Eger - hetilap, 1867
1867-11-21 / 47. szám
V. évfolyaml 47. szára. November 21-én 1867. Előfizetési dij: Egész évre . . 5 ft — kr, Félévre . . . 2,. 50 „ Negyedévre . . I „ 30 „ Egy hónapra . — 44 „ EGER. Hirdetésekért minden hasábzotl sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 la fizettetik. Politikai $ vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. Ulőíizetéseket elfogad/ a szerkesztőség ( Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch 6. könyvkereskedése S minden Ur. postahivatal. _ Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő : egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. A dohányegyedárúság megszüntetése. (Vége.) Köztudomású, hogy az egyedáruság összes dohányszükségletét csaknem kizárólag a magyar birodalom födözte, holott az örökös tartományok, az egy Galicziát kivéve, úgyszólván mitsem termesztettek; ezen körülményben fekszik a különbség a két állam egyedárusági jövedelme tekintetében, mert inig az osztrák dohányzó szükséglete kielégítésére kizárólag a dohánytözsekre volt utalva, addig a magyar birodalmi dohányzók nagy része azon vakmerőséget merte elkövetni, hogy a rémuralom minden ellenőrzése daczára, saját véres izzadtságával termesztett dohányát füstölte el. Igen természetes ezen viszonyktilönbségnek következménye is, mely nem egyéb, mint hogy a birodalmi pénzügy a magy. sz. korona tartományaiból azon egyedárusági hasznot sohasem húzhatta, mely az osztrák örökös tartományokból eredő jövedelemmel, tekintve a dohányzók számát, viszonyban lehetne. Hogy pedig ez nem puszta elméleti okoskodás, hanem gyakorlati eredmények által bebizonyított tény, azt az 1866-iki egyedárusági jövedelem elegendökép nyilvánosságra hozza, mert inig az öszbirodalomban 7 millió dohányzó 58,371,890 frtnyi árut fogyasztott, addig a magyar sz. korona tartományaiban a fentebbi számitásmodort követve 2.688,394 dohányzó csak 15,519,168 frtnyi árut vett az államtól, holott, ha a magyarhoni dohányzók számukkal egyarányosan fogyasztottak volna, úgy a honi dohány- lőzsekben 22.110.575 frt értéket kellett volna elárusítani. Ha tehát — s most jövök az eredményre, melyet e fogyasztási viszonyok különbözőségére alapitok — Magyarhon eddig is csekélyebb arányban járult e közvetett adónemhez, úgy a dohányzási adó behozatala után sem fizethet nagyobb összeget, mint a mennyi a magyarhoni tiszta egyedárusági jövedelem helyettesítésére szükséges. Czéltalan és hibás ennélfogva az adóátlagot az egész birodalomra nézve kiszámítani, mivel ez más lesz Magyarhonban, s tetemesen különböző és sokkal nagyobb lesz a Lajthán tnl. Különben most elölegesen az a föfeladatunk, hogy a dohányzási adónemnek elfogadását itt is, tulnan is sürgessük, mely kétoldalú elfogadás nélkül alig leend lehetséges csak egyedül honunk részéről megszüntetni az egyedáruságot, mivel azon perezben, midőn az Magyarországban megsziintettetnék, Ausztria saját dohányegyedárusága védelmére kénytelen volna közbenső vámvonalat (cordont) huzni dohányunk ellenébe, miáltal főezé- lunk, t. i. dohánynyali külkereskedésünk ismét csak nem volna elérve, sőt teljesen meg volna semmisítve, mert dohányunk kettős vámvonalon terheltetvén meg, a külföldi dohánynyal semmi esetre sem versenyezhetne. De ha mégis, mintegy bizonyítási érvül, akarjak fölhasználni a dohányzási adó átlagának kiszámítását, úgy azt minden országban kulön-külön kell fölvenni. Igen sajnálom, hogy e czél elérése végett a magyarhoni dohányelárusitás legközelebbi hat évi adataival nem rendelkez- hetem, de ha kezeim között volnának is, azokat az eddig követett fonák számitásmodor miatt a magyarhoni tiszta jövedelem kitudására nem használhatnám, mivel