Eger - hetilap, 1866
1866-11-08 / 45. szám
373 hogy Olaszországot elismerje; mit azonban ö szentsége határozottan megtagad. — A „Moniteur“ a diplomatiai állomásokra történt kinevezéseket közli: Bourrée konstantinápolyi, Banneville berni, Montholon lissaboni, Berthémi washingtoni követté,SDesprez Banneville helyett a külügyi ministerium politikai osztályának igazgatójává neveztettek ki. Sartiges és Benedetti megmaradnak, az első Rómában, az utóbbi Berlinben. Olaszország. Palermóból Írják október 21-dikéről: Nagy szorongattatásban levő városunk minden egyéb ügyei báttrébe szorulnak e pillanatban azon szörnyű pusztitás mellett, mit néhány nap óta a cholera visz véghez. Öt nap alatt folyó hó 15—20 között a betegek száma tizenötről két százra hágott naponkint. Nagyon fris emlékezetünkben van, miszerint Palermo, valahányszor e járvány által meglátogattatott, többet szenvedett, mint Olaszország bármely városa, és megtizedeltetett. A szállások szükek, tisztátlanok, tultömöttek, lakóik szegények, és sem akaratuk , sem tehetségük nincs az óvatos előintézkedéseket megtenni. Municipiumunk az utóbbi években legkevésbbé sem gondolt közegészségi rendszabályokra, sem a szükséges előkészületekre, A városban ostromállapot, a kapuk előtt brigantik , a kik vakmerőén üldözik a cholera elől menekvőket; minden ajkon ez hangzik: „Mentse meg magát,a ki teheti!“ Szelíd vonásokkal ez most a szerencsétlen váro.-> physiognomiája. A mozgó csapatok üldözik a brigantikat, maguk pedig a cholera által Uldöztetnek, melyet aztán széthurczolnak, úgy hogy az már a trayani tartományban is terjedni kezd. Az eddigi áldozatok jegyzékében olvashatjuk a város legjelesb fértiainak neveit. A cholera-bulletin tegnapról, azaz October 20-dikáról két száz megbetegedési és száz negyven halálesetet jelent. —• A kolostorok kiüríttetése megkezdetett; a szer- zetes-zárdak egészen, az apáczáké csak részben ürittetnek ki, azonban intézkedés történt, hogy a zárdákban eddig gyakorolt jótétemények, jövőre se szüneteljenek, és a vallásos testületeknél alkalmazott egyének ezentúl is húzzák fizetéseiket. Az alkalmas helyiségekben még szállások is rendeztetnek be a szegény néposztály számára. — Valóban szerencsétlen város! Oroszország. Mint lengyel tudósítások állítják, a congre- ssusi Lengyelország formai autonómiája még egyidőre meg van mentve, azonban, hogy mennyi időre, ezt biztossággal nem lehet kijelölni, miután köztudomású tény, hogy orosz részről minden elöintézkedés megtétetett, a teljes bekeblezés végett. Az orosz kormány a bekeblezést átalános szavazástól akarja függővé tenni. A kerületi hatóságok már megkapták utasításaikat aziránt, hogy a falusi nép tömegére ily szellemben hassanak. Ez utóbbi, ha kellőleg hatnak rá, megszavazandja a bekeblezést, valamint már más föliratokat is megszavazott, s a nagy-földbirtok az intelligentiával, minden esetre minoritásban marad. Egyes parancsnokok részéről már köröztetnek is oly kérvények, melyekben a falusi nép a császárt arra kéri, hogy a lengyel népet ugyanazon jótéteményekben részeltesse, mint ez Oroszországban történik. — A „Dziennik Posnanski" hiteles forrásból akarja tudni, hogy a pétervári cabinet, rendkívül nyngtalanittatott Ausztriának a galicziai ügyben foglalt állása miatt, s a porosz kormány megmondom anyádnak: asszonyom, fia él — én megmentettem őt. — Mit tettek szülőim érted, hogy ily