Eger - hetilap, 1866
1866-03-15 / 11. szám
93 Erdélyi ügyek. A követválasztások Erdélyben befejeztetvén, a „Kol. Közlönyének alkalmat szolgáltattak e tárgy fölötti elmélkedésre. Hazafiui örömmel jelenti, hogy a választások mindenütt elég csendesen folytak le, verekedések, vérengzések sehol sem történtek, annál kevésbbé haláleset, mely a népszabadság e legszebb jog- gyakorlatát profanálta volna. „Oly borzasztó belvihar után — ngymond a nevezett lap — mely Erdélyben csaknem utolsó ha sonnemü együttes joggyakorlatunk után húzódott át, Erdély népének, sőt különböző s élesen szembeálló pártu értelmiségének is becsületére válik azon jó rend és kölcsönös kímélet, a mi választásaink alatt mutatkozott.“ Még örvendetesb jelenségnek tartja azt, hogy a mostani választás alkalmával még inkább, mint a múlt évin, nem a nemzetiségek, hanem csupán a pártok állottak szemben egymással, s a Schmerling korszakának emberei, több szászföldi törvényhatóság kivételével, csaknem mindenütt saját népfeleik ellenkező szavazata által is kisebbségben maradtak. Kiemelve fökép az oláhok józan eljárását, azt mondja, hogy a nemzetiségek közt oly ordítozva hirdetett s vérengzésre kész gyűlölet csak egy sereg hivatalos konczért szabadsághöst hypo- critáskodó daemagog agyában, s egy pár elfogult hírlap agyré- j mei közt létezik. Tagadhatlan — úgymond — hogy a köznép kezdeményezte az egyetértést, összesimulást, belátva tévedését, megkezdette leálczázni hamis prófétáit. A munka ennélfogva úgyszólván egészen ujoak mondható, amennyire legkevesebbet foglal magában Toldynak előbbeni müveiből. Irodalmunk egészéhez s különösen mintegy fontosságához arányosítva, csupán röviden adja az előbbi müveiben terjedelmesen tárgyalt régibb kort, csak annyiban véve fel azt újra, a menynyire a magyar irodalomba avatandó tanulót vagy a nagyobb müveit közönséget s nem a tudomány emberét érdekelheti. Ellenben az egész súlyt uj munkájában az újabb s különösen a legújabb, eddig még nem tárgyalt kornak irodalmára fekteti. Azért mig az ókort 4 lapon végzi, a középkort mintegy háromszor any- nyin, az újkort ismét ennek ötszörösén: 84 lapon át tárgyalja; addig a legújabb kornak, azaz 1772-től 1848-ig, mely után nyilván uj korszak kezdődik, a könyv legtetemesebb részét, a 118-dik laptól kezdve 431-ig, több mint 300 lapot, azaz egy egész uj kötetet szentel. — És ez az, a mi a könyvet a nagy közönségre nézve is kiváló érdekűvé teszi, s kell, hogy keresetté tegye, ha az a jelenkor irodalmi terén magát tájékozni kívánja, s annak irányát, hatását és tényezőit ismerni akarja; mely tekintetben alaposabb s terjedtebb ismeretü s biztosabb itéletü vezetőt Tol- dynál e téren hasztalan keresnénk. Mily érdekesek és tanulságosak e tekintetben ezen munka tárgyai a nagyobb olvasó-közönségre nézve is, s általában mindenkire, a ki mainap köztünk csak némi műveltségre is igényt vél tarthatni, szembetűnő, ha csak az újabb korszakok főbb szakaszai tartalmát is áttekintjük. Látjuk szemeink előtt, mint kezdődik a sajtó terjedtével nálunk a legszomorúbb országos viszonyok közt is (1526 — 1608) az egyetemes irodalmi emelkedés, mely a lángeszű Pázmány egyházi szónoklatai és köre hittudományi vitairodalmi felléptével éli első virágzásának (1608—1711) korszakát. Mert Pázmány (s adjuk hozzá bízvást, a Toldynál s általában irodalomtörténetünkben eddig nem, vagy csak felületesen emlitett Balásffy Tamás püspököt) beszédei és munkái által a magyar nyelvnek, mint Toldy mondja, „nem várt kiképzést adott egyszerre, a nyelvvel grammatikai szabatossággal élt» azt a néptől vett szólásokkal gazdagította, irályának pedig oly teljességet, kerekdedséget és bőség mellett is oly hathatósságot kölcsönzött, hogy méltán egy uj aera szerzőjének tekintetik, ki a