Eger - hetilap, 1866

1866-10-25 / 43. szám

355

melyet a régi intézmény s az eszmék közt létezni mondanak. Oly közvetithetlen természetü-e ez ellentét, hogy aj kettő együtt teljességgel nem férhet meg, hanem egyiköknek szükségképen megsemmisülni kell ? Az uj eszmék vannak-e veszélyeztetve, ha egy magában jó intézmény továbbá is fennáll, vagy ezen intézmény van tökéletes képtelenséggel sújtva azon létformák felvételére, melyeket az uj eszme követel? Szóval: a XIX. század mely eszméjének áll útjában a birtokos papság, s melyek ama nagyobb javak, melyekre a papi birtok mozgósitásából alaposan számítani lehet?

A birtokos papság érdemei minden irányban már annyira ki vannak mutatva, hogy felesleges dolgot fognék cselekedni, ha e helyütt azok osztály szerinti elsorolását akarnám megkísérteni. Erre külön kötetek lennének szükségesek. Nézetem szerint, e tekintetben elégséges, a kérdést helyesen feltenni, hogy világosan álljon előttünk az egyetlen válasz, melyet arra adni kell. Mi lett volna Európából, mi annak bármely tartományából, mi különösen Magyarországból, ha birtokos papsága nincs ? . . A papság a birtokkal összekötött minden kötelmeknek minden időben csak úgy felelt meg, mint minden más birtokos, dynasta, földesur. Ült a fejedelmek tanácsában, részt vett az országos és megyei gyülekezetekben, viselt hivatalokat, hadait a hazáért vívott harczokban személyesen vezérelte : de azonkívül egyebet is tett, a mit ezek vagy nem, vagy csak részben tettek. Teljesítette papi kötelmeit, tanult és tanított, emelt templomokat, nyitott iskolákat, alapított akadémiákat, múzeumokat, könyvtárakat, fedezte a cultus-költségeket, létrehozott jótékony házakat, gondját viselte a szegénységnek. Bizton állítjuk, hogy az egyházi birtokok világi kézen maradva ezeredik részét sem szülték volna a jónak, melyet azok a papság kezében eredményeztek. A világi nagyok, egyes városok és községek nem szűntek meg ugyan soha szintén alapítványokat tenni: de ezek a papság áldozataival összehasonlítva, tekintve főleg a két részen mutatkozó számarányt, szinte elenyésznek ; ha nem is említjük, hogy a papság által létesített müvek példája, dicsősége s hatása volt főleg a rugó, mely nagyjainkat itt-ott a vele való versenygésre ösztönözte. Nincs pedig szükség sok okoskodásra, hogy belássuk: miszerint a birtoknak, melyből a régi társadalomra kevesebb jó háramlott volna, ha világi kezeken marad, az uj sem fogja soha azon javát venni világi kezekből, melyre papi kézen teljes erkölcsi bizonyossággal tarthat számot.

Tegyünk egy kis összehasonlítást. 1848. óta a magyar közönség létrehozta az akadémiai épületet, vagy 800,000 fttal nevelte tőkéjét, s vagy 300,000 ftot áldozhatott a nemzeti színházra. (Nyerészkedő vállalatokba befektetett tőkéket, melyeknek értéke részvényekben biztosítva van, a tisztán áldozati természetű alapítványok sorába természetesen nem vehetni fel.) Egyesek által, ide nem számítva a kisebbszerü templom- vagy iskola-épitéseket, vagy az ezekre s egyéb jótékony czélokra tett adakozásokat, milyeneket a papság javára sem szándokunk itt érvényesíteni, gróf Károlyi István vagy 240,000 frt költséggel létrehozta a fóthi templomot, alapított a nagyszombati jezsuita-háznak 50,000 frtot, a pesti irgalmas-nénéknek pedig 30,000 [frtot. A pest-lipót-városi templom építési költségei fele részben a város és közönség adományaiból, másik fele részben pedig a vallásalapból kerülnek ki. Említett gróf e czélra is 10,000 írttal járult. Egyéb ily természetű s közczélu hazai beruházásról világi uraink részéről nem emlékezünk, (mit különben tőlök okosan a jelen viszonyok közt nem is kívánhatni), s előre is bocsánatot kérünk azon esetre, ha egyet- mást netalán elfelejtettünk volna.

