Eger - hetilap, 1867

1867-01-03 / 1. szám

4

szövetséget kötött Francziaországgal. Ricasoli e szövetség föltételéül azt akarta kikötni, hogy Napoleon császár Róma birtokát biztosítsa Olaszországnak; de a király — úgymond a „Monde“ — szent borzalmat érez a capitolium iránt, melyhez oly közel fekszik a tarpéji kőszirt. Tonello küldetésének a „Monde“ római levelezője szerint csak fél sikere lesz a vallásos téren, politikai tekintetben pedig minden megoldás lehetetlen.

— A „Giornale di Roma“ szerint, ezideig 53,750,000 frank gytilt össze Péteríillérekben.

— Mint Rómából Írják, a pápa azon szavazatnak az olasz parliament általi megsemmisittetését sürgeti, mely által Róma az olasz királyság fővárosául nyilváníttatott.

— A „France“ megerősíti azon hírt, hogy a pápai kormány egy pár hét óta municipalis reformterv kidolgozásával foglalkozik.

Oi •oszország. A szent-pétervári lap meghazudtolja a gács- országi lapok azon állítását, hogy Gácsország határai orosz csapatok által fenyegettetnek, hozzátévén, hogy ezen állítással ellenkezőleg, a lengyelországi csapatok valóságos béke-lábi létszámra szállíttattak le: — Szép, szép! de azért ne nagyon higy- jünk a szent-pétervári hivatalos lapnak, szép szavai aligha egyebek mézesmadzagnál.

Németország. Mint a „Corr. Havas“-nak Berlinből írják, az észak-német szövetség részérei alkotmányterv azt javasolja, hogy a szövetségi sereg létszáma béke időben a népesség 1 pere emeltessék. A szövetség 29 millió lakosból állván, 295,090 főnyi sereggel fog bírni, mi 98,400 főnyi évi ujonezozást teend föl. A porosz rendszer szerint a szolgálat a zászló alatt 3, s tartaléknál 4 évig tartand. A tartalékbeli katonák a hadügyminister rendelkezése alatt maradnak. E szerint Poroszországnak mintegy 650000 főnyi serege lesz, a landwehrt nem számítva ide. Az első kiállítási landwehrnél a szolgálati kötelezettség 5 évre terjed. A békelétszámhoz hozzátévén az 5 évi landwehrt, mindegyiket 98,300 fővel, az összes sereg 1,218,000 főből állana; nem számítva ide a második kiállítási landwehrt, mely zászló alá hivathatok.

— A „Journ. des Déb.“-ban is találunk egy érdekes közlést.- Ez az újon alkotandó szövetségtanácsról szól. Szerinte Porosz- ország 17, Szászország 4, Mecklenburg, Oldenburg és Braunsch; weig 2--2, a többi államok pedig egyenkint 1 szavazattal fognak bírni. A döntő végzések szavazattöbséggel fognak hozatni. E közlést a „Köln. Ztg. is jól értesiiltnek nevezi, s hozzáteszi még kiegészitöleg, hogy alkotmányváltoztatásokra a szavazatok két harmadrésze szükséges. Űjjmutatásokat ad aztán arra nézve, hogy a vámokon kívül még bizonyos más adóknak is con- centráltatni kell. E jövedelmek azonban még mind nem lesznek elégségesek a hadsereg, tengerészet, diplomatia és consulatus

j stb. költségeit födözni. Hol a bevételek nem elegendők, matricu- laris pótlék leend szükséges. A meghatalmazottak azonban ke- vésbbé foglalkoznak ez ügyek elintézésével, mint inkább csak a szövetségi hadsereg kérdésével.

— München, decz. 31. A király elfogadta b. Pfordten miniszter lemondását. Utódává Hohenlohe hg. neveztetett ki.

Lengyelország. Azon körülmény, hogy a pápai szék és Oroszország közt a diplomatiai viszonyok megszakittattak, és hogy ennek következtében a pétervári cabinet felmondotta a Rómával 1847 ben kötött coneordatumot, mély és igen fájdalmas benyomást okozott a katholikus lengyel királyságban, hol attól tartanak, hugy az orosz kormány most már erőszakosan behozza a görög vallást Lengyelországba, mely czél elérése végett egyébiránt a katholikus lelkészek üldöztetése és számos görög egyház építése által már a concordatum alatt tetemes előmunkálatok történtek. Hogy az orosz kormány e kihívó lépése nem fog komoly összeütközések nélkül véghez mehetni, azon senki sem kételkedhetik, ki a lengyelek mély vallási érzületét ismeri. Lublin kormányzóságában, mint hallani, az orosz tisztviselők ismét telve kijelenték, hogy végre elérkezett az időpont, midőn Lengyelország vallásilag és politikailag Oroszországba olvasztatik.

