Eger - hetilap, 1868
1868-03-26 / 13. szám
108 Azon indítvány folytán, hogy az orsz. magyar gazd. egyesület által az ország különböző városaiban, az év folytán felállítandó 20 ipartanoda közül egynek Egerben leendő felállítása ké- relmeztessék, s ezen kérelem előterjesztésével, a vasút ügyében megválasztott küldöttség bizassassék meg — határoztatok: hogy a vasat tárgyában megválasztott küldöttség megbizatik, hogy azon alkalommal, midőn a vasút kérdésében Pestre elutaznak, az orsz. in. gazd. egyesületnél, nem különben a vallás- és közoktatási minisztériumnál megjelenve, írásbeli kérelmet nyújtsanak be a végett, hogy a kérdéses ipartanodák közül egynek Egerben leendő felállítása határoztassék el; mely folyamodványt, az illető helyeken, szóbeli kérelmökkel is támogassák. Felolvastatott a belügyminisztériumnak Hevesmegye közönségéhez czimzett, s a közp. főszbiró utján közlött f. évi 3164. számú leirata, melyben kijelenti, hogy Eger városa törvénykezési költségei megtérítése fejében, — miutáu azt, saját jövedelméből fedezni nem képes, — 1867. márcz. 4-től 1867. év végéig terjedő időre, 4700 o, é. frt utalványoztatott; s egyúttal tudatja, hogy Eger városának, az 1849. évi hadi sarczot, és katonai szolgálmá- nyokat tárgyazó kérvényei tárgyalás végett, az illetékes m. kir. honvédelmi minisztériumhoz küldettek át; és hogy az 1867. évi márcz. hó előtti törvénykezési költségek megtérítése iránti kérvényt, e részbeni törvény, vagy országgyűlési határozat hiányában, ezúttal nem tárgyalhatta. — Az utalványozott 4700 frt fölvételével a k. i. tanács megbizatván, egyúttal utasittatott, hogy ezen összegből mindenekelőtt az 1867. év végéig fízetetlenUl levő tisztviselői járandóságot elégittesse ki; az ebből netán fenmaradandó összegnek a szükséghez képesti hováforditása, belátására hagyatván. Felolvastatott Lancellotti Ede egri lakos, és birtokos előterjesztése, mely szerint a város jövedelmeit szaporítani, és igy jólétét előmozdítani óhajtván, ezen nézettől vezéreltetve, elhatározta, az úgynevezett „halpiaozon“ a húskiméréssel foglalkozók használatára, 3 sort képező 60 boltot felépittetni, melynek költsége 4500 ftot tesz. Tudva pedig azt, hogy a város a kérdéses építkezést teljesíteni nem képes; készséggel ajánlkozik az építkezési költségeket sajátjából fedezni akként, hogy a befektetett összeg a boltok után nyerendő haszonbérből törlesztessék, s letörlesztés esetén — melyre legfölebb 4 év kívántatik, — a boltok jövedelmeikkel együtt a város birtokába bocsáttatnának; hogy pedig 4 év alatt ezen összeg letörlesztetni fog, indokul felhozza, hogy a kérdéses boltok bármelyikéért évenként 20 frt haszonbért remélni biztosan lehet, mely haszonbér 4 év alatt 60 bolt után 6000 Irtot tüntet elő; és igy ajánlatának elfogadása esetén Eger város legkisebb terheltetése nélkül, 4 év múlva, egy 4500 frtotérő, s 1500 frt évi jövedelmet biztositó épülettel rendelkeznék ; azonban hogy ő minden gyanúsítástól ment lehessen, mind az építkezést, mind a boltok baszonbérbeadását a közig, tanács befolyásával, illetőleg ellenörködése mellett kívánja eszközöltetni, oly kijelentéssel, hogy kérdéses építkezésnek 8 hét alatt befejezve kell lennie. A tett ajánlat elismeréssel fogadtatván, az ajánlatot tevő Lancellotti Edének jegyzőkönyvileg köszönet szavaztatik, s az építkezésnek a felmutatott terv szerinti eszközlésbe vételével, a közig. tanács befolyása, és ellenörködése mellett, Lancellotti Ede megbizatik. Végül Nánásy Ignácz egri birtokos azon kérelme folytán, hogy a város 1-sö negyedében 76. sz. a. levő háza kapuját mintegy 3 ölnyire kiépíttesse; helyszíni szemle rendeltetett el, fogana? tositásával a k. i. tanács megbizatván. A tudományos akadémia XXVIII-ik közülése. — 1868. márcz. 21. — Kepler. Kétséges rang-e hát szellem, tudás ? Homályos származás-e a sugár, A mely az égből homlokomra szállt ? Hol van nemesség más ezen kivül ? A mit ti úgy neveztek, porlatag, Hanyatló báb, mit lelke elhagyott, De az enyim örök-ifjú, erős. j Madách : Ember tragoediája. ! A tudományos egyén emelkedett s tisztult önérzetét mily csodaszépen személyessé e néhány sorban költészetünk kora sir- i ba szállt nagy művelője, ki futócsillagként robogott irodalmunk i ege tetőpontjára, hol kápráztató fénynyel szétpattant, fényes me- i teor gyanánt ejtvén földünkre az: „Ember tragoediáját.