Eger - hetilap, 1867

1867-05-30 / 22. szám

181 nepre, melyek földiszitve a város főbb utczáin előbb körülvezet­tetnek. A pékek pedig megígérték, hogy a népünnepen osztandó kenyeret ingyen fogják kiszolgáltatni. Hát a korcsmárosok nem hajlandók-e a szép példát azáltal követni, hogy a népünnepen csapra ütendő 300 akó bort ingyen adják? — A királydombon a karzat felső része vörös bársonynyal fog befödetni; maga a kar­zat fehér köböl van, s igy a domb az azt fedő gyeppel a nemzeti színeket fogja előtüntetni. A domb már teljesen elkészült, a tér szabályozása és kiköveztetése is nehány nap múlva végbemegy, s ezután ünnepélyesen fog majd a halom feljárata behintetni ama föld egy részével, melyet a municipiumokból küldtek föl. fFegyvernek-egri lóvonatu vaspályát tervez gr. Szapáry Gyula ö mlga. E pálya T.-Füredet és Poroszlót érin­tené, s rendeltetése egy, közel félmillió holdnyi területnek a vas­úthálózatba befoglalása, valamint a tiszai és tervezett hatvan- miskolczi vasút összeköttetése. A mérsékelt építészi alapot rész­vények utján szerzik be. f (Kinevezések.) Herrich Károly, tiszaszabályozási központi felügyelő a közmunka- és közlekedési minisztériumhoz tiszteletbeli osztálytanácsossá; Fest Vilmos és Wallandt Henrik orsz. építészeti felügyelők, Reitter Ferencz főmérnök és Langer Károly vasúti állomási főnök pedig ugyanoda osztálytanácsosokká neveztettek ki. Továbbá a földművelés-, ipar- és kereskedelem­ügyi minisztériumhoz Reitz Frigyes bányakapitány és Keleti Ká­roly osztálytanácsosokká, Danielik József pedig ugyanoda titkár­rá neveztetett ki. f (M áj u s i fagy.) E szomorú csapás, fájdalom, ez idén is meglátogatott bennünket. Múlt vasárnap virradóra igen sok egri szőlősgazda nagy szomorúságra ébredt föl, mert egy fagyos éj, terméséhez kötött reményeit megsemmisítette. Mint értesülünk, legtöbbet szenvedtek a felsöcziglédi, almagyari, kőporosi, kocsi, hajdú-, birka-, bajusz-, rácz-, szarkás- és paphegyi szőlők. Né­mely gazda termése egészen megsemmisült. Némely szőlőhegyek, mint a Galagonyás, Sikhegy és Eged, mint halljuk , megkímélve maradtak. A völgyekben és lapályos földeken levő bab, burgonya és kukoricza is semmivé lettek. — Mint Gyöngyösről tudósittatunk, a szombat-éji fagy ott is tetemes kárt tett, az aljszölök termésének felét meg­semmisítette, a magasan fekvő szőlők azonban nem szenvedtek. Gyöngyös környékén legközelebb jégeső is volt, mely tetemes pusztításokat tett, de Gyöngyöst ezen elemi csapás megkímélte. — (Színészet.) A Némethy György művezetése alatt működő szintársulat, habár személyzetének csak egy része érke­zett még meg, előadásait múlt szombaton Lendvai Mártonnak „Nem tűröm a háznál“ czimii vigjátékával megkezdte, s másnap ismét két, egy fölvonásos vígjátékot hozott színre, u. m. a „Szóra­kozzunk, vagy: eső és napfény“ és a „Köszöriiletlen gyémánt“ czimüt. Mindkét előadás sikerült, s kezeskedik arról, hogy a tár­sulat, ha teljes személyzete együtt lesz, élvezetes estéket szer- zend a közönségnek. A helybeli katonai zenekar közreműködése az előadások érdekét nagyban emelé. Sajnáljuk, hogy a két első előadáson oly kis számú közönség volt jelen ; de reméljük , hogy ez nem lesz igy jövőre ; az egriek pártolni szokták a művészetet. f Buda városa Házmán Ferenezet választá polgár- mesterének, ki 1848. óta, mely évben hasonló minőségben állt a város élén, Amerikában élt, honnan julius elején fog hazájába visszatérni, hogy ezen díszes állomást, melyre választói bizalma újólag megbivta, elfoglalja. fABudánál elesett honvédek sírjait f. hó 21-én, mint a budai vár bevételének évfordulóján, nagy ünnepélyesség­gel megkoronázták. t Arad városa képviselőtestületébe öt izraelitát is be­választott, s az izraelita község jegyzőjét városi tiszteletbeli jegy­zővé nevezte ki. t A nyilvános iskolák tanítóinak fizetése, mint a „P. Hírlap“ hallja, az oktatásügyi minisztérium legújabb intézke­dése folytán, egy negyedrészszel föl fog emeltetni. f(A magyar birodalom statisztikája nemze­tiségek szerint.) Fényes Elek a magyar tud. akadémia folyó évi april 8-iki ülésében bemutatta a magyar birodalomnak az 1857-iki összeírás alapján általa nemzetiségek szerint összeállí­tott statisztikáját, mely szerint van a magyar birodalomban: 6,155,145 magyar, 2-247,263 román, 1,510,768 tót, 1,270,590 hor- hát, 1,219,718 német, 1,002,040 szerb, 391,458 ruthén, 288,467 szlavón, 56,926 sokacz, 44,707 vindus, 31,170olasz, 12,048 bolgár, 1,886 clementinus. * A ,Vaterlandnak‘Írják