Borkereskedésünk ügyében. A „Szölőszet és Borászat“ a fönnebbi czim alatt czikket közöl, mely a következő, figyelemreméltó indítványt foglalja magában: Állíttassák föl Pesten egy országos központi pincze, mely a vidéki bortársulatok és egyes nagyobb szőlőbirtokosok borait bizományilag kezelje. Ugyanis a központi pincze, a forgalom és kereslethez mérve átveszi a bejelentett borokat a társulatoktól és az egyes termesztőktől bizományképen. A pincze viszi (illetőleg annak igazgatósága) a bor további kezelését, és gondoskodik az eladásról. Mindig csak annyi bort és olyat hozat az illetőktől, mely a szükségletet fedezze, s melyre a tudakozódás és kereslet utal. A megtörtént eladás után, a kezelési kevés költség levonásával, az ár rögtön megküldetik a termelőknek vagy a társulatnak. A-mint az eladott mennyiség a pinezéböl kiürül,— annak helye ujonan betöltendő. E pincze egyesíthetné magában az összes magyarországi borvidékeket; az asszuborok és az egyes fajborok minden nemét, szóval áttekintését nyújtaná az ország borászatának és borkészletének. A kereskedő és külföldi vevő, ki Pestre jő, az egész ország borai közt válogathatna. A í pincze igazgatósága képviselné az illető eladók érdekeit, és tudná a vevőt tájékoztatni mind az árra, mind a mennyiségre nézve, s egy szóval, oly közvetítő állást foglalna el, mely mind a vevőre, mind az eladóra nézve csak előnyös lehetne. A borok hitelét fen- tartaná, és azt nagy körben képes lenne megismertetni. — Az régibb kort befejezte, és újat kezdett meg, mi által a magyar bíboros „Cicero“ disznevet vívta ki magának.“ — De a nagy Pázmány s korszaka után, a forradalmak által kimerült nemzetben egyidőre a szatmári békével a hanyatlás korszaka (1711—1772-ig) áll be. Erre kezdődik az újjászületés s a második virágzás korszaka B e s senyei franczia, s a pálos-szerzetes Virág Benedek classical, valamint a kegyesrendi szerzetes D ug o n i c s népies iskolájával. Majd a magyar nyelvtudománynak az utóbbi szerzetestársa: R é v ai általi megalapításával jön a nyelvújításnak és szépítésnek, a költői classicismusnak Kazinczy által képviselt mozgalma. Mig rövid visszaesés és hallgatás után feljön a legújabb kor hajnala, a nyelv s irodalomnak egyetemes virágzása az életben és közkormányzásban, a tudományban és költészetben, mely névvel jelelve Széchényi korának mondható. lm oly tárgyak ezek, melyek alapos ismeretét senki közülünk többé nem nélkülözheti, ha nemzete müveit tagjai közé kíván soroztatni. De sehol, sem hivebb, sem tömören rövidebb előállításban fel nem találhatja, mint ezen kellemes és könnyű ol- vasmányu nehány lapon, melyen nemzeti irodalmunk magasztos és érdekes jeleneteinek teljes megragadó képe nagyszerű s mesteri vonásokkal körvonalozva lép elünkbe, melyek közt a bővebb részletek dús utalással vannak mindenütt jelezve. Hasonló hatást gerjeszt némileg az egész, mint azon nagy mesterművek, melyeken nehány határozott s biztos vonással is meglepő hűségben szemléljük elénk állítva az egész alakot. S e tekintetben Toldy e müvével valóban remekelt, ismeretes sokoldalú nagy tehetségeit uj tökélyben tüntetve elő. Ily remek előállítás mellett zavarba jövünk, ha egyes részletekben kiemelve akarnék a mü szépségeit és tökélyeit előtüntetni. Ezekben csak egyéni Ízlés, hajlam és felfogás szerint lehet választást tenni. Mégis önkénytelen megragadja az olvasó figyelmét a többi felett nehány nevezetes hely. így például az oly plastikailag kerekdeden és világosan előadott nyelvújítási harcznak leírása, — mely ámbár még csaknem rég, apáink szeme- előtt folyt le, s melynek mi már teljes győzelmét élvezzük, de mely iránt mégis csak kevesen vannak köztünk tisztában. — Jó hatással van e közt azon több mint férfias őszinte nyíltság, mondanók,
