Eger - hetilap, 1867
1867-06-20 / 25. szám
201 legyen mondva, hallomás szerint 24 banderistát szándékozik magával vinni — a porosz „Nation. Ztg.“ irigykedve, s mintegy ennek horderejét kisebbítendő, beszéli, hogy az a párisi Dép által óhajtva váratik, s hogy nagyszerű fogadtatásra számíthat. A nap még nem bizonyos. Mint a lapokban olvassuk, Komában a sz. Péter-ünnepélyére megjelent püspökök egyetemes zsinat összehívásáért esedeznek a pápa ö szentségének. Eger tanügye. (dx) Kevés vidéki város dicsekedhetik oly sok és annyiféle tanintézettel (hála és dicsőség a nagylelkű alapítóknak!), mint Eger. A tanulók száma is — mindkét nemből — oly jelentékeny, hogy bármely elsőrangú városnak is díszére válnék. Az iskolák minőségét illetőleg, minden műveltebb állapotról eléggé van gondoskodva, a mennyiben a legényegyleti iskola némileg pótolja az ipariskolákat; csak a földműves-osztályról kellene jobban gondoskodni gazdás/.ati középiskolák felállítása által, hol szükségökhöz mért elméleti ismereteken kívül, különösen a szőlészet, gyümölcsészet és kertészet körül nyernének jövendő hivatásuk és kenyérkeresetökhöz mért bővebb oktatást. A hóstyai iskolák számát sem találjuk arányban a kapás és földműves lakosok számához, sőt igen kevésnek. Az illető hatóságok — reméljük — különös gondot fordítanak arra, hogy a nép, mely az alkotmány értelmében, s majdan az uj községi rendszer behozatalkor még inkább birand önkormányzati joggal, eme jogát a kor igényelte értelmességgel gyakorolhassa, és ne legyen holmi spe- culans tribunus plebis-ek szeszélylabdája. Van városunkban 6 nyilvános és 5 magán-, összesen 11 tanintézet, mintegy 56 tanár és tanítóval, és pedig: I. A lyceum három karral: a hittani karban papnövendék hallgató van . 59, » » világi „ „ . 2, L — a jogi karban a hallgatók száma....................104, a bölcsészeti karban....................................... 28. II. A fögymnasium 8 osztályában *) ..............................621. II I. A tanitó-képezde 2 osztályában......................... 61. IV. A városi elemi iskolák 4 osztályában .... 849. V. A 4 hóstyai elemi iskolában........................... 349. A z összes fitanulók száma 1518. Női iskolák. VI. Az angol kisasszony 4 osztályú intézetében: bennlakók és felsőbb nevelésben részesülők . . 52, bejárók.............................................................. 273. VII. Városi hóstyai iskolákban........................................191. A z összes nötanulók száma 516. Magán-iskolák. Ezek többnyire nőiskolák; számukat, valamint tanulóik számát pontosan ki nem tudhattuk, részint, mert némelyek létezéséről is csak véletlenül értesültünk; részint, mert — tisztelet a többségnek — találkoztak oly tulajdonosnök is, a kik gyanús szemmel nézték eme statistikai tanulmányunkat, s protestálván megnevezésök ellen, tanonczaik számát sem mondták be pontosan. Mi tehát ignorálni kényszerülünk azokat. A nevezetesb és magasb nőneveléssel foglalkozó magán- intézetek ezek: VIII. Burchard Saroltáé.................................27 tanulóval, IX. Gruber Erzsébeté...............................28 „ Kiseb b magánintézetek: X. Pócs Lenkéé.........................................20 „ _ XI. Krug Máriáé...........................................18 „ É s még vagy 3 vegyes, kisebb magántanintézetet említettek *) VIII-ik osztályban 36, a VTI-ifcben 50, a VI-ikban 88, az Y-ikben 80, a IV-ikben 79, a Ill-itban 83, a II-ikban 97, az I-söben 108 nyilvános tanuló van ; a magántanulók száma 13. nem a nehány vörösbörü vad, de ezek annyira elgyengültek már az iszákosságtól, hogy ily hosszú útra képtelenek, ha mindjárt ez által életűket kellene is megváltauiok. Igen, ha mind olyan lenne, mint Kesnakupack.“ „Kesnakupack? — kiálték föl, egy tekintetet vetve az indiánra, ki a tűz előtt feküdt és aludt. Ez annyit jelent-e, hogy ő a mi gyorslábú postánk, ki ily szomorú híreket hozott?