“ Ezen örök szép szavai hangzottak vissza keblemben, midőn I itt nemzetem újkori nemességét, az akadémia tagjait magam előtt testvéries koszorúba ftizve szemlélhetém. Tudomány, mily sokan ismernek félre, s neveznek száraz untatónak! Száraz untató vagy az előtt igen, kinek sivár szikla- keblére hasztalan árasztod jótéteményeid, ki állatként csak testét ismeri, jobbrésze csupán kegyadományokból teng ; de ki minden jóra m nemesre fogékony kebellel áldatott meg, kinek lelke egybehalmozott gyúanyag, mely szikrára vár csak, hogy fellobbanjon s átszellemitse a föld salakját, az érti s érzi csupán, mit jelent e szó: tudomány! Három jelese hazámnak három nagy életet tükrözött itt elénk, az akadémiáét, Czuczorét, s nemzetünkét, s mindhárom élet vihardult hullámai majd égig ernelék, majd örvénybe sodrák a hallgatóság érzelmei roncsolt sajkáját. Hogy mit érzettünk akkor, midőn oly illetékes bölcs szájából, mint E ö t v ö s b., hallók azon megnyugtató gondolatot, hogy a magyar nemzetiség európai léte biztosítva van, beteljesedtek a nagy alapitó Széchenyi vezérgondolatai, s az akadémia is szorosan vett rendeltetése, a tudományok művelésére térhet immár át — toll leírni nem képes. „Nem a népek, hanem azok tudományosan müveit értelmiségének száma dönti el jelenleg s még inkább a jövendőben egy nemzet erejét, mivel a tudományos nemzetközi szellemharczban egy nemzetnek csak is ez elemei vétethetnek számba.“ Arany János, a testileg ugyan, fájdalom, már agg, de szellemileg örökifjú költő lépett ekkor a szószékre, titoknoki jelentését olvasván föl, fölemlité ő itt egykép az akadémia múlt évi örömeit, mint fájdalmait, elragadó gyöngédséggel emlékezett meg a Bohus Jánosné s több más lelkesült honleány hímzetté szönyeg- ajándokról, mondva: „alkalma lesz tehát a tudósnak is, ezután legalább egyszer egy évben rózsákon lépdelhetni.“ Kivezetett ezután a temetőbe, megmutatá akadémiánk elhunyt tagjainak még friss sirhantjait, s e fájdalmas érzetet egy nagy remény felköltésével 08zlatá el: „az élők további művelés alá veszik az elhagyott rögöt, meghalhatnak ez intézet egyes tagjai igen, de az akadémia halhatatlan 1“ A közönség feszült figyelme ezután két személyben központosuk, az egyik a myrtus-koszoruzott Czuczor Gergely, a papnövelde e szerény nefelejtse, kinek méiy szellemről és viharzó érzelmekről tanúskodó arcza oly lelki nyugalommal tekint a hideg vászonról felénk; a másik Toldy Ferencz, a nemeslelkü jóbarát, ki szívből szólva a szivekben viszhangra is akadt, s mit elérni kívánt, barátja emlékét örökre szivünkbe vésé. Egy ismeretlen élet édenébe vonta ö be a hallgatóságot, a költő szelleméletét, lelkét tükrözteté ő elő, s midőn beszédjét vé- gezé, lehelni, élni látszott Czuczor képe is, hogy fenkölt érzésű barátját szivére ölelhesse. Kinek nem ragyogott e szivrázó búcsúnál könycsepp szemében i Végre Horváth Mihály lépett a zöld bársony-födte asztalhoz, a tudós és államférfi egyesülten léptek föl benne, s nemzetünk életében a megyék szereplését hűn élőnkbe tükrözvén, a tudomány csöndes palotájából a politikai élet viharai közé vezetett ki ismét; a zsúfolt közönség leste Klió pártatlan papjának szavát, mely uj irányelveket volt kimondandó a megyékre vonatkozólag. Csak merész festése összes benyomását, a végeredményt adom itt, s ez volt: „hogy eddig a kormány csupán a jó rend, a megye pedig szintén egyoldalulag a szabadság őre volt; de ma, midőn a nemzet szabadságainak biztosítása nem csupán a megye kizárólagos kiváltsága többé, hanem kivétel nélkül a nemzet, minden tagjáé, most mind a magyar kormány, mind a megye hazafias, föladata: a szabadság biztosítása és a jó rend erélyes föntartáss együttesen.“ — Riadó éljeneks ismételt tapsvihar adák tudtára & nagy történésznek, hogy a helyes középutat eltalálta, s pártkii- I lönbség nélküli közmegelégedést vívott ki. Befejező a nemzet tudományossága e fényes ünnepét Rónay Jáczint, akad. jegyző jelentése a pályakoszoruzott müvek s szerzőik kihirdetésével, s esetleg lent a téren ép e végpillanatbau léptetett el egy szakasz katonaság zenekarával; a Klapka-iuduló verődött vissza a terem falairól, s nekem ismét Madáchot juttat?, eszembe, midőn az ábrándozó Keplerrel a Marseillaise dallamát hallatva ez fölkiált: , Oh hallom, hallom a jövő dalát, * Megleltem a szót, azt a nagy talizmánt, Mely a vén földet ifjúvá teszi. Saary Ferencz.
