Eger - hetilap, 1867

1867-10-10 / 41. szám

334

ván a társadalmi körökböl, mint megrótt jellemű, többé hitelre nem számíthat.

Értelmes s becsületes földbirtokos, birtoka egész értékéig felhasználhatja e hitelt. És ha az igy nyert tökepénz által jövedelmét gyarapitni tudja, gyarapítja földje értékét, és lassacskán letisztázhatja minden adósságát, a nélkül, hogy valaha „fülig“ adósnak neveztetett volna. Ámde, hányán vannak csak egy községben is, kik fülig adósak, kik alig bírják a fölszedett tőkék kamatait fizetni?! Hányán vannak, kik eme hitellel visszaélnek, és elrontják hitelüket?! És mindezt miért? Mert álszükségeket, agyrémeket tápláltak keblükben, melyeket a rang- és fénykórság nemzett. És ferde fogalmaik voltak a takarékosságról; annyira ferdék, hogy azt hivék, ahhoz ész sem kell. Azt hivék, hogy ha megvonják azt, mit testük, lelkűk követel, és kielégítik azt, mit a világ és rangjok igenyel, igen helyesen és takarékosan éltek. Holott megvonták első szükségeiktől a garasokat, és kiadták képzelt szükségeikre a forintokat!

Helyesen van az, ha egy nemzet sokat élvez, de csak úgy, ha élvezete czikkeit megkeresheti, mert különben az, ki borral, pálinkával, szivarral, dohánynyal él, vagy ki illusiókat, peruviene- ket, ködfátyolokat, és száz röf szalagokat, rojtokat, zsinórokat, tunikákat, csipkéket stb. vesz, és mégis panaszkodik a pénz és hitelhiányról, ugv tűnik föl előttem, mint amaz öreg iszákos asz- szony, ki mindig könyezö szemekkel sohajtozott fel a sutban, hogy csak a fölötte való tudja, mennyi keserűséget nyelő el,... fölötte pedig a polczon a keserű pálinkával telt korsó szokott ál tani...

Ki takarékpénztárt akar állítani, legyen takarékos, és ki takarékos, annak a takarékpénztárak felállításában tényező részt vennie minden megerősítés nélkül lehet. Legyünk tehát takarékosak, és két tizedév alatt hazánkban is, mint Angol- s Fran- cziaországban, száz meg száz takarékpénztár fog fennállani!

Az első takarékpénztárt Tottenhamben egy nő állította fel, Priseilla Wackefield, s ennek fia Uj-Zélandban állított nem sokára egy másikat. Mely intézetek közhasznúsága, majdnem egyszázad óta gyűjtött tapasztalatok folytán, átalában el van ismerve mindenütt; kifejlődésük első tüneményeit azonban Németországban kell keresnünk, hol a nagyobb takarékpénztárakat Hamburg, Oldenburg, Kiel, Göttinga s Altona városok állították föl, még századunk első felének kezdetén. A takarékpénztárak további kifejtését, s különösen hogy ők azokat mintegy meg annyi hitelintézetekké alakítottak át; leginkább az angoloknak kell köszönnünk. Angolországban ugyanis, már 1798-ban alakíttatott takarékpénztár, s annak áldásos hatása csakhamar utánzásra sárkány- j tyúzta a többi nemzeteket is. Nagy előszeretettel támogatta azo- '

kát különösen a parlament, mely 1817. julius hó 12-én azon üdvös határozatot hozta, hogy mindazok pénze, kik az első évben 100 font sterlingig valamely összeget a takarékpénztárba tettek, — a londoni bank által is biztosíttassák. S hogy ezen intézkedés mily buzdító hatással volt a népre, kitetszik azon roppant eredményből, mely szerint 1834-ben Angolország már több, mint 385 takarékpénztárt számlált, — azokat ide nem értve, melyek Skótország s Irlandban szintén nagy számmal keletkeztek. Franczia- országban 1818-ban kezdtek takarékpénztárakat állítani; de a mi csodálatos, maga a kormány állított gátakat ezen intézetek ellen, nehogy a nép filléreinek az államlotteriától való elszivárgása által jövedelmi fogyatkozást szenvedjen. S csak a júliusi forradalom korszakával kezdett ott ezen intézmény némi lendületet nyerni, a mely idő óta a törvényhozás is több gondot fordított már arra, ugyaunyira, hogy Francziaország 1838-ban, már szintén 250 takarékpénztárral birt. Minthogy Francziaországban azon időkben is folyvást rettegni kellett a háborúk esélyeitől, nagyobb biztosság okáért, a takarékpénztárba tett pénzek nemes érczekbe fektettettek, a mely tény a közmegnyugvásra s a takarékpénztárak hitelének megszilárdítására, valóban nem kis befolyással volt. Németországban 1818. óta, a midőn Berlin és Stuttgart is bírtak már takarékpénztárakkal, majd minden nagyobb városban keletkeztek hasonnemü intézetek, melyek számát mintegy 200-ra tehetjük. Olaszországban aránylag csekély számmal támadtak azok, s 1829-ben Toscanában még csak egyetlen ily intézet létezett. — Az egyházi államokban XVI. Gergely pápa honosította meg ezen intézményt.

