Eger - hetilap, 1866
1866-12-28 / 52. szám
431 a képviselőhöz alejnöke gr. Andrássy Gyula által f. hó 23-án délutáni egy órakor 0 Felségének átnyujtatott. 0 Felsége, mint a „Debatte“ írja, a küldöttség szavaira magyar nyelven kegyesen méltóztatott válaszolni: hogy a magyar országgyűlés feliratát érett megfontolás tárgyává teendi, és határozatát az országgyűlésnek legk. kir. leirata által annak idejében tudtul adandja. * * Az országgyűlés üdvözlő küldöttségét Ö Felségeik, mint a „Sürgöny“ biztos értesülés nyomán írja, januárhó 8-án méltóztatnak fogadni. * * A bécsi lapok most ismét igen sokat foglalkoznak a jövő politikájával, és uézpontjuk szerint a megoldás már egy, már más terve mellett ajánlólag sikra kelnek. Nem valószinütleu, hogy a Lajthán túli országok részére már közelebb össze fog hivatni a szilkebb birodalmi tanács, és a kormány a Magyarország - gali kiegyezés tárgyábau annak támogatását is igénybe veendi. E tervvel kétségtelenül a dualismus határozott elfogadása áll összeköttetésben, mi alkalmasint hamarább fog békés megoldásra vezethetni, mint a merő centralisatio, s igen hihető, hogy mig az örökös tartományok Bécsben a szőkébb birodalmi tanácsban, addig a Szent-István koronájához tartozó országok a magyar országgyűlésben fogják bírni és megtalálni a birodalmi közösügyek tárgyalására szükséges orgánumot. — Holnap (decz. 29.)!ismét jutalomjáték leend : az „Eljegyzés lámpafénynél“ czimü operette és Hegyessinek „Politikus csiz- madiainas“ czimü énekes vigjátéka fog elöadatui Érczi javára. — A h e v e s - s z o 1 n o k megyei központi választmány Egerben január 2-án d. e. 10 órakor ülést, tartand. — B. Beust külügyminiszter és Majláth kanczellár ő nmlga- ik közelebb Pesten jártak, állítólag azért, hogy a helyzetet shan- gulalot a helyszínén tanulmányozzák. Ez alkalommal ő nmlgaik többek közt Deák Ferenczuél is 1 ‘A órai látogatást tettek. — Bécsben e napokban nagy minisztertanács tartatott, melyben valószínűleg fontos és döntő határozatok hozattak a belkérdéseket illetőleg. — Grammont herczeg, a bécsi franczia követ, az osztrák- franczia kereskedelmi szerződés megkötése alkalmából a Szent- István-rend nagykeresztjével diszittetett föl. — A kacsaközi csatorna, „post tot discrimina rerum,“ nehány hét előtt szerencsésen elkészült, azonban a csatornalyukat, úgy látszik, előbb nem szándékoznak befödni, mig valaki sötétben beleesvén, ki nem töri nyakát. Csodáljuk, hogy e veszedelmes lyukat a rendőrhatóság még mindig nem vette észre. — Kápolnáról, decz. 18-ról a következő sorokat vettük: Megengedi t. szerkesztő ur, hogy önt azon nagylelkűségről s kegyről tudósítsam, melyben f. hó 17-én Tófalu részesült. Nagyságos és fötisztelendo Szöghi István kanonok ur egykori híveit most is áldott jó szivén hordozván, a tófalusiak templomát egy gyönyörű oltárképpel megajándékozni méltóztatott. E képen az Őrangyal s az általa vezetett kisded oly szép, oly kedves, hogy Sajóssi urnák elmondhatnék Herder szavai szerint: „Neked, oh művész, az j őrangyal kinyilatkoztatta magát!“ Kaptunk hat, tetőtől talpig erősen megaranyozott magas gyertyatartót, két pompás, veres színű oltárpárnát, ezenkívül a régibb oltárnak e felséges ajándékhoz! izlésteljesebb identitására is tétetik intézkedés, ugyancsak a ngos kanonok ur nagylelkűségéből. „Quanto liberaliorem se quis erga summám majestatem praestiterit —- mondja szent Ignácz — tanto earn in se liberaliorem experietur.“ Mi pedig azt mondjuk, hogy a nagyságos és főtisztelendö kanonok urat, e hivekneb különösen szeretett atyját, az Ur Isten minden léptén nyomán áldja meg! Krassy Bódog, kápolnai segéd pap. — Gyöngyös városa az ottani polgármester vezetése alatt küldöttséget menesztett Pestre gr. Forgách Antalhoz, a pest-lo- sonczi vasuttársulat elnökéhez, mely Gyöngyös városa nevében azon kérelmet terjesztő elő , miszerint jövő tavaszszal a hatvangyöngyösi mellékpálya foganatba vétetnék. A küldöttség utalt továbbá ezen mellékutnak fontosságára, s azon biztosítást nyujtá, miszerint annak gyorsítása végett Gyöngyös városa minden lehető áldozatot meghozni kész, s hogy ez ügy előmozdítása végett mind a magyar országgyűlésnek, mind a ministeriumnak emlékirat fog benyujtatni. Gr. Forgách azon választ adá a küldöttségnek, miszerint ezen óhaj valósítása vegett illető helyen azonnal megteendi a szükséges lépéseket. A „P. L1.