Eger - hetilap, 1867
1867-01-24 / 4. szám
31 tütte. A Tisza, Bodrog és Sajó folyók is nagyon megáradtak, úgy hogy tetemes károktól lehet tartani. — A humoristikus lapok száma egygyel szaporodott; értjük a „Fekete Levest,“ mely 5 évi szünet után újra feltámadt, szerkeszti és kiadja Bús Vitéz, ismert fiatal humoristánk. Ismerve a szerkesztő e téreni ügyességét, reméljük, hogy jól megfőzi, s nem fogja elsózni „Fekete Levesét.“ A lap előfizetési ára egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. f Londonban f. hó 15-én nagy szerencsétlenség történt. Ugyanis a Regent-park jege mintegy 250 korcsolyázó alatt beszakadt, s 20 egyén a vízbe fűlt. f (R é m i t ö vihar.) Londonban s körny ékén jan. 7-dikén éjjel rémitő vihar volt, mely körülbelül éjfélkor tört ki, s reggeli 7 óráig tartott. A parkokban fákat csavart ki, s óriási ágakat letört. Dalwich, Brixton, Clapham, Norwood s más külvárosokban kéményeket, háztetőket döntött le ; a lehulló romok számos sérülést okoztak. A Themsén a vihar sok hajót meglyukgatott, s némelyikéről embereket is sodort a teugerbe. A déli vasutvona- lökön a vonatok csak nagy bajjal közlekedhettek, s a távirdai vonalokat a vihar mindenfelé megrongálta. Még tetemesb a pusztulás, melyet a szélvész a tengeren okozott. A távirda mindenfelől hajótörésekről tudósit. Liverpool mellett a James Crosfield vashajó összes legénységével elsülyedt. Yarmouthból szintén két hajó elsüllyedéséről tudósítanak. A „Sarah“-ről egy ember sem menekült meg, mig az „Arn and Charlotte“-ról csak négy embernek sikerült menekülnie. Ponzancenál (Cornwal) három .hajó sü- lyedt el, de személyzetük megmentetett. Ramsgateból két hajótörés felől értesítenek. Shieldsnél öt hajó sérült meg, de személyzetük szerencsésen megmenekült. — Jan. 14-én éjjeliedig Nápolyban volt nagy vihar, mely temérdek kárt okozott. Húsz kereskedelmi hajó sülyedt el, s több ember életét veszté. (Halálozások.) Meghaltak jan. 15—23. Csornra András 16 éves, Balis András 8 hetes, Jósvai Imre 15 éves, Erdélyi Mária 44 éves, Miskolczi Mária 52 éves, Árvái Rozália 4 éves, Becskei Terézia 3 hónapos, Gyurkovics Terézia 86 éves, Misicza Kálmán 4 hónapos, Török Veronika 3 napos, Lakatos János 2 hónapos, Molnár Mária l'/ä éves, Glósz Gyula 3 hónapos, Szabó József 13 hetes, Szalka József 54 éves, Gáspár Erzsébet 3 hóna- pos, Gallasi Krisztina 78 éves, Szncsik Rózái 76 éves, Joó Mátyás 59 éves, Goldhammer József 20 éves, Gödér Pál 10 napos, Kovács Julianna 1 hetes. —Összesen 11 fi-, 11 nőnemű. Született a hét folytán 9 fiú, 8 leány. Házasságra lépett 9 pár. Gazdaság és üzlet. Eger, jan. 21. Mai hetivásárunkra behozatott búza 86, kétszeres 56, rozs 68, árpa 22, zab 27, kukoricza 36 — összesen 295 köböl. Áz árak következők voltak : búza 11 ft 60 kr, kétszeres 9 ft 60 kr,rozs 9 ft, árpa 5 ft 80 kr, zab 4 ft, kukoricza 6 ft 20 kr köblönkint. Széna mázsája 2 ft 40 kr. Burgonya köblös zsákkal 1 ft 50 kr. — (Lottobuzás.) Budán jan. 16 án kihúzattak : 55, 28, 90, 11, 44. A legközelebbi húzás január 30-án leend. — (Börze, jan. 21.) Arany 6 frt 30 kr. Ezüst 131 frt 75 kr. Nyílt üzenet. M i s k o 1 c z. S. B. Olynemü levelet, mint a kérdésben forgó, nem szoktunk megtartani, azért nem is küldhetjük vissza. Felelős szerkesztő: V i d a J ó z s e f. Dr. Pattison KÖSZVÉNGYAPOTA rögtön enyhit és gyorsan meggyógyítja a kösz vényt és mindennemű csu- zos bajokat, mint az arcz-, mell-, nyak- és fogfájást, fej , kéz-és térdkösz- vényt, gyomor- és altesti fájdalmakat sat. 50 kros és 1 ftos csomagokban kapható Pesten, a „Szentlélek-“hez czimzett gyógyszertárban, király-utcza 7. sz. a. (7) 9—12. Árverési hirdetmén y. Eger város törvszéke részéről közhírül tétetik, miként néhai özv. Bóta Andrásné szül. Szálai Mária hagyatékához tartozó, egri 95 sz. tjk. 96 hr. sz. a. bejegyzett, s Holló Ignácz által 623 o. é. ft 20 krért megvett borházas pincze, jövő 1867-ik évi február 8-án napján délelőtt 9 órakor a városház kisteremében nevezett vevő veszélyére és költségére tartandó nyilvános árverés utján a fennebbi vételáron alól is el fog adatni. Az árverési feltételek alólirottnál megtekinthetők. Eger decz. hó 29-én 1866. Reintz Fcrencz, (16) 2—2. kik. végrehajtó tanácsos. Bérbeadandó lakás. A vásártéren 786 szánni ház, melyben van 6 szoba, konyha, kamra, pincze, két külön padlás, kert, úgyszintén 4 szobából álló pinczelakás, melyet akar buzaraktárnak, akár lakásnak lehet használni, hozzá a külön udvar, április 1-töl bérben kiadó egy vagy több évre. (18) 1—2. Zongora, Használt, azonban jó karban levő kerestetik vidékre bérbe. Bővebb értesítés nyerhető Bajzáth József kereskedésében Egerben. (7) 3—3. A belvárosban az úgynevezett, Dobó-téren 114. szám alatti egy emeletes szilárdan épült ház, mely áll egy tágas felső lakásból, és három földszintes boltból. kedvező l feltételek mellett, szabad kézből eladó. Értekezhetni alólirottnál, Lej tén y i Peren ez. (22) 1—3. Széchenyi-utcza 54-ik számú házban. | ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Gyöngyös városa törvényszékének f. é. 3369. sz. a. kelt vég- i zése folytán, közhírré tétetik, miként Trebicser Sámuel felperes j részére, 41 frt 79 kr. s tör. jár. erejéig Simon Imre és neje Fal- i esik Juliánná marasztalt alperesektől biróilag lefoglalt, 440 frt | 10 krra becsült, s a gyöngyösi 791 számú tjkben 5026—5027 h. j r. szám alatt bevezetett szőlő f. é. 1867-ik febr. hó 11-ik napján, s a mennyiben a becsár ekkor meg nem igértetnék, ugyanez évi márcz. hó 11-ik napján, mindenkor d. e. 9 órakor, Gyöngyösön a helyszínén nyilvános árverés utján el fog adatni. Miről az árverezni szándékozók oly megjegyzéssel értesittetnek, hogy az árverési feltételeket alólirtnál bármikor megtekinthetik. ■ Kelt Gyöngyösön 1866. évi szeptember 29-én. Fodor. 3469. 866. (21) 1—3. l