áldozatot teszesz 2... ! suttogá könyezve. — Levest és árpalét adtak, midőn beteg voltam .... Útra! Útközben megtöltöttük pisztolyainkat, s ugyanakkor elővettem útitáskámat: mert mindketten éhesek voltunk. Reggelre egy kis tóhoz értünk, melynek partján egy kis kunyhó volt, s a kunyhó mellett egy kis kert. Itt tehát ember lakik! egy magános gyarmatos, ki e sivár földön a szó szoros értelmében el van temetve. Berúgtam az ajtót, s a megrémült gyarmatossal cserébe ereszkedtünk. Pompás két lovunkat odaadtuk két más pihent lóért. Ö, az igaz, sokat nyert a cserén, de legalább mi az nap tizenkét mérföldet hagyhattunk hátra. így ment ez nyolcz napig. Igaz, hogy nem minden este találtunk gyarmatosra, hol uj fogatot válthattunk volna, ilyenkor azután lassabban mentünk. Szegény Berta! hogy megváltozott. Nem! ő ártatlan. A bűn, legyen az még oly ügyes színész, olykor leejti álarczát, s ilyenkor egy vonásban, egy ránczban ott vigyorog az eltitkolt gonoszság. Egy bűnös lehet szemtelen, egy bűnös szembe nevethet lelkiismeretének, s az orgia álvidorságában leküzdheti a furdalásokat; de egy bűnös nem lehet nyugodt és vig, keltekor nem ül dal ajkára, s álmában nem mosolyg. Berta ily gyermeteg jókedvű volt. Alma s ébredése olyan volt, mint a kis gyermeké, kit anyja altat s kelt föl. Csak a bíráknak olyan tiszta volna lelkiismeretűk, mint a Bertáé ! Nyolcz napig futottunk nyugat felé. Én már aggódni kezdtem, Berta megvigasztalt. — Barátom — mondá — vannak szerencsés csillagzatok az életben. Mihelyt téged megláttalak, mindjárt gondoltam: boldogságom kezdődik. Biztositlak, misem fog bennünket megakasztani. Ha mindjárt feneketlen mélységbe esnénk is, még akkor is kijőnénk abból az ellenlábasoknál! S valóban a véletlen kezénél fogva látszott bennünket ve- | zetni; ha egy ház találkozott, elrejtve a magányban, mi rábukkantunk, a ház ura csodálkozva kérdé: „ki mutatta meg önöknek • az utat ?“ Kilenczedik napon a Rhode-Streamhoz értünk. A parton örömmel píllantók meg egy gyarmatos lakát. Beléptünk. Az asztalnál egy férfi ült, elmélyedve egy újság olvasásába. Azonnal felállott, s kérdé, mivel szolgálhat ? Egy kis harapni valóval, meg két jó lóval — felelém. A mije volt, mind felhozá az asztalra. Ezalatt kezembe fo- gám az újságot s olvasám. Egek ! . . . a szemem káprázik? Érzem, mint halványulok el, s hogy reszkető kezemből kiejtém a lapot, a melyben nagy betűkkel e jelentés állott: „kétszáz forint jutalmat kap az, ki egy Balcomb Berta nevű fegyenezszökevényt elfog. Ha holtan elfogja, ajutalom az összeg fele.“ — Azután részletesen hozta Berta személyleirását. Yalaki hát mégis gyorsabb volt, mint mi! De ki? Erőt véve magamon, kérdém a szives gazdától: ki hozta ide ezen újságot? A négerek, kiknek egész törzse néhány órával ezelőtt ment el innen, az hozta Sydneyből — feleié a derék ember. Berta, ki ezalatt szintén elolvásá az újságot, hozzám jött, s a felindulástól reszkető hangon sugá: — Az Istenért! el vagyok veszve ! — Csak hidegvér, barátom, — ne mutass felindulást. — Jerlink innen, ez az ember még elárul bennünket. Dehogy árult el! Még éjszakára is marasztalt. Mi maradtunk, hogy a négerek ezalatt eltávozhassanak, s meg ne lássanak. Reggel két pompás lovat hozott elő a házigazda, mi lovainkra fizettünk, s megtöltve táskánkat eleséggel, vágtattunk előre. Hah! e két lónak rémitő utat kell tennie. (Folyt, követk.)
