Eger - hetilap, 1867

1867-05-16 / 20. szám

161

Nagyobb szüksége támadt? Eladta hol üde, hol avas takarmányát, mert abból soha ki nem fogyott; s volt deli szép lova, büszke szarvú kövér marhája.

Szabályozás előtt a tiszavidék az árterek miatt letelepedésre kevesebb embert fogadhatott föl, de a fölfogadottakat a tej és méz bőségével látta el, s könnyebb eltartást nyújthatott nekik; jelenleg akár a vándor-székelyeket is keblére ölelhetné, nyughelyét, szállást, telepet adhatna nekik, de csak úgy, ha némely időben kenyeret is hoznának magukkal.

Szabályozás után, melynek végrehajtását az uj birtokviszonyok is elkerülbetlenné tevék, az eddigi árterek, melyek annyi gulyáknak, csordáknak legelőül, s annyi megszámlálhatlan seregü vizimadaraknak szolgáltak tenyészbelyül: a szaporodni, 8 gyarapodni kellő magyar fajra nézve sokkal méltóbb hivatással s ren- i deltetéssel, mindennemű gabnatermö földekké váltak, uj tanyatelepekké alakultak, napról napra még inkább alakulnának, ha úgy néha itt-ott a régibb fokokon, mindannyi bezárható s kinyitható természetes csatornákon, meg lehetne azokat vízzel futtatni, vagy ha az ég annak idejében vízhez szokott rétegeitől soha meg nem vonná az esőt.

De már időn kívül van arról tanakodni, hogyan s miként lehetett volna legczélszerübben a szabályozást megtenni; hogy például annak egyedül csak lehető legtöbb átmetszésekből kellett volna-e állani? vagy hogy felülről, vagy alólról kellett volna-e a védgátakat csatornák készítésével együttesen, vagy azok nélkül kezdeni emelni? minderről már szó nem lehet, hanem arról, hogy mily életkérdéssé vált nemcsak a tiszavölgyi megyékre, de magára az országra nézve is, a megtörtént szabályozást töké- letesbiteni, s azokat akkép fentartani, hogy minél kevésbbé lehessenek veszélyesek; s ha ezt a társulatok önerejükből meg nem tehetnék, tegye meg az ország, s teendői közé vegye föl a Tiszavidék népeinek megmentését.

Ez érdemben mi az egyes tiszavölgyi megyék összes erejét is kevésnek tartjuk, mert nemcsak hogy ki vannak már merülve a folyammenti birtokosok, de mert maradt különben is ezek mindegyikének külön-külön, épen a tiszai áradások következtében elég tennivalójuk, mint például kettős megyénknek is Poroszló és Ti- sza-Füred között.

Tehát a poroszló-tiszafüredi töltés iránt akarunk mi ezennel legelőször is megyei közfigyelmet, s érdeket ébreszteni; ezen töltés iránt, mely különben is a megye gondviselése alatt állana, s mely kettős megyénknek úgyszólván egyik közlekedési fővonala.

Ritka év, hogy ezt az árvíz meg ne szakítaná, mint ezidö szerint is; s szerény bátorsággal kérdjük: mikép leszünk már ezen töltéssel?

Ezt minden évben igazgatják: s hogy mily sok munkaerő megy reá évenkint, csak is a szomszédos községek jegyzőkönyvei mutathatnák ki hitelesen. S hogy az idei, meg az 1863-diki több mint 30,000 ftnyi ínséges munkák állami segélypénzéböl mennyi forint fordittatott reá, szintén csak az illetők tudnák megmondani ; s mégis ott vagyunk vele, a hol voltunk, vagy elkezdtük, vagy tán ott sem!

Csak hiában! A hullámok ellen félmunkát megkezdeni, hogy azt majd folytassuk, azután meg valamikor be is végezzük: roszabb, hiányosabb s kedvetlenitőbb valami a semmi munkánál.

Poroszló és Tisza-Füred felöl két részről, mint a himes virág, °ly gyönyörű munka tétetett rajta, csak az hiányzott még, hogy valami kömázzal nem borittatott be; de például a lényegesebb kellékből elmulasztották a fölemelt, s föl nem emelt töltés felszínét jól meghordani kavicscsal, fövenynyel, holott abban az időben több helyütt kiszáradva lévén a Tisza, a fenekén annyit lehetett volna fölszedni, mikép akár egy egész vármegye utait meg lehetett volna azzal hordani. Lett azután rajta annak idejében sár meg sár, úgy hogy kénytelen volt a fuvaros ott hagyni kocsiját, s úgy ballagni tovább keserű emlékkel s kifogott gebéivel. Az ezer karú nép inségsztilte munkáját pedig szüntelen nyel- desi azóta az éhes hullám mindkét oldalról; s miért? mert elmaradt a rőzsézés, el a véges-végig szükségelt palánkolás.

Az igaz, amaz állami segélyerönek más vidékek Ínséges munkáira is kellett fordittatnia; a mi aztán ezen töltésre maradt, azzal mindezt igy véghezvinni nem is lehetett, ezt megengedjük; de az is igaz, hogy e közlekedési fővonal fentartása végett mindennek itt igy kellene, vagy kellett volna már régen történnie.