“ hallja, hogy közelebb Eger és Miskolcz városok is hasonló kérelmeket fognak a pest-losonezi vasuttársulat képviselőjéhez intézni. f Az akadémia archaeologiai bizottsága nevében Rómer Fióris felhívást bocsátott Magyarország földművelőihez, melyben helyesen alkalmazott felvilágosítás kíséretében felszólítja a népet, küldje be a nemzeti muzeum igazgatóságához, vagy bejelentvén a lelkészeknek, jegyzőknek, küldesse he általuk mindazt , a mit a régiség köréhez tartozó emlékekből: köbaltákat, csákányokat , vésők , szerszámok, cseréptöredékek , edények , fegyverek, pénzek vagy téglákat stb. talál. A felszólítást több ezer példányban kinyomatják és szétküldik, melyet ha a nép közt kellőleg elterjesztenek, kétségkívül jó sikere lesz. — Alkalmilag megemlítjük, hogy Rómer Fióris a derék régészettudós és pesti egyetemi tanár e napokban meglátogatta városunkat.-{•Batthyányi Fülöp herczeg, áldozatkész hazafisága elismeréséül, a Szent-István-rend nagykeresztjével diszittetett föl díjmentesen. f Az alföldi vaspálya-vonal építésének folytatására, az alföldi ínséges népnek munkávali foglalkoztatása általi segélyezése érdekében, legfelsőbb helyen 800,000 frt engedélyeztetett. Közelebb egy igen korszerű s hasznos könyv jelent meg Pesten ily czim alatt: „Tanulmányok a polgári magánjogi codifi- catio terén.“ Irta Sub ayd a János. Ára 1 frt 20 kr. Ajánljuk e l becses munkát a közönség figyelmébe. f A „Wien. Ztg.“ egy f. évi decz. 14-ről kelt és Magyar-, Horvátország, Slavonia, Erdély és a katonai határvidék kivételével az egész birodalomra érvényes törvényt közöl, melylyel 1867. évi január 1 -töl kezdve a kamatláb törvényes megszorításai megszüntetnek, s az uzsora megbüntetése iránti törvények megváltoztatnak. f (Uj képes folyóirat.) Nagy Miklós, mint szerkesztő és Heckenast Gusztáv mint kiadó-tulajdonos „M agyarország képekben“ czimü, houismertető képes havi füzetekre hirdetnek előfizetért. A vállalat leendő munkatársai sorában a legje- lesb írók neveivel találkozunk. Minden hó közepén egy 8 ives füzet fog megjelenni negyedrét alakban, 20—21 képpel. Előfizetési ára egész évre 8 ft, félévre 4 ft, negyedévre 2 ft, egy hónapra 70 kr. f A „Sürgöny“ közli, hogy Jekelfalusy Vincze almisii ez. püspök s pozsonyi nagyprépost székesfehérvári püspökké; s helyébe ( pozsonyi nagypréposttá Lipthay Endre ansariai ez. püspök s magyar kir. helytartótanácsos neveztetett ki, egyszersmind a másodosztályú vaskoronarenddel diszittetvén föl; Lipovniczky István, a pesti kir. tábla praelatusa és esztergomi kanonok és Pauer János székesfehérvári kanonok, az előbbi arbei, az utóbbi biduai püspök czimmel, a m. kir. helytartótanács tanácsosaivá neveztettek ki. — Az egri jogászsegélyzo-egylet alapszabályai, mint halljuk, már megnyerték a felsőbb jóváhagyást. f S á r k á n y földbirtokos egy tervet nyújtott be a pesti városi tanácshoz, Pest városa homokos talajú határának fákkal leendő beültetése tárgyábau. Az e végre a tanács kebelében alakult bizottmány e terv kivitelét a legsürgősebben ajánlá. A jövő tavaszszal már megkezdetik a faültetés egy faiskola alapításával, melyre a jövő évi költségvetésbe 6000 frt lön felszámítva. Ily módon remény van, hogy öt hat év alatt Pest városa a legszebb erdőktől lesz környezve. (Halálozások.) Meghaltak decz. 18—25. Oláh Mária 8 éves, Schusks Teréz 66 éves. Jung Susanna 43 éves, Csernei István 3 hónapos, Pruzsinszky Juiia 78 éves, Hepka Gábor 50 éves. Merczel Anna 56 éves, Lakatos Rózái l‘/2 éves, Csapó Anna 60 éves, Komáromi Mária l1/* éves, Csomortányi Albin 1 éves, Bogár Teréz 4 éves, Tóth Anna 52 éves, Hladou Kálmán 11 hónapos, Lepres Veronika 20 éves, Gulyás Pál 9'/a éves, Kudlik Sándor I1/* éves, Hajas Pál Va éves, Kis Erzsébet 21/ 4 éves.— Osz- szesen 7 fi , 12 nőnemű. Született a hét folytán 5 fiú, 6 leány. Gazdaság és üzlet. Eger, decz. 24. Mai hetivásárunkra behozatott: búza 78, kétszeres 67, rozs 79, árpa 18, zab 22, kukoricza 46 — összesen 310 köböl. Az árak következők voltak : búza 11 ft 60 kr, kétszeres 9 ft 20 kr, rozs 8 ft 50 kr, árpa 5 ft 80 kr, zab 4 ft 20, kukoricza 6 ft 40 kr köblönkint. Széna mázsája 2 ft 30 kr. Burgonya köblös zsákkal 1 ft 50 kr. — (Lot t o h uzás.) Budán decz. 22-én kihúzattak: 51, 83, 48, 26, 66. A legközelebbi húzás január 5-én leend. — (Börze, decz. 24.) Arany 6 frt 23 kr. Ezüst 130 frt 35 kr. Felelős szerkesztő: V i d a J ő z s e f.