Vegyük ellenben a papságot. Ez, mely 1848-ban egész dézs- ma-jövedelmét a haza oltárára tette le, még fenmaradt úrbéri

püspöki székre emeltetett, és végre 1849-ben junius 21-én foglalta el a magyar főpapság legmagasabb székét; a herczeg-primás- sággal összekötött esztergomi érsekséget, melyen az 1853-iki consistorium bibornoki méltóságra magasztalta.

Az esztergomi primás-érseki székre emeltetvén, országos működésének azonnal méltó terét találta készen, az ottani székesegyházban.

E székesegyház építtetését Barkóczy herczeg-érsek tervezte, és Rudnay Sándor prímás kezdte, mindjárt érseki székének Esztergomba visszatétele után. A templom és 22 kanonok laképületének helyiségéül a várat szemelték ki, a Mária Terézia által építtetett templomot szétbontották, a térséget huszonnégyezer négyszegöl föld elhordásával kiegyeugették, s az alapkövet 1822. szt. Adalbert napján nagy ünnepélylyel letették. Rudnay bibornok érsek nem kiméit költséget és fáradságot ez országos mü létesítésére, de törekvéseiben 1831-ben történt halála végkép megakadályozta. Utána Kopácsy prímás folytattatá a müvet, egész 1847-ben történt haláláig. Befejeztetése Scitovszkyra nézett.

Beiktatása után legelső törekvése az volt, hogy kellő pénzalapot nyerjen a templomépités folytatására, s azt meg is nyerte a pécsi püspökség jövedelmeiben, melyek azon czélra két évig rendelkezésre hagyattak. Azután egész buzgósággal hozzálátott az országos nagy mü bevégeztetéséhez; a munka serényen folyt, s miután már nehány évig ünnepi hangulatra ragadta volna a Dunán alatta hajózókat, 1856. aug. 31-kén világra szóló ünnepélylyel, a fejedelem, négy föherczeg, két bibornok s húsznál több érsek és püspök, országnagyok s nagy számú egyháziak és világiak jelenlétében fölszenteltetett.

Az építés nagyszerűségeiről némi fogalmat nyújthatnak a következő számok: összes befektetés 3,440,245 ezüst forint. Ez

összegből Rudnay alatt 815,696 frt, Kopácsy alatt 573,622 frt, Scitovszky alatt pedig 2,051,527 frt ment fel. Az épités terheit gazdagon segélyezte állam és nemzet, de a pénznek legtetemesb része az említett főpapok magánjövedelméből telt ki.

Ez legnagyobb szemmel látható müve, de nem kisebb fontosságúak azok, melyek mély belátásának, apostoli buzgalmának benső eredményei. Kormánya alatt minden jóban gyarapultak egyházmegyéi, és a bíbor alól széthangzó szavaiban Isten ihlete uralkodott. Főgondját fordította a növendékpapságra, gyöngéd atyai szeretettel tanította, intette azokat, sőt gyönyörű példáját szolgáltatta mellettök a szent ügy iránti szent buzgalomnak, midőn egy megbetegült tanárt, felüdülteig fürdőbe bocsát- ván, maga helyettesité hivatalában.

Számos templomot és jótékony intézetet emeltetett, melyek közül kiemeljük a pécsi apáczák kolostorát, az ö lelkességének és tetemes áldozatainak köszönhetjük azon nagyszerű székes- egyházat is az ország fővárosában, melynek teljes fölépülését fájdalom, már nem érhette meg. 0 szervezte újra és virágoztatta föl a Sz.-István társulatot, résztvett a magyar tud. társaság anyagi felvirágoztatásában, melynek tagja is volt, a természettudományi társulatnak elnökségét viselte, és átalában tettel és szóval hathatósan művelte a tudományokat.

Irodalmi tevékenységéről tanúságot tesznek: a „Szentek élete“, a „Rosnyói egyházi töredékek,“ „Egyházi beszédek," „Római naplója“ és számos, költségén megjelent irodalmi mü. Utóbb említett naplója életének és hivatali működésének egyik legnevezetesebb mozzanatát tartalmazza. A magyar kath. egyház és az esztergomi primásság érdekében fáradozott Rómában, hogy annak fenyegetett egységét és ennek veszélyeztetett jogait megmentse. És sikerrel is fáradozott annyiban, hogy a kezdett lépések többé nem folytattalak, maga pedig, a mit külsőkben