Eger - hetilap, 1867

1867-02-07 / 6. szám

V. évfolyam. 0. szám. Február 7-én ls*i7 Előfizetési díj: Egész évre . 5 ft - kr Félévre . . . i „ 50 „ Negyedévre . 1 „ 30 „ Ejry hónapra . - 44 , EGER. Hirdetésekért minden hasábzott sorheli után 4, bélyegadó fejébe. minden hirdetéstől 30 k fizettetik. 1‘olilikiii s vegyes tartalmi! hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. Kiüli/.(“léseket elfogad a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch G. könyvkereskedés s minden cs. kir. postahivatal. Városunk egy új jövedelmi forrása. Azt biszszlik, nem leend érdektelen, olvasóink figyelmét újó­lag felhívni a sajtó utján, városunk gazdászati állapotaira. Mert ámbár jól tudjuk, hogy azok rendezésénél a városi hatóság nem kizárólagosan, hanem, főleg fontosabb esetekben, a független pol­gárokból alakult u. n. gazdászati bizottmánynyal együttesen szo­kott intézkedni, — de annyi szent és bizonyos, hogy eme gazdá­szati bizottmányban végbement tanácskozmányok tárgya, folya­ma, sőt annak határozatairól is a nagy közönség, — s ezek közt számos olyan is, kiket részint valódi érdekeltségűk, részint tárgy­ismeretüknél fogva a hozzászólás joga is méltán megilletne, — gyakran alig bír némi kis tudomással, s ezt is többnyire csak vé­letlenül szerzik meg maguknak. — De vigasztaljon bennünket a biztos kilátás, hogy az administrate jelen gépezetének még csak nehány lánczszeme van lepergendö hátra. A tárgy, melyet ezúttal megpendítünk, a pálinkamérési regále. Tudva van ugyanis, hogy a pálinkamérés joga, mely az 1854-iki egyesség előtt a nmltsgu érsekséget és mltsgos főkáp­talant mint kisebb kir. haszonvétel illette, az egyesség 8-ik pontja értelmében közös joggá vált említett két uraság és a város közt. úgy hogy azt mindhárman minden megszorítás nélkül szabadon gyakorolhatják. — Az akkori időben nem tartotta szükségesnek a város, ezen jogot jövedelmi forrásúi felhasználni, hanem annak gyakorlatát a lakosoknak teljesen szabadon engedte úgy, hogy területén bárki is minden megszorítás nélkiii nemcsak főzhet, ha­nem mérhet is pálinkát. Nem fejtegetjük itt bővebben, vájjon ildomos volt-e vagy sem a városi hatóságnak ezen eljárása. Ám tessék körültekinteni bárkinek is, s meggyőződést, szerezni ma­gának, hogy kik azok, kik a pálinkamérésböl majdnem kizáróla­gosan a jövedelmet húzzák, s hogy a pálinkaivás milyen mérve­ket vett föl azóta városunkban, — s tessék ítéletet mondani. De eltekintve itt ettől, annyi bizonyos, hogy ezen idő óta gazdászati viszonyaink, mindnyájunk által igen érezhető változásokon men­tek át, s a mit tizenkét évvel ezelőtt nélkülözhettünk, arra ma nagy szükségünk lehet. Az tehát a kérdés, vájjon érdekében áll-e a városi közönségnek, a pálinkamérés jogának gyakorlatára nézve az eddigi állapotot fentartani, vagy ellenkezőleg, épen jól megfontolt gazdászati érdeke, sőt talán azon fúl fekvő tekintetek is nem azt követelik-e inkább, hogy az eddigi gyakorlatot meg­szüntetvén, a pálinkamérés jogát, mint jelentékeny jövedelmi for­rást, önelönyére hasznosítsa. Miután úgy vagyunk értesülve, hogy városuuk t. polgár- mestere, a gazdászati bizottmány végzése folytán sürgős Írásbeli felhívást intézett mind az érsekség, mind a főkáptalanhoz, hogy szíveskednének nyilatkozni, vájjon nem volnának-c hajlandók, a pálinkamérés regáléját