Eger - hetilap, 1866
1866-10-18 / 42. szám
351 ki éjjel nappal önfeláldozással nem csak a haldoklóknak lelki, hanem a kétségbeesett lakosoknak vigaszt, és testi tápot nyújtott, — fáradalom és önfeláldozásban segéde t. St. K. ur híven osztozván. Köszönet tettükért az emberiség nevében! — Az egri érseki tanitó-képezdében a beiratások az I86V7- iki tanévre folyó October hó 29. 30- s 31 ik napjára, az ismétlő vizsgák november 3-ára tűzetnek ki; a „Veui sancte 4-én, az előadások kezdete pedig 5-én leeud. A Jcépezdei igazgatóság. — (Előfizetési fölhívás.) Dominkovics Mária előfizetést nyit „B e s z é 1 y e k“ czirntt, két kötetnyi beszély-gyűjteményére,melynek tiszta jövedelmét felerészben az irói segélyegyiet alaptőkéjének növelésére fogja fordítani. A két kötet előfizetési ára postai szétküldéssel 2 ft 50 kr, mely a szerzönőhöz Miskolczra (papszer-utcza 644. sz.) nov. 20-ig beküldendő. f (E g r e s s y - 8 z 0 b o r.) A nemzeti színház drámai személyzete, Egressy Gábor, a kitűnő színész és felejthetleu pályatárs művészi érdemei iránti tisztelettől áthatva, elhatározta, hogy emlékét a nemzeti színháznál felállítandó szoborral megörökíti. E czélból fölsőbb engedélylyel bizottmány alakult, melynek tagjai: Feleki Miklós, Lendvay Marton, Panlay Ede (jegyző), Szerdahelyi Kálmán (elnök) és Szigligeti Ede. E bizottmány nevében az elnök és jegyző felhívást intéznek a közönséghez, kérvén az elhunyt tisztelőit és barátait, nemkülönben a művészetpártoló hazai közönséget, hogy a szobor létrehozását nagylelkű gyűjtések- és adományokkal előmozdítsák. Minden gyűjtés és adakozás a szoborra, a bizottmány elnökéhez, Szerdahelyi Kálmánhoz (Pest, b. Sándor utcza, 18. sz.) küldendő be. (H a 1 á 1 0 z á s 0 k.) Meghaltak okt. 10—16. Novak István 66 éves, Szepes János 56 éves, Horváth Anna 53 éves, Vas János 3 éves, Vas Rózái 11 hónapos, Kovács Mátyás 78 éves, Chiovini Anna 44 éves, Pauer Erzsébet 70 éves , Naidhart Antal 98 éves, Kovács Julia 3 éves, Korpics Fáni 7 éves, Stephanovszky Mária 16 hónapos, Magyart Erzsébet 1 éves, Dauyi Julia 45 éves, Kovács Borbála 3 éves, Mélypataki Mária 1 éves, Fridel Anua 56 éves, Kovács Rózái 15 hetes. Misicz Kálmán 1 hetes, Gáspár András IV* éves, Kocsis Julia 84 éves, Mezei Rózái 2'A éves, Ftigedi Katalin 14 éves, Gál István 4 éves Rosnyai János 50 éves, Ftigedi József 14 éves, Viktória János 32 éves. Dávid Mária 5 éves; Hegyi Erzsébet 55 éves, Takács Rózái 45 éves, Kelemen Anna 5 hónapos, Szopkó Sándor 3 éves. — Összesen 12 fi , 20 nőnemű. Született a bét folytán 8 fiú, 11 leány. Házasságra lépett 5 pár. Gazdaság és üzlet. Eger, okt. 15. Mai hetivásárunkra behozatott: búza 68, kétszeres 47, rozs 56, árpa 19, zab 27, kukoricza 48, — összesen 285 köböl. Az árak következők voltak: búza 9 frt 20 kr, kétszeres 7 ft 20 kr, rozs 6 ft 60 kr, árpa 4 frt 60 kr, zab 3 frt 60 kr, kuko- jicza 4ft 40 kr köblönkint. Széna mázsája 1 frt 30 kr. Burgonya köblös zsákkal 1 frt 20 kr. — (L 0 11 o h u z ás.) Bécsben okt 13-án kihúzattak : 32, 56, 52, 87, 12. A legközelebbi húzás okt. 24-én leend. — (Bőr ze, okt. 16.) Arany 6ft 11 kr. Ezüst 127 ft. 25 kr. Nyílt üzenet. M. Gy. A két kis czikket köszönettel megkaptuk. Többet is szívesen vennénk. Felelős szerkesztő: Vida József. Hirdetmény. Kgerváros törvényszéke részéről közhírré tétetik, hogy özv. Tranger Ignáczné szül. Fortmayer Mária részére özv. Perger Má- tyásné szül. Bauer Magdolnától lefoglalt, város harmadik negyedében 358. népsorszámu — egri 2956 sz. t. jkben A. -j- 1 r. szám alatt fekvő, 1300 0. é. írtra becsült ház. — Folyó 1866. évi november 9-ik napján először, szükségeseiébe folyó évi deczember 10 ik napján másodszor, mindkét esetben délelőtt 9 órakor, a városház kisteremében azon kijelentéssel fog árvereztetni, hogy az első árverésnek eredménynélkűli elmúltával fentebb körülírt ház második árverésen becsáron alól is eladatpi fog. Árverési feltételek alölirtnál megtekinthetők. Kászonyi. 3337. 86. Vili. 648. (227) 1—3. tanácsnok. karékpénztárban növelni) siet előmozdítani az ügyet, melynek életét szentelte. Fogadja a uépnevelés érdekében hozott ezen szép áldozatáért köszönetünket! — Ez alapítvány kapcsán eszünkbe jut egy nagyobb alapítvány, mely egy évtizeddel ezelőtt a városi alelemi tanodák , főleg pedig a „Szala“ külvárosban építendő iskolára tétetett , és ezéljára még mai napig sem használtatott fel. A népnevelés ügye mindenkor igen fontos volt, s mint a római nagy szónok mondá, a hazának sem nagyobb, sem jobb ajándékot nem nyújthatunk, mint ha az ifjúságot neveljük és tanítjuk; de kétszeresen fontos az a jelen napokban midőn hazánkban minden nemzetiség műveltségének túlsúlya által igyekszik biztosítani magának az előnyöket, melyek egykor a vitéz fegyverekéi voltak. Csak sajnálnunk kell tehát városunk népnevelése érdekében, hogy a uagyméltóságu érsek ur és a fökáptalau 1854-ben a városi tanácsra bízta a bordézsmaváltságból népiskoláink javára elengedett 10,000 forintnak ezéljára leendő felhasználását, és nem inkább saját felügyeletük alatt építették föl a kérdéses iskolát'. Óhajtjuk, hogy mielőbb támadjon lelkes férfiú , ki ez ügyet s népünk művelődését szivére vévén, a nemeslelkü adományozók szándéka megvalósítását, városunk lakossága javára — és nemzetiségünk érdekében eszközölje. A haza — és városunk ilyen szeretető lesz aztán érdemes mindnyájunk elismerésére! * A múlt héten f. hó 12-én dr. Nazianzi Sembratowicz József felszentelt g. e. püspök és érsek városunkon utazott keresztül, és érsek ö nagyméltóságánál tett látogatást. A püspök ur Rómából és b. Kunczievicz Jozaphat polocki érsek s vértanúnak, ki a kath.egyházzali uniónak és hitének nyílt bevallása miatt szenvedett vértanúságot, szentté leendő avattatása ügyében utazik Galicziába. — Az egri táviró-hívatal vasár- és ünnepnapokon délelőtt 8 órától 9-ig, s d. u. 2-töl 5-ig, hétköznapokon pedig d. e. 9-töl 12-ig, s d. u. 2-től 7-ig van nyitva. A sürgönyszállitási dijak következők : egy sürgönyért 20 szóig 10 mérföldnyi távolságra fizetendő 40 kr, 10-től 45 mérföldig 80 kr, 45 mérföldön túl bárhova a birodalomban 1 frt 20 kr. Húsz szón túl minden 10 szó után még az említett dijak fele fizetendő, tehát 30 szóért 10 mérföldig jár 60 kr, 45 mérföldig l frt 20 kr s igy tovább. A birodalmon kívüli helyekre szállítandó sürgönyöknek inás díjszabásuk van. A távsürgönyöket ajánlattal is föl lehet adni, midőn az illető dij kétszeresen fizetendő. (Személy z e t i e k.) Ferenezy Bertalan tisza-eszlári ideiglenes lelkészszé, —Michalek Manó szendröi, — Bartalos Gyu- Ja jákóhalmaj, — Luga László hevesTT"—-iij Tóth János diósgyőri, —"TTeÖidelvároly nagy-kállói, — Reviczky László püspökladányi, — Kiráíy~"Sándor bagy-fügedi, — Horváth Ede ujmisés recski.— Belky József karczagi, —Atlasz János ballai, — Dobé Zsigmond detki, — Csömör György ujmisés tisza-eörsi, — Gönczy Endre gyöngyös-halászi, — Lippay Lajos heves-báthori segédlelkészekké neveztettek ki. t (P ü s p ö k i kinevezések.) Lonovics József ő excjá- nak kalocsai érsekké, Biró László ö mlgának szatmári megyés püspökké, és Pankovics István apát s kir. orsz. tanbizottmányi előadónak munkácsi gör. kath. püspökké való kinevezése minden illetékes helyen megerősítést nyervén, a magyar udv. kanczellári- riánál már kihirdettetett. (Pulszky Ferencz) múlt szombaton kihallgatáson volt 0 Felségénél, mely alkalommal tudtára adatott, hogy amnes- tiát nyert. Pulszky Florenczbe utazott, honnan nemsokára véglegesen visszatér Magyarországba. t (Pesten a cholerában,) a járvány kitörése óta (jul- 17 ) okt. U-ig 3618 betegségi eset fordult elő, kik közül meggyógyult 1691, meghalt 1J66, további gyógykezelés alatt maradt 161. A katonaság körében fölmerült betegedési és halálesetek a fennebbi számokba nincsenek befoglalva. Okt. 6-dika óta a cholera Pesten folytonosan csökkenőben van, mig Budán már teljesen megszűntnek mondható. — A tisza-fiiredi inségbizoKmány okt. 6-án ülést tartott, melynek főtárgya a kormány által T.-Füred részére őszi vetőmagra előlegezett 4000 ftnak mikénti szétosztása volt. A tárgyalás alá vett segélyezési kérelmekből kitűnt, hogy azok összesen 6185 ftot igényelnek, minélfogva az határoztatott, hogy a 4000 ftnyi kormányelőleg, 3 illetéktelen kérelmező elutasítása után, aránylag fog a kérelmezők közt szétosztatni. — A folyó évi julius 4-ikén tűzvész által nagy részben semmivé lett borsodmegvei Szentmártont ismét szomorú csapás érte: a cholera, mely 453 lélekből eddig56-otsepert el. Nem lehet elhallgatni apátfalvi plébános, ut. P. J. ur páratlan buzgalmát,