármely osztályhoz, élni fog, mig magyar él; de időszerűnek gondoltam azért, mert az épen e tágyra vonatkozó festmény most lévén közszemlére kitéve, annak megbirálásához, magának a történelmi ténynek ismerete is szükI séges; czélszerünek véltem e felszólalást, mert a történelmi ese- | mények a közönség elméjébe főleg hősköltemények, énekek, re- í gények, festmények, s színdarabok által vésetnek legmaradandóbban be, 8 ha ezeknek alapjai hibásak, hibás az ezekből merített tudomás is, mint ezt épen az egri ostromnál szereplők hibás fölemlitése elég világosan tanúsítja. Ugyanis balhatlan költőnk Vörösmarty Mihály „Eger“ czimü höskölteményében Dobó leányát is szerepelteti; Vahot Imre az egri hős nők között Homonnay Gábornét említi föl, s e két fölemlités anyagot szolgáltatott egy színmű írására, melyben „Dobó Katicza és Homonnay uram" szerepelnek, már pedig történetíróink szerint, a Homonnayak, mint a Zápolya-házzal közeli vérrokonságban állók, azonfölül szintén hatalmas főurak, mindannyian a Zápolya-párthoz tartoztak, oda tartozott eleinte H. Gábor is, s csak később jött át — kénytelen- ségböl — a Ferdinánd-párthoz, de mint fönnebb mondám, az egri ostromkor már ö nem élt, mert 1552-ben neje mint özvegy emíit- tetik, az élő Homonnayak tehát a Ferdinánd részén álló várban — Egerben — nem szerepelhettek, mert ha szerepeltek volna, nem oly comicus minőségben szerepelnek, mint az említett színműben, „Homonnay uram,“ hanem valószínűleg olyanban, mint szerepelt alig egy évtizeddel előbb — épen Eger várában —- Pe- rényi Péter! — Hibásan szerepelteti a „Dobó Katicza“ színmű Írója Dobó leányát is, mert Dobó leányát nem Katiczának, hanem Kristinának hívták, de hívták volna bár Katiczának, e leány Egerben nem szerepelhetett, mert mikor Dobó egri várnagy volt, Krisztina leánya legvalószínűbben még nem is született, vagy ha igen, ez esetben csak csecsemő lehetett, ugyanis: Istvánffy s más az időbeli irók állítják. hogy 1572-ik évben, midőn Rudolf Pozsonyban királynak választatott s koronáztatott, az ott jelen- volt ifjak közül Balassa Bálint mint 22 éves ifjú, a jelenvolt királyi udvart egy mesterséges ugrásokból álló juhásztánczczal mulattatta; ha tehát Balassa Bálint ekkor 22 éves volt, 1550-dik évben született. Ámde Dobó leánya Krisztina ezen Balassa Bálintnak neje lévén, ha férjénél csak két évvel volt is fiatalabb, csak is 1552-ik évben, tehát azon évben, midőn az egri harcz vivatott, születhetett, s miután Dobó az ostrom után az egri várnagyságról azonnal lemondott, világos, hogy Dobó Krisztina az j egri ostromkor vagy nem is született, vagy csak csecsemő lehet- I vén, ott nem szerepelhetett. Martonffy Károly.