az összes birodalom számára vásárlóit dohány a magyarhoni dohányjövedelemböl fizettetvén ki, ezen nagy kiadás következtében az erre vonatkozó kimutatásokban Magyarhon tiszta dohányjövedelme igen csekély összegre sülyedt alá, inig az ausztriai ennek rovására jelentékeny túlsúlyra emelkedett. Hogy azonban a magyarországi átlagot e körülmény daczára is legalább megközelitöleg kimutathassam, fölhasználom a már fentebb is közlött 1865-iki adatokat. E szerint volt összes magyar birodalmi bevétel 15,519,168 frt, melyből, ha rá az ezen évi öszbirodalmi kiadás és tiszta jövedelem arányát alkalmazzuk, kiadásra esik 7,771,131 frt, tiszta jövedelem tehát marad 7.748,037 frt, mely összeget ha a magyar birodalmi dohányzókra elosztanók, kiknek száma — a munkálat egysége kedvéért a fentebbi számitásmodort híven követve — 2.688,394 egyén, holott mindenki tudni fogja, hogy hazánkban a dohányzás a húsz éves kor elérte előtt kezdetik, s másrészt, hogy nálunk a dohányzásra képes férfiak nem minden harmadika, hanem, hogy sokat ne mondjak, minden 10—15-ike nem dohányzó, — akkor egyes dohányzó évi terheltetése 2 frt 88 krt teend. Ezen év azonban az egyedáruságra nézve nem a legkedvezőbb, hogy tehát a feunebbi birodalmi táblázatéval teljesen egy- arányu eredményt nyerhessek, viszonyba állítom az 1865-ik év e magyarhoni dohányzási adóátlagát a többi 5 év 2 hó birodalmi átlagaival, s az ily módon nyert 6 évi magyarhoni átlagok középszámát*) veendem föl, s ez egy-egy dohányzóra 2 frt 92 kr. Ausztria e tárgyra vonatkozó viszonyainak fejtegetésébe bocsátkozni ez alkalommal nem feladatom, annyit mégis megemlíthetek, hogy annak dohányzási adóátlaga szintén nem 4 frt 17 krt, hanem ennél többet vagyis 5 frt 42 krt képviselend. Ezen végeredmények kétségtelenné teszik fentebbi állításomat, miszerint e kérdésben tiszta eredményre nem az absolut Ausztria egyetemes felfogása, hanem mind a mai Ausztriának, mind Magyarországnak külön-kttlön szempontokból való vizsgálata utján juthatunk el. — Mert tagadhatlanul nem mindegy az egyikünkre nézve sem, hogy vájjon 4 frt 17 krt, vagy 2 frt 92-őt tizetUnk-e évenkint. Ily módon a magyar kincstár ez adónemből körülbelül 8 millió forintot húzhatna, mely összeg a dohányzók évenkinti szaporodása s a dohányra vetett mérsékelt vám jövedelme által folyton növeltetnék; nagy részben megmenekülne a még máig sem igen kedvelt pénzügyőri intézménytől, megmaradna az ezen intézmény föntartására szükséges s fölötte tetemes kezelési költség a nemzet zsebében, szóval, mind a kincstár követelménye ki leend elégítve, mind mi, kiknek ha 7—8 millió évenkint kezünk közt maradhat, s megszabadulhatunk a 18 éven át kinosan tilrt kellemetlenségektől, bizony nyal nem lehetend okunk panaszra. Sőt a mi ez utóbbiban jaz adózók előnyére szolgál is, közvetve szintén csak a kincstár jövendő javát mozdítja elő, mert ha pénztőkékben amúgy is szegény nemzetünk csak e 7 milliónyi összeget is okszerűen befektetheti gazdászatába, iparába, ezáltal a közjóiét s pénzügyi értelemben, az adózási képesség emelkedni fog, s igy hazánk fölvirágzása érdekében, ha megerősödésünkre nehány évnyi időt nyerünk, a jelenleginél nagyobb mérvben is fogunk adózhatni; mivel ugyanis nem azáltal segit a pénzügyi kormány egy az elszegényedés felé közelgő nemzeten, ha adóterhét folyton kevesbíti, mert ez által az elszegényedés még sem lesz megakadályozva, hanem, ha a nemzet vagyontökéje helyes *) A magyarhoni átlagok ez utolsó 6 év 2 hóba.i a következők .1862- ben 3 frt 10 kr. 1863- ban 3 frt 11 kr. 2 hó-ban — frt 53 kr. 1864- ben 3 frt 11 kr. 1865- ben 2 frt 88 kr. 1866- ban 2 frt 54 kr. 1867- ben 2 frt 77 kr. átlag 2 frt 92 kr.