Aggodalommal követtem őt, s csak jelentékeny távolban érhettem utol, midőn az örvény szélén ismét megállt. Egy mély sziklaöbölbe pillantottam le, mely a folyam futásában égj hirte- leni kanyarulat által képződött, s melyben egy örvény borzasztó erővel dühöngött. De arczom elhalványult e látványra, mert egyenesen, mintha még életben lett volna, de a viz által örökös körben forgatva, állt az örvény közepén az elveszett Leksho alakja!

Alig mertem hinni szemeimnek, midőn a vidor fiút, kinek kedélyes nevetését még nehány perez előtt hallottam, ama kísérteties alakban fölismerém. Tudtam ugyan, hogy hasonló tüneményeket a Niagara-zuhatag örvényeiben is láttak, de én magam ily vérfagyasztó jelenetet még sohasem láttam , — s majd megállt a vér ereimben, midőn oda tekintettem. A közben Chechegva csendesen, hallgatva és elmélyedve ült, félig térdelve a havon, s több óra hosszat legkisebb mozdulatot sem tett. A jéghideg szél erősen fújt, de ö azt nem érezte; az est beköszöntött dermesztő hidegével, de ö észre sem látszott azt venni, és meg sem mozdult. Végre magam voltam kénytelen tüzet rakni, hogy a bennünket körülvevő sötétséget elűzzem, és a megfagyás ellen védve legyünk.

A következő nap első sugarai még mindig láttatták velünk a rémitő alakot, mely az örvényben forgott, és Chechegva újólag elkezdte virasztását. Tudtam , hogy minden eltűnő óra növeli az indián fájdalmát, s az én reményemet, fivéremet még életben láthatni , mindinkább megfosztja a valószínűségtől; de nem voltam képes, a lesújtott apát a látványtól elvonni, bármily szörnyű volt is az. Harmadnap reggel végre nem volt többé látható a halott az örvényben. Ekkor Cchechegva hallgatva felállt, hogy az utazást folytassuk, s midőn előttem ment, lépése ép oly szilárd, és tartása ép oly büszke volt, mintha a szegény Leksho még mindig velünk volna. Midőn azonban megálltunk, észrevettem, hogy képének fölső része egészen be volt mázolva feketére, mely szin az indiánoknál is a gyászt jelképezi; s midőn este tanyát ütöttünk, egy ünnepélyes éneket kezdett, az utolsó adót, melyet a vörösbora elhunyt kedveseinek hozni szokott, hogy a meghaltnak erényeit, és az élőnek búbánatát leírja; végre az; 'ö indián szilárdsága is megtört, s fejét némán térdére hajtá.

Szomorú mulatság volt, ezen, búbánattól megtört indiánnal egyedül utazni a különben is szomorú vadonban; ö ugyan kalauzszerepét lelkiismeretesen betöltötte, de soha egy szót sem szólt, kivéve, midőn este a tűz mellett gyászénekét újra elkezdte. Egyedüli vigasztalásom az volt, hogy a vándorlásnak már vége felé kellett közeledni, s már számláltam magamban a még hátralevő napokat, midőn egy nap reggelén ismét hangos zúgás ütötte meg fülemet. Megijedtem , mert attól tartók, hogy egy második erdei folyam áll utunkban; de nincs szó leírni, mit éreztem, midőn egy félórai menet után ama mélység szélére értünk, melyet négy nappal azelőtt elhagytunk.

Chechegvára tekinték, ki nyugodtan állt ott, s csak most vettem észre, hogy szemei vadul tévedeztek , s hogy vonásainak büszke kifejezése tehetetlen ürességnek adott helyet. A kiállt ijedség és fájdalom kétségtelenül megzavarták a boldogtalan apa eszét, s ő, azon sötét gondolat által vezettetve, hogy gyermekét az örvényben még egyszer láthassa, oda visszatért.

Ez borzasztó fölfedezés volt. Az ö kalauzolására többé nem bírhattam magam, s tehát e vadonban elveszettnek hihettem magamat. Számos példa jutott eszembe, hogy emberek, hasonló körülmények közt hetekig és hónapokig barangoltak, s végre odavesztek, és én most, a vidék teljes ismeretlensége mellett, hasonló sorsra el lehettem készülve.

A következő egész éjt a ttiz mellett ülve töltém, menekvési mód fölött gondolkozva, és napkeltekor fölkeltettem a félig szunyadó indiánt, s tervem kivételéhez fogtam. Elhatároztam, folyvást egyenes keleti irányban vádorolni, s magamat földrajzi ismereteim s a fák és moh növése által vezettetni, azon reményben, hogy végre oly útra akadok, mely a gyarmathoz vezet.

I