“ Ezelőtt még sohasem láttam e hírneves személyiséget, ki rendkívüli gyors lábai s vadászatoni ügyessége miatt nagyon nevezetes volt. Béke idején ezen ember, a huron-indiánok egyik kisebb főnöke volt, s kiváló kedvencze az angol tiszteknek, a háború óta azonban, valamennyi kémeink közt legjobbnakbizonyult. Hangosan kiejtett neve fölébreszté a vadembert. Fölemelkedett, karjára támaszkodott, fölnyitá fekete szemeit, s „uaff“- féle hangot hallatott, melylyel bámulását szokta volt kifejezni. „Szüksége van rám a kapitánynak?“ kérdé. „Nincs, jó ember, — válaszolá Havorth szelíden. Te megtevéd kötelességedet, s most nyugalomra van szükséged. Csak abbeli kívánságomat fejezém ki, hogy bár küldhetnék Hamiltonba ily jó futárt, mint te vagy.“ Erre hosszasb tanácskozás keletkezett, melyben az indián is részt vön, s melyben Havorth minden tartózkodás nélkül beszélt, meg lévén győződve ez utóbbinak hűsége és éles felfogásáról egyaránt. Kesnakupack meglehetősen érté az angol nyelvet, s csak olykor-olykor kellett neki valamit francziáúl megmagyarázni, mely nyelven a huronok mindnyájan folyvást beszélnek. Havorth nyíltan bevallá, hogy nem mer a vidéken levő gyarmatosoktól segélyt vagy tanácsot kérni, mert ezek unokái lévén az eredeti franczia gyarmatnak, ellenszenvvel viseltetnek az angol kormány iránt, sőt mi több, még attól is tarthatni, hogy az ellenséget minden mozdulatunkról tudósítani fogják. „Nem merek a faluba küldeni, hogy onnan fogadjunk követet, monda Havorth, mert ama két áruló, Duval és Fournier, bizonyosan megtudnák, s kémkedésre használnák fel a dolgot. Vidékünkön valóban nagyon sok ellenségünk van, kivéve Lick gyarmaton Kendalt.“ „Kitaláltam!“ kiálték fel hangosan, s felugorván, összecsa- pám örömtelten kezeimet, mire az indián ismét hangosan ballatá „uaff“-féle, bámulatát kifejező hangját. Adj 2 napi szabadság-időt, s ez esetre nézve nagyon csodálkoznám a Kendal családon, ha helyzetünkön telhetöleg segíteni nem igyekeznék. Erre aztán nem sokáig okoskodtunk. Megnyervén a kért szabadság-időt, felvevém kabátomat, bebújtam egy a vidéken divatos öltönybe — bivalybör-ruhába — azért is, hogy katonai öltönyöm miatt feltűnést ne okozzak, s magamat veszélynek ki ne tegyem, s elindultam a metsző kemény hidegben a Lick gyarmat felé vezető utón. E gyarmat, mely a tó egyik öblénél elterült, egy menekült angol családé volt, melynek ifjú tagjai, ha mindjárt az új-világban születtek és nevelkedtek is, szülőikhez hasonlag szívvel mégis Anglián csliggtek. S hogy ép hozzájok fordultam, s őket ajándékoztam meg bizalmammal, annak egyik főbb oka az is volt, hogy e család legidősb fia — Kendal Vilmos — mintegy 18 éves fiatalember — az egész tó-part hosszában a legnagyobb s legjobb jéghajónak birtokosa volt. Ily jéghajók sajátságos és csak Kanada felső részében használtatni szokott szállítóeszközök, melyek kezeléséhez oly bizonyos neme a bátorság és Ugyeségnek kívántatik, melyet nem sajátíthat el akárki könnyen. Inkább bárkának látszik, többnyire vitorlákkal van ellátva, s rendesen a vidék legerősebb faneméböl készül. A jéghajó külsején, a gerincz hosszában, két éles és kiálló széllel ellátott vaspánt van alkalmazva, melylyel korcsolya- szerüleg hasítja a jeget, s a vitorláktól hajtatva kormányruddal irányoztatik, s nyilsebességgel sikamlik tova ajégfelületen. Kedvező szélben gőzhajó gyorsaságával halad a jéghajó, kezelése azonban nagyon sok veszélylyel jár. Jégbetörés, s hirtelen támadt zivatarok általi összezuzásnak is ki van sokszor téve a jéghajó, miért is használata nem oly általános, mint a szánkáé. A gyarmathoz vezető ut nagyon fáradtságos volt rám nézve. Minden óvatosságom daczára, többször egész mellig jég és viz közé estem, s rendesen térdig érő hóban kellett gázolnom. De én minden erőmet megfeszitém, s nemsokára a Kendal család meleg szobájába értem, hol aztán röviden előadtam a dolgot, és segélyért folyamodtam. A családi kör, melyet itt találtam, valóban kedves látványt nyújtott, — s az öreg, őszbe borult családapa, — a tisztes kinézésű s még mindig szép anya, ki a kanadai nap daczára is megtartá fehér arczhörét, a különböző korú csinos lánykák, és a nyílt és lelkes tekintetű Vilmos szép, napbarnított ar- czával — mind a legnagyobb érdekkel és megindulással hallgatták beszédemet. (Folyt, köv.) *
