Eger - hetilap, 1867
1867-10-31 / 44. szám
356 társalogni, nem csupán mulatságból, de a haza javára és felvirágzására. Mert egy átalános erős, hazafias, művelt társadalom roppant garantia valamely nemzet fenmaradásának a veszélyek (minő egy meghódoltatás, mitől Isten óvjon) idejében. Dixi. Országgyűlési tudósítás. Pest, okt. 28. A képviselöház tagjai a quota, államadósság, s a vám- és kereskedelmi szerződés felett az egyes osztályokban tanácskozván, és teljesen elfoglalva lévén, nyilvános ülések csak ritkábban, s némely sürgetőbb ügyekben tartatnak. A múlt héten az utolsó nyilvános ülés f. hó 23-án tartatott, mely alkalommal a Böszörményi László sajtóperében Somssich indítványa folytán megválasztott bizottság tagjai hirdettettek ki. Megválasztattak: Bónis Sámuel, Gozsdu Manó, Yárady Gábor, Fülep Lipót, Perczel Mór, Horváth Lajos, Madocsányi Pál, Vad- nay Lajos, Botka Tivadar, Fábián Gábor és b. Kemény Gábor.— Bónis azon collegialis viszonynál fogva, melyben magát Böszörményivel, mint szintén szabolcsmegyei képviselővel, a parlamentáris rendszer mellett is lenni hiszi, magát a megbízatástól fölmentetni kéré, s daczára Gozsdu Manó ellenző felszólalásának, a ház Bónis kérelmét teljesítette, s helybenhagyá , hogy ekként a bizottság csak 10 tagból álljon. Volt nehány képviselő, kik ezen bizottság megválasztásánál nem szavaztak. Madarász József képviselő tehát ezt a jegyzőkönyvben nyilvánosan megemlittetni kívánta. Pulszky Ferencz e kívánat kapcsán, mely nézete szerint elvkérdést is foglal magában, megjegyzé, hogy Angolországban a parlament minden tagjától megkivántatik, hogy minden tárgyban véleménynyel bírjon, s „igen“-nel vagy „nem“-mel szavazzon. „Ott — mondá — ezt oly szigorúan követelik, hogy a ki nem akar szavazni, azt bezárják.“ Almásy Sándor Pulszky e megjegyzésére, kit Gorovenak vélt lenni, válaszképen viszonzá, hogy ö úgy tudja, hogy az angol parlament törvényei szerint a szavazni nem akarókat nem zárják el, hanem behozzák erővel, hogy szavazzanak. E felvilágosítást, főleg a uévfölcserélés miatt, átalános s hangos derültség között hallgatta a képviselöház, s maga Almásy sem késett kijelenteni, hogy örül rajta, hogy ily nagy vigságra alkalmat adott. — Különben a jegyzőkönyvbe az eddigi szokás szerint a nem szavazók is bejegyeztettek. Ugyanezen ülésben két interpellate is bejelentetett. Manojlovich Emil azon körülménynél fogva, hogy a vegyes vallásu helyeken,’daczára az 1848-diki XX. tcz-nek(mely avallá* sok egyenlőségét, s a hitfelekezetek viszonyosságát alapítja meg), a görög nem egyesültek a kath. főbb ünnepek, norma-napok, megtartására köteleztetnek, interpellálta a belügyminiszter urat: hogy a haza nem kath. polgárai ezen vallás ünnepeinek munka- szünetelés általi megtartására ne köteleztessenek. A belügyminiszter ur elölegesen is megjegyzé, hogy némely helyeken, nevezetesen Újvidéken, a lakosság között létrejött szerződés szerint, egymás főbb ünnepeit tiszteletben szokta tartani. A másik interpellatiót Bobory Károly képviselő intézte a pénzügyminiszter úrhoz, hogy teljes szövegben közölje azon megállapodást, mely a két (magyar és német) pénzügyi minisztérium között f. évi márcziushó 8-án létrejött. Ezenkiviil egy határozati javaslatot nyújtott be, mely szerint a kir. pénzügyérek letiltandók volnának, hogy a fogyasztási adó sat. iránt 1868-ra szerződést kössenek. Kinyomatni és szétosztatni határoztatott. A tizes bizottság Perczel Mór elnöklete alatt tanácskozását már bevégzé, s véleményét, mely szerint Böszörményi László pörbe fogatása megengedendő, legközelebb, némelyek szerint már holnap, a képviselőház elé terjesztendő Városi ügyek. Az Eger városa részéről f. év és hó 27-én tartott képviselői ülésben következő ügyek tárgyaltattak: Felolvastatott a n. m. magyar kir. belügyminisztériumnak T A It C 7, A. Temetőben. E két halmocska fedi őket, Egymás mellett itt alszanak, Kik kedvesek voltak nekem, mint Virágnak a napsugarak. Almuk csendes, zavartalan foly, A sírba nem hat lárma , zaj ; A holtaké a csend, a béke, Élőké a köny és sóhaj. Hah, mily szomorú minden itten! A szellő is sóhajtva száll, S halkan susog: „Memento móri!“ Ismétli ezt minden fűszál. Ki győzi a halált le ? — Senki! Nincs semmi mentességi czim: Meghal a bölcs, meghal a gazdag S nagyur. Meghaltak ő k is im! ' Szép gyermekek, egy pillanatra Ébredjetek, ébredjetek! Fölveszlek ringó térdeimre, S enyelgve játszom veletek. Hadd halljam kedves gagyogástok, S csókoljam piczi ajkatok, Kis képetek hadd simogassam, S szemem legeljen rajtatok ! Ah, hasztalan gyengéd hívásom ! Hozzátok nem hat el szavam ; Bár itt feküsztök lenn a sírban, Tanyátok mégis messze van. Aludjatok hát háboritlan, Álmodjatok, szép- s kedveset: Gyengéd anyai csókot, édes Csemegét s játékszereket! Karihausi. Moldvai népismertetés. III. Pór és a pópa. A moldvai pór házát igen eredeti modorban építi. A földbe vert négy tuskó mutatja a párhuzamos térnek ama négy pontját, melyek első alapul szolgálnak. Fűzfavesszők kettős fonadékban kötik össze a négy oszlopot, és azután jő bele szalma, galy, moh és leginkább az a materiale, mely a tehénistállóban találtatok, s minekutána a közhézagok betöltettek, tesz reá magasan felnyúló szalmatetőt, és a ház készen van. Kéménye nincs, egy nyílás a tetőn helyettesíti azt. Egyébiránt házukat kívülről nagyon tisztán tartják, és éven át többször kimeszelik. A moldvai pór szép férfi, s a fiatal pórnö kis kezekkel és lábakkal, kedves arczczal és klassikus alakkal bir. Egyátalában a régi rómaiaktóli leszármazásuk szembetűnő, és gyakran, midőn valamely moldvai pórfőt megpillantottam, úgy rémlett, mintha már előbb láttam volna. A román tartományi embernek magatartása illedelem- és méltóságteljes is, mig a pálinka nem szerepel. Igen, a pálinka Moldvában főszerepet játszik. A gyermekek születése, keresztelése, a lakadalom, temetési pompa, minden vasár- és ünnepnap, és végre maga a temetés is a legnagyobb ivás- sal van összekötve. Az utólsó szertartás, a temetés t. i. ama hiedelmen nyugszik, hogy a léleknek sirontuli jó vagy rósz állapota, azon enyészeti menetből itélhetöj meg, melyen a hulla átmegy, minekutána az már hét évig a földben volt. Ha az enyészet tökéletesen beállott, akkor örvendenek, ellenben megrémülnek, és rendkívüli imákat rendeznek, ajándékokat áldoznak sat. Sehol sem ragaszkodnak olyannyira a régi szokásokhoz, mint épen Moldvában. A mely szekeren utazott például a dédős, a moldvai pór ugyanazon ökrös szekeren utazik ma, melyen legkisebb vas sincs, és a melynek tengelye soha kenőcsöt nem látott. Ha az ennyire homályoskodó pórt kérdezi az ember, miért nem keni meg szekerét? a felelet ez reá: „az apám sem kente soha,“ és pajkosan hozzáteszi: „azután miért is irtóznám a kerekek nyikorgásától, hiszen nem loptam én a szekeret.“ A moldvai pór természeténél fogva szelíd és békeszeretö honnan a katonáskodás iránt leküzdhetlen iszonynyal viseltetik