Magyarországban is örömmel szemléljük, hogy az elhintett mag nem hullott terméketlen sivatagra. Azonban a hitel közegeinek roppant hiányához, pénzszükségünk s roppant számú terjedelmes és népes községeinkhez képest, távolról sincsenek még azok oly arányban, a milyenben lehetnének és lenniük kellene.

Politikai hetiszemle.

Garibaldi és Róma! E két név játszsza most a főszerepet valamennyi lap hasábjain. Ezenkívül alig van valami érdekesb jelenteni valónk a külpolitikából.

A Róma ellen tervezett vállalat, Garibaldi elfogatása daczára, nem maradt megkÍ3érletlenül. A lapok tudósításai több önkéntescsapatnak az egyházi államba történt betöréséről tesznek említést, mely tudósítások azonban egymásnak gyakran ellenmondanak. A mozgalom vezetője állítólag Garibaldi Menotti, a I caprerai hős fia, kinek elfogatását az olasz kormány szintén elren- ' delte, de kézrekeritése nem sikerült. Az egyházi államban fölmestb. mindaddig, mig, én ki szintén nem irigylendő állapotban lelém magamat, e feletti boszankodásomban haragosan rákiáltva, csendet nem parancsoltam.“ — Hasonlót cselekszik a haldokló családja, valamint egyéb rokonai, szomszédai s barátai, kik összegyülekezvén körülötte, megkezdik — rendesen csak az asszonyok — az úgynevezett köréneket. — A haldokló anyja velőkig ható gyászhangokban panaszolja rettenetes szerencsétlenségét; felesége a kétségbeesés hangján siránkozva énekli szive fájdalmait s boldogtalanságát stb. szomszéd- s barátnői megé- neklik jó tulajdonságait, polgári- s vallási erényeit, gyakran — kivált ez utolsók — hogy ismételni ne kénytelenittessenek, s te- tehetségöket kimutassák, nevetséges tulajdonokkal ruházzák fel. — És ez sorban igy megy szakadatlanul, nem ritkán egész éjen át, migaz ekképgyötrött haldokló ki nem adja végleheletét, mire hogy mily kebelrázó vészkiáltásokba törnek ki mindnyájan, nem kísérlem meg leírni.

Ha nem mondjuk is, már ebből eléggé lehet következtetni, mily kitűnő pietással őrzik a szerbek kedves halottjaik emlékét; azért mellőzve miudazt, mi ezt bizonyítja, csak azon szokásokat említjük még meg, mely szerint a hat heti mély gyász elmúltával számtalan ételt s italt: sódart és sültet, kenyeret és kalácsot, bort és pálinkát stb helyeznek kedvesük sírjára, mire nemsokára i eljönek a helység szegényei, s testvérileg megosztják egymás között úgy, mintha maga a halott nyújtaná vagy osztaná, azután egy ideig fennszóval imádkoznak örök nyugalmáért, és czifránál czifrább szavakkal áldják boldog emlékét.

De hogy ezen rövid ismertetés egy kis „qoodlibet“ legyen, pillantsunk még a szerbeknél annyira dívó babonás szokások , csoda-világába, s tűzzünk innen is egy kis foltot reá.

Valamint mindenütt, úgy a szerbeknél is közimák és ünnepélyes körmenetek rendeztetnek, midőn tartós szárazság áll be; — de ha ennek daczára —■ a Teremtő bölcs rendelése szerint — nem nyílnak meg az egek csatornái, s a szomjas föld nem hogy táplálná, hanem sorvasztja a növényzetet, akkor a szerb azon eszközhöz nyúl, melynek e tekintetben véleménye szerint mindig biztos a hatása, és ez a „dodula.“

Mit jelent tulajdonképen e szó: dodula, nem tudom, annyi azonban bizonyos, hogy e néven falevelekből készített öltözetbe akként burkolt fiú-gyermeket hívnak, hogy szemén kívül alig marad más testrésze szabadon.

Ezt azután két gyermek házról házra vezetgeti az egész helységen keresztül, minden háznál vagy a családanya, vagy pedig a legidösb leány, egy pohár vízzel leönti e szavak kíséretében:

Ide prise na dodula na dodula.

(Esik eső dodulára dodulára.)

A szegény fiú szerencsés, ha e számtalanszor ismételt zuhanyozás után, egészséges bőrrel bontakozik ki boszorkányos ruhájából, — csakhogy ezzel nem sokat gondolnak a gazdák, ha jó esőt kaphatnak.

Minthogy pedig e szert csak akkor veszik igénybe, midőn huzamosb ideig uralkodik az aszály, világos, hogy a dodula kö- rülvezetgetése után sok esetben rövid idő múlva eső jő. — Bezzeg van akkor diadala a tévhitnek, mindenütt csak ezt hallani: „lám mit tesz a dodula“ — minden örül, ugrándozik örömében, s az esztelen babona ezen esőtől uj gyökeret ver, és tovább vi- ' rágzik.