Mily könnyű volna itt fűzfából a hullámerö némi megtörése . végett egy szakadatlan élő, sürli sövényt, elöbástyát nevelni, I

amint e töltés hosszában mindkét oldalról több helyütt látható is; de uagyobb részén ám egy árva élöfa sincs.

A szabályozás összébbszoritván az árvizet, e töltésnek a védgátakkali harmónia tekintetéből is mindenesetre emelkedet- tebbnek kell lenni, mint volt hajdanta, 8 nagyobb tömegű viz rohamának állván keresztutjában, nagyobb rongálásnak is marad az ezután kitéve, s e végett, erősebbnek is kellene lennie, mint volt ismét hajdanta: de ép azért kevésnek is tartjuk mi az éven- kinti tatarozást; valamint ahhoz képest, hogy ez biztos, szilárd, akadálytalan közlekedési vonal lehessen, az itteni, kebelbeli szomszédos községek erejét is csak sikertelen pazarlásnak tekintjük.

És midőn e sorokat írjuk, e pillanatban bálijuk, hogy az ár ismét nő; hogy e töltés sok helyütt alig látszik ki a vízből, mely széltiben dől rajta keresztül. Mely körülmény azt a meggyőződést szüli bennünk, mikép ama három-négy hidat, melyek alatt kellene az árfolyamnak átmenekülni, legalább még három-négygyel volna szükséges szaporítani; a legelső gyakorlati eljárás az lenne, hahogy a megyei főmérnök rögtöni kiküldést nyerne annak megvizsgálására: hogy az áttörő víznek hol s mely helyeken nagyobb a rohama? mi természetesen az építendő uj hidaknak helyeit önként felmutatná. Tariczky Endre.

A luxemburgi ügy.

A londoni conferentia május 6-án, mint mondottuk, csakugyan összeült; és pedig ugyanazon teremben, hol 3 évvel ezelőtt az Elbe-herczegségek felett conferentiáztak, ugyancsak május havában. A babonás politikusok c körülményből balsejtelmeiket el nem mulasztották a világgal tudatni. Jelenvoltak mindazon hatalmasságok, melyek 1839. Hollandiának a luxemburgi nagyherczegsé- get garantirozták, azonfelül Belgium és Olaszország.

Egy előlegesen megállapított egyezkedési tervezetet terjesztettek elő, melyben Luxemburg nemzetközileg semleges államnak nyilvánittatik, (azaz a német szövetséges államok sorából kikebleztetik) és a hollandi király kezén hagyandónak terveztetik; — melyben továbbá ajánltatik, hogy mindkét fél minden területi kárpótlásról lemondjon; hogy Poroszország megszálló csapatait Luxemburgból azonnal kivonja; az önálló erődöket saját költségén leromboltassa; s végre, hogy ezen állása Luxemburgnak Hollandiához, a jelenlévő hatalmasságok által garanti- roztassék.

Nehézséget okozott e tervet illetőleg Poroszország a csapatok kihúzásának idejére — és Angolország a garantiára nézve. Utóbb azonban ebben is megegyeztek, és a béke május 11-én aláíratott, s igy az európai béke, legalább egyidöre, biztosítva lenne.

Nagyban elősegítette a kiegyezkedést az, hogy mindkét rész még nem tartja magát elegendöleg felkészültnek; továbbá a párisi mükiállitás, melyhez Francziaországnak, de a többi európai államok kereskedőinek és termelőinek annyi érdeke van kötve ; Ausztria, melynek misem esnék nehezebben, mint szépen nekiindult alkotmányos kifejlődésének pályáján háborúba keveredni; végre ADglia, mely mindkét rész győzedelmétől egyaránt tartott.

Á „Mem. Diplom.“ szerint párisi politikai körökben azt beszélik, hogy e conferentia egyszersmind utat készített egy európai congressusnak.

Ha már most kérdi valaki: mi a véleményünk a megkötött békére nézve? azt feleljük: a baj elhúzódott, de el nem múlt; mert ha Napoleon mégis megtámadná Luxemburgot, az európai hatalmasságok a garantia daczára is nem együttesen Napóleon ellen, de érdekeik szerint fognak a pártok mellett csoportosulni, mintha semmi londoni conferentia nem tartatott vol na, azt pedig, hogy a mire egyszer Napoleon annyira vágyódott, oly könnyen elfelejtette, kötve hiszszük.

A mi hasznunk az, hogy békénk van alkotmányos kifejlődésünkre ; a francziáké, hogy zsebre rakják a meg nem zavart kiállításra özönlő világ pénzét; Napóleoné, hogy ezen ügy által, már-már igen fogyó popularitását a porosz elleni gyűlölet szitása által fölfrissitette; a hollandi király akár igy, akár úgy biztos, most nyugton bírja a tartományt, ha a porosz bele akarna szólni, ismét alkuba lép a francziával.

És Bismark? ő gyűjti ezen utón a sympathiákat magának és Poroszországnak Francziaország rovására.