Bogárosból, a temesi Bánságból, hogy ott puskalövésekkel szokás a hernyókat pusztítani. Megtöl­tik u. m. a puskát puskaporral, de fojtás nélkül, szerinte 3—4 lö­vésre lehullanak a hernyók. Meglehet, hogy úgy van a dolog, próbálni szabad. Csak azt felejtette el a közlő megírni, gyorspus­kát vagy vontcsövűt kell-e használni, és az erdőkben vagy szil­vásokban talán ágyukat ? ! — Több felöli hírek folytán kénytelen vagyok a választ­mány nevében kijelenteni a félreértések kikerülése miatt, hogy az egyleti választmány a városunkban megjelenő „Buzogány', czimü lap szerkesztésével sem szellemileg, sem anyagilag sem­minemű összeköttetésben nincs, és ezennel ellentmondók minden, az egylet nevével történt és történhető visszaélésnek. Kelt Eger­ben, május hó 29. 1867. Ifj. Nánásy Ignácz, s. egyleti titkár. — (Köszönetnyivánitás.) Tek.íMarsó Sámuel ur honfiúi érzelme és vallásos kegyeletéről ismert lelkes neje, újabb bizo­nyítékát adá nemes, jótékonyságot örömmel gyakorolni kész szi­vének azáltal, hogy az egri kovács- és kerékgyártó-czéh zászló­ját, mely 60 éven túli használata után megújittatott, egy szép, hazánk három-szinét viselő szalaggal és koszorúval diszité fel. — Fogadja a nemeslelkü úrnő az egyesült czéh-testiilet részéről há­lás köszönetünket. Egerben, május 28. 1867. Urményi Antal, fö-czéhmester. f A „Narodni növi ni“ czimü cseh lapot felségárulás miatt perbe fogták. E lap sans géné a muszka czárt hívta segé­lyül, hogy szerinte az osztrák szlávokat a német-magyar elnyo­más alól felszabadítsa. f (Követválasztások.) Hunyadmegyében gr. Lázár Kálmán, Gyula Fehérvárott Török Dániel, Kolozsvárott gr. Esz terházy Kálmán választattak meg országgyűlési képviselőkké. — (Nyilatkozat.) Szombat óta tűröm azon sebes szárnyakra eresztett álhirt, mintha az „Idők Tanúja“ máj. 25-iki számában közlött „egri tisztujitás 1 • Írója én volnék. Legyen az említett lap névtelen levelezője akárki, azzal mit sem törődöm ; rovattam legyen meg bármily kíméletlenül egyes könnyenhivök által , azt is meg­bocsátom a személysértés ügyében lsardoskodók első hevének: de a további, és is­mert nyilt jellemem beszennyezésére irányzott minden operatio ellen tiltakozom, mivel az „egri tisztujitást“ — nem én Írtam. Legilletékesebb bizonyság erre az „Idők Tanúja“ szerkesztője, kit ezennel felhatalmazok és felhívok, hogy mondja ki egyenesen : én írtam-e ama czikket vagy sem ? *) Eger, május 28. 1867. Lojkó Mihály , érseki lyceumi tanár, és egri választópolgár . — (Halálozások.) Meghaltak május 22—30. Raben- stein Auna 45 éves, Ruskó Mária 60 éves, Szabó József */2 éves, Szabó István 51 éves, Siller József 4 éves. 3 fi-, 2 nőnemű, össze­sen 5. Született a hét folytán 5 fiú, 9 leány, összesen 14. Házasság­ra lépett 5 pár. Gazdaság és üzlet. Egei’, május 28. A gabnaüzlet folytonosan lanyha, és da­czára annak, hogy az itteni piaezon kevés vevő jelentkezett, a tulajdonosok és termelők még tartózkodók. — A gabnaárak a legutóbbi héten ismét nyomottak voltak, s Becsben a múlt szom­bati gabnabörzén köblönkint 40 krral estek. —Nagyobb vásárlást csak a helybeli gőzmalom tett, mely 2000 köböl 86 fontos búzát és 600 köböl rozsot vett. Minthogy Trieszt és Briinnben — hová a helybeli gőzmalom a jelen hét folyamában közel 1200, már előbb megrendelt zsák lisztet fogyasztás és Alexandriába való kivitelre küldött — az elmúlt napokban volt tartós hideg miatti aggodalomból (mely azonban nem valósult) a lisztüzletben az ár magassága állandóan tartós volt ; azért a helybeli gőzmalom is az utolsó hetivásárra behozott csekély gabonamennyiséget 20 krral drágábban vásá­rolta meg. (p) — A piaczbiztos följegyzése szerint, behozatott máj 27-én: búza 55, kétszeres 40, rozs 50, árpa 12, zab 20, kukoricza 40 — összesen 217 köböl. Az árak következők voltak: búza 11 ft 20 kr, kétszeres 8 ft 80 kr, rozs 8 ft, árpa 5 ft 60 kr, zab 4 ft, ku­koricza 6 ft. Széna nem volt. Burgonya köblös zsákkal 1 ft80kr. A múlt pénteki hetivásárra behozatott összesen 399 köböl szemes élet. A búza 30, a kukoricza pedig 20 krral drágább volt, mint tegnap; a többire nézve az árak megegyeztek a tegnapiakkal. — (Börze, máj. 27.) Arany 5 ft 94 kr. Ezüst 124 ft 75 kr. _________________________________________________________\ F elelős szerkesztő: Vida József. *) Mi is constatálhatjnk, hogy azon levél, sértő kifejezései és személyes kedd irmod or miatt átalánosan kellemetlen benyomást tett. Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents