Eger - hetilap, 1866
1866-09-13 / 37. szám
310 jeles beszédet tartott. Délután 5 órakor az egylet helyiségén sza- valati, ének- és színi előadás volt, mely igen jól sikerülvén, mind az egyleti tagoknak becsületére válik, mind pedig méltólag megfelelt a polgárság részéről tanúsított azon nagy részvétnek, hogy e szerény, és csöndes ünnepélyen családjaikkal együtt oly nagy számban megjelentek. — De fénypontját ezen ünnepélynek mégis azon kegyesség képezi, hogy azt egri érsek ő nagyméltósága, az egylet bőkezű alapítója, nagybecsű megjelenésével megtisztelni és ekként valamint a polgárságot, úgy az egyleti tagokat megörvendeztetni méltóztatott. A gond, az áldozatos törekvés, melylyel ő nagyméltósága az iparos-ifjúság művelődését előmozdítani igyekezik, bizonyára kellőleg fog méltányoltatni az utókor és azok által, kik majd városunk ; és a magyarnemzet ipar-müvelődési történetét fogják megírni. Óhajtott volna az egylet ez alkalomra munkakiállitást is rendezni, de mint az alelnök az egylet működéséről tartott előadásában sajnálattal kijelenté, ez a jelen évben több sajnos körülménynél fogva nem volt eszközölhető ; azonban reményű és vele mi is, hogy az egylet ezen méltányos óhajtásnak is, az egylet jótevőinek és minden őszinte barátjának örömére már közelebb meg fog felelhetni. — Eltekintve az egylet egyéb működésétől, örömmel tapasztaltuk, hogy az egylet több felvidéki vándor iparos-segédre nézve oly iskoláúl szolgál, hol a magyar nyelvet sikeresen megtanulhatják, mely egyetlen körülmény is elegendő arra, hogy a jelen nemzetiségi törekvések között legényegyletünk fölvirágzását szívből kívánjuk, és azt egyesült erővel előmozdítani igyekezzünk! * * (Halálozás.) Az egri egyházmegyének f. hó 10-én ismét egyik idősb tagja halt meg, értjük Pálma Pált, makiári plébánost , és patai főesperest. — A boldogult, ki pályáját annyi szép és jogosult reménynyel kezdette meg, 1788-ben január hó 25-én Nógrádmegyében született. Iskoláit Váczott, és később, mint 1805-től egri papnövendék, Egerben végezte oly kitűnő sikerrel, hogy már 1810-ben a bölcsészet és szépmüvészetek tudorává avattatott fel. Mint fiatal pályavégzett papnövendék isiiben az egyházmegyei hivatalban iktatói minőségben nyert alkalmazást, mely hivatalt 1812-ben pappá lett fölszenteltetése után is megtartott, mígnem 1813-ban érseki altitkárrá, 1814-ben pedig első titkárrá, és föszentszéki jegyzővé, majd később irodai igazgatóvá léptettetett elő. E fontos és nehéz hivatalaiban tanúsított kitartó szorgalmának, s a bonyolódott ügyek elintézésében is sikeres ügyességének, és úgy az egyházi — mint a világi — főleg a hazai törvénytudománybani széles és alapos ismereteinek maradandó emlékei az egyházmegyei levéltár ez időbeli okmányai, és az 1828- és 29-diki egyházlátogatási jegyzőkönyvek. — 1829-ben, miután az egyházmegyei hivatalban 18 éven át, mint a hivalalos kinevezési és beiktatási levélben mondatik : „a megye, sőt más egyházmegyéknek is nagy hasznára kitűnő dicsérettel működött volna,“ füzes-abonyi plébánossá és a közép-hevesi egyházkerület alesperesévé neveztetett ki. 1832-ben apatai föespe- rességgel tüntettetett ki, 1837-ben pedig makiári plébánossá lett. A lelkészi és föesperesi bokros teendők mellett is az irodalmat és közügyeket mindig élénk érdekeltséggel kisérte, és 1723-tól, mint Heves és Külső-Szolnok t. e. vármegyék táblabirája, nemcsak a közgyűlési tanácskozásokban vett tevékeny részt, hanem több alkalommal, mint küldöttségi tag is sikeresen működött. — Legyen béke hamvai felett! ** (Új lelkészi állomás.) Hangácson, Borsodmegyében, melynek róm. kath. lakosai eddig a sziráki anyaegyházhoz tartoztak, egri érsek ö nagyméltósága, kinek bőkezűsége e részben eléggé ismeretes, közelebb önálló lelkészi állomást, plébániát alapított, és első lelkészszé Pekelniczky Ignáczot, szendröi segédlelkészt nevezte ki. — Gyöngyösről írják, hogy ott a szüretelés a mellékhegyeken már f. hó 10-én megkezdetett, noha a szőlő elég éretlen. — Hevesen — mint értesítenek, a múlt héten vándorszínészek fordultak meg, kik nehány darabot adtak, ezek között egyet a közelebb elvérzett honfiak javára. — A magyar tudományosságot, s különösen a nyelvészetet igen nagy veszteség érte. Czuczor Gergely, benczés-áldozár, a magyar tud. akadémia rendes tagja s a magyar literatura egyik fölkent veterán bajnoka nincs többé: a cholera Pesten szept. 