közös megegyezés alapján együttesen ha­szonbérbe kiadni; s miután továbbá legkisebb okunk sincs kétel­kedni, bogy ezen uraságok e felhívásra nemcsak igenlöleg, hanem a város részére igen kedvezőleg is hajlandók válaszolni. — ezen ügy tehát legközelebb végleges tárgyalás és eldöntésnek néz eléje; azért mi is alkalmat veszünk magunknak, e tárgyhoz no­hány szóval hozzászólani. Midőn valamely község azon joggal, melyből jelentékeny gazdászati hasznot húzhat, s mely csakúgy, mint egyéb községi vagy°n, annak patrimoniumához tartozik, mint ilyennel nem él, hanem azt minden községi tag által szabadon eDgedi gyakorol­tatni, annak nézetünk szerint csak két elfogadható oka lehet, vagy t. i. az, hogy községi czélokra különben is annyi vagyon áll rendelkezésére, melyből azok költségeit bőven fedezhetvén, szük­ségtelennek tartja azon jogot, a polgárok szabadsága annak megfelelő korlátolásával jövedelmi forrásként felhasználni; vagy pedig, mert azon meggyőződésben él, hogy a kérdéses jognak községi czélokra leendő pénzbeli hasznosításából a polgárokra oly gazdászati vagy erkölcsi hátrány báromlanék, mely ama előny - nyel föl nem ér. Lássuk már most, jelenvan-e nálunk egyike vagy másika ezen körülményeknek, mely a pálinkamérés jogáról mint regá­léról való lemondást s annak szabaddátételét indokolhatná ? A mi városunk vagyoni helyzetét illeti, azt hiszem, az min- denikünk előtt sokkal ismeretesebb, semhogy arra sok szót pa­zarolni szükséges volna. Mert bár minden szőlősgazda súlyosan érzi, hogy a szőlők utáni fejedelmi adó a lehető legmagasabbra van felcsigázva, mégis azonkivül roppant községi pótadókkal is, melyeknek egy jó része katonai végrehajtás utján hajtatik be, terhelve vagyunk, miután a város legégetőbb szükségleteit sem képes más forrásokból fedezni. így látjuk, hogy 1865-ben a vá­rosi pótadó nem kevesebbre rúgott, mint 971/ 4 krra minden egye­nes adóforint után. Ez évben ugyanis a fedezendő városi szükség­letekre kellett 39,081 frt 50 kr, s a városi törzsvagyon összes jö­vedelme alig haladván meg a 14,100 frtot, községi adó utján ma­radt fedezendő mintegy 24,980 frt! 1866-ban 17,390frt 2L kr lévén adókivetés utján fedezendő, a községi adó tesz min­den adóforint után 71 Vs krt. — Városi lakosságunk különben sem örvend valami irigylendő jólétnek; de vájjon hová jutunk, ha a nagy fejedelmi adókon kívül évről évre még ily roppant községi pótadókkal is terheltetünk?! Bátran kérdezhetjük tehát, hogy nélkülözhet-e a város ily nyomasztó körülmények közt egyetlen garast is, mely javára kínálkozik? Mi korántsem tartozunk azok közé, kik az u. n. kisebb kirá­lyi haszonvételek fentartása mellett általában kardoskodnak; sőt legkisebb kétségünk sincs, hogy a törvényhozás egyik legelső, s nem legkevésbbé fontos teendői közé fog tartozni, a gazdászati fejlődés ezen akadályait, a jogosítottak iránti méltányosság köve­telményeinek megfelelőleg, mindörökre eltávolítani. De annyi tagadhatatlan, hogy azok mindekkoráig törvényesen fennállanak, mint oly intézmények, a melyeknek eltörlésével járó kárpótlási kérdésekre az eddigi financzialis „soll und haben“ egyátalában nem tudott kielégítő választ nyújtani, s hogy azok az illető jogo­sítottak által, mintjövedelmi forrás, országszerte felhasználtatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents