Eger - hetilap, 1867

1867-01-17 / 3. szám

nyilvánított testvéri vonzalmát is, s viszont egyesületünk is egész készséggel biztosítja a testvéregyesületet a baráti viszony foly­tonos íentartásáról, e tekintetből a kívánt irományok s egyéb, az egyesület körülményeit és működését földerítő kiadványok megküldetni rendeltettek. 6. Olvastatott az egyleti pénztárnok előterjesztése, mely szerint jelenti, hogy miután a vidéki péuztárnokok, a múlt évben beszedett egyleti dijakat ezideig be nem kiildék, a rendes évi számadás be nem rekesztetbetett, következve pontos pénztári maradványt ezúttal kimutatni nem lehet; mindazonáltal annyit biztosan jelenthet, hogy a múlt havi igazg. vál. ülésen a dijak befizetésére nézve hozott felszólító határozatnak azon kedvező eredménye lett, hogy a pénztár minden évi kiadásait teljesen fedezheti. Tudomásul vétetett. Kelt mint fenn. Hitelesiték: Györffy Ignácz, Jeszenszky Sán­dor. Jegyzetté: Rigó Antal, titkár. Politikai hirek s események. Ausztria. A „Wiener Abp.“ számítása szerint, ha az uj hadkiegészítési reudelet foganatosittatik, az évi ujonczilleték alig tehető többre 120,000 főnéi. Tehát 12 évet 120,000 emberrel fel­véve, az annyi, mint 1,440,000 ember. Leszámítva ebből a közön­séges 4% évi fogyatékot, 12 évre körülbelül 25% középszámot ad, s lesz a fogyaték 360,000 ember. És igy lesz a hadsereg lét­száma 1,080,000 fő; beleszámítva mindkét tartalékot, és a ha­tárőrvidékből külön 52,000 embert, lesz összesen 1,132,000 fő. Az általános honvédség létszámát az egész birodalomban, ugyané lap szerint, mintegy 3 millióra tehetni. — A választási mozgalmak a Lajtán túl megindultak. Sokan kételkednek benne, hog) a rendkívüli birodalmi tanács, mint tel­jes, létrejöjön, annyi bizonyos, hogy a németek minden követ megmozditnak annak megakadályozására; nekik csak teljes reichsrath kell a februári pátens alapján, melybe csak ők menné­nek be, hogy aztán a többi nemzetiségekre tetszés szerint tör­vényt datálhatnának. Francziaország. Hirszerint Párisbau messze szétágazott orleanista-összeeskiivésnek jöttek nyomába. — A franczia külügyminisztériumban valószínűnek tartják, hogy a párisi szerződést aláirt hatalmak confe'rentiára gyűlnek J össze Konstantinápolyban, melynek tárgyát a szerb kormányna k a szerb várak kiürítésére vouatkozó követelése képezné. — A párisi hirek közt nagy szerepet játszik az osztrák- franczia-j olasz véd- és daczszövetség hire, mely készülőben van, vagy tán már létre is jött. Az „Independance“ szerint minden körülmény e hir hitelességére látszik mutatni. Olaszország. A Róma és Florencz közti alkudozásokról az „Alig. Ztg.“ romai levelezője azt írja: hogy Róma elfogadja Olaszország terjedelmes engedményeit, de részéről legkisebb viszontszolgálatra sem ereszkedik le. Egy jan. 8-iki florenczi távirat szerint, a püspökök kineve­zése fölötti alkudozások befejeztettek. A kinevezés a pápa által történik, egyetértve az olasz kormánynyal. Az exequatur formali­tásai megszűnnek. Egy jan. 11-iki párisi távirat jelenti, hogy a vallást illetőleg megállapodás jött létre, mely szóbeli jegyzék alakjában van szerkesztve. Oroszország. A „Kreuzzeitung“ római levelezője Írja, hogy Rómában az ott élő orosz művészek Londonból vett leve­lek nyomán azt beszélik, hogy II. Sándor orosz czár ellen ismét merénylet történt volna, s messzeterjedő összeesküvés léteznék. — Pétervárról jelentik, hogy Lengyelországba az orosz állam centralistieus rendszere bevitetett. Lengyelország teljes beolvasztása az orosz birodalomba, el van határozva. Az összes európai sajtó nagy indignatióval foglalkozik Lengyelország szo­morú sorsával, de a muszka kormány nem is hederit a sajtó nyi­latkozataira, a nagyhatalmak pedig nem tesznek semmit, legfö- lebb talán jegyzéket intéznek Pétervárra ez ügyben (vagy talán ezt sem), az pedig egy muszka hajszálat sem fog meggörbíteni. Spanyolország. A spanyol forradalmi junta kiálványt bocsátott ki a spanyol néphez, hadsereghez és papsághoz; e ki­áltvány nyíltan kimondja a királynő letételét és a Bourbon-ház uralkodásának megszüntetését ezélzó tervét, és a nemzeti fölséget élteti. A kormány azonban mindinkább erősíti magát, s szaporítja azon szabályokat, melyekkel Spauyország nyugalmát biztosítani akarja. — Az „Epoque“ szerint, egész Spauyolországban nagy izgatottság uralkodik, s azt hiszik, hogy Cataloniában fölkelés fog