Eger - hetilap, 1867

1867-05-02 / 18. szám

142

Ezután ő méltósága kineveztetési okmányát kihirdetés végett bemutatta, s a szokásos föispáni esküt a felolvasott esküminta szerint ünnepélyesen letette. Az eskütétel után Erdélyi József, alkotmányos főjegyző a testvérmegyék nevében a következő meleg szavakkal üdvözlő ő méltóságát :

Méltóságos föispáni helytartó úr! Méltóságos gróf!

Heves- és K.-Szolnok t. e. vármegyék bizottmánya nevében a legmélyebb tisztelettel üdvözlöm méltóságodat.

Üdvözlöm azon tisztelettel, melylyel méltóságod fényes és törvényes állásának tartozunk;

azon bizalom és szeretettel, melyet méltóságod polgári és közszolgálati felejthetetlen működései gazdagon kiérdemeltek;

s azon édes reménynyel, hogy méltóságod sokat szenvedett hazánkat, valamint eddig, úgy ezentúl is forrón fogja szeretni, hogy a jog, törvény, igazság, közvélemény és többség akarata előtt mindenkor tisztelettel fog meghajolni.

Az eskü, mely előttünk letétetett: komoly és szent; a beszéd, mely ajkairól elhangzott, példás és emlékezetre méltó; de minket nem annyira az eskü és adott szó nyugtat meg: mert hiszen hány fejedelem és államférfi szegte már meg ünnepélyes esküjét, szavát, s hány nemzet és család öröme, boldogsága lett e bűnös merénylet áldozata ? — minket főleg méltóságod ismert szép lelke biztosit, s azon lovagias érzelem, mely azt ékesíti.

Ily felfogás és érzelemmel eltelve, kérjük az egek urát, a véghetetlen jó Istent: hogy méltóságodat a sokat szenvedett nemzet- s testvér-megyék javára, díszére, számtalan éveken át boldogan éltesse!

Mindkét beszédnek egész terjedelemben jegyzőkönyvbe iktatása és kinyomatása határozatba ment. Ezután felolvastatott a m. kir. minisztériumnak Budán april 10-én kelt, s a testvérmegyék közönségéhez intézett azon körlevele, mely a minisztérium kivánatait s a törvényhatóságok feladatát, jogkörét és kötelességeit tárgyazza, s a megyét a törvényes rend megőrzésére, a tisztválasztások szabályszerű megtartására, s a minisztérium szükséges támogatására felhívja. Ezt követte Isaak László, alkotmányos másodalispán hivatalos jelentése, melyben körülírja mindazon eseményeket s tényeket, melyek 1861. nov. 18. óta a megyét érdeklőleg fölmerültek; s egyszersmind az 1861-iki alkotmányos tisztikar hivatalát a bizottmány kezébe letette.

Másnap, april 30-án és folytatólag május 1-én, főis- páni helytartó ő mlga elnöklete alatt megtartatott a tiszt- ujitás, melyben ötszáznál több szavazó vett részt, s a választások, nehány kivételével, fölkiáltás utján történtek. Az eredményt sietünk t. olvasóinkkal közölni, a mint következik :

Első alispán Puky Miklós,

Másod alispánok: Isaak László (székhelylyel Egerben),

Halassy Gáspár (székhelylyel Szolnokon), Főjegyző Erdélyi József,

1- ső aljegyző Zalár József,

2- ik „ Lipcsey Tamás,

3- ik „ Szederkényi Nándor;

Főügyész Berecz Ferencz,

Alügyészek : Vasváry Károly (Egerben)

Adám András (Szolnokon);

Főpénztárnok Okolicsányi József,

Alpénztárnok Bozsik János;

Központi szolgabiró Kürthy Ferencz.

■4 T A R

C Z A.

A homályos ház.

Egy ereklye a múlt időből.

XVII.

