Eger - hetilap, 1867
1867-07-25 / 30. szám
246 puska húzásához — pumpoláshoz — a gép nagyságához arányos számú emberek kívántainak. A gondnok kötelessége a gépet minden szerkezetében ismerni, hogy bármi csekély akadály vagy hiány mutatkozzék, annak okát, helyét, azonnal fölismerje, s eltávolítsa; a vizi- puskát vízzel ö láttatja el, s a huzó embereket kormányozza. A kormányos kötelessége a gépből kilövelő vizsugárt irányozni; a kormányosnak bátor, munkához szokott egyénnek kell lenni, hogy a tűzhöz közel menni ne féljen, s hidegvérü- sége által megítélni, hogy a vizsugárt leghasznosabban hova irányozza; oly vizipuskáknál, hol a kormányos a gépen foglal állást, a gondnoknak fentebb említett kötelességeit ő maga is teljesíthetvén, a gondnok mellőzhető. A huzó — pompuló — személyzet erős egyénekből alakítandó, ezek nem tartoznak szoros értelemben a tűzoltó-testülethez, azonban főleg ott, hol a tűzoltó-testület önkéntesekből alakul, czélszerü a személyzet közé őket is felvenni, mert igy a helyszínén bizonyosabban megjelennek; különben is a vizi- puska húzása bár magában igen egyszerű műtétéinek látszik is, de mégis jó, ha az ily huzó személyzet e tekintetben némi jártassággal bir, mert a huzó-rudnak a lehetőségig függőleges irányban keltvén huzatnia, az ide-oda rángatás nemcsak a gépet rontja, de az alkalmazott erő egy része is veszendőbe megy. A vizhordó szekérhez a kocsison kívül kell még legalább egy ember, a ki a hordót megtölteni s kiüríteni segíti; a vizhordó szekerek közt a rend fentartására, s arra, hogy a hozott viz a földre el ne öntöztessék, s igy a tűzre nézve haszontalanul el ne vesztegettessék, különös gond fordítandó; az erre való felügyelet vagy egy hatósági személyre, vagy a titzoltó- testület egy tagjára bízandó. A romboló s részben mászó személyzet kötelessége a háztetőkre fel-, s a veszélyeztetett helyekre ablakokon bemászni, az emberek vagyonát és személyét megmenteni, a tűzoltást gátló akadályokat, úgy a tűznek továbbterjedését háztetők lerombolása által gátolni; a'tűzoltó-testület személyzete főleg e czélokra szolgál, ennek folytán ezeknek főleg kötelessége a vezénylő rendeletét feltétlenül teljesiteni, mely végre szükséges, hogy a tűzoltók ez osztálya erős testalkatú, s bátor férfiakból alakuljon, s hogy feladatának megfelelhessen, a testgyakorlatban némi jártassággal is kell birniok, s ha nem bírnának, begyakorlandók. Egyéb a tűzvésznél előforduló teendők közül fölemlíthető a megmentett vagyonnak őrzése, mely az e végre előre felkért, s ajánlkozó becsületes polgárok, vagy a helybeli katonaság által egy hatósági személy főfelügyelete mellett teljesíthető. A tűzoltás körüli munka közben előfordulható testi sérülések azonnali orvosolhatása tekintetéből szükséges a hatóság részéről egy orvos kirendelése is, ki is a legszükségesebb orvosi szerekkel ellátva, a veszély helyén jelen legyen. Fennebb már emlitém, hogy minden tűzesetnél kell, hogy egy hatósági személy is jelen legyen, ez intézkedik a nép közt a rend fentartása, betegek elszállítása, orvosi segély nyújtása, s végre a felett, hogy a vezénylő rendeletéinek végrehajtása ellen a lakosság részéről akadályok ne gördittessenek. (Vége követk.) Martonffy Károly. Heves és K.-Szolnok vármegyék felirata a magy. kir. minisztériumhoz. Nagymélt. magyar királyi minisztérium ! Czimzett minisztériumnak f. évi julius hó 6-án Budán 2820. sz. alatt kelt, s hozzánk intézett azon rendelete folytán, melyben f. évi junius hó 26-án hozott határozatunkat megsemmisíti, s annak köröztetését szigorú felelősség terhe alatt betiltja, — hivatalos tisztelettel arról értesítjük a czimzett minisztériumot, miszerint mi a ministerium megsemmisítő rendeletét kötelező erejü- 1 e g tudomásul veszszük; s egyszersmind határozottan kijelentjük, miszerint megsemmisített határozatunknak legkevésbbé sem volt czélja a törvények iránti engedelmességet megtagadni; csak aggodalmunkat fejeztük ki a legközelebb hozott törvények lehető és hogy a pénz nagyon szivén feküdt, vallomásából tudjuk; azonkívül azt is értésünkre adja, „hogy szorongattatott éhségtől és baráti kérelmektől,“ és könyvét azért zárja be, hogy tiszteletdiját kikapja. Az bizonyos, hogy Martiál szegénysége fölött panaszkodik, és keserűséggel mondja: hogy mialatt költeményeit még Brittaniában is