9-én, nehány órai szenvedés után, életének 66-ik évében kiragadta az élők sorából. Áldás és béke sírjára! — (Az „Erdészeti és Gazdászati Lapok“) 5-ik évfolyamának 9 ik füzete érdekes szaktartalommal megjelent. f Horváth Mihály kitűnő történetírónk, hirszerint engedélyt nyert, a hazába visszatérni. Rónay Jáczint már útban van Londonból. — Múlt hétfőn délután a harangok vészkongása riasztotta fel városunk lakosságát. A hatvani hóstyán a kőkép közelében egy kis czigány-kovácsmühely kigyuladt s leégett, egyéb kár nem történt. f (Pulszky Ferencz,) 17 év óta száműzetésben élő hazánkfiának megengedtetett, hogy Budán betegen fekvő leányát meglátogathassa, ott azonban a légkebelrázóbb jelenet várta a hosszú távoliét után hazájába visszatérőt. Pulszky szept. 6-án érkezett meg Budára, de minő viszontlátás ! mind leányát, mind nejét halva találta ; az első szept. 5-én hagymázban , az utóbbi másnap cholerában hunyt el. Adjon az ég nekik örök nyugodalmat, 8 a mélyen sújtott férj és apának vigaszt és megnyugvást. (Nyilatkozat.) Szives gyűjtőim s aláíróim megnyugtatására tudatom, hogy „Gyászbúcsuhangok" czimű versgyűjteményem Kertész József jónevü pesti könyvnyomdájában már sajtó alatt van. Az eddigi késedelem oka rajtam kívül eső körülményekben keresendő. Ugyanis a munka kiállításához szükséges hangjegyek a háború okozta zavarok miatt, — külföldről nem érkezhettek meg, s azok nélkül a szedéshez nem lehetett hozzáfogni; most már ez akadály el lévén hárítva, a mű legkésőbb ez évi deczemberhó 15-i kéig a legdíszesebb kiállítással okvetlen megfog jelenni. Chilko Sándor,szegedbelvárosi kántor. — Szilágyi Virgil pesti ügyvéd sa vele elfogottak szept. 2-án szabadon bocsáttattak, még pedig, minta „Neue Freie Presse“-nek Pestről jelentik, az osztrák-porosz békeszerződés X. czikkelyének alapján. — A „S—ny“ jelenti: O Felsége legmagasb elhatározásánál fogva a vallási s tanulmányi egyetemi alapokhoz tartozó összes közalapítványi jószágok ezentuli kormányzata a magyar kir. helytartótanács hatáskörébe visszaadatván, — azok részletes átvétele a pénzügyi hatóságoktól még f. évi September hó folytán meg fog kezdetni. f Az inségügyben a Tiszán inneni kerületben kinevezett kir. biztos, gróf. Szapáry István aug. 24-, 25- és 26-díkán utazta be a jász-kun kerületeket s 27-dikén tartott Jászberényben értekezletet, melyben Hegedűs alkapitány a kerület állapotáról jelentést terjesztett elő. E jelentésből kiderül, hogy a Kiskunságban az ínség legnagyobb, minthogy az összes 8 népes község tete- mesb segélyre szorul, a nagy Kunságban három , a Jászságban szintén három Ínséges község van. Mindezen községekben inség- Ugyi bizottmányok alakíttatnak, melyek központi bizottmányt választanak, s ez megint állandó bizottmányt alakit. A kormány vetömagvételre a községeknek 60,000 frt kölcsönt utalványozott. Közmunkák is kilátásba vannak helyezve, milyenekül az értekezlet a hatvan-szolnoki összekötő vaspályát, a tisza-kőrösi és duna- tiszai csatornákat jelölte meg a legalkalma^abbaknak. További értekezésre sept. 6-dikára újabb tanácskozmány „tűzetett ki. Az értekezlet jegyzőkönyvileg fejezte ki köszönetét 0 Felsége atyai gondoskodása s a kir. biztos körültekintő működéséért. (Halálozások.) Meghaltak szept. 4—11. Veszély László V/i éves, Lozek Mária 44 éves, Urbán Mihály 1 éves, Egy ismeretlen czigány körülb. 30 éves, Kormos János 2 éves, Bárány Julia 9 éves, Turcsányi Anna 1% éves, Nagy Rozália 20 éves, Vladár Bernát l1/* éves, Nagy Mária 11 hónapos, Bóta Rózái 1 éves, Seres Ernő 2t/i éves, Fábián Bertalan 1 éves, BartaÉvaöO éves, Cseh János 14 hónapos, Nagy Márton 9 hónapos, Szefcsik Erzsébet 13 hónapos, Posuma Mária l*/a éves, Szakács Mária 8 éves, Füstös Sándor 3V2 éves, Mezei Veronika 8 hónapos. Összesen 10 fi-, 11 nőnemű. Született a hét folytán 12 fiú, 6 leány. Gazdaság és üzlet. Eger, szept. 10. Mai hetivásárunkra behozatott: búza 87, kétszeres 96, rozs 58, árpa 47, zab 37 — összesen 325 köböl. Az árak következők voltak: búza 7 frt 60 kr, kétszeres 6 frt 60 kr, rozs 5 frt 80 kr, árpa 4 frt 40 kr, zab 2 frt 90 kr köblönkint. Széna mázsája 1 frt 30 kr. Burgonya köblös zsákkal 1 frt 60 kr. Múlt pénteken behozatott összesen 775 köböl szemesélet. A kétszeres 40, a rozs és árpa 20 krral olcsóbb, a zab 10 krral drágább volt, mint ma. A kukoricza 6 frt 10 kron kelt. — (L o 11 o h u z á s.) Bécsben szept. 5 én kihúzattak: 61, 48, 32, 11, 53. A legközelebbi húzás szept. 19-én leend. — (Börze, szept. 10.) Arany 6 frt 16 kr. Ezüst 127 frtöOkr. Felelős szerkesztő: V i d a J ó z s e f. 1