Eger - hetilap, 1866
1866-11-29 / 48. szám
394 azon uralkodóval, kihez századok óta törvényes kapcsok kötik, némi áldozattal is kiegyeznie kell. Hogy vannak-e csakugyan birodalmi közös Ügyek, s ha vannak, melyek azok, és miképen volnának kezelendők ? mindezekről ezen lapok márczius elsején kelt hasábjain már elmondottuk nézetünket, és mint hazafiak, csak örülni tudunk, hogy az országgyűlés 15-ös bizottmányának azon idő óta keletkezett ebbeli javaslata, nézetünktől kevésben különbözik ; de még inkább örülünk azon, hogy a tisztelt bizottmány véleményét, habár az még az országgyűlés által elfogadva nincs, a királyi leirat oly alapnak tekinti, melyen a kiegyenlités sikeresithetö. Adná az ég ura, hogy az országgyűlés a mindkét részről kívánatos kiegyenlitési módozatot is feltalálni szerencsés lehetne! Mi hogy fel is fog találtatni, arról az országgyűlés mindkét házának eddigelé tanúsított haza- fiúi akarata, ereje és honszeretete, valamint az uralkodónak kitüntetett elhatározása, kezeskedni látszik. A királyi leirat különösen három pontra figyelmezteti a magyar országgyűlést: a had-, pénz-és kereskedelmi ügyekre. — A közös hadi védelmet a pragmat. sanetio követeli. A meglévő államadósságok egy részétől, miután ezen adósságokból a közös védelemre, közteherviselésre és különféle beruházásokra is tétettek kiadások, megszabadulnunk nem lehet. A kül- és nemzetközi kereskedelem is, mivel Magyarország és az örökös tartományok között a vámsorompók leromboltattak, s azoknak visszaállítása Magyarország részéről sem kívánatos, a birodalom két felében teljesen külön nem kezeltethetik. Ezeknél fogva csakugyan kell, miszerint a magyar országgyűlés, az ezen három pont alatt megÁ IS A fegyencz. — Ausztráliái történet. (Folytatás.) Majdnem ugyanazon perczben ugrottam Bertával a földre. Úgy örültem, hogy már egyszer lábamat földre tehettem! Örömemben feledtem sebeimet. Pisztolyomat újra megtöltém, s görcsösen szoritám jobbomba, Berta is balkezére huzá a vaskez- tyüt, jobbjába pedig pisztolyt fogott, s hátunkat meg vetve a fának, vártuk a szomorujáték végső jelenetét. Mintegy ötven lépésről haláldal hallatszék. Van valami titkos, mélabús hang a vadaknál, mely Európában nem ismertetik. Eszembe jutott az európai „circumdederunt“ velötrázó dallama, s megborzadtam. Meghalni ily ifjan ! . . . — Itt vannak! suttogá Berta, ki a fa másik oldalán állott őrt. Csakugyan jöttek; egy csomó nyíl megelőzte őket. Kutyáikat fahéjból készült szíjon vezették, s verték, hogy dühösebbek legyenek. Oh! e kutyák! Ezektől jobban féltünk, mintáz emberektől. Tíz lépésre tőlünk elereszték kutyáikat, mig a feketék sebesen forgatták késeiket s rövid buzogányaikat. Ha vaskez- tyünk nincs, a kutyák nyomban felfaltak volna; igaz, hogy meg- harapdáltak, s többször éreztem számon e rémitő állatok bűzös lehelletét. De ugyanakkor kitéptük nyelvüket vaskarmainkkal, vagy jobb kezünkkel megkéseltük, mig bal markunkkal benyúltunk torkaikba, s kétségbeesetten szaggattuk ki nyelvüket. E rohamnál üt kutyát és négy embert öltünk meg, csakhogy mi is sebeket kaptunk, s mellemből patakzott a vér. Alig tudám a roham elmúltakor megtölteni pisztolyomat, fülem zúgott, s szemeim kápráztak. — Szegény barátom, mondám Bertának, én már megyek .. fáj . . . igen fáj . . . m . . e . . g . . . hal . . ok . . . Berta rémülten futott hozzám, s lehajlott, mert lerogytam. — Egy kis vizet! Hah! életemet adnám egy csepp vízért — nyögém. nevezett ügyeket illetőleg hozandó törvényeit, az örökös tartományok törvényeivel egyetértőlegs azonos elvek alapján, öszhang- zásba hozza ; mi által a magyar országgyűlés a birodalom másik fele országgyűlésének alá nem vettetik, sem jogos befolyása nem csorbittatik. Hogy tehát az országgyűlés a magyar felelős minisztériumot s ezzel a jogfolytonosságot hovaelébb kieszközölje, és ezáltal a teljesen törvényszerű állapotot létrehozza. — megkísértheti ugyan ismét egy bölcs felirattal ezeknek azonnali sikeresitését, — de a mellett a számitó és következetes politika, mit az országgyűlés már két feliratában oly tapintatosan követett, azt hozza magával, hogy a közösügyek feletti tanácskozást tovább folytassa, és miután berekesztette, 0 Felsége elé. mint az országgyűlés véleményét terjeszsze. — Ezeket szemeink előtt tartva azt hiszszük : miszerint mindazon hazafiak, kik a birodalomnak és ezzel az úgyis eléggé hányatott Magyarhonnak sorsát bizonytalanságnak kitenni nem kívánják, azon véleményben vannak, hogy országgyűlésünk megkezdett tanácskozását mindaddig fogja folytatni, mig bölcs és szerencsés kiegyenlítésre reménye lehet; és azt is hiszszük, miszerint az ily hazafiak, legyenek azok bármi nemzetiséghez tartozók, mindnyájan csak azt óhajtják, hogy hazánk vezércsillaga. kit nemcsak az országgyűlési többség támogat, hanem kire az ország túlnyomó milliói bizalommal és sovárogva tekintenek : azon ösvényen, melyre lépett, és melyen hazafias munkálkodását megkezdette, továbbá is szokott hazafiassággal, kitartó erélylyel és gyorsan haladjon előre. C Z Ugyanekkor oly borzasztó csattogás tőré meg a csendet, hogy a föld is megrendült plattunk. Kísérteti láng- és fénytenger vett körül. Fölemelém bágyadt fejemet: hisz ez az utolsó ítélet talán ? — Semmi, semmi — kiálta Berta. Mindössze azon fa dőlt le, mely oly pompás tanyát nyújtott. Legalább bástyául fog hátunknak szolgálni. Az éj már sötétebb lön. Berta bekötözni kezdé sebeimet. Öt sebem volt. Mindez azon negyedórái fegyverszünet alatt történt, mely alatt a feketék halottjaikat eltemetek. Ezen negyedóra azonban elég volt arra, hogy seblázam s égető szomjam miatt majd megörüljek. Oh! a szomj ! nem tudtam miatta gondolkozni. Csak egy gondolatom volt: volt a feketék közt egy nagyfejü ember, kinek a haja egész hátáig és melléig csüngött alá, s kit nagy haja miatt oroszlánnak neveztünk el; e fekete hátán kötélén egy palaczkot hordott. Szüntelen e palacz- kot láttam, s egész őrüléssel kívántam meg. Midőn a közeledő kiáltások tudtunkra adák, hogy a feketék újra jönek, sikerült felállnom reszkető lábaimra, s igy szóltam Bertának: — Megölöm az oroszlánt, hogy palaczkjából ihassam. A kutyák, melyeket a feketék késeikkel hajtottak felénk, mint forgószél rohantak ránk. Nem volt időm kilőni pisztolyomat; a kutyák ledöntöttek a földre, s éreztem, hogy felfalni készülnek. Két lövést hallottam, s a két kutya élettelenül esett rám, s én vérükben ffirödtem. Ezután hozzám ugrott Berta, kivette egyik pisztolyomat kezemből, a másikat övemböl. Még két lövést hallottam, s Berta igy szólt hozzám: — Nesze, Henri, igyál. Megölte az oroszlánt. Mohón emeltem a palaczkot ajkaimhoz: pálinka volt; jól meghúztam, s nehány perczig csodás erőt nyertem nedvétől. Felállottam, s vaskeztyüm és késemmel egész vértócsát csináltam magam körött a feketék és kutyák véréből. Berta is mint démon harczolt. Egyszerre szemem elborult. Egy