olvassák , tárczája még sem tud róla semmit. A költők szegénysége fölötti-panasz régi — oly panasz, mely még a nyomda fölfedezése által sem lön elhárítva. Azonban Martial becslés szerint 4400 franknyi összeget nyert epigrammáiért: kis összeg, mit az is bizonyít, hogy véleménye szerint, nem fizették meg kellőleg. Ellenben ha Milton „Elveszett paradicsomáért,“ és Spencer a „Tündér-királynőért“ ily összeget nyertek volna, magukat királyilag vélték volna jutalmazva. Valóban sok iró, a nyomda fölfedezése után, örült, ha müvei kiadót találtak, és ha a kiadási jogért nehány példányt aján dékul nyert. Ezen ajándékpéldányokat tekintve panaszkodik Martiál, hogy sok ismerős ezekre igényt tart, hogy a kis vételárt megtakarítsa. Sőt sokan a sérelmet még azon gunynyal is tetézik, hogy a szerzőtől koldult példányokat eladják. Ha egy részről tagadhatlan, hogy az olvasásnak általános kedvelése és megmérhetlen nyilvánosság volt a sikerdús irók számára nyitva; és ha másrészt az ezáltal föltételezett kiadási tevékenység és a könyvek olcsósága nem tagadható: azon kérdés támad : hogyan volt ily terjedtség és olcsóság a nyomda fölfedezése előtt lehetséges, a mi az irodalom olcsóságának egyedüli eszközéül tekintetik. Hogy a dolgok állása közt Kómában és a középkorban sajátlag párhuzam nem vonható, kitűnik onnan, hogy a könyvek Rómában nem voltak ritkák és drágák, az olvasók száma pedig nagy volt. Hol fekszik ezen különbség alapja? a rabszolgamunka tényében. Rómában a leírással foglalkozó rabszolgák száma százakra, sőt ezerekre ment, mig a középkorban nehány (?) szerzetes és Írnok foglalkozott vele. A rabszolgamunka nemcsak nagymeny- nyiségti, hanem olcsó is volt. A római háztartásban az elöolvasók (anagnostae) és a leírók (librarii) majdnem oly elkerülhetlen szükségesek voltak, mint a szakácsok. Még a hölgyek is leirónő- ket (librariae) tartottak. A rabszolgák nemcsak tollbamondás Után írtak, és kivonatokat készítettek, hanem könyvek másolásával is foglalkoztak , melyeket uraik bírni óhajtottak, és melyek még nem voltak a közönségnek átadva , vagy a boltokban nem voltak már kaphatók. Eleinte ily módon látta el kiki könyvtárát. Lassanként azonban a munkafelosztásra és a foglalkozások elkülönitésérei természetes törekvés a könyvkiadók külön osztályát létesítette. Attikus, egy finom ízlésű férfiú, maga is iró, ki mind a kereskedői, mind az irói hajlamot magában egyesité, a másolatok nagymérvű terjesztésében alkalmat lelt hajlama kielégítésére. 0 ezen czél- ra számos rabszolgát nevelt, és mivel egyúttal igen számos másolót foglalkoztatott, azért a könyveket igen gyorsan szaporitá, és azokat oly áron adhatta, hogy az embereket arra bírta, hogy azokat inkább tőle vették, mint otthon Íratták. Ő a könyveket csekély áron, gyorsan és szép ízlésben állitá ki. Eredménye olyan nagy lön, hogy csakhamar utánzókra talált. A könyvkiadás kereskedelmi ággá lön. Rómában minden városrészben csakhamar számos könyvkereskedő támadt. Az oszlopok telve voltak uj könyvek hirdetéseivel. A kegyenczirók, mint Plinius és Quintilián mondja, a hízelgő kiadóktól ostromoltattak, kik óhajtottak oly könyveket kapni, melyek után a közönség annyira vágyakozott. Ezen buzgalom igen gyakran meg lön büntetve. Nagyon sok példány megmaradt a kiadónak, ámbátor ilyenkor a kültartományok álltak a kiadó előtt nyitva, hova megmaradt könyveit küldhette, és ha a tartományok lázadásban voltak, a megmaradt könyveket, mint Martiál és Horác mondja, sütemények és műszerek betaka- rására lehetett használni. Ily bő rabszolgamunka mellett nem volt szükség a könyv- nyomtatásra. Ha egy rabszolga száz leirónak egyszerre diktált, úgy egy nagy kiadás kevesebb költségbe és rövidebb időbe került, mint ba ugyanaz a mi nyomdáinkban állíttatott volna ki. A leírás gyorsasága a röviditések által könnyittetett. Hogy ezen gyorsaságról képzeletünk legyen, Martiálból tudjuk, hogy epigrammái egész második könyvének leírására csupán egy óra kivánta- tott. Ezen könyv 540 verset tartalmaz, és ha szavait: „egy óra“, betű szerint veszszük, úgy körülbelül 9 verset lehetett egy percz- ben leírni. Ezt alig lehet elhinni. De bármint áll a dolog, annyi bizonyos, hogy a másolás igen gyorsan ment. Egy ily költemény ezer példányú kiadása e szerint, ha kívánták, egy nap alatt készülhetett el. _________ 1