Mig Alva Alieet szobájába kisérte, Simon hűségesen őrizte Mandelt. E közben Viktorra iszonyú köhögés jött, s úgy elgyön- gült, hogy állani sem birt. Simon intésére Mike Viktort karjaira vette, és szobájába vezette. Mandel jobbra balra tekingetett, hogy mi módon szabadúlhatna, de Alva belépett bátor és büszke léptekkel. Első szava is a békebiróhoz volt intézve, ki még mindig egy szegletben ült, átlátván, mily kényes dologba keveredett. '

— Nincs szükségünk az ön szolgálatára. j

Tekintet, kézmozdulat és hanglejtés elegendő volt arra,

hogy az ember távozzék. Aztán Simonhoz fordúlt.

— Elmehetsz Simon, magam akarok ez emberrel beszélni. Mondd meg a kocsisnak, hogy nincs reá szükségem. De közelemben maradj.

Miután Simon eltávozott, a két hátramaradott egy ideig egymás szemébe nézett. Habár a harag elfojtá hangját, mégis Mandel kezdte meg a szót.

— Sir! — mondá reszkető ajakkal — nem tudom, mikép magyarázzam mindezt? Feleletét várom, azután tovább fogok beszélni.

— Az én magyarázatom igen egyszerű — mond Alva erősen nézve az előtte állóra — a tengerről jövök, az utón tudtam meg, hogy ön Alieet kényszeríteni akarja a Viktorrali egybekelésre. Azonnal elhatároztam az egészet megakadályozni. A sikert látta.

— Mindenesetre sikerült a szertartást hátráltatnia , de szeretném tudni, mit nyert ezáltal ? Csak szemtelen magaviseletét csodálom.

— A két utolsó hónap tapasztalása fölnyitotta szemeimet, s ismerem a szabadnak született amerikai jogait, s hogy én saját jogomban vagyok, azt is tudom.

— Majd meglátjuk. Mint mondám, ön csak hátráltatá a szertartást, de ez azért meg fog történni.

— Addig nem, mig ezt hátráltatni hatalmamban áll.

— Oktalan gyerkőcz! hisz mint fiamat elfogathatlak.

— Várjon! elmondom, a mit tudok — válaszolt az ifjú. — Tudom azt, hogy a törvény nekem jogot ad, és én mit sem óhajtók jobban, mint ügyemet a törvény elé adni.

— Az megtörténhetik úrfi! — mond Mandel fölugorva — kényszeríteni nem akarlak, de engedelmességet követelek. Vonúlj régi szobáidba.

E pillanatban a cseléd jelenté Mandelnek, hogy egy úr akar vele szólani, s midőn a cseléd ura parancsára elutasítani akará, az idegen belépett. Ez egy alacsony, halvány férfi volt, haja hófehér.

— Mandel Jakab — mond az idegen — nem várhattam mig öntől engedelmet nyerek. Ismer engem? — A kereskedő egy ideig nézte az idegent, s végre felkiáltott.

— Orvos! Levysohn!

— Tehát nem feledte a régi arczot, — s megfogván a kereskedő kezét, folytatá — rósz időket éltem utólsó együttlétünk óta, több felhőt láttam, mint napfényt. De ön megöregedett kissé, — hja ! lassankint megvénülünk.

— Bizony, bizony! — mond Mandel; azután Alvához fordúlt, s kérte, hagyja el a szobát. Alva rögtön engedelmeskedett. A csarnokban megállóit s gondolkozott; az idegen arcza ismerősnek látszott előtte. De Mandel is annyira meg volt lepetve az idegen megjelenése által, mintha szellemmel találkozott volna. A fiatalember gondolatmenetét nehéz léptek zavarták meg. Simon volt.

— Hogy van Viktor ? kérdé Alva.

— Köhög és káromkodik, de nem érthettem, mit fecsegett. De ki volt az az idegen, a ki csöngetett ?

— Jöj a parkba, hogy senki ki ne hallgasson minket, ott mondok annyit, a mennyit tudok.