Eger - hetilap, 1866

1866-11-22 / 47. szám

386

Óhajtjuk, miszerint ez alapokon megindult tanácskozásaik eredménye Minket mielébb ama helyzetbe juttasson, hogy a nehézségeket, melyek a birodalmi kapcsolatnak magából a prag- matica sanctióból folyó s Általunk bármi körülmények közt fel nem adható biztosítékaira nézve fenforognak, elvben megoldottakul tekinthessük; és viszont Mi is az országosan egybegyült Fő rendek és Képviselők legalázatosb felirataiban előtérbe állított kívánalmak teljesítéséhez járulva, a felelős ministerium kinevezésével s a helyhatósági önkormányzás helyreállításával kedvelt Magyarországunk Népeinek alkotmányos igényeit kielégíthessük.

Minthogy pedig el vagyunk határozva a felelős kormányzati rendszert nem egyedül Magyarországban, hanem átalánosan érvényre emelni, fentartjuk Magunknak, hogy a közös ügyekre nézve megállapított elvek részletes kivitelét és foganatosítását, úgy az 1848-ki törvények ama szabványainak módosítását, a melyek iránti aggályainkat f. évi bőjtmáshava 3-dik napján kelt királyi leiratunkban elősoroltuk, kinevezendő felelős ministereink utján az országosan egybegyült Főrendek és Képviselőkkel egyetértő- lég eszközölhessük.

Reményijük, hogy kedvelt Magyarországunk országosan egybegyült Főrendéi és Képviselői minden elfogultságtól ment érzéssel fogadandják atyai szándékaink im ez őszinte nyilvánítását, s az Általunk kiemelt szempontokat szintoly beható, mint az időnek intő szavára ügyelő tanácskozásaik tárgyává teeudik, miáltal birodalmunk alkotmányos belszervezetének életbeléptetésére irányult legbensőbb vágyaink valósulását részükről siettetni fogják.

Küszöbén áll immár az ország óhajai teljesülésének.

Érzelmeink, melyek által indíttatva eszközölni kívántuk, hogy helyesen felfogott önérdekében határozhasson saját jövője felett, nem változtak.

Hinni szeretjük, hogy a jóakaratnak üdvös találkozása ké pes leend e jövőt oly alapokra fektetni, melyek a múltnak kegy e- letes hagyományait a jelen helyzet követelményeihez idomítva, azoknak újabb felvirágzását tartósan biztositandják.

Hozzátok egyébiránt csász. kir. kegyelmünk és kegyelmes- ségliukkel állandóan hajlandók maradunk. Kelt Birodaimuuk fővárosában, Bécsben, Ausztriában,! szent András hava tizenhetedik napján, ezer nyolczszáz hatvauhatodik esztendőben.

Ferenc* József, s. k.

M ajlát h György.

B a r t h o s János.

Hazai statistikánk.

(Vége.)

A mezőgazdasági osztályt illetőleg az adatok évenkiut és pedig szigorú pontossággal beterjesztendök, mert tekintve, hogy egy hiteles mezőgazdasági staiistikáuak különféle intéze tek, p. o. a földhitelintézetek, a biztosító-társulatok nagy hasznát veszik, — még a törvényhozás sem nélkülözheti azt, ha czélsze- rü mezőgazdasági s kereskedelmi törvényeket akar alkotni; s az adórendszer javítása s különösen az adónak egyenlő felosztása — mi nagyon kívánatos dolog - ily hiteles kimutatás nélkül le hetetlen. Ha tekintetbe veszszttk, hogy a fennálló földadó-rend szernek hiányai csak a kataszteralapok reformja, valamint a repartitionalis rendszer isméti behozatala által háríthatok el. Az

4 T Á R C

E. A.-uak.

— okt. 27. —

Zokogjak-e e kézszoritásnál ?

Nem, a könyü el nem árul engem !

Férfi vagyok, szilárdan kell állnom;

Bármint sírjon is kintépett lelkem.

Éghet szivem !... hideg vagyok, mint a Sirhalomnak gyászoló márványa, —

Bár a leghübb barátként borostyán Ölelkezik, fonódik is rája.

Zokoghatnék ? ! midőn e kebelben Annyi kincset viszek, mélyen rejtve :

Szép napok s egy hü barát emlékét!

S e hü barát engem hogy felejtne?!

Hideg csillag, fényes futócsillag Volt elég már, — volt elég barátom. . .

De te nap légy — szereteted heve Rám a messze távolból is szálljon!

Nem először, s tán nem is utóra Rebeg ajkunk bús „Isten-hozzád-“ot;

Találkozunk, mint csermely-hullámok,

Melyeket egy szikla kettévágott.

Utainkon haladva — elválunk . . .

De lelkűnknek égető sebére,

— Mint Zaharán szomjas ajkra a viz —

Hull a viszontlátás szép reménye.

És e remény könyet csalt szemembe . ..

— Reményre gyűlt lelkem csillog abban —

Z A. §*Látjuk egymást, öröm között látjuk;

S éljen e hit: ha kell, — boldogabban!

Hadd sírjak hát, mig a búcsú hangzik!

Ne ítéld meg áradó könyemet,. . .

Nem a férfi lett zokogó gyermek :

Reményem sir . . . Isten, Isten veled!

Kónyái.

A fegyencz.

— Ausztráliái történet. —

(Folytatás.)

Mig én tekintetemmel elnyelém a lakot, melyhez egyúttal oly közel s mégis oly távol voltunk, egy pisztolylövés miatt majd lebukfenczeztem a fáról. Bertának győzelmi kiáltása követé a lövést, mig az ijedten felugráló feketék pokoli lármát csaptak.

Berta a fa tetején egy nagy ág hasadékában egy nyulnagy- ságu opossum-ot lőtt. Az elejtett vadat vadászkésemmel fölszel- deltem, egy élő ág hasadékában tüzet raktam száraz fából. Most már rajtunk volt a sor ebédelni; hozzá is láttunk kegyetlenül. Ebéd után szivarra gyújtottunk, s lógáztuk a lábunkat.

A fa tövénél borzasztó sürgés-mozgás támadt. A feketék haditanácsot tartottak. A mi pókevő nyomorékunk teli torokkal azt kiabálta, hogy meg kell mászni a fát, s nem kell bennünket tovább is békében hagyni, mert elvesztjük vajunkat.

Az ausztráliai feketék vajnak nevezik az ember háját, főleg azt, ami a veséket környezi. Ök ugyan nem mindnyájan ember- evők, hanem az ember bájával meg szokták kenni testeiket, azon hiszemben, hogy ez által erősebbekké lesznek.

A fát este csakugyan megkisérlették megmászni. Kötelek segélyével, hosszú késüket fogaik közé szorítva, mintegy tizen- ketten felfelé igyekeztek. Rémitő erőfeszítéssel haladhattak feljebb a vastag s csúszós fán. E naiv támadás visszaverésére nem