Eger - hetilap, 1867
1867-03-28 / 13. szám
99 gusznak Párisban, mert ezen szövetségeket leginkább Franczia- | ország ellen intézetteknek, és Francziaországot csúfosan kiját- I szottnak hiszik. Ezt Berlinben igen jól tudják, valamint azt is gyanitják, hogy Francziaország cselekvő politikára fog kénysze- rittetni; miért is a porosz kormány lehetőleg közeledni törekszik Ausztriához, mit tanusit a berlini „Nordd. Alig. Ztg.“ márcz. 22-iki számában megjelent azon czikk is, mely Ausztriának Poroszországhoz való jövőbeli állásáról okoskodván, többek közt ezeket mondja: „Ausztria bizonyára sehol sem találaud oly hü szövetségest, mint Poroszországban, ha Ausztria utógondolat nélkül hozzánk csatlakozva — Németország kifejtésének előmozdítására közremüködend. Tudjuk, hogy báró Beust a Poroszor- szággali baráti viszonyok megszilárdítására törekszik ; reméljük, miszerint e baráti viszonyok annál bensőbbek lesznek, minél inkább el fog ismertetni a két állam közti baráti viszony fontossága Európa békéjére nézve.“ E mellett a berlini kabinet sietett Ausztriát megnyugtatni, kijelentvén, bogy a közzétett hadszövetségeknek csupán védelmi jellem tulajdonítandó. Nem biszsztik, hogy e fölvilágositás Ausztriát megnyugtatta volna, miután véd és duezszövetseget nem szoktak pusztán védelem szempontjából kötni, és Ausztria előtt bizonyosan nem ismeretlenek Poroszország czéljai és törekvései. ( Egy idő óta sokat emlegetik a lapok, hogy Francziaország Hollandiától meg akarja venni Luxemburgot,mely az egykori német szövetséghez tartozott, s melyben Poroszország helyőrségi joggal b.r, miről lemondani határozottan vonakodik. E körülmény miatt, mint mondják, nagy feszültség állt be a párisi és berlini kabinetek közt. Nem hiányoztak ugyan félhivatalos czáfolatok Luxemburg megvételét illetőleg, de e czáfolatokat igen gyanússá teszi az, hogy midöu ez ügyben Párisban és Berlinben interpellate történt, mind Rouher, mind Bismark a kérdés lényegét felelet nélkül hagyták, mi által a luxemburgi kérdés létele csak jobban megerősítettnek tekintetik. Vájjon fog-e Francziaország ezúttal is hátrálni Poroszország előtt? Sokan azt hiszik, hogy itt összeiitközé- si terv forog fenn, melynek ideje még nem érkezett el. meg volt is lepetve a kapitány eleinte, de igyekezett szokott | nyugodtságát megtartani. — Vau pisztolya? — kérdé a kapitány — s töltött? — Igen. — Dugja el, menjen a födélzetre, mintha mi sem történt ; volna. Ön látni fogja, mikor lesz önre szükség. Alva bezárta könyvét, s távozott. Az éj beálltával a figyelmes szemlélő észrevehette volna a | matrózok közti élénk mozgást. A kapitány a födélzetre lépett. j — Legények! kiáltó — erősítsétek a vitorlát. Egy pillanat alatt minden matróz a födélzeten volt. Egy j rövid elöleges figyelmeztetés folytán Ambroz és társai egymás | mellé rendeltettek, s midőn a vitorlát huzni kezdették, a kapitány j jelt adott, egy rúddal maga üté le Ambrozt, ha-onlót tett Alva és 1 a másod-kormányos is, mig a harmad-kormányos és két matróz kötélre fűzte a leverteket. Mindez oly hirtelenséggel történt, j hogy a gazoknak eszébe sem juthatott az ellentállás. Mihelyt j Ambroz meg volt kötve, s az ütés után magához tért, tudta, mi ! történik, s habár kezei s lábai meg valónak kötve, mégis Alvóra j rohant. Minden áron szabadulni akart kötelékeitől; de hasztalan, j — Várj! — orditá tajtékozva s fogait csikorgatva — ezt te eselekedted. — Igen, én - válaszoló Alva — midőn közeledtél hozzám, a személyben csalatkozó!. Pest. márcz. 