kitörni. Törökország. Konstantinápolyból azon hirt közük, hogy Musztafa basa a candiai fölkelést elnyomta. E hírnek azonban föltétien hitelt még nem adhatunk; máskor is jelentettek már lék, — s a bírák nem is röstellették a boszorkányt levetkőztetni, hogy a hóhér az állítólagos ismertető jelek után vizsgálódhassák. Ha aztán valahol anya-jegy vagy máj-foltra találtak, az ördög­bélyege fel volt fedezve. A gyanú alatt levő egyén oly hirtelen, annyira alattomban s véletlenül fogatott el, a mennyire az csak eszközölhető volt, s pedig legfőkép azért, nehogy ideje lehessen, magát boszorkány­ságával megmenteni, vagy mássá átváltoztatni. A befogottnak egyszersmind holmija is megvizsgáltatott, hogy nincs-e közte bo- szorkánykenöcs vagy egyéb bű-szer, vagy az illetőnek az ördög­gel kötött szeződése. Mig ez történt, azalatt a bírák a tanúvallo­másokat írták össze. Egyetlen egy tanú is elegedö volt, ha mind­járt eretnek vagy gonosztevő volt is. A 16-ik század törvénykezési rendszere szerént azonban ilyes eljárás még nem volt kielégítő, ily bizonyítékok nem döntöttek el semmit, hanem jobbára minden a gyanúsított egyén önvallomásától függött, s hogy ezt létesítsék, a kinpadot vették igénybe, melyen aztán a szerencsétlen áldozat borzasztó kínzás közt különfélét, s jobbára a babonás biró kívá­nalmával teljesen megegyezőt vallott. A szerencsétlenek jobbára azt vallották, mire őket az Írnokok bírák, poroszlók felszólították, vagy a mi ijedtökben eszökbe jutott — igy : hogy Istentől eles­küdtek, hogy vihart idéztek elő, ezt vagy amazt megigézték, a boszorkány-ünnepet megülték, s arra vasvillán vagy sepriinyélen a levegőn keresztül nyargalva elmentek, s több effélét. S ezen esztelenségeket erősen hitték a bírák, hitte a nép, s jobbára még a tudós férfiak is! — Minderről régi hiteles okmányok tanúskod­nak, melyek ha mindezt nem bizonyítanák, el sem hinnők, hogy úgy volt. Még az sem ingatá meg őket ebbeli hitükben, hogy az ördög az elitélteket az elhatározó pillanatban magukra hagyá, hogy a vele kötött szerződést nem teljesité, s hogy az abból eredt előny az emberekre nézve épen nem volt arányos az örök üdvös­ség koczkáztatása s a megégettetés veszélyével, melynek ki va­lónak téve. E mellett sok boszorkány minden állítólagos boszor­kánysága daczára is, nagy szegénység és nélkülözésben sinlett. De hiúban, ily örült a balhiedelem! — Sok esetben a kiupad igénybevétele előtt még nehány úgynevezett „boszorkánypróba“ tétetett, melyekből aztán a vádlott bűnös vagy ártatlan voltának ki kellett volna derülni, ezek azonban teljesen hasztalanok vol­tak rá nézve, mert minden esetben a vádlott vesztére magyaráz­tattak, ki csak akkor állíttatott volna szabad lábra, ha ellene semmiféle tanúbizonyság nem szólt többé, erre pedig alig volt példa. Legáltalánosabb volta „könypróba.“ A biró ugyanis a vádlottnak fejére tévé kezét, s ezen szavakkal megesketé: „Ama keserves könyekre, melyeket Jézus a keresztfán hullatott üdvö­dért, hullass könyeket, ha ártatlan vagy, ha pedig bűnös, ne hullass.“ Ha nem tudott könyezni, bűnösnek tartatott; . . . „mert tapasztalás szerint“— mint a „boszorkány-pöröly“ megjegyzi — az ilyenek, ha vétkesek, annál kevésbbé könyezhetnek, mennél inkább azok ; köuyek a bánat jelei, s az ördög minden módon azon van, „hogy a könyezést megakadályozza“ ; -- hakönyezett, akkor azt fogták rá, hogy az ördög csak amúgy látszatra nedve- sité meg szemeit és arczát. Ezenkívül még a „ttipróba“ is hasz­náltatott. A forradás a homlokon, vagy más feltűnőbb jegy a testen, tűvel szuratott át, ha nem vérzett, (mi forradáson, a vas­tagra összenőtt bőr miatt könnyen megeshetett), már bizonyos jele volt annak, hogy a vádlott boszorkányságban van; ha vér­zett, nem tekintetett az ártatlanság bizonyitéka gyanánt, mert hisz ily esetben az ördög maga eszközlé a vérzést, hogy ezáltal a boszorkányt megmentse. Ha a bírák rávették a vádlottat, hogy vallott, akkor aztán azt is akarák tudni, kik bűntársai, ki tanitá meg az illetőt a bo­szorkányság mesterségére, kikkel volt a boszorkány-ünnepen ? A kinpadtóü félelem miatt a vádlott gyakran ellenségét adá fel, vagy nem ritkán olyat is, ki véletlenül eszébe jutott, ezek aztán hasonlőkép befogattak, kinpadra vonattak, és megint másokra vallottak. Ép ezért a boszorkány-pörök, mondhatni, végtelenig elhúzódtak, s egyik kivégzés a másikat érte.

Next

/
Thumbnails
Contents