23. Mióta 0 Felsége Magyarország fővárosában mulat, legma- gasb elnöklete alatt több rendbeli miniszteri tanácskozmányok tartattak, melyeken b. Beust, gr. Wüllerstorff és b. Becke bécsi miniszterek is jelenvoltak. E tanácskozmányok tárgyai még eddig nyilvánosságra nem jutottak, de tekintve a még függő , s gyors elintézésre váró nagyfontosságu kérdéseket, annyit bizonyossággal mondhatunk, hogy a miniszteri conferentiák igen fontos ügyek fölött folytak. A főtárgyakat hir szerint a magyar és osztrák minisztériumok hatásköreinek szabályozása és a horvátországi kérdés képezték. A képviselöház f. hó 20-iki ülésének különös érdekességet kölcsönzött azon körülmény, hogy a nevezett osztrák miniszterek is megjelentek azon alkalommal a főrendi tábla tagjainak páholyában. A három államférfin közt természetesen leginkább b. Beust vonta magára a figyelmet, azon férfiú, ki idegen létére oly hamar feltalálta a dolog bibéjét, oly rövid idő alatt belátta, „hogy Ausztria jelen helyzetén csak a magyarok óhajainak teljesítése által lehet segíteni, csak igy erösiilhet Ausztria kívül es belül,“ mint ö excellentiája a budai várostanáesnak nála tisztelgő küldöttsége előtt nem habozott ezt nyíltan kijelenteni. A nemsokára bekövetkező koronázás itt most közbeszéd tárgyát képezi. Ez ügyben Ö Felsége egy udvari bizottmányt nevezett ki az ünnepély részleteinek megállapítása végett. A bizottmányban hazánk részéről jelenvoltak: az ország prímása, az országbíró, a kir. föasztalnok , a fölovászmester helyettese, s a főrendi háznagy; az udvari szertartási hivatalból pedig hg. Hohenlohe, Imhoff udv. tanácsos és egy uvd. tollvivö. A bizottmány f. hó 20-án a kir. palotában gyűlt össze, s 5 órai tanácskozás után a koronázási ünnepély tervét elkészítette. Oszhangzó hírek szerint, a magasztos nemzeti ünnepély szertartásai részben Budán, részben pedig Pesten fognak végbemenni, oiyformán, hogy maga a koronázás a budavári sz. Jáuos-templomban, az aranysarkantyús vitézek lovaggá ütése a budavári Nagyasszonyunk templomában , ellenben a koronázási eskü a pesti belvárosi templom előtt, s a kardvágás a lánczhid és akadémiai palota közötti téren fog történni. Beszélik, hogy gr. Károlyi György koronaőr már in— Várj ! — orditá a gaz rettentő káromkodással — ezt megbánod. Kapitány, fogja be ezen fiatal tolvajt. 0 fegyencz, elszökött rabló. A rendőrök nyomában vannak, Mindezt azért cselekedte, hogy magát biztosítsa. — Csalatkozol barátom — mondá gunyoros hangon a kapitány — ismerem én e fiatalember élettörténetét. — Burton Alva — orditá dühösen Ambroz, ha életben maradok, te a halál fia vagy. Üldözni foglak a világ széléig, — sha végpillauatomban is, de szived vérét bírni fogom ! Eleinte föl sem vette Alva e fenyegetéseket, de később mégis nyugtalanítók a szitkok . . . Kettőnek megkegyelmezett a kapitány, kijelentvén, hogy ezt is csak Alva kérésére tette. A többi pedig a börtönben hevert megkötözve. Ez esemény után harmadik nap a bajó a havannai kikötőbe ért. Sötét volt már, midőn horgonyt vetett, s csak miután mindent rendbe hoztak, jutott eszükbe a foglyok sorsa. A kapitány lekiildé értük a kormányost, s ez nehány pillanat múlva egészen megrémülve jött vissza. — Elszöktek! — kiáltó. — Elszöktek ! — ismétlé helyéről fölugorva a kapitány. — Igen uram, a kötelek a padozaton hevernek. A kapitány személyesen akart a dologról meggyőződni. S valóban, a kötelek, melyekkel kezeik megkötve valónak, szét voltak rágva. *
